Sírd ki magad Charlotte Wessels-szel - klippremier: The Crying Room

2024. augusztus 28. 15:27 - Jurancsik Eszter

456407142_1069609534520878_4237522719382791119_n.jpg

"The Obsession" címmel, szeptember 20-án érkezik Charlotte Wessels, az egykori Delain-frontlány harmadik stúdióalbuma. Charlotte tavasszal elárulta, hogy ez az album sokkal keményebb hangzással operál majd, mint előző két lemeze, a "Tales From Six Feet Under" (2021) és a "Tales From Six Feet Under Vol II" (2022). Az új albumról eddig három kislemez jelent meg: májusban a The Exorcism, június közepén a Chasing Sunsets, majd júliusban a Dopamine, amelyet Simone Simons-szal, az Epica énekesnőjével közösen rögzített. A mai nappal megjelent a negyedik felvezető is, amely a The Crying Room címet viseli, és amelynek szövegét egy igen személyes élmény ihlette.

"Amikor felkészültünk az első koncertemre a Covid-járvány után, a turnémenedzserünk megkérdezte, hogy szeretnék-e saját öltözőt. Tudván, hogy idegroncs leszek, azt mondtam, hogy nem kell külön öltöző - csak egy hely, ahol egy jól megérdemelt idegösszeomlást produkálhatok anélkül, hogy hazavágnám mindenki hangulatát. Így született meg "The Crying Room". Ez egy dal a bukástól való félelemről és arról, hogy szükséged van egy kis levegőre, mielőtt fejest ugranál valami újba. Mindenki szeret bátorságról és hősiességről szóló történeteket mesélni, de legyünk őszinték: én többet szeretnék hallani olyan emberekről, akik teljesen be vannak tojva valamitől... és mégis megcsinálják. Ez a lemezen is egy központi téma, és a "The Crying Room" egy bátorítás arra, hogy ezt tedd te is."

A dalhoz természetesen videoklip is készült, íme:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1418477211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása