Hamarosan befejezi szólóalbumát Alissa White-Gluz

2020. december 01. 10:00 - Jurancsik Eszter

alissa-white-gluz-1280-01.jpg

2016-ban jelentette be Alissa White-Gluz, miszerint leszerződött egy szólóalbum készítésére a Napalm Records kiadóval. Projektje egyszerűen csak Alissa néven fut majd, és megtudhattuk: Arch Enemy-s csapattársa, Jeff Loomis és párja, Doyle is segítenek majd a kanadai énekesnőnek.

Nemrégiben a Youtube-ra felkerült egy interjú Alissával és Doyle-lal, Alissa pedig sokmindent megosztott szólómunkájáról a beszélgetésben, amelyet lentebb meghallgathattok.

"Az Arch Enemyben főként hörgök,  ezt a fajta előadásmódot használom főleg. De rengeteget használom a tiszta hangomat, és ezt sokan nem tudják. Sokszor vendégszerepeltem más zenekarok és előadók dalaiban, ahol ezt a tiszta hangomat használom, nem úgy, mint az Arch Enemyben."

fedte fel Alissa, valamint elmondta: szívesen énekelne blues-jellegű dalokat is, nyitott minden műfajra. Mivel az Arch Enemy az utóbbi másfél-két évben nem igazán volt turnén, volt ideje a szólóanyagával foglalkozni.

tumblr_0952a683fe353b1e97c2d1859597ae16_c1d41c85_1280.jpg

"Ebben az évben sokat dolgoztam a lemezemen, és az otthoni stúdiómban vettem fel. Eddig nagyon tetszett, és alig várom, hogy elkészüljek vele."

Ám Alissa nemcsak a zenében, hanem más témákban is kipróbálta magát, mint például a ruhatervezés.

"Szerencsére van egy Patreon-oldalam, amit magam kezelek, és így tartom a kapcsolatota rajongóimmal. Havonta vannak virtuális találkozók. Más, különböző zenei ötleteket is megoszthatok ott, de a verseimet is, és ez arra ösztönöz, hogy folytassam - folyamatosan gondolkodom új merch ötletekről, új ruhaötletekről, együttműködésekről, feldolgozásokról. Ez nagyon motivál, és valójában egy csodálatos platform a művészek számára, mert most egyikünk sem tud turnézni. Így megőrizhető a rajongókkal való kötelék, sokat jelent a rajongók motivációja és támogatása, hogy továbbra is zenélhessünk és fenntartsuk magunkat, amíg ez a járvány véget nem ér, én pedig rengeteg időmet áldozom erre."

 

komment

Jövőre ismét hazánkba látogat az Arch Enemy!

2020. november 30. 20:36 - Jurancsik Eszter

A svéd dallamos death metalt játszó Arch Enemyről jó ideje nem hallani semmit, ám azt már jó ideje tudni lehet, hogy a zenekar új lemeze készülőben van - utolsó albumuk a hatalmas sikereket aratott Will To Power volt 2017 szeptemberében. Emelett a kanadai származású énekesnő, Alissa White-Gluz is dolgozik szólóprojektjén.

f36f83c3eaf4e794ec1518596e5d714c.jpg

A mai nappal derült ki, miszerint a banda jövőre visszatér Magyarországra - 2019 nyarán, a FEZEN fesztiválon tették utoljára tiszteletüket hazánkban. A bulira a Barba Negrában kerül sor 2021. október 19-én, de nem ők lesznek az egyetlen fellépők, ugyanis a lengyel Behemoth és az angol Carcass is ugyanezen az estén áll színpadra.

A koncert Facebookos esemény oldala ITT, jegyek pedig ITT!

 

komment

Mercedes Lander nem látja a Kittie jövőjét

2020. október 17. 08:11 - Jurancsik Eszter

00012353_581x581_f2e7079a8b465369a9930863f83c4ae8.jpg

Nemrégiben jelent meg a The White Swan új EP-je, amely 4 számot tartalmaz, és amely projektnek a Kittie-ből is ismert Mercedes Lander az énekesnője.

Míg a tagok évek óta új projektekben próbálgatják szárnyaikat -Mercedes 2016-ban szállt be a fent említett zenekarba, míg nővére, az énekes Morgan a Karkaos-szal dolgozik és saját zenekart is alapított Winterlvst néven- , addig a Kittie-ről évek óta nem érkezett érdemleges hír.

Mint ismeretes, 2017. február 13-án, a banda basszusgitárosa,  a 31 éves Trish Doan váratlanul elhunyt. Halálának okát a mai napig nem fedte fel a csapat, ám azt tudni lehetett, hogy a zenészlány évek óta súlyos depresszióval és étkezési zavarokkal küzdött.

Mercedes most a Thunder Undergroundnak mesélt az együttes lehetséges jövőjéről: 

"Tudom, szerencsések vagyunk, hiszen rengeteg mindent megtapasztalhattunk. Csodálatos volt az is, amikor néhány éve megcsináltuk a" Live In London " koncertet, ahol mindenki fellépett, aki szeretett volna az egykori tagok közül. Remek  „időutazás” volt ez a tagokkal. Nagyon klassz volt. Nagyon élveztük. De eljött az a pont, hacsak kapunk valami nagyon jó ajánlatot, nem hiszem, hogy bármit is csinálni fogunk. Nagyon jó lenne, ha a volt tagokkal is tudnánk valamit csinálni, de ez most nem fog összejönni. A húgom (Morgan) mellett én és Tara [ McLeod, gitáros], vagyunk csak  technikai értelemben a bandában."

- kezdte sorait Mercedes. A zenekar 2019 tavaszán piacra dobta Live At The London Music Hall című DVD-jét, amelyen több volt tag is felbukkan, és amely koncertre a világ minden tájáról érkeztek rajongók, ám ezt követően csend borult a csapat háza tájára.

Korábban Morgan elmondta: nem tudják elképzelni, hogy Trish nélkül készítsenek albumot, ezt pedig nővére is megerősíti:

"Nehéz tovább haladni Trish nélkül, mert furcsa érzés, hogy nincs velünk. De persze nem tudni, mi lesz a vége. Ha kapunk egy jó ajánlatot, lehet, hogy rábólintunk. Ugyanakkor biztosan akarjuk tudni, hogy ez a rajongóinknak is jó lesz. De meglátjuk, mit hoz a jövő. Soha nem mondjuk, hogy soha..."

Trish Doan, a banda egykori basszusgitárosa 1985. május 9-én, Dél-Koreában született, de Kanadában nőtt fel. A Kittie-hez 2005 folyamán csatlakozott, azonban két évvel később evészavarai és depressziója miatt otthagyta a csapatot.

9594cf7e2f19fea7efe280e2a16a8dd6.jpg

Trish Doan, a banda egykori basszusgitárosa - 2017 februárjában, 31 évesen hunyt el, halálának oka máig tisztázatlan

2009-ben Ausztráliába költözött, hogy ott szerezzen diplomát, 2011-ben visszatért Kanadába és 2012-ben újra a Kittie tagja lett. 2013-ban ismét Ausztráliába ment, Twitter-és Facebook-oldalain pedig gyakran írt a depresszióval való küzdelméről. 

 

komment

Tracy Bonham-feldolgozással jelentkezett Mercedes Lander projektje

2020. szeptember 06. 11:23 - Jurancsik Eszter

A kanadai Kittie-ről nem sok hír akad mostanság, ám azt tudni lehet, hogy Morgan Lander, a banda énekesnője tavaly szállt be a Karkaos nevű, death metalban nyomuló együttesbe, valamint szólóprojektet is indított Winterlvst néven.

bw1bikj.jpg

Most újabb hír érkezett a zenenekarról - ezúttal Morgan testvére, a Kittie-ben dobosi posztot betöltő Mercedes is hallatott magáról. A 2016-ban alakult The White Swan nevű, sludge/doom metalos formáció tagja lett, ahol nemcsak az ütős hangszerekért felel, hanem az énekért is. A csapat -amelyben Shane Jeffers gitárossal és Kira Longeuay basszerrel zenél együtt- eddig 3 középlemezt adott ki, a 4., legfrissebb EP szeptember  18-án lesz elérhető, Nocturnal Transmission címmel, amely 4 számot tartalmaz majd:

1. In Love And Ritual

2. Nocturnal Transmission

3. Purple

4. Tell It To The Sky (Tracy Bonham cover)

Utóbbi dalhoz készült most szöveges videó, amely a Youtube-on is elérhető, íme:

 

komment

Nővérével énekel Alissa White-Gluz

2020. augusztus 17. 11:01 - Jurancsik Eszter

A svéd Arch Enemy jelenleg pihenőpályán van, hiszen korábban beszámoltunk arról, miszerint új albumát készíti a formáció, a koronavírus-járvány miatt pedig a legtöbb együtteshez hasonlóan nem tudnak koncertezni. A zenekar utolsó albuma a 2017 őszén megjelent Will To Power volt, amellyel igen nagy sikereket értek el.

A banda kanadai származású frontasszonya, Alissa White-Gluz régóta dolgozik szólóanyagán -projektje egyszerűen csak Alissa név alatt fut- , ám egyelőre nincsenek információk arról, hogy albuma mikor kerül a boltok polcaira. Ám a kék hajkoronájú szépség nemcsak szólólemeze kapcsán serénykedik, néhány napja napvilágot látott a holland Delainből ismert Charlotte Wessels-szel közös dala, a Lizzie, most pedig újabb együttműködésre adta fejét Alissa. 

Az énekesnő nővére, Jasmine szintén zenész, a 2009 óta létező No Joy nevű, főként az alternatív-és pszichedelikus rockban nyomuló banda énekese. A formációnak eddig négy albuma jelent meg: 2012-ben a Negaverse, 2013-ban a Wait To Pleasure, 2017-ben a Creep, augusztus 21-én pedig napvilágot lát új, Motherhood címre keresztelt kiadványuk.

42501504_10151228538369984_3203697332507901952_o.jpg

Alissa és nővére, Jasmine

Utóbbi lemezen hallható a Dream Rats című szerzemény, amelyben nem más vendégénekel, mint a híres nővér, Alissa. 

A dal már meghallgatható a Youtube-on, íme:

 

komment

Közös dalt rögzített Alissa White-Gluz és Charlotte Wessels!

2020. augusztus 15. 13:16 - Jurancsik Eszter

Charlotte Wessels, a holland Delain énekesnője nemrég indította el Patreon-csatornáját, ahol első szóló dalát is meghallgathajuk New Mythology címmel. Természetesen szó nincs arról, hogy Charlotte elhagyná csapatát, mindössze szeretné magát szólóénekesként is kipróbálni.

Az is köztudott a metálrajongók körében, hogy a kanadai Alissa White-Gluz, az Arch Enemy frontasszonya is szólóanyagot készít, de ő sem tervezi elhagyni svéd zenésztársait.

Most a két énekesnő összefogott és közös dalt vett fel Lizzie címmel, amelynek alapjául az 1829 és 1862 között élt angol  költőnő, Elizabeth Siddal A Silent Word című költeménye szolgált. 

alicherlie-752x440.jpg

Hihetetlenül büszkén osztom meg ezt a projektet, amely az elmúlt pár hétben gondolatokat robbantott fel és nem hagyott aludni - Lizzie!

Mind Charlotte Wessels oldalán, mind a saját Patreonos oldalamon megosztjuk a „Lizzie” című dal videoklipjét, amely valójában egy három nő közötti együttműködés, az elhunyt Elizabeth Siddal művésznővel.

Hihetetlenül sok munka van ebben a projektben, de elégedettek vagyunk az eredménnyel!

Cserébe a fan klubom és Charlotte oldala kedvezményeket ad, és ma megmutatjuk az egész dalt a videóval és még más számokat is, hogy újrakeverhessétek ezeket, vagy énekeljetek velünk együtt!
Köszönöm Charlotte a csodás élményt!!!

- lelkendezett Alissa Instagramján, a leírásban pedig természetesen ott vannak a linkek is.

 

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Today is the day! I’m so incredibly proud to share the project that has kept me bubbling with ideas and not sleeping for the past couple weeks - “Lizzie”! Just now, on both @charlottewessels and my own @patreon pages (links in our bios) we are sharing the music video for our song “Lizzie”, which is actually a three-way, all-woman collaboration with the deceased artist #ElizabethSiddal . Doing this kind of thing ON TOP of our main bands is an incredible amount of work, but so rewarding! It is made possible by the support of our patrons (my #Beastlings!) So - in return, the members of my FanClub and Charlotte’s page get all sorts of perks and today they get the whole song, the whole music video and even isolated stems so they can remix the song or sing and play along with us. Thank you, Charlotte, for this amazing experience!! Please feel free to head over to #Patreon and check out more, we would love to have you. Enjoy! � ������ ���� �� ��������� ������ � ������ ����, � ����� ���� ���� � ����� �� ���� �� ������ ��� ��� ��� ������ ���� ��� ����� ��� ��� ����� ���� ����� ����� �� �����. �� ��� ������� ������ ��� �� ��� ���� ��� ���� ���� ����� ���� ����; ����� ���� � ��� �� ���� � ����, ���� � ��� ��� ����� �� ��� �� �����. ������ ������� ��� ����� ���� ��� ����� ���� ��� ����� ��� ���� ����, ������ ���� � ����� �� ����� � ��� �� ��� ������ ��� ��� �����. ��� ��� ����� ���� ��� ��� ���� �� ��� ����� ������� ��� �������� ����� �� ���� ���� ����?

Alissa White-Gluz (@alissawhitegluz) által megosztott bejegyzés,

komment

Klippremier: The Agonist - Orphans

2020. június 16. 11:00 - Jurancsik Eszter

Új videó!

6wxttpgbhjfaeb5brywsxz_1.jpg

2019 szeptemberében jelent meg a The Agonist Orphans című nagylemeze, amely durvábban szól, mint eddigi kiadványaik. A Vicky Psarakis vezette kanadai csapat az In Vertigo, az As One We Survive, a Burn It All Down és a The Gift Of Silence című dalokhoz készített videót, most pedig itt az újabb kisfilm, amely a lemez címadó szerzeményéhez készült - íme az Orphans:

 

 

komment

Szólóprojektjén dolgozik Kobra Paige!

2020. június 02. 09:15 - Jurancsik Eszter

Más zenét játszik majd, mint eredeti csapatával

Kobra Paige-ről, a kanadai Kobra And The Lotus énekesnőjéről nemrégiben írtuk meg, hogy tavalyi eljegyzése után hivatalosan is összekötötte életét Tommy Karevikkel, a Kamelot frontemberével. Zenekaráról az utóbbi időben nem érkeztek hírek, ám Kobra tavaly egy ízben könnyek között vallott arról: nem tudja, mi lesz a banda jövője.

Most viszont megtört a jég s zenét illetően: az énekesnő bejelentette, hogy szólóprojektet indít, szólóalbumon dolgozik, amely a tervek szerint 2021-ben kerül a boltok polcaira.

kobra-paige-kobra-and-the-lotus-1020x75200.jpg

Kobra egy videochatben fedte fel titkát, amely beszélgetést az Eluveitie fronthölgyével, Fabienne Ernivel bonyolított le. Kiderült: a szólólemez ötlete nem új keletű dolog:

"Két évvel ezelőtt Nashville-ben elkezdtem felvnni egy olyan albumot, amely teljesen másképpen szól. De ekkor abba kellett hagynom a munkát, mert készült a Kobra And The Lotus lemeze is, az Evolution. Most valóban volt időm a karanténban, hogy ott folytassam a munkát, ahol abbahagytam. Tehát újra elkezdtem több zenén dolgozni - a Zoom meetingeken az emberekkel nagyon jól együtt tudtunk dolgozni. Meglepő volt."

- mesélte az énekesnő, aki azt is elmondta: a korong folkos lesz, népi hangszerekkel és helyet kap rajta a gospel is.

 

komment

Összeházasodott Kobra Paige és Tommy Karevik

2020. április 26. 17:03 - Jurancsik Eszter

Április 4-én fogadtak örök hűséget egymásnak

Tavaly nyáron jegyezte el egymást a Kamelot svéd énekese, Tommy Karevik és a kanadai Kobra And The Lotus frontasszonya, Kobra Paige.

tommykarevikkobra2019engagement_638_0_1.jpg

A két zenész már évek óta élt boldog párkapcsolatban, ám az esküvőről mindeddig nem szóltak hírek. Azonban április 25-én, egy Facebookos chatben felfedte a páros: április 4-én összeházasodtak. 

"Tehát van egy kis hírünk. Kimondjuk: összeházasodtunk. Hivatalossá tettük a kapcsolatunkat április 4-én!"

- újságolta boldogan Kobra, Tommy pedig hozzátette: mivel Kanadában minden megbolydult a koronavírus miatt, át kellett volna tenniük az esküvőt a jövő évre. Érthetően azonban nem akartak tovább várni, így amíg lehet, meg akarták tartani a ceremóniát.

A frissensült házasok jelenleg Kanadában vannak, Kobra szüleivel. 

Sok boldogságot kívánunk!

 

komment

Alissa White-Gluz: Gus G-vel nyomták együtt a The Beatles-klasszikust

2020. április 22. 21:54 - Jurancsik Eszter

Karanténban zenélt a gitáros és az énekesnő

A WHO szervezése által született a #TogetherAtHome projekt, amelynek keretein belül karantén-koncertet láthattunk már többek közt a Within Temptation-től és Tarjától is - sok metálzenész így próbálja kárpótolni rajongóit, hiszen a világon tomboló koronavírus-járvány miatt rengetegen törölték vagy halasztották későbbre turnéjaikat.

 fotojet_1_6.jpg

A svéd dallamos death metált játszó Arch Enemyről jó ideje nincsenek friss hírek, ám azt tudni lehet, hogy a banda javában készíti következő albumát - utolsó lemezük a 2017 szeptemberében piacra dobott, óriási sikereket elkönyvelő Will To Power volt, de Alissa is készíti szólóanyagát.

Most a zenekar kanadai származású frontasszonya is résztv vett a fenti otthonmaradós projektben: Gus G-vel, Ozzy Osbourne gitárosával adta elő a The Beatles örök klasszikusát, a Yesterdayt, ám felcsendült Gus Fearless című szerzeménye és az Arch Enemy Reason To Believe-je. Utóbbi dal az együttes életében az első balladisztikus nóta, amely a Will To Poweren kapott helyet. Íme, a minikoncert!

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása