Nem is tudom, láttam-e valaha olyan metamorfózist a metalzene történetében, mely oly drámaian tükrözte volna alkotói sorsát, mint a Jinjer útja a háború sújtotta Ukrajnából a műfaj nemzetközi élvonalába...? 

Mint kritikus, aki végigkövette művészi fejlődésüket, sajátos kettősséget érzek a legutóbbi, 2021-ben megjelent "Wallflowers" albumuk kapcsán. Technikai virtuozitásuk, nyers erejük vitathatatlan - Tatiana Shmayluk vokális teljesítménye a korongon lenyűgöző, a hangszeres szekcióból áradó intenzitás pedig megkérdőjelezhetetlen. Mégis, mintha valami megfoghatatlan hiányzott volna a lemezről. Az a bizonyos esszencia, mely korábbi munkáikat, különösen a 2019-es "Macro"-t olyan emlékezetessé tette, mintha elhalványult volna. A dallamvezetés nem hagyott olyan mély nyomokat bennem, az atmoszférikus rétegek nem szőttek olyan gazdag hangszövetet, mint amit megszoktam tőlük. Bár minden alkotóelem a helyén volt - a súlyos riffek, a technikai bravúrok -, a végeredmény mégsem érte el azt a katartikus magasságot, amit a a "Macro" után vártam.

"Duél" címmel, ma jelent meg a formáció legfrissebb műve, amelyet öt kislemezzel vezettek fel. E dalok minden korábbinál mélyebbre ásnak az emberi lélek rétegeiben, új dimenziókat nyitva a zenekar expresszív palettáján.

Tavaly nyáron a Someone's Daughter váratlan megjelenése nyitotta meg ezt az új fejezetet: a történelem kiemelkedő női alakjainak állít méltó emléket - Kleopátrától Szent Johannán át Marie Curie-ig és Frida Kahlóig -, afféle girl power-himnusszá nemesítve a metalt. A Rogue korunk társadalmi keresztmetszetét rajzolja meg, míg a Kafka a művészlét árnyékos oldalait boncolgatja. Különleges helyet foglal el az albumon a Green Serpent, mely egyszerre szolgál a Jinjer jelenlegi esszenciájaként és Tatiana személyes vallomásaként az alkoholfüggőséggel vívott harcáról. E dal jelentőségét Eugene Abdukhanov basszusgitáros - aki maga is megvívta csatáját az alkohol démonával - és Tatiana is a zenekar eddigi legkiemelkedőbb alkotásaként definiálta egy interjúban. Utolsó beharangozóként a címadó dal érkezett január végén, amelynek mondanivalója a felelősségvállalás és a fájdalom által történő fejlődés.

Az album egészét áthatja az az intenzív érzelmi töltet, mely oly fájóan hiányzott a "Wallflowers"-ről. Tatiana egy őszinte pillanatában feltárta: a dalszövegek hosszú és fájdalmas vajúdás eredményeként születtek meg - ám e kreatív szenvedés gyümölcse vitathatatlanul egy érett művészi önkifejezés lett. Az albumnyitó Tantrum mindenféle felvezető nélkül robban az ember arcába és le is tépi azt, a tiszta énekes részeknél talán még soha nem hallhattuk ennyire sokoldalúan Tatiana hangját, a szöveg pedig egyszerre kritizálja a társadalmi hierarchiát és hirdeti a művészi-személyes szabadságot, mindezt egy provokatív, forradalmi hangnemben. A Dark Bile ("sötét epe") minden sorát áthatja az epére is jellemző végtelen keserűség, erőteljes metaforikus dal a melankóliáról és a mentális egészségről, döbbenetes hasonlatokkal. A mentális zavarok fekete lyukában magam is tévelyegtem egykoron, így különös rezonanciával hat rám e költői vallomás. A záróakkordként felcsendülő "I bathe in anxiety" - mintegy végső reveláció - nem pusztán költői kép, hanem azt a pontot mutatja be, ahol a szorongás és a pánik már nem csupán egy alkalmi vendég a lélek házában, hanem annak szerves részévé válik. És azt hiszem, ezzel igen sok ember tud azonosulni.

A kísérletező attitűd, mely áthatja az számcsokrot, nem pusztán ötletelés, hanem egy mélyebb művészi vízió manifesztációja - akár egy filmrendező átlépése a kommersz világából az artisztikus kifejezésmód felé. Ezen átlényegülés különös érdemének tekinthető, hogy miközben új területeket hódít meg, egy pillanatra sem veszít zenei integritásából. A művészi evolúció e magasabb szintjének megértése kétségtelenül egy érettebb mentalitást követel, ám a Jinjer rajongótábora - mely túlmutat a műfaj olykor felszínesebb befogadói rétegén - képes magáévá tenni e komplexebb kifejezésmódot.

A Jinjer legújabb műve sajátos hidat épít a 19. századi romantika és a fémzene között. Amit Tatiana mondott a romantikus hatásokról, az nem puszta művészettörténeti érdekesség - az album tényleg magába szívta a korszak szellemiségét. Érdekes látni, ahogy a francia forradalom és a napóleoni háborúk ihlette romantikus művészet visszaköszön a mai válságok tükrében. A személyes szabadság és önkifejezés vágya új értelmet nyer ezekben a dalokban. Az érzelmi hullámvasút - a teljes letargiától a kirobbanó életörömig - pont olyan intenzitással jelenik meg, mint a nagy romantikus művekben.

Tökéletes példája ennek a Hedonist, amely  egy igen erőteljes alkotás az élvezetek és a fájdalom kettősségéről, valamint a hedonista életfelfogás belső ellentmondásairól. A hedonizmus egyszerre áldás és átok ("A blessing! A grand curse!"), hiszen az állandó vágyakozás és az újdonság keresése ("I've been searching for something new") sosem hoz tartós beteljesülést. Természetesen a banda hazáját sújtó háborúra és az attól való menekülésre is vannak utalások - a Tumbleweed sorai a a gyökértelenségről, hontalanságról és identitáskeresésről szólnak, míg az A Tongue So Sly a pletykás embereket veszi górcső alá. A Fast Draw témája pedig a belső konfliktusok és az önvizsgálat, amelyet a western-filmek párbaj-motívumával jelenít meg a csapat.

Kétségtelenül egy komoly mérföldkövet jegyez az együttes karrierjében a "Duél". Az album a legnyersebb, legexplicitebb nyíltsággal tárja fel a legmélyebb érzéseket, a lemeztelenített lelket, miközben művészi autenticitása olyan magasságokba emeli a zenekart, amit korábban még talán ők maguk sem mertek megcélozni. A félelemmel, szorongással való szembenézés, a történelmi reflexiók és a filozofikus mélységek olyan tökéletes egységgé állnak össze, ami valóban a zenekar eddigi legérettebb, leghitelesebb, legőszintébb megnyilatkozásává teszi ezt a művet.

Tatiana hangi és dalszerzői teljesítménye mellett zenésztársai is odatették magukat az albumon, Vlad dobtémái, Eugene és Roman gitárjai is rendben vannak. A "Duél" valódi katarzist kínál: olyan mélységekbe vezet, ahol a személyes démonokkal való találkozás elkerülhetetlen. Az album minden egyes hangja, minden rezdülése a kollektív és egyéni szorongások, ki nem mondott igazságok és elfojtott érzelmek labirintusában vezet minket. A zenekar tagjai által megélt fájdalom és küzdelem nem volt hiábavaló - olyan művet alkottak, amely egyszerre szolgál tükörként és lámpásként a lélek útvesztőjében, lehetőséget adva hallgatóinak, hogy szembenézzenek saját árnyékaikkal, legmélyebb félelmeikkel és legtitkosabb vágyaikkal.

