A tengeri élőlények kizsákmányolása ellen küzd Alissa White-Gluz

2023. február 23. 12:12 - Jurancsik Eszter

202202_news_arch-enemy_alissa-white-gluz.jpg

Az Arch Enemy frontlánya nemcsak férfiakat megszégyenítő hörgéséről ismert, hanem vegán életmódjáról is, amelyet kamaszkora óta követ - vegetáriánus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Kanadában, így nem esett nehezére az, hogy 13 éves korában az összes állati eredetű élelmiszerről lemondjon. 

Többször szerepelt már a PETA állatvédő szervezet kampányaiban, amelyekben a szőrmeviselés ellen emelte fel hangját, most pedig a tengeri élőlények védelméért áll ki az énekesnő, aki a kampányhoz kapcsolódó plakáton egy halászhálóban sellő uszonnyal pózol.

alissa_white-gluz_vegan-peta-ad.jpg

A PETA szándékosan mostanra időzítette a kampányt, a keresztény vallást követők ugyanis tudják, hogy Hamvazószerdán, azaz február 22-én vette kezdetét a Nagyböjt, amely április 8-án, Nagyszombaton ér véget. Akik tartják a böjtöt, rendszerint sok halat fogyasztanak - mind a keresztény, mind a zsidó vallás nem tekinti húsnak a halat és a tengeri állatokat. Alissa sosem rejti véka alá a véleményét, ahogy most se tette:

Az emberek figyemen kívül hagyják, hogy a tengeri élőlények is állatok. Ilyenkor egy teljesen más környezetet bolygatunk meg, és elpusztítjuk annak minden lakóját. Erről igen keveset beszélnek, pedig kellene, ugyanis ha a statisztikákat vesszük alapul, az óceánjaink 20 év múlva kihalnak.

- kezdte fejtegetni gondolatait az énekesnő egy exkluzív videóinterjúban.

A halak érzik a fájdalmat, megosztják egymással a tudásukat, emellett jó memóriájuk és saját "kultúrájuk" van. Néhányuk úgy udvarol a leendő partnerének, hogy kifinomult művészeti alkotásokat készít az óceánfenéken lévő homokban, mégis évente több halat ölnek meg élelemszerzés céljából, mint az összes többi állatot együttvéve. Leszúrják, szétzúzzák, megfojtják, vagy felnyitják és kibelezik őket, miközben gyakran még teljesen tudatuknál vannak. Ezenkívül évente 38 millió tonna más vízi állatot fognak ki akaratlanul, hogy kielégítsék a fogyasztók "tenger gyümölcsei" iránti igényét. 

Természetesen most is elmondta, hogy ha mindenki vegánná válna, ahogyan ő is tette több, mint 20 évvel ezelőtt, a remény még nincs teljesen elveszve. 

Ha követed a példámat, évente 200 állatot mentesz meg! Segíthetsz a kegyetlen tojás-és tejipar elleni harcban is. Ezzel az egyszerű döntéssel visszafordítható a folyamat!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr5218056518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása