Trees of Eternity: vinyl formátumban jelenik meg újra a Hour Of The Nightingale

2024. március 28. 19:16 - Jurancsik Eszter

108448_artist-e1590169307176.jpg

2016 novemberében jelent meg az örebrói doom metal zenekar első és egyben utolsó albuma, a "Hour Of The Nightingale" - bő fél évvel az énekesnő, Aleah Stanbridge halála után. 

A formációt Aleah és párja, a Swallow The Sun gitárosa, Juha Raivio hívta életre még 2009-ben, tagja volt még a csapatnak Kai Hahto (Wintersun, Nightwish), Mattias és Fredrik Norrman is. 2013-ban napvilágot látott a demofelvételeket tartalmazó "Black Ocean", ám ebben az évben diagnosztizálták Aleah - valódi nevén Julia Liane Stanbridge - rákbetegségét, így a felvételeket 2014 és 2015 között folytatták. A dél-afrikai születésű, de Svédországban élő Aleah 2016. április 18-án, 39 évesen hunyt el a korong utómunkálatai alatt, az AFM Records, amely kiadóval korábban leszerződött a formáció, meghátrált a lemez kiadásától. 

Végül egy kis finn kiadó, a Svart Records gondozásában került boltokba a Trees of Eternity albuma, amely világszerte bezsebelte a doom-rajongók elismerését, mi ITT írtunk róla kritikát. 

Bár az együttes énekesnőjük tragikus halála után hivatalosan befejezte működését, közösségi oldalaikon továbbra is aktívak és életben tartják Aleah emlékét, akinek demóiból Juha - szintén a Svart Records felügyelete alatt - posztumusz albumot jelentetett meg. 

Juha tegnap jelentette be, miszerint a "Hour Of The Nightingale" június 14-ével vinyl formátumban is megjelenik. 

Ez az album Aleah zenéjének, dalszövegeinek és életének ünneplése, aki tragikusan és hirtelen lépett át a csillagok hídján, és hagyta el ezt a világot oly fiatalon és korán. Tényleg nincsenek szavak arra, hogy leírjuk a sötétség végső súlyát, vagy a legfényesebb sugarakat, amit ez az album a dalaiban és szövegeiben őriz. Sok szempontból ez a lemez lett a legfontosabb, amit életemben csináltam, és mindketten imádtuk az első hangtól az utolsóig, ahogy írtuk.

3540364023_photo_1_2.jpg


Nagyon büszkék voltunk arra, hogy barátainkkal, a csodálatos zenésztársainkkal, Kai Hahtóval, Mattiasszal és Fredrik Norrmannal együtt vehettük fel, akik mindannyian szívből játszottak ezen az albumon, valamint egy másik jó barátunkkal, Jens Bogrennel együttműködve, aki producerként, keverőként és masterként dolgozott az albumon, készen álltunk arra, hogy ezt a zenét elvigyük a világba és eljátsszuk nektek. Sajnos ez sosem történt meg... De ez az a pont, ahol végre elkezdhetjük ezt a hosszú utazást és megünnepelhetjük Aleah Stanbridge királynőnket, akinek szövegei és zenéje örökké élni fognak.

- írta Juha Raivio, aki a lemez megjelenése után nem sokkal így mesélt a kiadványról egy finn metalmagazinnak:

Egyszerűen nem lehet ennél hitelesebb, szebb, sötétebb, de egyben mondanivalójában tisztább albumot készíteni. A Hour of the Nightingale és a Swallow the Sun "Songs from the North" lemeze sok szempontból afféle testvéralbumok. El akartunk térni a hagyományos doom hangzástól, és valami olyasmit alkotni, mintha Enya egy metalbandában énekelne. 

Aleah 1976. július 1-jén, a dél-afrikai Fokvárosban született, ám családjával a svédországi Örebróba költöztek. Itt indult el zenei karrierje, amikor 2007-ben Aleah név alatt a dark folk és gothic vonalán alkotva demofelvételeket készített. Ezek a felvételek eljutottak Juhához, akit azonnal magával ragadott az énekesnő bársonyos, lágy éneke. Szerelem szövődött közöttük, és így született meg kettejük "gyermeke", a Trees of Eternity. 

komment

Visszatért a Trail of Tears - premier: Winds of Disdain

2024. március 28. 16:06 - Jurancsik Eszter

434194737_998486924968027_8209000568945360275_n.jpg

Három és fél éve várta kíváncsian a metalkedvelő közönség a norvég Trail of Tears visszatérését - 2020 októberében derült ki ugyanis, hogy a zenekar énekese nem más lett, mint a Sirenia egykori frontlánya, Ailyn Gimenez, valamint visszatért a bandába Ronny Thorsen, aki a 2013-as "Oscillation" című album megjelenése után hagyta el a csapatot.

A vérfrissítésen átesett társulat nem vesztegette az idejét, a hosszas csend oka pedig éppen a kemény munka volt, amelynek eredményeként május 24-ével megjelenik egy négy számot tartalmazó középlemez, a "Winds of Disdain".

A csapat ma közzétette a kiadvány címadó tételét, amelynek videoklipje is megtekinthető a Youtube-on, és amely dal igen erőteljesre sikerült, íme:

komment

Sharon den Adel: "Oroszország hazudik, és az emberek ezt el is hiszik..."

2024. március 28. 10:17 - Jurancsik Eszter

355327511_818306139655210_3373266803417570860_n.jpg

Április 5 -én, A Fool's Parade címmel érkezik a Within Temptation vadonatúj szerzeménye, amely kislemezt egy ismert ukrán producerrel, Alex Yarmakkal karöltve készítette el a holland formáció, a dal pedig az orosz-ukrán háborúról szól. 

Sharon den Adel, a banda frontasszonya nemrég egy interjúban mesélt kijevi útjáról - felfedte többek közt, hogy már az ukrán fővárosba vezető úton szembesült azzal, hogy a háború még korántsem ért véget, néhány napja pedig a Metal Hammer riporterének, Dannii Leiversnek is interjút adott - a beszélgetést a Loudersound is átvette. Sharon, mint mindig, ezúttal is kendőzetlen őszinteséggel osztotta meg gondolatait.

Music Saves Ukraine nevű nonprofit szervezet hívott meg Ukrajnába, hogy a saját szememmel lássam, milyen ott az élet, és hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy Ukrajnának továbbra is támogatásra van szüksége.

- kezdte beszámolóját az énekesnő, aki többször beszélt köntörfalazás nélkül a háborúról, a zenekar tavaly októberben megjelent "Bleed Out" című albumán pedig több tétel is foglalkozik a témával.

Kijevet időnként megtámadják, de az ország keleti részét folyamatosan, napi szinten érik támadások, sokkal nagyobb pusztítást okozva, mint a fővárosban. De éppen a hazaérkezésem utáni napon Kijevet súlyos támadás érte. Amikor ott voltam, már akkor rengeteg légi riasztás történt, és mindenütt orosz drónok voltak. Egy iskola épületében forgattunk egy jelenetet éppen több rajongóval, amikor megszólalt a légiriadó, de szerencsére nem történt semmi baj. Ukrajnában mindenkinek van egy app a telefonján, ami a légiriadókról ad jelzést, így időben értesülnek a veszélyről. 

Az A Fool's Parade egy könyörtelen vádirat Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök rezsimje és a támadásai ellen. 

Tulajdonképpen a dal arról szól, hogy Oroszország megpróbál mindenkit elvakítani, megvezetni. Komoly propagandát folytatnak, miközben állandóan változtatják a történetüket arról, hogy mi történt a múltban, és azt hazudják az embereknek, hogy Ukrajna fasiszta, elferdítve a tényeket és a történelmet. Putyin színészkedik, amit rengetegen bevesznek. Ez szomorú. Nekünk szerencsénk van, sajtószabadságban élünk itt Nyugaton, lehetőségünk van alaposan utánanézni a valóságnak, ami a Napnál is világosabb. Ki a megszálló és ki védi az országát? Ez annyira egyértelmű, hihetetlen, hogy az emberek között ez még mindig vita tárgyát képezi...

392932489_764888882317324_4382283780434959984_n.jpg

Azért tettem meg, mert továbbra is fel akarom hívni a figyelmet arra, hogy Ukrajnának segítség kell! Azáltal, hogy ott jártam, az egész hitelesebb lesz. Forgathattam volna otthon, Hollandiában is videót, de az nem lett volna eléggé hiteles. Azt szeretném, hogy a figyelem Ukrajnára irányuljon, és hogy az emberek továbbra is gondolkodjanak rajta, mert a hírek nagyon gyorsan elévülnek. A ma megjelenő hírek holnapra már nem aktuálisak, és ez alól a háború sem kivétel. Ukrajna pedig nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy belefáradjon a háborúba, hiszen ez esetben a vereség biztos...

- jelentette ki hatázorottan Sharon.

 

 

 

 

 

komment

Dust In Mind: jön a CTRL instrumentális verziója

2024. március 24. 15:17 - Jurancsik Eszter

396057124_872884534208114_2931813607603833345_n.jpg

A francia industrial metalban nyomuló zenekar 2021-ben jelentette meg "CTRL" címre keresztelt stúdióalbumát, amely a negyedik volt a sorban, mi ITT írtunk róla kritikát.

A 2013-ban alakult banda életében tavaly komoly változások mentek végbe: Jennifer Gervais énekesnőről kiderült, hogy komoly gondokkal küzd. Mint arról beszámolt, 2023 tavaszán nőgyógyászati problémák miatt műtéten esett át, melynek során egy daganatot távolítottak el a méhéből, emellett endometriózissal és petevezeték-elváltozással is diagnosztizálták. Felépülése alatt írta meg közösségi oldalain, miszerint kezeléseket kap, amelyek segítik gyógyulását, és minden erejével azon dolgozik, hogy mihamarabb visszatérhessen a színpadra. 

Ám a frontlány néhány hónappal később, augusztusban bejelentette: otthagyja a csapatot, amely tíz éve volt a mindene. Nem tudni pontosan, hogy miért határozott így Jen, de azt elmondta: barátsággal történt meg a szétválás, élete eddigi legnehezebb döntését hozta meg a kilépéssel. A fiúk - Dam, Xavier és Thomas - szerencsére megtalálták Jenny Olystert, aki először csak ideiglenes tagként állt színpadra, ám csakhamar ő lett a banda új énekesnője.

A strasbourgi társulat a napokban adta hírül, miszerint a "CTRL" album instrumentális változatban is megjelenik április 12-ével. Új stúdióalbumról egyelőre nincs hír, az együttes utolsó kislemeze pedig a 2022 nyarán kiadott Textures-cover Awake volt. 

komment

Sharon den Adel: "Ukrajna minden támogatást megérdemel!"

2024. március 21. 10:34 - Jurancsik Eszter

8fa1ede0c3f1dbe253a1523857edc297.jpg

Tegnap érkezett ízelítő ahhoz a dalhoz, amelyet a Within Temptation és az egyik legismertebb ukrán zenei producer, Alex Yarmak közösen készítettek. A szám az A Fool's Parade címet viseli, és április 5-ével debütál majd. Sharon den Adel, a zenekar frontasszonya négy napot töltött Kijevben, hogy az újdonsághoz videoklipet készítsen Alex-szel, a szerzemény pedig természetesen az orosz-ukrán háborút veszi alapjául, amellyel kapcsolatban Sharon többször nyilatkozott, kifejezve igen határozott véleményét. Egy holland magazinnak mesélt most erről az útról.

Az énekesnő hazájából először Lengyelországba repült, ahonnan vonattal tette meg a közel 500 kilométeres utat az ukrán fővárosba, és már az út alatt szembesült azzal, hogy a háború korántsem ért még véget.

Vettem egy teát, a teafilterhez tartozó kis papíron pedig nem a gyártó cég logója volt, hanem egy orosz katonai drón vagy bomba képe. Ilyenkor az ember rögtön úgy érzi, hogy különleges helyen van. A tea eladásából származó bevétel azokhoz a gyárakhoz kerül, amelyek ezeket a drónokat állítják elő.

- kezdett neki különleges történetének meséléséhez Sharon, akit egy holland magazin kérdezett arról, hogy félt-e Kijevbe utazni, hiszen több interjúban bírálta Vlagyimir Putyint, ám az énekesnő egy percig sem érzett félelmet. Természetesen megfogadott pár jótanácsot, például nem a legelegánsabb szállodát választotta, hiszen ezek az orosz támadások potenciális célpontjai közé tartoznak. Bár a Kijevben töltött napjai főleg a munkáról szóltak, azért jutott ideje egy kis városnézésre is. 

Esett az eső, én pedig egy földalatti plázában voltam, amikor megszólalt a légiriadó. Egy vadászgépet észleltek. Az üzletek azonnal bezártak, leengedték a rácsos ajtókat is. Néhányan nemigen foglalkoztak a riasztással, mert már annyira megszokták. De mivel nem lehetett tudni, hogy ez a vadászgép milyen céllal érkezett, egy ideig a föld alatt kellett maradnunk.

Sharont lenyűgözte az a kitartás és harciasság, amellyel találkozott. 

Amikor Alex Yarmakkal dolgoztam, óvatosan választottam meg a szavaimat, hiszen féltem, hogy esetleg valami érzékeny témára tapintok. De ő maga a legdurvább vicceket mesélte! Az ukránok humorral kezelik a nyomorúságot. Amikor Kijevben véget ér a légi riasztás, hallani a "May the force be with you" felkiáltást, amelyet Mark Hamill, a Star Wars színésze kifejezetten erre a célra rögzített. 

A légiriadó a klipforgatás alatt is megszólalt, de szerencsére minden rendben zajlott.

433826049_972121357607020_9130270152669573586_n.jpg

Sharon Kijevben, a klipforgatás díszletei között

Beszélgettem egy lemezlovassal is, aki naponta néhány órában csinálja ezt, de a fennmaradó időben a hadsereg különleges egységénél teljesít szolgálatot. Tőle kaptam egy különleges érmét, amelyet kifejezetten erre a célra verettek. Egy másik srác elmondta, hogy a bátyját a frontra kényszerítették, és négy hónappal később meggyilkolták. Mint azt megtudtam, a testvére nagyon szerette a zenénket. Most is a hideg futkos a hátamon, ha erre visszagondolok. Ellátogattam a Majdan térre is, ahol az emberek zászlókat tűznek ki egy-egy elesett szerettükért, többnyire fényképet is láthatunk mellette. Akármerre nézel, végtelen zászlótengert látsz, nem tudtam nem elsírni magam. Ukrajnában mindenkinek van egy története a háborúról, ez nagyon megérintett. Még túl korai lenne arról ábrándoznom, hogy a szabad Ukrajnában fogunk koncertezni. De ezek az emberek minden támogatást megérdemelnek. 

- zárta sorait.

 

 

 

 

komment

Fájdalmas titkáról vallott Dianne van Giersbergen: "Vállalnom kellett a kockázatot..."

2024. március 21. 08:56 - Jurancsik Eszter

384101800_889870519164929_7536789040985777136_n.jpg

Egy hete jelent meg Dianne van Giersbergen szólóprojektjének - amely egyszerűen csak a DIANNE nevet viseli - harmadik kislemeze, az A Symphonic Tragedy, szépen építgeti tehát karrierjét a holland tehetség. Az érzelmektől túlcsorduló dal azonban súlyos titkot hordoz, amelyre Facebookján, a videoklip megjelenése előtt derített fényt az énekesnő - mint az kiderült, évekkel ezelőtt egészsége veszélybe került, és komoly orvosi beavatkozáson kellett átesnie.

Volt már olyan, hogy egy számodra kedves embert meg kellett operálni, búcsút kellett venned tőle, nem tudva, hogy túléli-e, és ha igen, milyen lesz az élet utána? Nos, én voltam az a szeretett személy, és egyben a hátrahagyott lélek is. Ezt még soha nem osztottam meg a nyilvánossággal, és a részletekről továbbra sem szeretnék beszélni, de a lényeg, hogy 2018-ban életmentő hasi műtéten estem át. Noha nem is volt más lehetőségem, elmondták nekem, hogy a beavatkozás kockázatokat rejt magában, és bele kellett törődnöm, hogy az esetleges komplikációk örökre megváltoztathatják az életemet. 

- kezdte történetét Dianne, aki bár konkrétan nem fedte fel, hogy milyen jellegű elváltozás indokolta a műtétet, de ennek lelki hátteréről nyíltan beszélt:

De ez még nem minden. A hangszálaim is veszélybe kerültek az operáció miatt. Azaz el kellett fogadnom, hogy bár a műtét megmentheti az életemet, de elveszíthetem azt, ami egész életemben társam, menedékem és szerelmem volt: a hangomat. A dal az altatás tökéletes, idő nélküli vákuumában játszódik. Egy légüres tér, ahol a múlt csak egy bekeretezett kép, és a jövő, annak minden nehézségeivel együtt, még nem jött el. A dalszövegben azért könyörgök a hangomnak, hogy maradjon velem, ne engedjen el, hanem velem együtt élje túl a gondokat. A műtét már több mint öt éve történt, és ahogy észrevettétek, a hangom nem hagyott el, sérülés nélkül megúszta. 

374168403_873278190824162_2454638664840700437_n.jpg

A felépülésem rengeteg időt, vért, verítéket és könnyet követelt. De olyan módon álltam talpra, amire egyetlen orvos sem számított. A hegek ugyan megmaradtak, de mára sikerült magam mögött hagynom minden lehetséges tragikus forgatókönyvet, és komoly erő lángolt fel bennem. 

Így zárta megindító sorait:

Azért vagyok itt, hogy elénekeljem nektek ezt a dalt, amely az én történetemről szól. Reménykedem abban, hogy ha te, vagy egy hozzád közel álló ember egészségi problémákkal küzd, ez a dal vigaszt nyújt, és arra motivál téged és őket is, hogy kapaszkodjanak a felfelé vezető úton.

 

komment

Hallgass bele a Within Temptation új dalába!

2024. március 20. 18:56 - Jurancsik Eszter

392926416_10232185198282737_418932145474384463_n.jpg

A napokban derült ki, hogy a holland formáció április 5-ével vadonatúj dalt készül megjelentetni, amely az A Fool's Parade címet kapta, az énekesnő Sharon den Adel pedig Kijevbe utazott, hogy az egyik legismertebb ukrán producerrel, Alex Yarmakkal karöltve videoklipet forgasson a szerzeményhez. 

Tegnapelőtti hírlevelében a zenekar a következőket osztotta meg a rajongókkal:

"A dal, amely a várva várt "Bleed Out 2024 Tour" beharangozójaként jelenik meg, határozott megfogalmazása a csapat elköteleződésének arra vonatkozóan, hogy fényt derítsen arra a folyamatos egzisztenciális küzdelemre, amellyel Ukrajna Oroszország könyörtelen inváziója miatt szembesül."

A dalhoz most egy rövid előzetes is érkezett, hangzásvilága pedig azt a modern vonalat követi, amelyre a banda legutóbbi lemezei ("Hydra", "Resist", "Bleed Out") épültek:

komment

Premier! Visions of Atlantis - Armada, júliusban érkezik a Pirates folytatása!

2024. március 20. 16:29 - Jurancsik Eszter

431552528_934428694709885_9172974657695669331_n_1.jpg

Alaposan belevetette magát a munka sűrűjébe az osztrák/olasz/francia Visions of Atlantis. Amellett, hogy készülnek turnéjukra -amelynek keretén belül szeptember 4-én a Barba Negrában is koncertet adnak- ma új dallal jelentkeztek. A szerzemény az Armada címet viseli, és videoklipje már elérhető a Youtube-on.

Clémentine Delauney énekesnő és csapattársai 2022 tavaszán adták ki "Pirates" című albumukat, amely az összes eddiginél nagyobbat durrant, lévén a rajta szereplő számok jóval több dinamikát és dallamosságot vonultatnak fel, plusz sokkal inkább érvényesül Clemi csodálatos hangja is. 2023 tavaszán megjelentették a "Pirates Over Wacken" elnevezésű koncertlemezt, amely a zenekar 2022-es Wacken Open Air fesztiválon elhangzott dalait tartalmazza.

A zenekar július 5-ével, "Pirates II - Armada" címmel küldi boltokba vadonatúj stúdióalbumát, amenynek előfutára az új szerzemény, és amely korongról a következőket mesélte az együttes:

Egy új vitorlás nap kezdődik, a szél a mi oldalunkon áll, és a tenger a legutóbbi csatákról regél. A levegő frissnek hat - álszentség, kapzsiság, irigység - a régi világ szívei végre felfedik csalóka igazságukat. A régi vezetők vesztésre állnak, hazugságaik egyre súlyosabbak, és a sötétség közelít. Minden napsütéses idő egy közelgő vihart leplez, a természet próbára teszi erőnket az utolsó csatára. A viharok között lavírozva, amelyek megpróbálnak bennünket elbizonytalanítani, meglátjuk a fényt a sötétségben. A régi igazság elhomályosul, helyet adva egy új történetnek. A mi sorsunk a kezünkben van, a szívünkben, minden lépésünkben. Újra kapcsolatba kerülve önmagunkkal, megérintjük az élet lényegét, amelyet minden élőlénnyel megosztunk. Együtt, feltartóztathatatlanul, az igazsághoz kapcsolódva, a Nap és a viharok által vezérelve.

 

Az album dallistája:

1. To Those Who Choose to Fight
2. The Land of the Free
3. Monsters
4. Tonight I’m Alive
5. Armada
6. The Dead of the Sea
7. Ashes to the Sea
8. Hellfire
9. Collide
10. Magic of the Night
11. Underwater
12. Where the Sky and Ocean Blend
letoltes0.jpg
komment

Befutott Anette Olzon újabb dala!

2024. március 19. 12:17 - Jurancsik Eszter

screenshot_20210824-171130-895.png

Egy hónappal ezelőtt debütált a svéd művésznő harmadik albumának első dala, a Heed The Call. Anette Olzon harmadik nagylemeze május 10-ével jelenik meg "Rapture" címmel, és a jelek szerint folytatni kívánja a 2021-ben kiadott "Strong" vonalát, amely jóval keményebben szólalt meg, mint a 2014-es "Shine".

Nettie ma mutatta meg a "Rapture" második kislemezes tételét, amely a Day of Wrath címet viseli, és nem fukarkodik a keménykedéssel a szerzeményben.

A Nightwish ex-énekesnőjét ezúttal is az a Magnus Karlsson segíti a munkálatokban, aki a "Strong" megszületésénél is bábáskodott, valamint ezen a korongon is hallhatjuk férjét, a Pain gitárosát, Johan Husgafvelt.

komment

Kijevbe utazott Sharon den Adel - háborús videoklipen dolgozik a Within Temptation

2024. március 18. 14:23 - Jurancsik Eszter

within-temptation-blood-and-metal-768x461.jpg

Új dal kiadására készül a Within Temptation, amely szerzemény az A Fool's Parade címet viseli majd, és a tervek szerint április 5-én debütál, különlegessége pedig, hogy egy ukrán producerrel, Alex Yarmakkal karöltve készült el.

A holland zenekar mai hírlevelében elárulta: a szám az orosz-ukrán háborút veszi alapjául, "rávilágítva Oroszország hazugságaira, brutalitására és bűnösségére", illetve arra, hogy Ukrajnának továbbra is szüksége van a segítségre.

Sharon den Adel énekesnő a napokban Kijevbe utazott, hogy klipet forgassanak a szerzeményhez.

"A dal, amely a várva várt "Bleed Out 2024 Tour" beharangozójaként jelenik meg, határozott megfogalmazása a csapat elköteleződésének arra vonatkozóan, hogy fényt derítsen arra a folyamatos egzisztenciális küzdelemre, amellyel Ukrajna Oroszország könyörtelen inváziója miatt szembesül."

- olvasható a hírlevélben, amelyet a feliratkozott rajongók ma kaptak e-mailben.

Sharon eddig sem tett lakatot a szájára, ha a téma szóba került. Egy alkalommal kijelentette: ez a háború nemcsak az oroszok és az ukránok háborúja, hanem mindenkié, és hogy amire igazán szükség volna, az a demokrácia.

433588355_972010034284819_2954639268797738867_n.jpg

Nagyon sokszor játszottunk Ukrajnában és Oroszországban is, rengeteg fantasztikus emberrel találkoztunk, és nagyon jól éreztük magunkat mindkét országban. De egyértelmű, hogy itt Oroszország a támadó fél, és sajnáljuk Ukrajnát, mint független, szuverén államot. Ez az egész sokkoló, nem gondoltuk volna, hogy a második világháború után lesz ilyen. Természetesen voltak még háborúk, gondoljunk csak például Szarajevóra, de ők nem szuperhatalom, mint Oroszország. Szerintem nem állnak meg Ukrajnánál, tovább mennek. De semmi szükség még egy elnyomott országra! Úgy gondolom, hogy amire szükség van, az a demokrácia! 

- mesélte még tavaly ősszel egy internetes metalmagazinnak, de az októberben megjelent "Bleed Out" című albumon is több dalban feldolgozták a történéseket, például a Wireless című tétel sztorija szerint egy katona azzal a meggyőződéssel indul a csatatérre, hogy egy jó ügyért cselekszik, ám rájön, hogy a kormány és a média hazudott neki. Így amikor hazatér, az emberek nem egy hőst, hanem egy kegyetlen zsoldost látnak benne, tehát hirtelen a rossz oldalon találja magát.

 

 

komment
süti beállítások módosítása