Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Emmanuelle Zoldan: " Az új album keményebb lesz, mint a Dim Days of Dolor"

Terjedelmes interjút adott az énekesnő.

2018. október 21. - Sarok Bettina

sirenia_-10.jpg

A Sirenia napokon belül piacra dobja vadonatúj, Arcane Astral Aeons elnevezésű nagylemezét, ami egyébként a második album, melyen Emmanuelle Zoldan már nem háttér, hanem vezető énekesnőként tevékenykdik. Magáról a korongról, előzetesként két dalt hallhattunk, majd nemrégiben egy felvezető is napvilágot látott, melynek keretein belül belehallgathattunk a lemez összes dalába.

A francia származású énekesnő egy terjedelmes interjú közepette mesélt a hamarosan megjelenő kiadványról, de számos más kérdésre is készségesen válaszolt.

Ha össze kell hasonlítanom az Arcane Astral Aeonst és a Dim Days of Dolort, akkor azt kell mondja, hogy az előbbi zeneileg sokkal keményebb. Ez egy erőteljes és nagyon változatos album, ami az elejétől a végéig hallható. Nagyon imádom. Az album készítésének folyamata is egy kicsit másabb volt, mivel Nils Courbaron személyében csatlakozott hozzánk egy másik gitáros.

- kezdte, majd így folytatta:

 Amikor a Dim Days of Dolort készítettük már a csatlakozásom előtt készen állt minden, csupán a hangom hiányzott. Az album kiadásának határideje nagyon rövid volt. Néhány nap múlva felénekeltem a dalokat. Bár nagyon izgalmas és fantasztikus élmény marad számomra, több időt szerettem volna eltölteni a dalokkal. Az Arcane Astral Aeons készülése már teljesen más volt. Néhány hónapig hallgattam a nótákat, majd azon kezdtem gondolkodni, hogy miként is akarom majd előadni őket, ráadásul a felvételek alatt is adtak elég időt arra, hogy kipróbáljunk különböző dolgokat, majd kiválasztjuk a tetszőleges változatokat. Morten mindig nyitott volt a javaslataimra, ahogy én is az övéire, megosztottuk egymással az érzelmeinket a dalokkal kapcsolatban, valóban öröm volt együtt dolgozni. 

sirenia_-7.jpg

- ecsetelte az új korong készüléséről. Majd azt is elmesélte, hogy Nils ötelte volt az, hogy készítesenek duettet Yannis Papadopulousszal, kinek hangi adottsága a teljes csapatot elkápráztatta. A vokalsta azt is elmondta, hogy mely Sirenia-dalokat adná elő szívesen élőben:

A Save Me From Myself és az In Sumerian Haze tartalmazza azt a tipikus gótikus hangulatot, amit a korábbi Sirenia-dalokban annyira szerettem. Szerintem jó lenne, ha ezek a dalok felkerülnének a számlistára. Mortennel egyébként dolgoztunk egy akusztikus fellépésen, melynek keretein belül tervben volt ennek a két dalnak az előadása. Enek nagyon örültem.

Emma egyébként azt is elmondta, hogy minden hang egyedülálló és saját személyiséggel rendelkezik, így felesleges összehasonlítani bárkit is, valaki mással, bár elmondása szerint Tarja számít a műfaj úttöröjének és egyben az egyik legnagyobb konkurencia is. Ebből adódóan elmesélte, hogy kedvenc énekesnői között szerepel Tarja, Sharon del Adel, valamint a Lacuna Coil frontasszonya.

 

 

Floor Jansen szerint, a Northward egyelőre nem fog élőben játszani

Az énekesnő nagyon büszke új projektjére.

northward2018h.jpg

Október 19-én végre a boltok polcaira került a Northward tíz éven át készülő, bemutatkozó albuma. A Floor Jansen valamint Jørn Viggo Lofstad által létrehozott projekt hamar nagy népszerűségre tett szert, ugyanis előzetesként a While Love Died és a Get What You Give című számokat osztották meg, mely tételek azonnal belopták magukat a célközönség kegyeibe.

A felek már számtalan interjúban ismételték önmagukat, most azonban a frontasszony jóvoltából megtudhattunk némi apróságokat, a lemez készületeiről, Irene Jansen színrelépéséről, de egy esetleges turnéról is szó esett.

 Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban írtam meg az albumot. Ez egy rock-projekt, teljesen más stílusú dalokkal, - teljes mértékben eltér a Nightwish, a ReVamp, vagy az After Forever nótáitól. Abban az évben írtam, amikor eldöntöttem, hogy valami mást akarok csinálni, valami olyant, amit eddig még soha. Amikor találkoztam Jørn Viggóval, adta magát az ötlet és elkezdtünk zenét írni, sőt fel is vettük. Minden készen állt, de a helyzet megváltozott, és minden félbemaradt. Soha nem volt tervben, hogy újra foglalkozzunk vele.... de hát nem lehet mindent előre eltervezni.

- kezdte.

A dolgok csak úgy megtörténnek. Amikor 2017-ben a Nightwish szünetre vonult, valamikor 2016-ban kapcsolatba léptem Jørn Viggóval, majd mondtam neki, hogy : « Hé, jövőre lesz időm. Átnézzük az anyagainkat? Menézzük, hogy naprakész-e még az egész? Ha igen, akkor befejezzük és kiadjuk? » Közel tíz évvel az első megírás és felvétel után személyként és zenészként is egyaránt fejlődtem, így kellően tudtam korrigálni ott ahol kellett. De úgy érzem, mintha ez a zene jó és időtlen lenne. Mindössze egy dal volt, ami kilógott a sorból, így az egészet átírtam.

- mesélte az album készüléséről.

northward2018d.jpg

 

Van egy vendég is az albumon, aki nem más, mint a húgom. Ez nagyon jó, mivel imádunk együtt zenét készíteni, ráadásul élőben már többször is énekeltünk együtt - több DVD-n is együtt szereplünk, de albumfelvételen még soha nem énekeltünk együtt. Szuper szórakoztató volr, mivel én rögzítettem.

- mesélte a húgával való közreműködésről, aki egyébként a Drifting Islands című számban hallható.

Nem hinném, hogy ez meg fog történni... Ne gondolj zenekarként erre az egészre. Ez valójában csak Jørn Viggo és én, akik elindították ezt a projektet. Ez nem egy zenekar, ez csupán olyan, mint a legjobb zenészek összegyűjtése, akik különlegessé tették az albumot. Jelenleg úton vagyok a Nightwish-sel, ha ennek vége, új albumot veszünk fel. Továbbá egy kisgyermek édesanyja vagyok. Rengeteg kombináció van. Úgy gondolom, hogy ez a projekt minden figyelmet és szeretet megérdemel, amit a felvétel alatt is szemelőtt tartottunk, az élő előadás az valami egészen más, amit jól fel kell építeni. Ez egy teljesen új dolog, de nem igazán van rá elegendő időm.

- válaszolta arra kérdésre, miszerint a Northward tervez-e bármikor is színpadra lépni.

Színházban bizonyít Vibeke Stene

A Tristania egykori énekesnője új megpróbáltatás elé helyezte magát.

870a6418a6f864aebc3975d34d4e3335.jpg

Vibeke 18 éves korában csatalakozott a Tristaniához, akkoriban a zenekar tagjai első demójukat készültek felvenni, a norvég énekesnő pedig csupán egy vendégénekes volt az együttes köreiben. Nem sokkal később azonban állandó tagja lett a formációnak, mellyel mindösszesen öt lemezt készített. 2007. februárjában végül személyes okokra hivatkozva kilépett a Tristaniából, majd bejelentette, hogy valóra szeretné váltani legnagyobb álmát: énektanár szeretne lenni.