10/10

Megjelenés: 2025.02.07.

Kiadó: Napalm Records

Dallista:

01.    Tantrum
02.    Hedonist
03.    Rogue
04.    Tumbleweed
05.    Green Serpent
06.    Kafka
07.    Dark Bile
08.    Fast Draw
09.    Someone's Daughter
10.    A Tongue So Sly
11.    Duél

Zenészek:

Tatiana Shmayluk - ének

Roman Ibramkhalilov - gitár

Eugene Abdukhanov - basszusgitár

Vladislav Ulasevish - dobok

Tizenkettedik albumának kiadására készül az Arch Enemy - a lemez március 28-án jelenik meg "Blood Dynasty" címmel.

Michael Amott, a zenekar gitárosa korábban így mesélt a készülő műről:

"Az új album minden eddigi munkánk határait feszegeti, túllép azon, amit elvárhantál ettől a zenekartól. Alig várjuk, hogy meghallgassátok és érezzétek azt az energiát, amit minden egyes számba beleadtunk!"

A korongról három videoklipes dal jött ki eddig, elsőként a Dream Stealer, amelyet októberben a Liars&Thieves követett, majd decemberben a címadó track is megkapta a maga vizuális anyagát. A sors fintoraként éppen aznap Alissa White-Gluz énekesnő lebetegedett, ám mostanra meggyógyult, így gond nélkül megtarthatják az tavasszal induló észak-amerikai turnét, amely április 14-én kezdődik a kaliforniai San Diegóban, és a wisconsini Milwaukee-ban ér véget május 18-án. A csapat a tavalyi nagy sikerül budapesti koncertje után október 14-én ismét útba ejti hazánkat az Amorphis, az Eluveitie és a Gatecreeper társaságában, a bulinak pedig ezúttal is a Barba Negra ad otthont.

Ma megtekinthetővé vált az album negyedik kislemezes dalához, a Paper Tiger-hez készült videó:

A Butcher Babies életében jelentős változás történt a közelmúltban: Carla Harvey távozása után Heidi Shepherd egyedüli énekesnőként viszi tovább a csapat örökségét. A The Adventures Of Pipeman műsorában Shepherd érdekes részleteket tárt fel a zenekar jelenlegi működéséről. Bár előadásmódjának védjegye a hörgés, a zenekar hangzásvilágában továbbra is harmonikusan ötvöződnek a nyers és a dallamos elemek. Ezt kiválóan példázza a 2024 novemberében megjelent Sincerity című szerzemény is, amely az új felállás első gyümölcse, és amelyben Shepherd tiszta énekhangjáé a főszerep.

"A klasszikus énekképzés volt az alapom, mielőtt a metal műfaj felé fordultam. Érdekes módon sokan meglepődnek, amikor először hallják a tiszta énekhangomat. A reakciójuk gyakran döbbenet: 'Nahát, te valóban tudsz énekelni!' Ilyenkor csak szerényen megjegyzem: 'Hát igen, elvégre egy zenekarban tevékenykedem.'"

- mesélte az énekesnő, aki azt is fontosnak tartja tisztázni, hogy az extrém metal vokálokat egyáltalán nem könnyű profi szinten űzni, és megfelelő képzés hiányában sérülhetnek a hangszálak.

"Az évek során elsajátítottunk egy speciális énektechnikát, amely rendkívül nagy körültekintést igényel - helytelen kivitelezés esetén ugyanis maradandó hangszálkárosodást okozhat. Éppen ezért maximális figyelmet fordítok a helyes kivitelezésre. Különösen a turnék során kell odafigyelnem, amikor folyamatosan váltakozik a tiszta és a scream énektechnika - bár ez nem újdonság számomra, hiszen már 15 éves pályafutásunk alatt végig így énekeltem. A különbség talán csak annyi, hogy a 'Sincerity' című dalunkban ez a kettősség még hangsúlyosabban jelenik meg, mint korábban."

Bár hölgyek esetében nem illendő, Garda Zsuzsa biztosan nem sértődik meg, ha
firtatjuk, hány éves. Sőt, az elsősorban blues-, progrock berkekben ismert énekesnő
ezúttal maga hozakodik elő az életkorával. Ránézésre aligha hihető, de tényleg
harminc esztendeje énekel a színpadon és idén ünnepli félszázadik születésnapját.
A Garda Zsuzsa 30/50 című jubileumi koncertjének keretében műfajilag változatos
pályafutásából a jelenleg is működő formációival lép fel március elsején az Off
Kulturban.

Zsuzsa az elmúlt három évtizedben háttérénekesként koncerteken és
felvételeken olyan neves előadók és zenekarok mellett, illetve mögött szerepelt, mint
többek között az Omega, a Skorpió, a Sziámi, vagy a Kimnowak. Balázs Fecó
utolsó koncertturnéján ő volt a vokálszekció vezetője. Több ezer ember előtt énekelt
már a Szigeten és a legnagyobb, legrangosabb zenei szentélyek (Aréna, egykori
SYMA csarnok, Müpa) pódiumán, de többnyire kisebb klubok és fesztiválok
közönségét varázsolta le egyedi orgánumával. Musical énekesként Varga Miklóssal,
Keresztes Ildikóval, Demeter Györggyel, Makrai Pállal is állt egy színpadon. Bagdi
Bella,  a spirituális körökben ismert mantraénekesnő révén pedig már platinalemezes
közreműködő.

Tizenhat évig volt a Janis Joplin Emlékzenekar frontasszonya, s immáron 13 éve a
kontinens alighanem legjobb Pink Floyd tribute zenekara, a Keep Floyding állandó
vokálosa. (Talán a világon is csak nagyon kevesen képesek Zsuzsához hasonlóan
előadni a "Dark Side Of The Moon"-ról a The Great Gig In The Sky című elképesztő
vokális bravúrt!!! )

De megemlíthetjük két további, progresszív rockot játszó csapatát is. A Maya Prog
Band a Solarishoz és az After Cryinghoz hasonlóan nemzetközi progresszív
körökben is magasan jegyzett együttesnek számít. A Garda pedig debütáló,
Breathe Again című háborúellenes klipjével több díjat söpört be különböző külföldi
filmfesztiválokon! A Nemzetközi New York-i Filmfesztiválon a Diamond Globe-díjat,
az indiai Rohip International Filmfesztiválon a legjobb zenei videó díját kapták meg.
Külön elismerést kapott a videó az Athvikvaruni és a Thilsri Nemzetközi
Filmfesztiválon, az ausztrál 4th Dimension Independent Film Fesztiválon, valamint a
Europe Music Video Awards-on és a Rome Music Video Awards-on is.

A születésnapi bulit a Piano Projekt kezdi, Zsuzsa a Maya Prog Band
zongoristájával, Szabó Gergővel párban muzsikál. Ezután következik a fesztiválokról
és pubokból már jól ismert Garda-Benkő Blues Duó – a főhősnő társa ebben a
formációban Benkő Zsolt, az ország egyik legelismertebb blues gitárosa, tanár,
előadó.

A fentebb már említett Keep Floyding tagjaival ezen az estén egy rendhagyó
programot adják elő Zsuzsa kedvenc Pink Floyd opuszait.
Különleges meglepetésvendége Bátky Zoli (BZ), a Wendigo, Wall of Sleep és az At
Night I Fly frontembere. Utóbbi formáció most megjelent lemezén Zsuzsa is hallható
háttérénekesként. Ezen az estén külön erre az alkalomra írt duettjuket adják elő a
Keep Floyding legénységének közreműködésével!
Az est zárásaként 11 év után először látható és hallható élőben a nagy múltú Janis
Joplin Emlékzenekar! Rengeteg zenész megfordult a bandában, e jeles alkalommal
egy klasszikus felállás örvendezteti meg a nagyérdeműt:

Gilián Gábor – dob,

Kovács Attila – dob,

Prohászka Ferenc – basszusgitár,

Lovas János – gitár,

Nagy „Nono” Norbert – gitár,

Takács Attila „Kistaki” – szájharmonika,

Garda Zsuzsa – ének

Időpont: 2025.03.01. OFFKULTÚR

18:00 Kapunyitás
18:30-19:00 Piano Projekt feat. Szabó Gergő (MAYA)
19:15-19:50 Garda-Benkő Duo
20:15-21:00 Keep Floyding
21:00-21:10 Meglepetés duett Bátky Zoli – BZ barátommal
21:30-22:30 Janis Joplin Emlékzenekar feat. Benkő Zsolt

A kaliforniai hard rockban ténykedő Edge Of Paradise új alkotása sokkal több egyszerű zenei anyagnál - valódi időkapszula a jelenkor legégetőbb kérdéseiről. A március 7-én megjelenő "Prophecy", a zenekar hatodik stúdióalbuma, az emberi lét és identitás mély kérdéseit boncolgatja egy olyan korszakban, amikor a mesterséges intelligencia és a digitális technológiák egyre inkább átszövik mindennapjainkat.

"A "Prophecy" olyan, mint egy ősi jóslat visszhangja a modern kor labirintusában. Dallamai úgy szárnyalnak át a digitális köd felett, mint éjszakai madarak a holdfényben, miközben hangjai a tudatalatti óceánjának mélyére merülnek. Ez több mint zene - ez kiáltás az emberi lélek mélyéről, amikor szembenéz a mesterséges intelligencia hideg tekintetével. Minden hang, minden ritmus azt a törékeny határvonalat kutatja, ahol találkozik emberség és algoritmus, ösztön és kód, álom és adat. Az album nem menekül a jövő árnyéka elől – inkább szembenéz vele, feltárva sebeink és erősségeink teljes spektrumát."

- írja új művéről a Margarita Monet énekesnő vezette csapat, akik három videoklipes dalt már bemutattak: elsőként érkezett 2024 áprilisában a Rogue (Aim for the Kill), amelyet a Death Note követett januárban, a mai nappal pedig megérkezett a harmadik kisfilmes tétel, a Prophecy Unbound:

A csapat márciusban a Delain és a Xandria előzenekaraként lép fel az Egyesült Államok nagyvárosaiban, népszerűsítve az új albumot.

1. Death Note     
2. Give it to Me (Mind Assassin) Featuring Ben V. from Ludovico 
3. Prophecy Unbound     
4. Sad Life of a Rose     
5. Rogue (Aim for the Kill)    
6. Hear Me     
7. The Other Side of Fear     
8. Martyr (Monster)     
9. Relive Again     
10. Falling Light     

A Within Temptation énekesnője, Sharon Den Adel érdekes fordulatról számolt be egy friss beszélgetésben az Everblack podcast mikrofonja előtt. A 2023-as "Bleed Out" album folytatásáról kérdezték, pontosabban arról, hogy készül-e már az új lemez.

"Ez azért nagyon vicces, mert nemrég beszélgettem erről Roberttel [Westerholt, Sharon férje, a banda gitárosa]. Még ő volt az, aki azt mondta: 'Most nem sietünk sehová. Adunk magunknak két évet, talán még többet is, hogy minden tökéletes legyen ezen az albumon.' Aztán nekifogtunk a dalszerzésnek. És hirtelen csak azt vettük észre: 'Te jó ég, hiszen ez fantasztikusan alakul!' Minden csak úgy árad belőlünk. Teljesen jól halad minden, olyannyira, hogy már azon gondolkodunk, talán nem is kéne olyan sokáig várni a megjelenéssel. Olyan ez, mint amikor az ember csak sodródik az árral - minden olyan természetesen jön."

- kezdte sorait az énekesnő.

