A holland formáció új nagylemeze, az Apocalypse&Chill február 7-ével lesz elérhető, amelyről korábban Charlotte Wessels énekesnő elárulta: bombasztikus lesz. Azt is megtudhattuk, hogy a 2016-os Moonbathers nyomdokain menetel majd tovább a kiadvány, epikus dalokkal, rengeteg szimfonikus elemmel. A korong különböző témákat ölel fel, mint például a közelgő végzet, az emberi érzések, különösen a közöny, az együttes pedig izgatottan várja legújabb művének fogadtatását.
Két dalt már hallhattunk a bandától a közelmúltban, szeptemberben a Burning Bridgest, november közepén pedig a One Second-öt. A lemezre felkerült egyébként a tavaly januárban kiadott, nagy sikerű Masters Of Destiny című dal is.
Néhány héttel ezelőtt írtuk meg, miszerint a zenekar új videoklipjén dolgozik, ám azt nem lehetett tudni, hogy melyik dalhoz készítenek kisfilmet. A mai napon fedte fel a csapat, hogy a Ghost House Heart című szám kerül megfilmesítésre - és természetesen egy teasert is közzétettek, íme: