Itt az új Meteora-klip!

2018. május 02. 13:00 - Jurancsik Eszter

Dalszöveges videóval jelentkezett a banda

A budapesti szimfometált játszó Meteora 2010-ben alakult, Our Paradise címet viselő debütáló albumuk pedig tavaly jelent meg. A csapat munkásságát olyan együttesek befolyásolják, mint a Nightwish, az Epica vagy a Xandria.

Nemrégiben az S8-ban készítettünk velük interjút!

26mete51_n.jpg

"A 2010-es alapítótagok közül Fülöp Máté (basszus/hörgés) és Király Atilla (ex-gitár, szintetizátor) maradtak a csapatban, s kiegészültek Holló Noémivel (ének), Solymosi Csabával (szólógitár) és Kása Gáborral (dobok). A zenénket nehezen tudnánk besorolni egyetlen kategóriába; Noémi lágy női énekhangját állítjuk szembe Máté hörgésével, és ezt vegyítjük power, gót és szimfonikus elemekkel. Price Of Salvation című első EP-nk 2014-ben jelent meg, még a korábbi tagokkal, 2017-ben pedig napvilágot látott az első nagylemezünk."

- olvasható a zenekar Facebookos oldalán bemutatkozásukban.

End Of Eternity című szerzeményükhöz készítettek ezúttal dalszöveges videoklipet, amely megtekinthető a Youtube-on, íme:

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr313884950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása