Április 3-án érkezik a Nervosa friss stúdióalbuma - a "Slave Machine" címre keresztelt lemezről az első ízelítőt, a címadó dalt már januárban megkaptuk, a mai napon azonban még keményebb tétellel rukkolt elő az immár öt fővel nyomuló zenekar.
Az új szerzemény, a Ghost Notes igazi hangorkánt zúdít a hallgatóra – súlyos, mégis azonnal felismerhető gitártémák, elsöprő lendületű dobok, és Prika állandóan fortyogó, dühös vokálja viszi előre a dalt. A szám egy erőteljes gitárszólóban csúcsosodik ki, megmutatva a sokoldalú brazil thrash zenekar egy újabb arcát.
Miután 2024 nyarán Carla Harvey elhagyta a Butcher Babies fedélzetét, a frontvonalban Heidi Shepherd maradt egyedüli énekesként. Az év novemberében még felvillant egy új jel, a Sinceritycímű dallal, aztán a csapat körül hirtelen síri csönd lett.
A legutóbbi, Carlával közösen készült album, az "Eye for an Eye… / ’Til The World’s Blind" 2023 júliusában jelent meg. Tavaly novemberben Heidi annyit árult el: már formálódik következő nagylemezük, és minden korábbinál személyesebb anyagra készülnek.
A mai nappal vadonatúj dallal jelentkezett a kaliforniai banda, amely a Lost In Your Touch címet viseli, és természetesen videoklip is készült hozzá.
Heidi megosztotta a szerzemény történetét, amely egy igen fájdalmas emléket vesz alapjául:
Tíz évvel ezelőtt végignéztem, ahogy életem szerelme valaki más karjaiban talál menedéket. Láttam, ahogy egy idegen lány érintése ott ült a helyemen, a késő esti telefonvonalakon, a hajnali kávé gőzében, a kimondott szavak élén. A mi szétesett, és a nevem lassan lecsúszott a szájáról, hogy helyet adjon az övének. A jelen kegyetlen újraszabása és a múlt iránti vak vágy között roppantam meg. Miközben figyeltem, hogyan hullik szét az életünk, egy gondolat szúrt a legmélyebbre: vajon vele is ugyanazt a mély, mindent összefűző érzelmi kapcsolatot építi fel, amit velem? Beleszédül-e az érintésébe úgy, ahogy én egyszer elvesztem benne? Ez a dal visszaránt azokba a csontig ható, magányos éjszakákba — ahol már csak az önvizsgálat marad társaságnak, ahol az ember vagy összetörik, vagy újjáépíti magát. Ma már tudom: egy ilyen szerelem nem olcsó ajándék. Szentség. Oltárra való.
A ’90-es években a szimfonikus elem még csak csillámpor volt a metal felszínén – a Therion és a Celtic Frost is csak itt-ott hintett belőle, hogy fényt csiszoljon a saját zenéjére. A műfaj ugyan a ’90-es évek végére már kezdett körvonalazódni, de a nagy áttörésre még várni kellett. Miközben a finn Nightwish később a műfaj uralkodó erejévé váltak, 2000 körül még javában power metalra hajazó korszakukat futották (Gondoljunk az ezredforduló évében megjelent "Wishmaster" albumra). Az Epica csak két évvel később robbant be a metal színterére, így a Within Temptation volt - a fent említett Therion és Celtic Frost mellett - az a zenekar, akiket a szimfonikus metal úttörőként lehetett emlegetni.
A holland formáció 1994-ben alakult, és szintén 2000-ben dobták piacra a "Mother Earth" című nagylemezüket, amelynek egyik ikonikus tétele a tavaly akusztikus formában újjászületett Ice Queen. A dal teljes irányváltást jelentett a zenekar 1997-es debütálásához, az "Enter"-hez képest. A második albumon, a "Mother Earth"-ön már mesés, grandiózus hangszerelések és tündér-mítoszok törtek be, amelyekre Sharon den Adel kristálytiszta hangja koronaként ült fel. A szám új határok felé lökte a metalt, és elképesztően gyorsan robbant be Európa-szerte.
Rengetegen az Ice Queen által ismertek meg minket. És még mindig szeretem a dalt. Nekem a Nirvanát idézi – tudom, senki sem hall belőle Nirvanát, csak én. De amikor éneklem, olyan, mintha Nirvanát énekelnék! Valahogy lázadó dal.
-nyilatkozta Sharon a Metal Hammernek, Robert Westerholt, az énekesnő férje pedig hozzátette:
Akkoribam nagy lépés volt, de logikus is, hogy elhagyjuk a hörgéseket. A death metalból jöttünk, így a női fókusz új terep volt. Tudtuk, hogy Sharon hangjával sokkal többre vagyunk képesek, és a dalszerzői képességeink is fejlődtek. Mintha egy teljesen új zenei világ nyílt volna meg előttünk.
Ironikus módon az Ice Queen felvételének körülményei pont nem voltak annyira kényelmesek.
Akkor épp Sharon szüleinél laktunk. Volt egy kis szobánk, benne egy magnó és egy nyolcsávos felvevő. Külön dolgoztunk: én megírtam a zenét, majd amikor kész voltam, Sharon bement és megírta a dallamokat. Szoros határidőkkel dolgoztunk. Fiatal zenészekként ez nagyon romantikus időszak volt.
Ugyanebben az időben Sharon egyre magabiztosabban lépett bele a frontasszony szerepébe. A "Mother Earth" munkálatai alatt sokkal aktívabban vett részt a dalszerzésben is – ezzel pedig gyakorlatilag bebetonozta magát mint az új évezred egyik friss és ikonikus metal-alakja.
A hangja egyre fontosabb lett. Eleinte inkább a gótikus, doom-os hangulat dominált, aztán egyszer csak ő vált a legfontosabbá. A Mother Earth és az Ice Queen volt az első alkalom, amikor igazán az ő zenekarává vált minden. A természet témája akkoriban nagyon foglalkoztatott bennünket – hogyan bánunk a világgal, és hogyan bánhatnánk jobban. Imádtuk a melankóliát, a kaland érzetét, ugyanakkor fájt látni, mennyi szépség haldoklik szerte a világban. Nagyon éles ellentét volt ez a zenénk fantáziavilágaival szemben.
Az album először 2000 karácsonyán jelent meg Hollandiában, de szélesebb körű kiadásra csak a következő év augusztusában került sor. Már ez is jól előrevetítette, hogyan fog terjedni a lemez népszerűsége: lassan, de feltartóztathatatlanul.
Robert:
Először Hollandiában indult be a dolog. eztük, hogy valami forrong, mert minden koncertünk telt házas volt, és fogalmunk sem volt, miért. A Lowlands és a Pinkpop fesztiválokon az emberek megőrültek, tömve volt minden. Tudtuk, hogy valami új dolgot csinálunk, valamit, amit az emberek még nem hallottak. Valami épült.
2001 júniusában aztán megjelent kislemezként az Ice Queen. Ez volt az a pont, ahol minden megváltozott.
Addig a pontig az országos rádiók ellenálltak. Aztán a The Box nevű holland videócsatornán az Ice Queen lett a legkeresettebb videó. Egy ponton még Britney Spearst is legyőztük! Onnantól a rádió sem tudott többé figyelmen kívül hagyni. Játszaniuk kellett! Aztán az Ice Queen átterjedt Németországra és Európa más részeire is, és hirtelen ott találtuk magunkat a mainstreamben.
A zenész kifejtette véleményét arról is, hogy meglátása szerint felesége sok fiatal nőnek jelentett inspirációt:
Úgy érzem, rengeteg lánynak és nőnek azt jelentette: végre mi is részt vehetünk ebben. Akkoriban a metal nem volt ennyire dallamos. Bátorság volt újra sok melódiát használni. És az is sokat számított, hogy a szimfonikus metal női előadói hogyan öltözködtek. Sharon mindig felvállalta a nőiességét. Sosem akart ’egy lenni a srácok közül’. Néha szerencse kell – hogy jókor legyél jó helyen. Ez volt annak az időszaknak az öröksége, a varázsa, és annak a zenének a lényege.
A Sireniaalapítója, Morten Veland már jó ideje működteti szólóprojektjét, a Mortemia-t, amely eddig is lenyűgöző vendégénekes-felhozatalt vonultatott fel. Most újabb izgalmas -immár harmincadik- fejezethez érkezett a történet: ezúttal Diva Satanica a Bloodhuntersoraiból, valamint Grace Darkling és Rehn Stillnight álltak a zenész mellett egy igen különleges feldolgozás kapcsán.
A választott dal igazi időutazás. A 2022-ben elhunyt legendás rapper, Coolio uralta a listákat 1995-ben a mára kultikussá vált Gangsta’s Paradise című slágerével. Ezt az ikonikus örökzöldet értelmezte most újra Morten és a három tehetséges énekesnő, saját, sötéten epikus hangzásvilágukba átemelve.
Egy friss interjúban megkérdezték Lzzy Hale-t, a Halestorm frontasszonyát, hogy a női rockmozgalom egyik vezető alakjaként milyen változásokat remél a következő években.
Lzzy, aki 1997-ben, alig 14 évesen alapította a zenekart bátyjával, a dobos Arejay-jel, így válaszolt a kérdésre:
Beszélgettem már erről a pályatársaimmal – pl. Amy Lee-vel az Evanescence-ből és más barátaimmal –, sőt azokkal a nőkkel is, akik előttem jöttek. A szüleim generációjáról beszélek, és arról, amin felnőttem, úgy mint a Heart, Pat Benatar, Joan Jett, Lita Ford és a többiek. Volt szerencsém találkozni velük és személyesen megköszönni: ‘Köszi, hogy nem adtátok fel.’ Mert érzem, hogy ha ők annak idején azt mondják, ‘jaj, ez túl nehéz’, akkor lehet, hogy én is ezt a hozzáállást örököltem volna. Nekik sokkal keményebb dolguk volt, mint nekem. Ők már puszta létezésükkel, azzal, hogy tovább vitték a lángot, lehámoztak rólam egy csomó terhet.
- vallotta, majd így folytatta:
Szóval nekem egyetlen felelősségem van: kicsit könnyebbé tenni az utat azoknak, akik utánam jönnek. És ez egyszerre a legegyszerűbb és a legnehezebb dolog: önmagadként létezni, a lehető legőszintébbnek lenni, és folytatni a munkát. Bárhogy is alakulnak a dolgok – furcsák lesznek, nehezek lesznek –, nem szabad elterülni és feladni. Mert ha megteszed, azzal annak a következő generációnak azt üzened: ‘ha Lzzy is feladta, akkor én miért próbálkozzak?’ Ha viszont kitartunk és továbbadjuk a fáklyát, talán lépésről lépésre mindenkinek könnyebb lesz. Egyetlen generáció sem tudja megnyerni az egész háborút, de rengeteg kemény csatát megnyerhetünk, és továbbadhatjuk a tapasztalatot, a tanácsot, és egyszerűen példát mutathatunk.
Amikor Joe Hottinger, a banda gitárosa megjegyezte, hogy idén a Louder Than Life fesztivál egyik színpadát ők vezetik majd Kentuckyban, több más női frontos zenekarral együtt, Lzzy így reagált:
Ez mindannyiunk érdeme – mindazoké a lányoké, akik előttünk jártak –, hogy kiálltunk a saját helyünkért. Mostanra a nők sokkal inkább érzik azt, hogy igen, ez tényleg lehetséges, még a korábbi évekhez képest is. A mizogínia mindig ott lesz, az akadályok is, és lesznek pillanatok, amikor elbizonytalanodsz: ‘Tényleg itt a helyem?’ Igen, itt. Ezek a fiatal nők már le is rázzák ezeket a régi terheket, és szerintem sokkal magabiztosabbak abban, hogy tudják: képesek rá, és végig is tudják csinálni.
E sorokkal zárta gondolatmenetét:
A nőgyűlöletre épülő akadályok között, amelyeken én átmentem, minden egyes fickóra, aki azt mondta: ‘hát de te egy csaj vagy, mit keresel itt?’, jutott öt vagy hat másik, aki azt mondta: ‘ember, valami különleges történik itt, muszáj folytatnod!’ Szóval az is rajtad múlik, hogy melyik hangnak hiszel. Nem engedheted, hogy egy-két ember véleménye eltérítsen az álmaidtól, mert ez végső soron rajtad áll. Lányként születtem. Történetesen imádom a hard rockot. És semmi másra nem vágytam soha, csak arra, hogy a haverjaimmal egy bandában legyek, és megnézzük, milyen messzire juthatunk együtt.
Február 20-án jelentette meg a holland énekesnő új kislemezét, a Red Sky-t, amely egyben a visszatérését is jelzi. A dal a "La Mort" című EP központi darabja, amely a monumentális koncept-középlemez – "La Vie, La Mort, L’Amour" – második része, és 2026. március 27-én lát napvilágot. A történet a "La Vie" első részével indult, majd a Red Sky megjelenésével új lendületet kapott, a teljes ciklus pedig 2026 végére teljesedik ki.
A friss anyag az 1980-as és 1990-es évek gazdagon rétegzett hangzásvilágából merít. Anneke ezúttal egy nyolctagú zenekarral vonult stúdióba, hogy rögzítse a dalokat – a cél az volt, hogy visszahozza egy valódi, élőben játszó banda nyers energiáját, súlyát és lüktetését. A minimalista megközelítés helyett most a mélyebb, karakteresebb, analóg érzetű hangzás vált dominánssá.
Az új korszak bejelentése egy rendkívül aktív időszakra esik. Miközben újradefiniálja jelenlegi zenei világát, Anneke ismét turnézik korábbi zenekarával, a The Gathering-gel, és Budapestet is útba ejtik június 27-én.
A Kamelot bejelentette az őszi európai turnéját, amelynek egyik kiemelt állomása 2026. november 14-én lesz, a budapesti Barba Negra falai között. A floridai zenekar ráadásul nem egyedül érkezik: velük tart az olasz Temperance, valamint a három lányból álló Exit Eden. Utóbbi soraiban három meghatározó hang sorakozik:Anna Brunner (Leauge Of Distortion), Clémentine Delauney (Visions of Atlantis) és Marina La Torraca (ex-Phantom Elite, Battle Beast).
Az Exit Eden 2024 elején adta ki második nagylemezét "Femmes Fatales" címmel. A friss anyagon már nem hallható az alapító Amanda Somerville, aki családi okok miatt intett búcsút a projektnek. Kritikánk a lemezről ITTolvasható.
A hazai közönség számára jól ismert Temperance 2013-as indulása óta több tagságbeli változáson esett át. A csapat kezdetben Chiara Tricarico hangjára épült, aki később a Moonlight Haze tagja lett. Helyét 2018-ban Alessia Scolletti vette át, ő 2023-ban egészségügyi okokból távozott a bandából. A jelenlegi énekesnő, Kristin Starkey, már szerepel a 2023 őszén megjelent, konceptuális "Hermitage – Daruma’s Eyes Pt. 2" albumon is.
A gothic metal szcéna egyik legismertebb művésze, a Lacrimosa billentyűse és énekesnője, Anne Nurmi hónapok óta küzd egy komoly betegséggel, amely miatt 2025-ben vissza kellett lépnie a turnézástól.
