Március 28-án robbant a svéd csapat "Blood Dynasty" című új albuma, melyről részletes boncolást ITT találtok. A korong ügyesen egyensúlyoz a fülbemászó dallamosság és az Arch Enemytől megszokott brutális zúzás között, miközben Alissa White-Gluz hangja új dimenziókat tár fel - tiszta éneke minden eddiginél nagyobb teret kap a lemezen.

Tarja Turunen és Marko Hietala együtt járják a világot, és mindenhol lelkes rajongók fogadják őket. A napokban a görög Rock Hard magazinnak adott exkluzív interjúban Tarja felfedte a Left On Mars kislemez titkait és a Markóval közös alkotás mágikus pillanatait.

"Nagyon élveztem, hogy most először igazán megismerhettem őt! Ez lehet, hogy furcsán hangzik, hiszen évekig egy zenekarban játszottam vele, de nem ismertem a srácot a zenész mögött. Tényleg nem ismertem. Azóta megváltozott, és nagyon örülök ennek! Most már sokkal több közös van bennünk, mint amikor a Nightwish tagjai voltunk, és tudunk beszélgetni, tudunk kommunikálni, sokkal jobb kapcsolatban vagyunk, mint valaha. Tudunk kapcsolódni egymáshoz, és barátomnak tudom nevezni."

- kezdte gondolatmenetét Tarja.

"Az egész 2012-ig nyúlik vissza. Részt vettem Finnország egyik legnagyobb, minden évben megrendezésre kerülő produkciójában, a Raskasta Joulua koncertsorozaton, ahol Marko is ott volt, és tudtam, hogy ott fogok vele találkozni, miután annyi év csend volt köztünk, nem hallottam felőle semmit. Mindketten idegesek voltunk, nem volt semmi megjátszás a dologban. Egyszerűen csak eljött a backstage szobámba. Úgy voltam vele, hogy csak elénekelünk együtt egy dalt, Schubert Ave Maria-ját, finn szöveggel, nagyon érzelmes módon. A fellépés pedig valóban nagyon érzelmes volt! Miután befejeztük az első dalt, amit együtt énekeltünk, az emberek egyszerűen összeomlottak. A közönség sírni és sikoltozni kezdett! Tudod, a finnek általában nem mutatnak ilyen erős érzelmeket."

"Marko az utolsó koncert után mindenkit a színpad mögé hívott, és bocsánatot kért tőlem előttük, igen, ott mindenki előtt. Abban a pillanatban elsírtam magam, és elástuk a csatabárdot. Aztán megint csend lett. Néhány évre elvesztettem vele a kapcsolatot, aztán néhány évvel ezelőtt láttam, hogy Svájcban fog fellépni ugyanazon a fesztiválon. Én voltam a fesztivál fő fellépője, ő pedig ott koncertezett a zenekarával. Szóval felvettem a kapcsolatot a szervezővel, és azt mondtam: "Hé, nagyon szeretném Markóval együtt elénekelni az The Phantom Of The Operát, de nincs meg az elérhetősége. Továbbítanád neki az üzenetemet?' És a válasz igen volt, hogy szívesen állna velem színpadra. Ez ismét nagyon érzelmes volt, de Marko egy pendrive-val jött. Írt egy dalt, a Left On Mars-ot, és arra gondolt, hogy velem venné fel. Ezután beszélgettünk és egy kicsit sírtunk is. Hazajöttem és felvettem a dalt, aztán elkezdődött a turné. Nagyszerű koncerteket adunk, és nagyon boldogok vagyunk."

Nemrégiben hazánkban is tiszteletét tette a két finn tehetség - beszámolót a koncertről ITT olvashattok.

Vera Farmiga ukrán származású amerikai színésznő, 1973. augusztus 6-án született New Jerseyben. Olyan filmekből ismerhetjük, mint Az Árva, a Démonok között második és harmadik része, vagy az Annabelle 3. része.

Az Emmy-és Oscar-díjakra jelölt színésznő azonban mostantól nemcsak a filmvásznon nyűgözi le a közönséget, hanem zenei tehetségét is megcsillogtatja. Alternatív rockot játszó együttese, a 2023-ban alakult The Yagas hamarosan kiadja debütáló albumát - a tíz dalt tartalmazó "Midnight Minuet" című korong április 25-én kerül a boltokba. 