A vokalista háza táján hol csend volt, hol pedig pörgés, hiszen több projektben is részt vett, majd 2013-ban elárulta, miszerint csatlakozott a God of Atheists nevezetű zenekarhoz, ám a formáció tavaly óta nem adott információt magáról. Az ex-Tristania-énekesnő azonban nem unatkozik, ugyanis nemrégiben jelentette be, miszerint újfennt színpadra állt, ám ezúttal egy színdarab kedvéért.

A norvég, Kvinnemonologene nevezetű darabban egyébként Vibeke újra régi énjének hódol, ugyanis egy gótikus körökben mozgó "lányt" kelt életre, ennek fényében pedig előkerültek egykori öltözékei is, melyeket a Tristaniával való fellépéseken viselt. Elmondása szerint nagyon élvezi az újdonsült szerepét, ám leginkább azt, hogy ismét színpadra léphetett.

 

Lemezismertető: Dust In Mind - From Ashes To Flames

2018.10.19-én került boltokba a francia modern metált játszó együttes harmadik lemeze, From Ashes To Flames címmel. Legelső albumuk a 2015-ös Never Look Back volt, amelyet a tavalyi Oblivion követett. Utóbbi kiadvánnyal hazánkban is felléptek 2017 áprilisában, a svéd Pain előzenekaraként a Barba Negrában, és első igazi sikereiket is e koronggal aratták.
1000x1000_1.jpg
A 2013-ban alakult formáció zenéjében egyaránt szerepeltet gótos, elektronikus, industrialos elemeket, ám ezek összessége mégsem kelt disszonanciát, amely számaik dallamosságának és főleg Jennifer Gervais énekesnő, kimondottan ehhez a típusú zenéhez passzoló hangjának köszönhető. Természetesen Dam gitárosnak köszönhetően a metálhörgés sem maradhat el.
A From Ashes To Flames túl sokban nem különbözik az első két korongtól. A nyitó tétel, az album címadó dala rendesen odavágós kezdés, ám ami meglepő, hogy a hörgős Dam a This Is The Endben -amelyhez videó is készült- énekel is, kiegészítve Jen hangját. Zenei megoldások tekintetében rengeteg a kreativitás, az Open Your Eyes erősen idézi a Lacuna Coilos vonalat, ám sokkal több elektronikus elemet hallhatunk, plusz a dallamos refrén is nagyon el lett találva. A Linkin Park-számokra emlékeztető The Point Of No Returnben ismét hallhatjuk Dam énekét. Jóval több énekes rész jut az úriembernek e lemezen, mint az első kettőn, ez hatalmas piros pont, hiszen Dam remek hangi adottságokkal rendelkezik.
band01_1000px.jpg
A kissé középtempós Another Dimensiont egy mindössze alig három perc hosszúságú tétel követ, a Day 0. Ebben kizárólag Jen éneke -inkább dalolása, szöveg nélkül- hallható és mintha csak egy apokalipszis után lennénk, borsódzik hátunkon a hideg. Afféle átvezetés lehet a dalok között, mégis beleillik a számcsokorba. E hangulatot viszi tovább a My Quest Of Recognition. Ismét előbújnak a Lacuna Coilos, gótikus elemek, nem túl gyors tempója ellenére egy igen erős tételről van szó. Jen elmélkedős énekhangjához tökéletesen passzol a férfi hörgés, a zene pedig ismét tökéletesen harmonizál a világvégét idéző szövegvilággal. Nyugisan indul, de dinamikusan folytatódik az A New World, a végére pedig kicsit el is durvul. Ütős dal, igazi koncertezős szerzemény. 
Dinamikusan és elektronikus elemekkel kezdődik az I'll Never Forget, és talán ez a dal emlékeztet legjobban a régi albumokra, de különösen az Oblivion-re.
dust-in-mind.jpg
Ezt követi a Siana, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Jen alt énekesnő. A 30 éves hölgy nemigen merészkedik túl nagy magasságokba, biztonsági játékos, de neki ez nagyon is jól áll. Hangja nem is lenne alkalmas áriázásra vagy éppen hörgésre, beszédszerűen énekel, nem erőlködve, mintha csak sztorikat mesélne. Igazi bulisláger lesz ez a szám, erre a nyakam teszem! A korong záró dala a Grandma, amely kicsivel több, mint két perc, és csak hangszerek hallhatóak benne, illetve Jen dúdolászása, akárcsak a Day O című tételben. A cím alapján elkezdtem találgatni, hogy egy fajta emlék lehet valamely csapattag nagyijának? Eszembe jutott a saját nagymamám is, aki 2016 októberében hagyott itt minket. Afféle levezetése egy remekül összerakott albumnak.
8757345.jpeg
A derék franciák új lemeze telis-tele van szerethető dalokkal, mindegyikben ott a tipikus Dust In Mind-os hangzás, sokkal több férfi ének jellemzi a kiadványt, amely nem tér el sokban az előzőektől, mégis valami különleges atmoszférateremtő hangulattal bír. Jenniferékre érdemes odafigyelni. Hatalmas stadionokat fognak még megtölteni. 
10/10
Zenészek:
Jennifer "Jen" Gervais - ének
Dam - gitár, ének, hörgés
Xav - basszgitár
Jackou - dobok
Yann - gitár
Kiadó: Darktunes Music
Weboldal: dustinmind.com

Debütált a Northward bemutatkozó albuma!

Egy különleges, dalszöveges kisfilm is napvilágot látott.

northward2018i.jpg

Véget ért a várakozás a tűkön ülő rajongók számára, ugyanis a Floor Jansen valamint Jorn Viggo Lofstad által életre hívott formáció piacra dobta debütáló, saját magukról elnevezett lemezét. A korongról két dalt már hallhattunk korábban, a While Love Died és a Get What You Give című számok képében.

A duó az utóbbi napokban, mintegy visszaszámlálást tartva derített fényt a dalok titkaira, illetve különlegességeire, ígí többek között megtudhattuk, hogy a Paragon cím szerzemény erdeteileg a The 7 Beat Song elnevezért kapta (volna), a Big Boy! pedig Disco Chugging néven lett feljegyezve, a Let Me Out pedig Floor egyik After Foreverbeli kollégájának közreműködésével lett kerek egész.

A névadó dal, azaz a Northward pedig teljes átalakuláson esett át. A tűkön ülő rajongók a mai naptól megrohamozhatjáka lemezboltokat annak érdekében, hogy mielőbb be tudják szerezni a hollandok rocklemezét. A kiadványon egyébként Irene Jansen is mikrofont ragad a Drifting Islands című szerzeményben.

A tíz éve készülő lemez debütálásának kellő megünneplésének fényében, az előadók megosztottak egy vadonatúj dalszöveges kisfilmet, a választás pedig ezúttal a Storm In A Glass nevezetű alkotásra esett, mely nóta egyébként Floor kislányának, Frejának a nagy kedvence.

Nézd meg az új Jinjer-videót!

Nemsokára érkezik az EP!

Ahogyan azt a Tatiana Shmaylyuk vezette ukrán csapat megígérte, decemberben középlemezzel rukkolnak elő, amely ízelítőt ad majd a soron következő nagylemezből is. 

jinjerpic2019.jpg

Az együttes most egy vadiúj dallal jelentkezett, melynek címe: Ape. A videó pedig elérhető a Youtube-on, íme!

 

 

Itt az új Sirenia-klip: Into The Night

26-án érkezik a lemez!

A norvég és francia tagokból álló formáció új lemeze október 26-ával jelenik meg Arcane Astral Aeons címmel - a számlistát és a Havancsák Gyula által tervezett borítót már láthattuk.

sireniabandaug2018_638.jpg

Nemrégiben az első klipes nótának is szem-és fültanúi lehettünk a Love Like Cyanide című kisfilm képében, most pedig itt az újabb szám, amelyhez kisfilmet készítettek Emmanuelle Zoldanék - íme az Into The Night:

 

 

 

Albumpremierek: Amaranthe, Dust In Mind

Ma boltokba került albumok

Két együttes is új nagylemezzel örvendezteti meg a mai napon a rajongókat: a svéd/dán Amaranthe, valamint a francia Dust In Mind.

Az Elize Ryd vezette skandináv formáció ötödik albuma a Helix címet kapta, és három dalt (365, Countdown, Inferno) már korábban megmutattak a rajongóknak.

amaranthehelixcd.jpg

A csapat más területen is új fejezetet nyitott, ugyanis nemrégiben mi is megírtuk, hogy a banda új menedzsere az Arch Enemy egykori frontasszonya, a német Angela Gossow lett.

A francia industrial metalt játszó Dust In Mind is keményen dolgozott az elmúlt hónapokban, ennek eredménye a From Ashes To Flames címre keresztelt korong, amely szintén ma töltötte meg a lemezboltok polcait.

44271288_1222510157888690_4472198563123691520_n.jpg

Jennifer Gervais énekesnő és társai a This Is The End című dal képében már ízelítőt adtak új albumukból, amely elődjéhez, az Oblivion-höz hasonlóan szintén erős nótákat vonultat fel.

 

Visszatér a Tristania

Újra aktív a csapat!

A norvégiai illetőségű Tristaniát a Sireniából is ismert Morten Veland alapította 1996-ban. Pályafutásukat Vibeke Stene énekesnővel kezdték, aki eredetileg csak a demo felvételek idejére csatlakozott a bandához, ám később állandó taggá vált. 2007-ben hagyta ott a csapatot, hogy énektanári karrierjére koncentrálhasson, ekkor került képbe az olasz Mariangela Demurtas. A zenekar legutóbbi két lemeze (Rubicon - 2010 és Darkest White - 2013) már a déli szépséggel került rögzítésre.

tristania_4648.jpg

Utóbbi album megjelenését követően hosszas csend borult az együttes háza tájára, eközben tavaly Mariangela "Mary" édesanya lett - kisfia, Lorenzo 2017. november 28-án született meg, édesapja a Moonspell zenésze, Ricardo Amorim. Emellett létrehozta a Luminosa projektet, azonban idén márciusban távozott a folk vonalon mozgó bandából.

Tavaly mi is megírtuk, hogy a formáció új kiadványán dolgozik, amelyről még most sem állnak rendelkezésre konkrét információk, de a napokban a csapat bombahírt közölt: 2019 februárjában a 70000 Tons Of Metal nevű, óceánjárós fesztiválon ők is tiszteletüket teszik - ez azért számít különlegesnek, mert a banda utoljára 2016-ban adott élő koncertet. Remélhetőleg hamarosan érkeznek hírek új albumról is!

 

Mellrákkal küzd Cadaveria

Az önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet az énekesnő

Nemrégiben derült ki, hogy Cadaveria, alias Raffaella Rivarolo rákban szenved.

cadaveria2014-5.jpg

Azt ugyan nem fedte fel az olasz énekesnő, hogy a betegség mely típusa támadta meg, most azonban elárulta: mellrákkal küzd, és mivel október e betegség hónapja, egy Facebookos posztban írt a témáról:

"Mielőtt kiderült, hogy rákos vagyok, nagyon jól voltam. Akkor már egy éve nem dohányoztam, heti hat órát edzettem a konditeremben. Nagyszerűen éreztem magam, boldog voltam, legyőzhetetlenül, ahogyan a lenti képen. Nőtársaim, október a mellrák hónapja. Találj mindig időt a melleid átvizsgálására! Ismerd meg a tested, minden hónapban ellenőrizd, hogy nincs-e benne csomó, göb. Ne hidd, hogy megmenekülhetsz a mellráktól, csak mert fiatal vagy. Vigyázz mindig magadra, szeresd magad!"

A 46 éves énekesnő most kapja a kemoterápiás kezeléseket, melynek következtében hajkoronája eltűnt, de amikor közzétette betegségét, elmondta: harcolni fog az egészségéért.

 

süti beállítások módosítása