Lacuna Coil: több dal is elkészült a következő albumra

2022. szeptember 30. 07:56 - Jurancsik Eszter

lc_7.jpg

A milánói zenekar lelkesen készül "Comalies" című nagylemezének újra-kiadására. A mű eredetileg 2002 őszén jelent meg, és ez a korong hozta meg az első komolyabb sikereket Cristina Scabbia és a fiúk számára. "Comalies XX" címmel, október 14-én adják ki újból a lemezt, amely egy dupla pakkos kiadvány lesz: az első CD-n a dalok új köntösbe bújtatott verziója kapott helyet, a másikon pedig a régi hangzással csendülnek fel. Két dalhoz is forgatott videót a csapat, először a Tight Rope XX, majd a Swamped XX jött ki - mindkettő az új hangzással szólalt meg.

Néhány nappal ezelőtt egy internetes metal magazin kérdezte Cristinát arról, hogyan haladnak az új stúdióalbum felvételeivel, hiszen többször is hírt adtunk arról, miszerint a formáció szorgosan dolgozik tizedik sorlemezén.

Tulajdonképpen írtunk néhány dalt. Van öt vagy hat dalunk, amin dolgozunk, de még nem volt itt az ideje, hogy kiadjunk egy új lemezt. Ez főleg azért történt így, mert az ihletünket tényleg az életre, a tapasztalatokra alapozzuk, és hogy őszinte legyek, nem akartunk lemezt írni a világjárványról. Újra ki akartunk menni, találkozni az emberekkel, élményeket szerezni, megélni az életet, és felkészülni arra, hogy újra mindent beleadjunk a zenénkbe. Tehát összegyűjtöttünk egy csomó anyagot.

- mesélte a frontasszony, aki a karantén ideje alatt többször elmondta: hiányzik számára az emberekkel való interakció, a koncertezés, csapattársai és a rajongók. A vesztegzár bevezetésekor indult volna az együttes dél-ázsiai turnéra 2019-es megjelenéső "Black Anima" (kritika a testvérblogon) című albumával, amely hihetetlen sikereket produkált, ám a vírushelyzet Cristináék számításait is keresztülhúzta.

Andrea Ferro, a banda férfi énekese hozzátette:

"De ha visszatérünk a Comalies albumon való munkához, néha feljönnek az emlékek, az akkori érzéseink. Ez is ihletet adhat a következő lemezhez, ha majd komolyabban dolgozni kezdünk rajta. Talán az akkori atmoszféra egy része megmaradt bennünk, mert újragondoltuk és átdolgoztuk. Szóval ez adhat némi inspirációt az új kiadványhoz is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr9117943404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása