Ma vált elérhetővé a Pythia vadonatúj középlemeze, "V Pt.1: Unhallowed" címmel. A londoni szimfonikus/power metal csapat a kiadványról három dalt jelentetett meg videoklip formájában is az öt közül, amelyek a következő sorrendben láttak napvilágot: Path Of Decay, Unhallowed, valamint az A Curse In The Blood.
Az EP hírével egy időben a negyedik kisfilmes tétel is napvilágot látott - ezúttal a Muses Of The Night című szerzeményhez forogtak a kamerák.
A brazil extrém szimfonikus metal legismertebb zenekarának, a Semblant-nak a frontasszonya, Mizuho Lin egy csupán 24 órán át elérhető, ám annál megrendítőbb Instagram-sztoriban tárta a világ elé: egy évvel ezelőtt férje, Fabricio súlyos stroke-ot kapott. A betegség nemcsak a végtagjait bénította le – hosszú hónapokra a hangját is elveszítette.
Mizuho eképpen mesélt:
"Egy éve, hogy Fabricio stroke-ot kapott. Egy év – a legnagyobb sokk, a legnagyobb csend, a legnagyobb harc. Egy év, ami megállította az időt, majd újraindította, lassabban, másként, de élőbben, mélyebben. Fabricio elveszítette a hangját. A mozdulatait. De nem a bátorságát. A szavak elhagyták, de a jelenléte üvöltött: "Még itt vagyok.""
- kezdte érzelmes sorait az énekesnő, majd eképpen folytatta:
Sokáig hallgattam erről, annyi rossz dolog történt az interneten, hogy egyszerűen nem akartam beszélni, csak hogy megvédjem őt minden rossztól. De amikor megnyíltam, elmondtam, mi történik, annyi szeretetet kaptunk... annyi pozitív energiát!
Nincs elég szavam, hogy megköszönjem nektek mindezt... Ma újra beszélnem kellett... újra! Ma az új életét ünneplem. Az új esélyt! Tudod, miért? Mert IGENIS van élet a stroke után is!!!Ha ez a videó megérint valakit... már megérte. Mert a zene az élet hangja. És Fabricio újra tanul játszani rá.
A 37 éves Fabricio Reis 2015 óta gitározik a brazil Sculptor nevű melodikus death metal bandában, Mizuhóval 2011 októberében kötöttek házasságot.
Év elején már írtunk az indiai Apocryphal zenekarról, akik saját meghatározásuk szerint dream metalcore-t játszanak. Akkor egy interjúban meséltek a kezdetekről, a jövőbeli terveikről, és a kivételes hangú énekesnő, Dream Anatomy, polgári nevén Riddhi Vyas is betekintést adott személyes világába. Debütáló daluk, a Spiders erőteljesen mutatta meg a banda zenei vízióját, a hozzá készült klip pedig vizuálisan is odatette magát. Most megérkezett a mumbai csapat második kislemeze, a Nightmare Revisited, amelyben vendégként az indiai zenész, Arbaaz Khan is szerepel, íme:
Egy friss interjúban, a Heavy Talk műsorában Tarja Turunentől megkérdezték, hogy miért követik egymást a közösségi médiában a Nightwish másik ex-énekesnőjével, Anette Olzonnal, és terveznek-e esetleg közös együttműködést.
"Valójában csak nemrég kezdtem el követni őt, és nem is tudtam, hogy brazíliai turnét vagy koncerteket tervez, ahol a Nightwish-korszakának dalait adja elő. Egy kolléga említette egy korábbi telefonbeszélgetésünk során, hogy Anette kommentet írt néhány Instagram bejegyzésem alatt, mire én csak annyit mondtam: 'Ó, nahát! Ez számomra teljesen új hír,' [nevet] de nagyon örülök neki."
- árulta el az énekesnő, majd felfedte: szívesen találkozna Anette-tel.
"Személyesen sosem találkoztam vele, soha, egyáltalán nem találkoztunk még szemtől szemben, így nagyon szeretnék neki adni egy ölelést. És szerintem sok mindenről tudnánk beszélgetni. De minden jót kívánok neki az útján. Őszintén remélem, hogy boldog azzal, amit csinál. Szóval igen, csak így tovább!"
Az biztos, hogy a két tehetség minden bizonnyal tartalmas beszélgetést folytatna, hiszen mindketten hasonló kihívásokkal szembesültek a Nightwish tagjaiként: kommunikációs problémákkal, megfeszített turnétempóval és pénzügyi egyenlőtlenségekkel. Anette egyszer azt is elárulta, hogy őt ugyanúgy bocsátották el, mint Tarját, csak éppen kevésbé botrányos módon.
Egy friss interjúban, amelyet az ukrán metal újságíró, Metal Pilgrim (Vladyslav Stadnyk) készített Sharon den Adellel, az énekesnő megerősítette: a Within Temptation már dolgozik új albumán, amely a 2023-as "Bleed Out" folytatása lesz.
"Igen, újra nekikezdtünk a dalszerzésnek, bőven van miről írni, és most nagyon élvezzük a folyamatot. Nem akarjuk elsietni, mert ismét teljesen új hangzásvilágot hozunk, és ehhez mindannyiunknak szüksége lesz egy kis átállásra."
- árulta el Sharon, a riporter pedig megjegyezte, hogy a zenekar az utóbbi években elmozdult a személyes érzelmek és társadalmi témák felől a globális igazságtalanságok és a világ viharos állapotának megjelenítése felé, illetve megkérdezte a frontasszonyt, hogy a következő album is hasonló témákat fog-e tartalmazni. Sharon így válaszolt:
"Azt hiszem, már a korábbi munkáinkban is foglalkoztunk ezekkel a kérdésekkel – csak régen sokkal inkább metaforák mögé rejtettük a mondanivalót. Ma már nehéz lenne visszatérni ahhoz a burkolt megközelítéshez. Úgyhogy igen, valószínű, hogy ezek a témák továbbra is jelen lesznek… Bár az album még nincs kész, így nehéz biztosat mondani. Mindenesetre sok minden bele fog férni."
"A bennünk lobogó tűz nem aludt ki – ezért is hajt minket folyamatosan az újítás vágya. Nem az motivál, hogy ugyanazt csináljuk egyre jobban, hanem az, hogy lezárjunk egy korszakot, és valami egészen mást kezdjünk. Ez az, amitől pezseg bennünk az élet, amitől megmozdul bennünk a vér. Nem vagyunk azok, akik egyetlen stílust tökéletesre csiszolnak – mi mindig az ismeretlen felé indulunk."
A csapat tavaly komoly vádiratot fogalmazott meg az orosz-ukrán háború kapcsán Vlagyimir Putyin felé - az A Fool's Paradecímű dal képében tárták nyilvánosság elé nézeteiket, a szerzeményben pedig az ukrán zenész-producer, Alex Yarmak is közreműködött. Néhány nappal ezelőtt pedig szintén egy ukrán művésszel közös tétel jött ki - Jerry Heil vendégszereplésével a Sing Like A Siren.