A zenekar az elmúlt időszakban rendkívül óvatosan és tiszteletteljesen kommunikált Anne egészségi állapotáról, konkrét diagnózist továbbra sem hoztak nyilvánosságra. Most azonban újabb reménykeltő hír érkezett a felépülésével kapcsolatban, amelyet a csapat másik tagja és Anne férje, Tilo Wolff osztott meg a Facebookon:
Drágáim! Anne felépülése jól halad, és továbbra is bizakodóak vagyunk, bár még egy műtét vár rá. További információkkal jelentkezem, és addig is szeretettel üdvözöl benneteket.
Anne Nurmi pályája a finn darkwave/gothic színtéren indult a Two Witches nevű formációval a ’80-as évek végén, ahol billentyűsként és énekesként is ténykedett. A nemzetközi áttörést azonban akkor érte el, amikor 1994-ben csatlakozott a Lacrimosa-hoz. Mély, melankolikus hangszíne, a sötéten elegáns szintetizátor-témái és karizmatikus jelenléte azonnal a zenekar védjegyévé váltak. Az olyan albumok, mint a "Stille" (1997), az "Elodia" (1999) vagy az "Echos" (2003) mára kultikus státuszba kerültek, és Anne stílusa jelentős részben formálta a Lacrimosa különleges, szimfonikus–gothic hangzásvilágát. Több mint három évtizede számít a műfaj egyik legikonikusabb női alakjának.
Február 19-én derült fény az Arch Enemy új énekesének személyére, aki nem más, a korábban Once Human-ből ismert Lauren Hart, akivel a zenekar első közös dalát is debütáltatta - a szerzemény a To The Last Breath címet viseli és három nap alatt közel egymillió megtekintést kapott.
A rajongók hetek óta találgattak, ki léphet Alissa White-Gluz helyére az új frontlányként; a legtöbb ujj egyértelműen Angela Gossow felé mutatott, aki 2000 és 2014 között tépte szét a világot a banda élén. Angela azonban egyetlen, higgadt kommenttel lehűtötte a reménykedőket: nem, nem ő tér vissza a mikrofon mögé.
Ám a német énekesnőnek - aki kilépése óta az Arch Enemy menedzsereként dolgozik - valóban megfordult a fejében, hogy ismét színpadra álljon csapattal. A mai napon egy Laurennel közös fotót posztolt a közösségi platformjaira, amelyben bevallja: komolyan elgondolkodott a zenekarral való újraegyesülésen.
A szívem szerinti húgom. Egy végtelenül melegszívű, valódi ember. Ugyanaz a zenei ízlésünk, ugyanaz a vokáltechnika és az elköteleződés a zene, az emberek és a fizikum iránt. Sok éve ismerjük egymást. Követtem az útját az Once Human-nel, és reméltem, hogy egyszer sikerül az áttörés. Aztán drukkoltam, hogy csatlakozzon egy másik nagy metalbandához. Nem jött össze. Ő viszont soha nem adta fel! Én pedig már azon gondolkodtam, hogy összehozok neki egy teljesen új zenekart – olyasmi hangzással, mint a Dimmu Borgir, Arch Enemy / In Flames és Machine Head/ Once Human keresztezése. Megkértem, küldjön be pár feldolgozást, hogy teljes képet kapjak a hangjáról, és elkezdtem zenészeket keresni hozzá. Aztán történt valami az Arch Enemy háza táján. Nagyon komolyan elgondolkodtam azon, hogy visszatérek. Ránéztem az életemre, a koromra, a még kicsi gyerekeimre, és arra a brutális mennyiségű munkára, ami a banda menedzsereként rám hárul. A válasz végül nem lett. Sem érzelmileg, sem mentálisan nem voltam kész erre. Rengeteg hihetetlen énekes jelentkezett a világ minden tájáról. Én Laurent ajánlottam a srácoknak. Michael [Amott] pedig igent mondott. Lauren 2025 decemberében felénekelte a dalokat, és felemelkedett, mint egy főnix. Olyan intenzív és diadalmas, ő >>Angela reinkarnációja<<, és szerintem még túl is szárnyal engem. Készen áll arra, hogy évtizedekig vigye a lángot, megtiszteltetés és alázat számomra, hogy együtt dolgozhatok vele. Végre.
- írta a posztban Angela, aki a zenekarral hat nagylemezt készített, majd 2014-es távozása után kezdett a csapat menedzsereként dolgozni, megházasodott és két gyermeke született.
Ezer csontot lerágtak már erről a történetről, mégis újra és újra előkerül: Tarja Turunen távozása a Nightwishból. Az énekesnő most a brit Metal Hammernek mesélt erről, és arról, hogyan élte meg valójában ő és férje azt az időszakot.
Mint kiderült, Tarja semmit nem sejtett.
A semmiből jött, teljesen váratlan volt – én sem számítottam rá, és a férjem sem. A föld megremegett alattunk… két hétig csak sírtunk.
Marcelo Cabuli és Tarja 2003 nyarán házasodtak össze, kislányuk, Naomi idén már 14 éves lesz. Marcelo a kapcsolatuk kezdete óta az énekesnő menedzsere is, így a Nightwish turnéjaira is elkísérte őt. A zenekar többi tagja az argentin üzletemberben látta a probléma gyökerét, valamint elmondásuk szerint Tarját rossz irányba terelte, az emlékezetes nyílt levélben azt írták a finn tehetségről, hogy egy pénzéhes, önző díva lett, aki alábecsüli a rajongókat. 2005. október 21-én, a helsinki Hartwall arénában megtartott turnézáró koncert után Tuomas Holopainen, Jukka Nevalainen, Emppu Vuorinen és Marko Hietala átadták neki a levelet, amelynek tartalmát másnapra az egész világ ismerte. Ezt követően Tarja és Marcelo úgy döntöttek, hogy Argentínába repülnek.
El kellett menekülnöm Finnországból. Másnap repülőre ültem, de ott is mindenhol a rólam szóló hírekbe botlottam. A repülőn ültem, sírtam, és mindenhol lehalkították a tévéket. A napi hírekben ez ment: ‘Tarját kirúgták a Nightwishból!’ Hetekig mindenhol ez kísértett. Buenos Airesben riporterek álltak az ajtóm előtt; ki sem mertem lépni a lakásból. Borzalmas volt.
- emlékezett vissza Tarja, aki elmondta, hogy szerinte mi lehetett zenésztársai döntésének oka:
Nos… az ‘ok’ az volt, hogy a zenekaron belül semmi nem volt rendben már hosszú évek óta. A zenészek közti kapcsolat alapjaiban nehéz volt, éveken át. Erről ennyit tudok és akarok csak mondani. A Nightwish lényegében a "Wishmaster" album után nem volt már a régi...
Meglepő kijelentés ez annak fényében, ha figyelembe vesszük a "Century Child" (2002) és az "Once" (2004) hatalmas sikerét. De az időszak valóban kaotikus volt: a basszusgitáros Sami Vänskä távozása, Marko Hietala érkezése, és az állandó belső feszültségek.
Tarja a Nightwish tagjaként, 2004-ben
Ám az énekesnő, aki híres pozitív életszemléletéről, így zárta mondandóját:
Ennek úgy kellett végződnie, ahogy végződött – hogy ma boldogabb lehessek, mint valaha, és a saját zenémet készíthessem a saját közönségemnek. Nagyon nehéz volt túljutni rajta, de hiszek abban, hogy ami nem öl meg, erősebbé tesz.
Azóta lassan 21 év porlad el a történelem hamujában, és Tarja időközben már Markóval is körbeturnézta a világot – igen, azzal a Markóval, aki szintén hátat fordított a csapatnak 2021-ben. A régi feszültség mára elpárolgott, a jég megtört, és mostanra újra olyanok, mint két veterán túlélő, akik ugyanazon a csatatéren estek el – csak épp jó barátokként álltak fel belőle.