"Többet nem mondhatok el, mert nem akarok senkinek sem csalódást okozni. Csak meglátjuk, hogy mi lesz a vége. De nagyon jól mennek a dolgok. És van ötletünk, hogy mit szeretnénk csinálni legközelebb. "

A zenekar folyamatos megújulása kapcsán Sharon elgondolkodva mesélt:

"A tűz nem hunyt még ki, szóval folytatjuk és fejlődni akarunk. De azt hiszem, ez az, ami mindig is inspiráló volt a zenekarban - nem az, hogy ugyanazt csináljuk újra és újra, és még jobbá tegyük, hanem inkább új dolgok kipróbálása. Úgy gondolom, ez felpezsdíti a vérkeringésünket, és alig várjuk, hogy új dolgot alkossunk. De nagyon csodálom azokat az embereket is, akik egy jól kitaposott művészi ösvényen haladnak, és tökéletessé tudják tenni azt. De ez nem mindenkinek való, mi mindig valami újat akarunk csinálni."

Pénteken kerül boltokba a Jinjer ötödik stúdióalbuma, a "Duél". A várva várt korong egy igen hosszú és fájdalmas vajúdás után született meg, ám az eddig napvilágot látott öt kislemezdal - a Someone's Daughter, a Rogue, a Kafka, a Green Serpent, valamint a címadó Duél - már előrevetíti, hogy egy rendkívül erőteljes alkotással gazdagodik az ukrán csapat karrierje. 

Az énekesnő, Tatiana Shmayluk elmondta: sokáig egyáltalán nem tudott dalszövegeket írni, az ukrán-orosz háború eszkalálódása hosszú időre lebénította kreativitását. A napokban a Revolver magazin faggatta ki a karizmatikus frontasszonyt, aki őszintén beszélt érzéseiről és a lemez születéséről.

"Az adrenalin és az intenzív érzelmi állapotok túlságosan felkorbácsolják a szervezetemet. Paradox módon a közösségi média végtelen görgetése jelenti számomra a megnyugvást, órákra el tudok merülni az Instagram-tartalmak áradatában. A virtuális világba menekülés egyfajta védőpajzsként szolgál számomra a valóság elől, amely nélkül könnyen a pánik martalékává válhatok."

- kezdte sorait, majd így folytatta érzései megosztását:

"A turnébusz monoton zötykölődése közben, miközben a szűkös fekvőhelyemen kuporgok, egyre többet gondolok arra, hogy nemsokára haza kell mennem. Az otthon várható végtelen szabadidő üressége, valamint a szorongás és pánikrohamok lehetősége árnyékként vetül rám. Hónapok óta kérdezgetem magamtól, mégis hogyan jutottam el idáig? Ez a nyugtalanság valójában tizenöt évre nyúlik vissza, egy olyan időszakra, amikor az éles akkordok és a könyörtelen, álmatlan turnéprogram által hajtott folyamatos emelkedés a Jinjert híressé tette. Az út során rengeteg cross-platform streamünk volt, a nemzetközi rajongótáborunk egyre csak nőtt, és olyan példaképeink tiszteletét is kivívtuk, mint a Disturbed, a Slipknot vagy a DevilDriver - mindannyian meghívtak minket turnéra. Számomra ez az egész gyakran olyan, mintha egyetlen rendkívül hangos, ködbe vesző álom lenne."

De a fellépések között a metal egyik legerőteljesebb hangú énekese a csendről álmodik.

"Ezekben az álmokban 19. századi hercegnőként látom magam, aki minden felelősség nélkül sétálgat a palotájában. Könyveket olvasok, miközben kávét vagy teát kortyolgatok. Néha bort is - bár a valóságban józan életet élek. Ebben a palotában akarok létezni, csak úgy lebegni, mint egy szellem. Érezni akarom az élet csendjét. Néha úgy érzem, hogy nem vagyok elég erős ehhez az élethez... Belefáradtam, hogy mindig olyan erősnek kell lennem."

