Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Floor Jansen: "A következő Nightwish-album nagyon izgalmas lesz!"

Előreláthatólag 2020-ban érkezik a csapat új korongja

2018. november 16. - Jurancsik Eszter

Többször hírt adtunk arról, hogy a finn/holland együttes új albuma már készülőben van és a tervek szerint 2020-ban tarthatják kezükben a rajongók a kiadványt.

Floor Jansent, a csapat frontasszonyát a német Rock Antenne faggatta ki nemrég az új Nightwish-lemez kapcsán.

"Az új lemez az Endless Forms Most Beautiful folytatása lesz. Tuomas már majdnem befejezte a dalokat, nagyon kreatív folyamat volt a dolog, izgalmas lesz látni, mit >>főzött össze!<<"

- kezdte az énekesnő.

15135986_875851005780472_426205026087066510_n.jpg

Az Endless Forms Most Beautiful címre keresztelt korong sokadik csúcspontja volt a Nightwish karrierjének, Tuomas is többször kifejtette: a lemez turnéja után kisebb alkotóművészi válságot élt át, nem tudta, lehet-e még ennek az albumnak a sikereit überelni.

Floor azt is elárulta, miért érti meg Tuomas titkolózását az új dalokkal kapcsolatban:

"Olyan ez, mint egy tortát sütni. Az előkészületek és a munka nagy része csak az alkotóra tartoznak, a többiek pedig láthatják a végeredményt. Mindennek megvan a maga ideje, és most járunk körülbelül a folyamat felénél. Lépésről lépésre haladunk."

Egy korábbi interjúban a banda elárulta azt is, hogy az új szerzemények 90%-ban már elkészültek, és 10 vagy 11 nóta lesz hallható az új lemezen. A felvételeket 2019 nyarára tervezi a zenekar, így az album 2020 tavaszán boltokba is kerülhet.

 

Különleges miniturnéra indul jövőre az Epica

Jövőre lesz 10 éves a Design Your Universe című album

Simone Simonsék háza táján zajlik az élet: készülőben van első könyvük, dolgoztak a Metropole Orkesttel, most pedig újabb bombahírt közölt a csapat.

A holland zenemágusok Design Your Universe címre keresztelt lemeze 2009-ben került a boltok polcaira, ennek örömére a banda jövő év tavaszán egy, a lemez jubileumához kapcsolódó miniturnét tart, amelyen főleg e kiadvány számai csendülnek majd fel. A koncertsorozat Hollandiát, Németországot, Franciaországot, Oroszországot érinti, de még Izraelben is színpadra lép a zenekar.

Olyan dalok váltak ikonikussá e lemezről, mint a Resign To Surrender, az Unleashed vagy korong címadó szerzeménye. 

46277219_10155471666337924_4701561623595188224_n.jpg

Simone, a formáció énekesnője a következőket mesélte a különleges miniturnéról:

"Még ennyi év után is a Design Your Universe a legkedvesebb Epica-albumom. Tudom, hogy a lemez címe és üzenete sokakat elért, rengeteg rajongónk tetoválását ihlette meg. A címadó dal és az Unleashed mindannyiunk számára nagyon kedvesek." 

Mark Jansen gitáros hozzátette:

"Nagyon szeretem ezt a lemezt. Nagyon sok inspiráció ért az írása közben, a címe pedig azt mutatja, hogy mindannyian megalkothatjuk a saját sorsunkat. A Design Your Universe az egyik kedvenc dalom, imádjuk élőben játszani, és még sok másik szám is megérdemli, hogy eljátsszuk!"

 

 

Új lemezén dolgozik a Kobra And The Lotus

A formáció háza táján nincs megállás.

kobraandthelotus.jpg

Idén került a boltok polcaira a formáció legújabb albuma, a Prevail II. A lemez a tavaly megjelent Prevail I nevezetű kiadvány folytatása, így nem is olyan meglepő, hogy elődjéhez hasonlóan azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a célközönség körében.

A Kobra Paige vezette alakulat jelenleg is e korongot népszerűsíti világszerte, ám nemrégiben bejelentették, hogy helyet foglaltak a stúdióban is, ugyanis elkezdtek dolgozni vadonatúj albumjukon, ami minden bizonnyal a jövő évben kerülhet a fanatikusok kezeibe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kobra and the Lotus (@katlofficial) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kobra and the Lotus (@katlofficial) által megosztott bejegyzés,

 

Érdekesség, hogy a zenekar a közelmúltban megjelentetett egy vadonatúj dalszöveges videoklipet, ami ezúttal a Let Me Love You című szerzeményükhöz készült.

Új klippel készül a Within Temptation

Egy hónap múlva pedig nagylemez!

Nagy a pörgés a holland együttes háza táján, hiszen javában zajlik turnéjuk, amelynek keretén belül december 12-én a Tüskecsarnokban is tiszteletüket teszik Sharon den Adelék.

46043929_2211270412531327_7173651314914623488_n.jpg

A hatosfogat előző lemeze, a 2014 elején megjelent Hydra hatalmas sikernek örvendett a világ minden táján, december 14-én pedig érkezik az új stúdióalbum, a Resist. A korongból a Papa Roach-énekessel közösen felvett The Reckning című nóta képében már ízelítőt kaphattunk.

A banda nemrég sejtelmes üzenettel látta el Facebookos oldalát, a "Surprise, surprise..." ("meglepetés" )szavakat használva, és egy érdekes képet is posztoltak a zenemágusok - Jeroen van Veen basszer fotója látható a bejegyzésben. Nem nehéz kitalálni, hogy a csapat valószínűleg új kisfilmmel készül megörvendeztetni a rajongóit - egyes találgatások szerint az Endless War című szerzeményhez forognak a kamerák.

 

Az új album kapcsán Sharon den Adel nemrégiben komoly gondolatokat osztott meg - erről itt olvashattok.

 

Terveiről mesélt Anneke van Giersbergen

Az énekesnő izgalmas dolgokról áradozott.

31888398_1889443514680997_4653892928333152256_n.jpg

A holland énekesnő hamarosan piacra dobja Symphonized elnevezésű, szimfonikus koncetlemezét, amiről korábban már szamtalanszor mesélt, a korong különlegességéről azonban ezúttal is ejtett néhány szót a Goetia Media kérésére. A vokalista egyébként újdonsült csapatáról, a VUUR-ről is mesélt, ám a jövőbeli terveiről is elárult némi apróságot.

Igen, ez egy logikus lépés, nem igaz? Bár egy nagyzenekarral elég költséges a turné. Nem történik semmi különös, hacsak nem vagy híres művész, tele pénzzel, akkor mindez megvalósítható. Ternészetesen szeretnék turnézni, hiszen ezért is lépett érvénybe az ötlet. A következő évben, talán a 2019-es év végéig új dalokkal indulunk útra, több előadással - mégtöbb előadással Hollandiában is.

 - árulta el a jövőre tervezett jubileumi turnéről, ami 25 éve tartó karrierje előtt tiszteleg majd.

Valóban megalapítottam a zenekart, mivel szeretnék néha egyedül kiadni zenét. Sok közreműködésem van más csapatokkal, mindez nehéz, de nem a saját zenekaromnak, bármit is csinálok. A VUUR-rel keményebb dalokat csinálunk, a saját nevemen pedig klasszikus és akusztikus nótákat adok ki, így az embereknek sokkal világosabb lesz, hogy mit is csinálok. Az emberek néha összezavarodnak, mint például az Aqua De Annique-nél fogalmuk sincs arról, hogy mire is kell fókuszálniuk. Most a VUUR-ra kell összpontosítani, ami a sajátom, és sokkal keményebb.

- magyarázta.

exclusive-vuur-in-stores-and-exclusive-give-aways.jpg

 Igen, abszolút. Egyáltalán nem akarok két dolgot egyszerre csinálni, mármint a keményebb nótákat keverni az akusztikussal - valósznű, hogy néha változtatni fogom a VUUR-t egy akusztikus albumra.

- fejezte be mondandóját, miszerint boldog-e a VUUR megalapításával.

 

Floor Jansen: " Még mindig fáj az After Forever feloszlása"

Az énekesnő még mindig szomorú első zenekarának feloszlása miatt.

42847377_1903557613055556_3206269416622784512_n.png

Köztudott, hogy 1997-ben indult hódító útjára a Mark Jansen alapította After Forever, mely csapat öt nagylemez kiadása után, 2009-ben jelentette be, miszerint leköszönnek a metálzene palettájáról. A Floor Jansen vezette holland formáció olyan nagy sikernek örvendő tételeket hagyott maga mögött mint a Fllow In The Cry, az Energize Me, a Face Your Demons, és még sok más.

A holland dalos pacsirta ezt követően megalapította ReVamp nevezetű zenekarát, ami 2016-ban intett búcsút a rajongóknak, aminek oka nem más volt mint a a Nightwish fontossága, ahol Floor a 2012-ben kipenderített Anette Olzont váltotta - 2013-ban hivatalos tagja lett a finneknek.

A sokoldalú vokalista azonban folyamatosan új szintre emeli már emígyis szárnyaló karrierjét, ugyanis nemrégiben debütált a Northward első nagylemeze, mely projekten mindösszesen tíz éven keresztül foglalkozott Jørn Viggo Lofstad gitárossal karöltve. Jansen nemrégiben adott egy különleges interjút, melyben az összes csapata szóba került, különösen a már fent is említett After Forever, melynek köszönhetően berobbant a köztudatba.

Szeretem a rockot, ez nyilvánvaló, teljesen más mint a metál. Nem tetszett a progresszív jazz, vagy hasonlók. A rock pedig pontosan az, amit szeretek hallgatni, ez valami olyan, amit még nem sikerült felfedeznem, ezért akartam belevágni.

- mesélte  northward kapcsán.

northward2018a.jpg

Azt hiszem, hogy ez egy nagyon különleges időszak volt, nagyszerű dalokat készítettünk, ami végül túl gyorsan véget ért, még mindig szomrú vagyok, amiatt, hogy nem tudtuk folytatni, de azt hiszem, hogy elképesztő dolgokat vittünk véghez a fiatal éveinkben, igen még mindig büszke vagyok arra, amit csináltunk, és amikor a dalainkat hallgatom, akkor nagyon boldog vagyok és megannyi emlék feltárul előttem.

- ecsetelte az After Forever feloszlásáről, majd így folytatta:

Igen. Nem voltam elégedett a feloszlással. Nem tartottam jó ötletnek. Azt hiszem, sokkal többet értünk volna el.

- fejezte ki máig tartó csalódottságát, miszerint a formáció sokkal többre vihette volna.

Tavasszal dobja piacra új albumát a New Years Day

A beharangozó dal már elérhető!

A 2005-ben alakult kaliforniai zenekar bejelentette: jövő év tavaszán érkezik új albumuk, amely a Skeletons címet fogja viselni. Utolsó kiadványuk a 2015-ös Malevolence volt.

"Egy éven keresztül dolgoztam, dalokat írtam."

newyearsdaynov2018_638.jpg

- árulta el a Blabbermouthnak a csapat énekesnője, Ashley Costello, aki azt is elmesélte, miről is fog szólni az új korong:

"A 'Skeletons' témája az emberek legmélyebb megismerése lesz, a negatív oldalunkkal együtt."

A bejelentéssel egy időben megérkezett az első dal is a készülő kiadványról, az album címadó dalához készített videót a formáció, valamint megmutatták a borítót is.

Íme, az új klip:

 

 

És a lemezborító:

newyearsdayskeletonscover.jpg

Jövőre tervezi kiadni új lemezét a Lacuna Coil

Interjút adott Cristina Scabbia

A Metal Waninak adott interjút nemrégiben Cristina Scabbia, a milánói csapat énekesnője, amely beszélgetésben felfedte: jövőre új albumot terveznek a világra szabadítani zenésztársaival. 

A formáció legutóbbi korongja Delirium címmel, 2016 májusában került boltokba, és rögtön Billboard 200-as listáján a 33. helyen startolt, majdnem beérve ezzel a 2014-ben piacra dobott Broken Crown Halo album 27. helyezését. Az olasz együttes rajongóinak hűségét mutatja az a tény is, hogy a lemez megjelenését követő egy héten belül több, mint 13 ezer hanghordozó talált gazdára.

lacunacoilbandpromooct2018_638.jpg

Cristináék új DVD-je, a The 119 Show - Live In London címmel, november 19-én jön ki, 28-án pedig a Nothing Stands In Our Way című könyv, de van még egy jó hír a rajongók számára, ugyanis a brigád nemsokára nekikezd az új dalok írásának.

"A fejünk most turné üzemmódban van, ráadásul rengeteget dolgoztunk a könyvünkön és a DVD-n, így nem sok erőnk maradt a dalszerzésre, ám mihelyst hazatérünk Olaszországba, elkezdjük a munkát. Nagyon komolyan gondoljuk a szövegírást és a felvételeket, reméljük, jövőre kiadhatjuk az új albumot."

44098736_10155391511886706_9077328837959745536_n.jpg

- kezdte Cristina, aki egyébként tavasszal a The Voice tehetségkutató olaszországi változatában mentorként is kipróbálta magát. 

Az énekesnő a zeneipar változásairól is kifejtette véleményét:

"A CD-k eladása szerintem továbbra is csökkenni fog, hiszen manapság már kényelmesebb az embereknek letölteni a zenét. De ez nem érdekes, mert úgy gondolom, hogy ez egy 'evolúció'. Belegondoltam, hogy 20 évvel ezelőtt kazettákkal kezdtük, aztán jöttek a CD-k, és azt gondoltam: >>Ó Istenem, Istenem, hogy fog ez működni?!<< Később elterjedt az mp3, és mindenki arról beszélt, mi jöhet még?! A dolgok folyamatosan változnak, és a jövőbe kell kapaszkodnunk. Az embereknek zenére van szüksége, zenét kell hallgatniuk."

 

 

 

Meglepivel készül Tarja

Az énekesnő hamarosan újdonsággal jelentkezik.

tarja-srf-2018-photo-by-diane-webb-6937.jpg

Az utóbbi években valósággal zajlik az élet Tarja háza táján, hiszen az énekesnő egyetlen évet sem múlaszt el úgy, hogy ne jelentetne meg valamilyen újdonságot. Idén nyáron piacra dobta második DVD-jét, ami az Act II elnevezést kapta, - és ami a 2012-es megjelenésű Act I folytatásának tudható be.

A vokalista néhány órája jelentette be, miszerint stúdióba vonult rögzíteni néhány dalt, amiről egyelőre mindössze annyit lehet tudni, hogy egy titkos projekt kedvéért kerül rögzítésre, és ami vélhetően egy duett lesz. Tarja további részleteket nem árult el, ám az ex-Nightwish-énekesnőt ismerve biztosan hatalmas meglepetés lesz.

 

View this post on Instagram

A post shared by Tarja Turunen (@tarjaofficial) on

 

Érdekesség, hogy december 7-én újra boltokba kerül a Nightwish egyik legmeghatározóbb DVD-je a 2006-os megjelenésű End Of An Era, ami Tarja utolsó munkája volt az általa is alapított finn metálzenekarral. A Nuclear Blast lemezkiadó jóvoltából nemrégiben megérkezett az első, már jól ismert ízelítő a Nemo című szám képében, ami egyenesen a kiadványról került kimásolásra.

 

A Within Temptation új albumáról mesélt Sharon den Adel

Gondolatébresztő szavak a frontasszonytól

Közel 5 év telt el azóta, hogy Hollandia egyik legnépszerűbb együttesének legutolsó lemeze, a Hydra a boltokba került. Sikeres turnét bonyolított le a popos elemeket és számos vendéget is felvonultató koronggal a csapat, alig akadt európai város, ahol ne adtak volna koncertet, a bulik pedig rendre teltházasak voltak. Ám ezután hosszas csend borult a zenekar háza tájára, a 2016-os Black X-mas koncerten kívül más, zenével kapcsolatos infó nem került napvilágra a hatosfogattól. Erről mesélt a dalos pacsirta a Blabbermouthnak.

Sharon den Adel énekesnő tavaly hívta életre My Indigo néven szólóprojektjét, amelynek albuma áprilisban jelent meg. A frontasszony korábban elmesélte: a Hydra turnéja után több életterületén nehézségekkel találta magát szemben, nem tudott dalokat írni a következő albumra, holott ezt megelőzően minden koncertsorozat után ez volt az első dolga. 

within-temptation-2018-promo-photo.jpg

"Nem voltam biztos abban, hogy folytatni akarom a Within Temptation énekeseként, hiába ez az életem 20 éves korom óta. Úgy éreztem, kiégtem és untam az egészet..."

- mesélte korábban Sharon, akinek szeretett édesapja először megbetegedett, néhány hónappal ezelőtt pedig sajnos elhunyt. 

Hősnőnk és zenésztársai azonban egyesítették erejüket, újra felfedezték a Within Temptation-dalok írásában rejlő varázst, decemberben kerül a boltok polcaira ennek eredménye, a Resist címre keresztelt stúdióalbum - a korong december 14-én lesz elérhető.

withintemptationresistcover.jpg

"Tavaly nyáron kezdtük az új album rögzítését, és idén nyáron fejeztük be. Egy év alatt felvettük a dalokat."

Az első klipes nóta, a The Reckoning a Papa Roach-frontember Jacoby Shaddix-szel karöltve készült el és már a megjelenés napján rekordokat döntögetett nézettség és lájkok tekintetében. 

 

Sharon elmondása szerint szólólemeze, a My Indigo ismét utat nyitott a Within Temptation felé. Míg a szólólemez egyfajta terápiás jelleggel bírt, addig a csapat új albuma igencsak húzósnak ígérkezik. Erről így mesélt az énekesnő:

"Egy digitális korszakban élünk, minden lépésünk nyomon követhető, ám ez bizonyos értelemben aggodalomra adhat okot. Nem tudhatjuk, ki ül az internet túlsó végén, a cégek és a kormányok pedig veszélyes terepek, manupilálják az embereket. Gyűlölöm, hogy szinte >>belerohadok<< abba, amit látok. Mondok egy példát: vásárolok valamit az Amazonon. Évekkel később is kapom az információkat arról a termékről, amit vettem..."

- fejezte be magvas gondolatait Sharon, akit zenésztársaival december 12-én a Tüskecsarnokban láthatunk. 

süti beállítások módosítása