A formáció a nevét a Baba Yaga szláv mítoszból származtatja - a folklór szerint ez a természetfeletti lény elnyeli a frissen távozottak lelkét, hogy az élet forrásait oltalmazhassa. A kritikusok az A Perfect Circle, a The Cure és a Type O Negative hangzásvilágához hasonlítják művészetüket. Elismerésben részesültek olyan neves zenei kiadványoktól, mint a Metal Hammer, a Revolver vagy a The Noise.

A mai napon elérhetővé vált a zenekar harmadik kislemezes dala, a Life of a Widow.

"A 'Life Of A Widow' egy égető siratódal. Ez a dal megtestesíti azt a régi, csodálatos mondást, hogy 'Miért hagytál el engem?'" A dal fájdalmasan érzi az elhunyt szerettünk jelenlétét. Egy lélek vágyakozó utazása, könyörgés, hogy megtörje a magány elviselhetetlen csendjét, az űrt, csak hogy újra hallhassa a szerelme hangját, hogy újra érezze a szerelme érintését. Dalunk főszereplője a nyomorúságában bolyong, a lüktető kétségbeesés őrült éjféli pillanataiban navigál. Könyörög, hogy ne érezze magát annyira egyedül. Követeli, hogy érezhesse elveszett kedvese jelenlétét. És addig nem hagyja abba a jajveszékelést, amíg ő ott nem lesz. Arról szól, hogy elviselje a vörösen izzó bánat hirtelen, erőszakos szúrásait, hogy úgy érezze, hogy a kétségbeesés megverte és megütötte, és segítségért és újrakapcsolódásért kiáltson a drága elhunythoz."

- mesélte az újdonság kapcsán Vera.

A zenekar felállása:

Vera Farmiga - ének

Renn Hawkey - billentyűk

Mark Visconti - gitár

Mike Davis - basszusgitár

Jason Bowman - dob

01. The Crying Room
02. I Am
03. Life Of A Widow
04. Anhedonia
05. Pendulum
06. Charade
07. Bridle
08. Pullover
09. She's Walking Down
10. Midnight Minuet

Mindössze két és fél év telt el az Arch Enemy "Deceivers" albuma óta, de a formáció korántsem tétlenkedett. Miközben számtalan turnét ledaráltak, a stúdiómunkálatokra is kellő időt fordítottak, így születhetett meg a "Blood Dynasty", amely tegnap látott napvilágot. Tavaly októberben Michael Amott gitáros magabiztosan nyilatkozott: ez a lemez felülmúlja az eddigieket, és jóval többet kínál majd, mint amit a rajongók egyáltalán elvárhatnak a zenekartól. A felvezető kislemezek – Dream Stealer, Liars&Thieves, a címadó Blood Dynasty, Paper Tiger – valóban meggyőző erővel bírnak, maradéktalanul teljesítve az elvárásokat. És ez különösen figyelemreméltó egy olyan együttestől, amely immár közel három évtizede, igen, lassan HARMINC éve van jelen a metal színtéren, ami azért nem kis idő.

Nyilvánvaló, hogy egyetlen zenekar sem fogja azt kommunikálni, hogy a következő albumuk harmatgyenge lesz. Minden formáció a valaha készített legerősebb alkotásaként harangozza be az aktuális korongot – részben persze a közönség figyelmének megragadása érdekében, de úgy vélem, az Arch Enemy esetében ez sosem csupán marketingfogás volt a rajongók izgatására. Különösen kíváncsi voltam, mire képes mostantól a banda Jeff Loomis nélkül, hiszen a gitáros 2023 végén köszönt el a társaságtól, ami nem kis űrt hagyott maga után. Szerencsére az utánpótlás szinte azonnal megérkezett, az amerikai Joey Conception személyében, aki olyan bandákban játszott már, mint a Sanctuary, a The Absence vagy az Armageddon.

A Dream Stealer erőteljes zúzása után az Illuminate the Path-ben kellemes meglepetésként bukkan fel Alissa White-Gluz tiszta éneke is, ami slágeresebb irányba tereli a számot anélkül hogy feláldozná a metalt. Bevallom, mindig is nagy rajongója voltam a fronthölgy mesés mezzoszoprán hangjának, amely közel öt oktávnyi tartományt ölel fel – így aztán nem tagadom, valósággal felderültem, amikor meghallottam tiszta vokálját. És nemcsak ebben a tételben csillogtatja meg ezt a képességét – a Blaspheme-feldolgozás, a Vivre Libre például teljes egészében az ő kristálytiszta énekhangjára épül, és e nagyjából négy perces darabban hangtartományának minden ragyogó magaslatát és bársonyos mélységét élvezhetjük.

Nem fukarkodik a dalcsokor a váratlan, meglepően innovatív zenei megoldásokkal sem – ebből a szempontból a Merch of the Miscreants határozottan kiemelkedik, számomra az album egyik legmarkánsabb darabja. A videoklipes formában is napvilágot látott Paper Tiger klasszikus metal elemeket vonultat fel, míg az A Million Suns lélekemelő hangzásvilága és a Don't Look Down lendületes dinamikája kimondottan élvezetes hallgatási élményt nyújt. A korong címadó szerzeménye, a Blood Dynasty pedig maga a tökéletes epikus death metal himnusz – gyakorlatilag a zenekar stílusának és művészi hitvallásának kvintesszenciája, sűrítménye mindannak, amit az Arch Enemy képvisel, de a Liars&Thieves is ezt az irányt erősíti.

Az Arch Enemy ezúttal is maradéktalanul bizonyította kvalitásait. Alissa továbbra is lenyűgöző teljesítményt nyújt, de a hangszeres szekció is minden elismerést megérdemel a kreatív megoldásokért. A formáció sikeresen demonstrálta, hogy igenis lehetséges olyan death metal albumot alkotni, amelyen a fülbemászóbb tételek nem kényszerítik sekélyesebb vizekre a zenei koncepciót. Ez a korong kétségtelenül dallamosabb és slágeresebb hangzásvilágot képvisel, mint a "Deceivers", de meggyőződésem, hogy amíg a csapat képes fenntartani ezt a színvonalat, addig semmi okunk az aggodalomra – sőt, inkább az örvendezésre van okunk.

10/10

"Blood Dynasty"

2025.03.28.

Kiadó: Century Media Records

Dallista:

1. Dream Stealer
2. Illuminate The Path
3. March Of the Miscreants
4. A Million Suns
5. Don’t Look Down
6. Presage
7. Blood Dynasty
8. Paper Tiger
9. Vivre Libre
10. The Pendulum
11. Liars & Thieves

Zenészek:

Alissa White-Gluz - ének

Michael Amott - gitár

Daniel Erlandsson - dob

Joey Conception - gitár

Sharlee D'Angelo - basszusgitár

Sokáig úgy kerültem a nu metalt, mint ateista macska a templom egerét. A 2000-es évek elején, amikor a műfaj igazán menő volt, mindenki őrjöngött a Limp Bizkit, Korn, System of a Down és Linkin Park miatt – de én valahogy kimaradtam ebből a hullámból. A Linkin Parkot is csak akkor kezdtem igazán értékelni, amikor Emily Armstrong lett az énekesük. Nemigen volt a frontcsajos zenekarok között sem olyan banda, akiket szívesen hallgattam, kivéve a Kittie-t és az Infected Raint.

Aztán 2023 májusában, amikor a The Agonist feloszlott, az akkor már 9 éve a bandában éneklő Vicky Psarakis bejelentette: mostantól a másik projektjére, a Sicksense-re koncentrál, ami – meglepetés – nu metalt játszik, "Cross Me Twice" címmel pedig ma jelent meg a formáció első albuma.

2023-ban két erőteljes dallal robbant be a formáció: a Fools Tomorrow és a Feed Them To The Wolves már előrevetítette az új irányt. Az igazi áttörés azonban 2024 őszén jött el, amikor három dinamikus szerzeménnyel – Wildfires, Masquerade Parade és On Repeat – jelentkeztek. A Sicksense zenei világában vagányul keverednek a nu metal alapok az elektronikus elemekkel és modern melódiákkal, megteremtve egy igazán egyedi hangzást. A Killer V néven színpadra lépő Vicky pedig olyan vokális magaslatokba tör, amiket a The Agonist idején egyszer nem hallhattunk tőle. Ezek a dalok valami elképesztő erővel tapadtak meg a fülemben, mintha tüzesvassal égették volna bele őket. 

Ám nemcsak Vicky okoz meglepetést – Robby J. Fonts, aki a rap-részekért felel, szintén kellemes orgánummal áldotta meg a sors. Tökéletesen kiegészítik egymást az énekesnővel. 

A dallamok sokszínűek és baromi fülbemászóak. Ebből a szempontból nekem az In This Carousel a legnagyobb kedvencem. Ez a szám amúgy a depresszióról szól, de nem az a szokásos lehúzós stílusban, hanem egy zseniális dallamérzékkel megkomponált szerzeményként talál utat a hallgató szívéhez.

"Bármennyire is beszélnek az emberek a depresszióval való küzdelemről, a perspektíva gyakran az, hogy ez egy bénító érzés. Nem hiszem, hogy ez így van, vagy talán csak személyenként eltérő. Én magam mindig úgy éreztem, hogy ennek az ellenkezője. Folyamatosan mozogsz, dolgozol, végigcsinálod az élet minden mozzanatát, de sosem érzed úgy, hogy fejlődnél. A pontból B pontba olyan, mint egy kör, és nem számít, mennyit mész, mindig a startvonalnál találod magad."

- mesélte korábban Vicky a számról.

Rogyásig van a korong meglepő és zseniális zenei húzásokkal. Ott van például a fent is említett Masquerade Parade, ahol a brutális zúzás és a lebegős refrén váltogatják egymást, valami egészen egyedi elegyet alkotva. Az érzelmesebb oldal sem maradt ki a buliból – ezt a Throwback hozza el, ahol Vicky lazán, mégis átütően tolja a nehéz refrént. Az album vége felé az In This Carousel a dinamikai váltásokkal játszik: lassan, szinte lopakodva építkezik, míg végül robban a magas és kemény énekekkel. Ebben a dalban is felcsendül egy elképesztő gitárszóló Phillip Lykostratis hangszeréből – itt tényleg megmutatja, mire képes. Néhány rövidebb átvezető tétel is hallható a dalcsokorban, amelyek kellemes melódiákkal vezetik át a hallgatót a következő tételre.

A "Cross Me Twice" valóban egy sokoldalú és kalandos alkotás, mely lebilincselő hangzású utazásra invitál tíz rendkívül változatos kompozíción keresztül. Az album méltón reprezentálja a banda figyelemreméltó sokoldalúságát és kreatív potenciálját.

Természetesen a középpontban Vicky és Robby állnak, akik elképesztő érzelmi mélységet és hangzásbeli gazdagságot hoznak a produkcióba. A hangjuk tökéletesen kiegészíti egymást – hol összefonódnak, hol éles kontrasztot alkotnak, miközben váltogatják a soraikat, harmóniáikat. Ez a dinamikus kettős még tovább emeli az amúgy is masszív album hangzásvilágát. Ez a zenei komplexitás teszi annyira különlegessé ezt a lemezt – minden egyes menetnél újabb hangszínek és hangulatok bukkannak fel. A mai metal szcénában, ahol sok produkció hajlamos sablonossá válni, ez az album igazi felüdülés. A "Cross Me Twice" simán befurakodik a műfaj legkiemelkedőbb lemezei közé, hiszen végig érezhető, hogy egy összeszokott, kreatív és vérprofi csapat dolgozott rajta.

9/10

"Cross Me Twice"

Megjelenés: 2025.03.28.

Kiadó: Earache Records

Dallista:

1. Sellout
2. Wildfires
3. Throwback
4. Fever Dream
5. Invisible
6. On Repeat
7. Masquerade Parade
8. In This Carousel
9. Here Come All The Memories
10. Follow Me

Zenészek:

Vicky Psarakis - ének

Robby J. Fonts - rap

Phillip Lykostratis - gitár

Richard Regier - basszusgitár

Joseph Polizzi - dob

Mára ígérte vadonatúj szerzeményét a Linkin Park, amely az első újdonság a tavaly novemberben megjelent új nagylemez, a "From Zero" óta. 

A visszatérő album hihetetlen sikereket produkált, azonban a zenekar nem ül a babérokon - ígéretükhöz híven megérkezett a várva várt újdonság, az Up From The Bottom, amely tételhez természetesen videoklip is készült. A dallal az együttes ismét bizonyítja, hogy folyamatosan megújulva, mégis karakteres hangzásvilágukhoz hűen képesek friss tartalmakat alkotni, és Emily Armstrong méltó utódja a néhai Chester Benningtonnak.

A mai napon vált elérhetővé az Evanescence vadonatúj szerzeménye, az Afterlife, amely az ismert producer, dalszerző és zenész Alex Seaver (művésznevén Mako) és Amy Lee énekesnő közös munkája.

A dal a Netflix egy produkciójában is felbukkan - a hamarosan érkező Devil May Cry című felnőtt animációs fantasy akció sorozatban hallhatják a rajongók, ma éjféltől minden streaming platformon elérhető lesz, míg a teljes soundtrack április 3-án debütál. A Capcom népszerű játékának animációs verziójában, amit Adi Shankar álmodott meg, sötét erők próbálják megnyitni a kaput az emberi és démoni világok között. A sztori főhőse Dante, a démonvadász-zsoldos, akinek a vállán nyugszik mindkét világ sorsa, bár ő maga sincs még ennek tudatában.

Néhány nappal ezelőtt Audacy Musicnak adott interjújában Amy elárulta az Afterlife születésének történetét. Mint kiderült, a Netflix Mako-n keresztül kereste meg, aki a Devil May Cry sorozat zenei munkálataiért felel és aki korábban már dolgozott Lee-vel Lindsey Stirling egyik dalán a pandémia idején.

"Felvettem hozzá az énekes részt, és csak e-mailben kommunikáltunk egymással. Személyesen még mindig nem találkoztam a sráccal. Ő azt kérdezte: 'Hé, csekkold ezt. Jó lenne? Énekelnél benne?' És ez úgy alakult végül, hogy együtt fejeztük be a dalt, és aztán úgy gondoltuk, hogy ez egy igazi Evanescence-dal. Odahívtuk a zenekart, és azt mondtuk, csináljuk meg. Aztán stúdióba vonultunk [Nick Raskulinecz producerrel], akivel az előző két albumunkat készítettük, és imádunk vele dolgozni. Ez az egész nagyon gyorsan történt."

Tudni lehet azt is, hogy a csapat dolgozik ötödik stúdióanyagán, és a kreatív folyamatok szépen haladnak. Utolsó nagylemezük a 2021-ben kiadott "The Bitter Truth" volt.

Pénteken vadonatúj kislemezzel jelentkezik az Evanescence, amely az Afterlife címet viseli, a dal különlegessége pedig, hogy a Netflix április 3-án debütáló új sorozatában, a Devil May Cry-ban is felcsendül.

A hozzá készített videóban exkluzív képsorokat is láthatunk majd a sorozatból, amely a Capcom legendás japán videójáték-univerzumán alapul, Adi Shankar víziójában és a Studio Mir kivitelezésében kel életre a képernyőn.

A zenekar már dolgozik ötödik nagylemezén, tavaly ősszel Amy Lee énekesnő a következőket mesélte:

Jelenleg a kreatív folyamat elején tartunk, ahol még formálódnak az ötletek, de már most rengeteg inspirációval dolgozunk. Számos új koncepciónk van, és novemberben intenzívebb szakaszba lépünk, megkezdjük az első körös stúdiófelvételeket, hogy az elképzeléseinkből végleges dalok szülessenek.

Ez a korong lesz az első, amelyen már a Sick Puppies-ből is ismert Emma Anzai gitározik, aki a 2022-ben távozó Jen Majurát váltotta a csapatban. A formáció utolsó kiadványa a 2021-es "The Bitter Truth" volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Netflix Geeked (@netflixgeeked) által megosztott bejegyzés

Március 28-án lát napvilágot a Sicksense első nagylemeze, a "Cross Me Twice". A formáció kezdetben Vicky Psarakis énekesnő mellékprojektjeként működött, de miután a The Agonist 2023 tavaszán feloszlott, teljes figyelmét erre a zenekarra fordította.

Hosszú és rögös út előzte meg a kedd estét. Az Elina Siirala és Alexander Krull által fémjelzett formáció még eredetileg 2023-ban jelentette be a legújabb, "Myths of Fate" lemezükhöz kapcsolódó turnét, melynek magyarországi állomása is volt. Nem sűrű vendég nálunk a zenekar, így nagy öröm volt számomra. A koncert eredetileg 2024 áprilisában lett volna, ám egy logisztikai hiba miatt a turné felét - köztük a hazai dátumot is - egy teljes évvel el kellett halasztani. A koncert eredetileg az Analog Music Hall-ban került volna megrendezésre, a LiveSound szervezésében.

2024 novemberében aztán minden előzetes jel nélkül a Tixa jegyértékesítő rendszer e-mail értesítést küldött, miszerint teljesen elmarad a koncert, a jegy árát pedig visszautalták. Érdekesség, hogy sem a szervező iroda, sem a helyszín, sem pedig a zenekar nem jelentette be hivatalosan az elmaradást, privát megkeresésünkre pedig csak annyit reagált a LiveSound, hogy a zenekar inkább nem szeretne Magyarországra jönni.Nos, ez minden bizonnyal nem volt igaz, ugyanis néhány napra rá jött a hír, hogy a H-Music Hungary és a Barba Negra a szárnyai alá vette a rendezvényt, és egy igen masszív promóciós kampányba fogtak.

Végre eljött a nagy nap, izgatottan indultam a Barba Negra felé. Korábban kétszer volt szerencsém látni a zenekart élőben, egyszer a Kamelot előzenekaraként, majd 2019-ben a Dürer kertben, a Sirenia-val közös turnéjuk keretében. A Düreres koncert érdekes tapasztalás volt: míg a Sirenia műsorát tisztességes tömeg nézte, az utánuk következő Leaves' Eyes-ra alig maradt 70-80 ember. A Nytt Land utolsó hangjaira léptem a terembe - ezen az estén szándékosan hagytam ki az előzenekarokat, így aki róluk is szeretett volna olvasni, attól elnézést kell kérjek: nem éreztem úgy, hogy van türelmem végigállni három, számomra ismeretlen banda koncertjét, így őket most kihagytam.

21:20-kor végre megszólalt az intro, a színpadot hirtelen elözönlötték a viking statiszták, majd a zenekar tagjai, és kezdetét vette a koncert. A Leaves' Eyes minden tagja hatalmas mosollyal az arcán lépett színpadra, szemmel láthatóan nem érdekelte őket a botrányosan üres nézőtér: ők azoknak játszanak, akik eljöttek. Ez az igazi profizmus. Alex Krull szokásához híven azonnal kezébe vette a hangulat irányítását, Elina Siirala pedig varázslatos hangjával kápráztatta el a közönséget. A hangulat a "nincs néző" érzés helyett néhány pillanatot belül egy exkluzív, zárt körű parti hatását keltette, itt és most csak az számított a zenekar minden tagjának, hogy aki jelen van, az maradandó élménnyel térjen haza.

A koncert programja nagyon erősre lett összeállítva, főként az Elina érkezése után íródott dalokból, de néhány dal erejéig azért képviseltette magát a néhai Liv Kristine-korszak is: hatalmasat szólt a My Destiny, vagy a Farewell Proud Men, melyek alatt Elina meg tudta mutatni, hogy jogosan nyerte el a mikrofont kilenc évvel ezelőtt. Egy ponton az egyik technikus tálcákkal a kezében jelent meg a színpadon, a csapat pedig azonnal bele is fogott a tálcákon található vodkák osztogatásába, és egy össznépi koccintást követően a banda bele is csapott a Swords in Rock-ba.

A zárásként érkező Forged By Fire is hatalmasat szólt, majd némi búcsúzkodást követően véget ért az este. A zenekar a koncert után a merch pultnál várta a rajongókat, így mindenkinek volt lehetősége egy közös fotót, aláírást begyűjteni.A Leaves' Eyes egy méltatlanul alulértékelt zenekar. Pedig minden megvan bennük: a dalok szórakoztatóak, a színpadi jelenlétük profi és lehengerlő, Elina kiváló énekesnő, Alex pedig profi módon irányítja a közönséget.

Mégis, mintha valami megtörte volna a lendületüket - talán Liv Kristine távozása ennyire mély nyomot hagyott a régi rajongókban? Pedig Elina nem csak méltó utódja lett, hanem saját jogán is fantasztikus fronteber. Hangilag és színpadi jelenlétben is lenyűgöző, és ezt az este is igazolta. Kár lenne, ha a múltbéli események miatt bárki lemaradna erről az élményről. Mindenesetre hatalmas tisztelet jár a zenekar valamennyi tagjának, hogy egy ennyire profi és szórakoztató műsort nyújtott nekünk. Illetve szintén hatalmas tisztelet és köszönet jár a H-Music Hungary-nek, és a Barba Negrának, hogy bevállalták ezt a rendezvényt ebben a formában is. Mi, akik ott voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. Srácok, ti pedig hallgassatok sokkal több Leaves' Eyes-t, és gyertek a koncertre, ha jönnek még valaha. Higgyétek el, nagyon megéri!

Setlist:
Death of a King (intro)
Chain of the Golden Horn
Hammer of the Gods
Across the Sea
Serpents and Dragons
Edge of Steel
Who Wants to Live Forever
Rulers of wind and Waves
Sign of the Dragonhead
Realm of Dark Waves
My Destiny
Swords in Rock
Hell to the Heavens
Farewell Proud Men
Forged by Fire

Szöveg: BornVillain, vendégszerző

Képek: Barba Negra