- töpreng az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy ezek az ábrándok jelentik számára az egyetlen pihenést. Persze a az álmokból visszatérve ő az egyik legnépszerűbb metal énekes, aki 37 évesen úgy érzi, végre elfogadta a valóságot és átadta magát az életnek, amely tele van kérdésekkel, amelyek mostanában főleg az új album kapcsán érkeznek hozzá.

"2024 májusában kezdtem el írni a dalszövegeket, egy teljes hétig egyedül voltam otthon, míg férjem, Alex [Lopez - korábban a Suicide Silence és a P.O.D. turnédobosa] éppen úton volt. Bár az egyedüllét ideális állapot számomra, még mindig nem találok igazi menedéket, amikor egyedül vagyok otthon. A nyugalom minden pillanatát elkerülhetetlenül beárnyékolja a hirtelen változásokkal és költözésekkel kapcsolatos szorongás, amelyek végigkísérték felnőtt életemet."

- fedte fel az énekesnő, aki elmondta: a "Duél" az első lemez, amit józanul írt. Korábban mi is írtunk arról, hogy Tatiana megküzdött az alkohol démonával, hasonlóan Eugene Abdukhanov-hoz, a zenekar basszerosához. 

"December 15-én ünneplem józanságom kétéves évfordulóját. Ez volt életem egyik legjobb döntése. A Green Serpent az én személyes ódám a függőséghez. "A szégyen jobban fáj, mint a fejfájás - ezt a sort úgy énekeltem fel, hogy olyan éles legyen, mint egy mantra."

Talán nem véletlen, hogy Tatiana ezt a szerzeményt úgy definiálta korábban, mint a Jinjer jelenlegi esszenciáját. A többi kislemezdal is igen erőteljes témákat feszeget: a Kafka a művészi lét árnyoldalait jeleníti meg, a Rogue egy reakció a világ mostani helyzetére, a Someone's Daughter pedig talán a legszókimondóbb dal, amit eddig a bandától hallhattunk. A szám a történelem legmeghatátozóbb asszonyainak állít emléket - a hozzá forgatott klipben Tatiana olyan nők bőrébe bújik, mint Kleopátra, Szent Johanna, Marie Curie vagy Frida Kahlo. A dal úgy született, hogy az énekesnő elővette egy régi jegyzetfüzetét, amelyben ráakadt erre a mondatra: 'Hős a szoknyája alatt'.

Eképpen zárta gondolatait:

"Minden csak erősebbé tesz engem. Rengeteget tanulok mindebből, de néha annyira intenzív ez az egész. Időnként csak azt szeretném mondani: 'Hé, adj egy kis szünetet. Bárki is van odafent - legyen az a univerzum, Isten, vagy bárki más - csak egy kis nyugalmat adj, egy rövid időre.'"

Képek: Revolver

Új sorlemezét "Sleepless Empire" címmel, február 14-én küldi boltokba az olasz csapat, amely korongra csaknem öt évet vártak a rajongók. A Lacuna Coil utoljára 2019-ben játszott Magyarországon, akkor az Eluveitie és az Infected Rain társaságában jártak Budapesten. 

A Cristina Scabbia vezette formáció ma jelentette be, miszerint ősszel európai turnéra indulnak, amely október 10-én szülővárosukban, Milánóban veszi kezdetét, és december 1-jén a franciaországi Lille-ben ér véget, október 28-án pedig hat év után ismét ellátogatnak a magyar rajongókhoz.

A bulira a Barba Negrában kerül sor, előzenekarként pedig az amerikai nu metalt játszó Nonpoint-ot ismerhetjük meg. 

A jegyek értékesítése február 3-tól indul, Facebook esemény linkje ITT.

We recently wrote on our blog about Apocryphal, the Mumbai-based Indian band, in connection with their latest song, Spiders. The genre they define as dream metalcore perfectly showcases the harmonious fusion of mystical India and metal. We conducted a short interview with the band, where they talk about their beginnings, songwriting process, and the Indian metal scene.

How did the band come together? What inspired you to create music in the metal genre?

Apocryphal was started by Karan Sanchala (Producer & Guitarist) as a solo metal project,
with Kiran (Vocalist) and Riddhi/Dream Anatomy (Vocalist) featuring as independent artists
for a few tracks. The trio was then joined by Abhishek (Drummer) and Mitish (Bassist). All
band members share common love for metal music, but we also appreciate the diversity
within metal and other genres. Our music is powerful, dark, melancholic, and intense at the
same time.

Are there any bands or artists you consider particularly impactful on your work?

All of us have diverse influences: For Karan,Kiran 
and Abhishek it is bands like Lamb of God, Bleed from Within, Spiritbox,
and Architects that have had a profound influence. For Mitish, it is Red Hot Chilli
Peppers, Linkin Park, System of a Down, Project Mishram, and the like. For Dream Anatomy it is Spiritbox, Evanescence, Björk, and Portishead.

What musical and cultural influences have shaped your style?

Everything under the sun is our influence. But a lot of our music is rooted in spirituality and
uplifting oneself.

How does the audience in India respond to the genre and your performances?

Metal is an adopted genre for the Indian audience. We have a very small metal community,
but the energy and passion of Indian metalheads is inspiring. We feel fortunate to play for
an audience that is genuinely appreciative of the music, but sometimes we also wish we had
a bigger scene and more opportunities here. While the Indian metal scene is growing, it
faces challenges like access to venues and resources as well as the dearth of a new
generation of metalheads.

What is your songwriting process like? Do you create together as a band, or do you build
on individual ideas?

We typically build on individual ideas. Karan is where it all starts and then each of us steps
in. All of us bring in our unique taste and influences. And the one thing that’s common is–
we are not afraid to take risks.

How do you view the position of the Indian metal scene in the global metal community?

We look at it as a rising force with so much potential and diversity – we could surely use
more support from within and outside the country to ensure that this potential is unleashed
for the world to see. Some Indian bands like Bloodywood and Gutslit are already making a
major mark on the global stage and making India proud – we see a lot many bands following
suit.

Dream Anatomy, tell us a bit about yourself!  How long have you been singing?

Growing up, music was always the first escape I resorted to unconsciously. It always
has been my safe haven. Not a lot of people know that I created Dream Anatomy to
help listeners escape to a different world—in the “flow” state—that is what I want
my listeners to feel.

It’s been ~20 years since I started singing but I did not start composing until 2015
and only had the confidence to release my compositions by 2020. In fact, I am
bringing the very first song I wrote, to life this year. My aim with my music—whether
it is with Apocryphal or Dream Anatomy, is to help people transcend reality, break
boundaries, and give them a taste of what true freedom is like - you are only as free
as your mind is.

What has been your experience as women in a genre often dominated by men?

I’m glad you asked! I have met so many supportive men and women with whom I
have had the privilege to discuss music and art. On the other hand, I have felt highly
judged by some men and also women in the genre. There are some who haven’t
missed a chance to remind me I don’t belong, especially on my bad days. But, I
always operate from a place of faith, not fear and self-doubt. Music is a very sacred
and personal space for me and I am still learning to build thicker walls. I prefer to
express myself with my words, melodies, and voice. Physically, it can be challenging
for women in metal, given that we have different biological rhythms.

How did metal become a part of your life?

Metal became a part of my life sometime in the early 2000s. It was a transition from
pop – I still love pop as much – but it felt like I belonged there when I heard rock and
metal for the first time. Being angry didn’t feel wrong anymore.

As an Indian woman, how important is religion in your life?

Religion, not so important. Spirituality, very much. If anything comes close to religion
for me, it is music. Although I am not religious, I am always reading into philosophies
underlying different religions. There is so much wealth in them!