Hallgasd meg a Draconian új dalát!

2020. május 10. 14:51 - Jurancsik Eszter

Októberben új album!

01adracco.jpg

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a svéd gótikus/doom metált játszó Draconian októberben új albumot jelentet meg, Under a Godless Veil címmel.

A csapat előző lemeze a 2015-ös Sovran volt, ennek nyomdokain menetel tovább az új korong, amely a második kiadvány lesz Heike Langhans énekesnővel.

Néhány napja megérkezett az első szerzemény a korongról, amely nem más, mint a Lustrous Heart. Íme:

 

komment

Ősszel érkezik az új Draconian-album!

2020. április 24. 20:52 - Jurancsik Eszter

A Sovran folytatása lesz a korong!

Az 1994-ben alakult svéd goth/doom metált játszó Draconian utolsó nagylemeze 2015 októberében jelent meg, Sovran címmel - ez volt az első korong, amelyen Heike Langhanst hallhattuk énekelni, aki 2012-ben vette át a mikrofont Lisa Johanssontól. 

64a02d59194abf2a015da4e734056466.jpg

A kiadvány igen szép sikereket ért el, mindeközben Heike két másik projektjével is foglalkozott, a 2006-ban létrehozott :LOR3L3I:-val és a 2015-ben, exbarátjával, Daniel Änghede-vel alapított ISON-nal. 

Tegnap jelentette be a zenekar Facebookos oldalán, miszerint az új album 2020. október 30-án, a Napalm Records felügyelete alatt kerül a boltok polcaira, és az Under a Godless Veil címet viseli majd. 

A tracklist a következő:

1. Sorrow of Sophia
2. The Sacrificial Flame
3. Lustrous Heart
4. Sleepwalkers
5. Moon Over Sabaoth
6. Burial Fields
7. The Sethian
8. Claw Marks On The Throne
9. Night Visitor
10. Ascend Into Darkness

A borító:

 

A banda ezt írta a készülő lemezről:

"Az 'Under a Godless Veil' album az eddigi legváltozatosabb album, amit kiadunk a kezünkből. Ezeket a dalokat a Johan (Johan Ericson, a banda alapítója - a szerk.) szívéhez közel álló zenék ihlették; vagyis minden, ami a tradícionális doom és a gótikus rock műfajok közötti skálán mozog. Sokan biztosan megjegyzik majd, hogy ezek a dalok a korábbiaknál jóval kidolgozottabbak, meditatívabbak. Ezúttal néhol ambientes elemeket is beledobtunk a közösbe, de persze egy pillanatra sem hanyagoltuk a Draconian-ra jellemző, tradícionális karakterisztikát. Nem mellesleg tökéletesen illeszkednek a zenei kompozíciókhoz Anders dalszövegei amelyek remekül tükrözik első 2-3 albumunk kettősségét és kifinomultságát, miközben a korábbiaknál erőteljesebben árasztja magából a gnosztikus filozófiát. Nevezhetjük az 'Under a Godless Veil' albumot egyfajta elmélkedésnek is - életről és halálról van ugyanis szó a dalokban; de eközben mindvégig emlékeztetünk arra, hogy ez a különös, zord világ messze távol áll attól, amit otthonnak nevezhetnénk."

 

komment

Megérkezett az első dal Aleah Stanbridge szólóalbumához!

2020. április 18. 09:20 - Jurancsik Eszter

Előrendelhető az album is!

full_1_1.jpg

A néhai Aleah Stanbridge (1976.07.01.-2016.04.18.)

 

Nemrég jött a hír, miszerint a Trees Of Eternity 2016-ban, rákbetegségben elhunyt énekesnője, Aleah Stanbridge posztumusz albuma nemsokára boltokba kerül: egészen pontosan születésnapján, július 1-jén lesz kapható a korong, amely azonban már most előrendelhető a Svart Records kiadó honlapján - ma 4 éve, hogy a szépséges, angyali hanggal megáldott Aleah meghalt. A kiadvány simán csak az Aleah címet kapta az énekesnő után, és dupla CD-n jelenik majd meg, az első lemezen akusztikus verzióban hallhatjuk a szerzeményeket, a másodikon elektronikus hangzással. Borítója így fest majd:

aleah_kansi-scaled.jpg

A dalok címei:

Album 1. Acoustic.

1.Vapour

2.Sacrifice

3.Open Sky

4.My Will

5.Breathe

6.Closing Under Pressure

7.Water and Wine

8.Terrestrial Torrents

9.Touch My Face

 

Album 2. Electric.

1.My Will

2.Sacrifice (feat. Anilah)

3.Inverted Enlightenment

4.Vapour

5.The Tower

6.Breathe

A dél-afrikai születésű, de családjával Svédországba települt Aleah 2007-ben jelentette meg Demo Master című anyagát, a dalok többsége erről a korongról származik. ITT tudod előrendelni a lemezt! Az énekesnő párja, egyben Trees Of Eternity-s zenésztársa, Juha Raivio korábban megírta: sok idejét lekötötte régebbi csapata, a Swallow The Sun, ezért jelenik csak meg most a lemez. Az első dal, a My Will már hallható is a Youtube-on, íme!

 

komment

Trees of Eternity: készül Aleah szólólemeze és EP is várható

2019. május 18. 21:03 - Jurancsik Eszter

Juha Raivio hírt adott terveiről

2009-ben alakult a Trees of Eternity, a finn Swallow The Sun-gitáros Juha Raiviónak és a dél-afrikai születésű, Svédországban élő énekesnőnek, Aleah Stanbridge-nek köszönhetően. További tagok voltak a csapatban Fredrik és Mattias Norrman (ex-Katatonia) és Kai Hahto, a Nightwish jelenlegi dobosa. 

120033_1.jpg

Még 2009-ben elkazdték írni a dalokat, 2013-ban jelent meg Black Ocean címre keresztelt EP-jük. 2014-2015 folyamán rögzítették első és egyben utolsó nagylemezüket, amely a Hour Of The Nightingale címet kapta - e kiadvány 2016 novemberében látott napvilágot. Sajnos a korong megjelenését a csapat énekesnője, a különleges hangú, angyali szépségű Aleah már nem érhette meg - a frontasszony 39 évesen, 2016 áprilisában, rákbetegségben elhunyt. 

Halála után Juha -aki Aleah párja is volt- mély depresszióba zuhant, ám az egykori HIM-dobos Gas Lipstickkel és Tomi Joutsennel életre hívta a Hallatar formációt, amely No Stars Upon The Bridge címmel lemezt adott ki 2017 őszén- a tragikusan fiatalon eltávozott énekesnő demóit és verseit használták fel a kiadványon. Az albumon hallhattuk Heike Langhans-t is, aki a svéd Draconian frontlánya és jó barátságot ápolt Aleah-val.

Korábban többször megírtuk, hogy Juha dolgozik néhai kedvese szólóanyagán, de javarészt a Swallow The Sunnal volt elfoglalva, ám Facebookján a zenész most bejelentette: hamarosan befejeződik Aleah lemezének rögzítése, de egy másik örömhírrel is szolgált:

"Kai, Mattias és Fredrik sokat beszélgettünk arról, hogy a Trees of Eternity nyers demóit kiadjuk, és ez lesz a csapat utolsó lemeze - egy EP, amely a Silver Star címet fogja viselni."

Juha eredetileg tavaszra tervezte Aleah szólókorongjának kiadását, ám a Hallatar körüli munkálatok és a Swallow The Sun turnéja sok idejét elvette.

Plusz egy köszönet is olvasható a gitáros legfrissebb bejegyzésében: a Tress of Eternity Broken Mirror című klipje elérte az egymilliós nézettséget.

 

komment

Megjelent a High Priestess első dala!

2018. április 19. 12:47 - Jurancsik Eszter

Májusban érkezik az album is!

Tavaly novemberben mutattuk be a három lányból álló High Priestess nevű csapatot, amelyet Mariana Fiel, Katie Gilchrest és Megan Mullins alapított 2016-ban, Los Angelesben.

hpri_1.jpg

2017 őszén a formáció lemezszerződést kötött a Ripple Music-kal, első albumukat 2018 májusára ígérte az együttes, amely nem szűkölködik majd a súlyos riffekben és a modern doom metal elemeiben. Most megérkezett a lányok első dala, a Take The Blame, ezzel egy időben a május 18-án megjelenő nagylemezük borítóját és dallistáját is nyilvánosságra hozták - mindössze hat szám került rögzítésre a korongon, ám ezek mindegyike súlyos daloknak ígérkezik.

A dalt itt hallgathatd meg, alább pedig megtekinthető az album borítója és dallistája:

highpriestess-st-cover2018.jpg

A számlista:

01. Firefly
02. Despise
03. Banshee
04. Take the Blame
05. Mother Forgive Me
06. Earth Dive

 

 

komment

Psych/doom all-female metal Los Angelesből: High Priestess

2017. november 10. 11:26 - Jurancsik Eszter

Jövőév tavaszán debütál az együttes

A három amerikai lányból álló csapat 2016-ban alakult, amikor is Mariana Fiel énekesnő női zenésztársakat kezdett keresni maga mellé. Hamarosan csatlakozott hozzá Megan Mullins dobos és Katie Gilchrest gitáros. 

hpri.jpg

Nemrégiben a banda lemezszerződést kötött a Ripple Music-kal, első albumukat 2018 májusára ígérte az együttes, amely nem szűkölködik majd a súlyos riffekben és a modern doom metal elemeiben. 

Addig is itt egy kis ízelítő a lányok munkájából:

 

A zenekar Facebookos oldalát itt érhetitek el.

komment

Album-előzetest tett közzé a Hallatar

2017. augusztus 29. 21:09 - Jurancsik Eszter

Októberben jön a lemez

Október 13-án jelenik meg a Juha Raivio (Swallow The Sun, Trees of Eternity), Gas Lipstick (ex-HIM) és Tomi Joutsen (Amorphis) alkotta Hallatar első albuma, amely a tavaly április 18-án, súlyos betegség után elhunyt Aleah Stanbridge dalszövegein alapul. A lemezen közreműködik a svéd Draconian énekesnője, Heike Langhans, aki Aleah közeli barátnője is volt.

fj_1.jpg

A csapat így írt legfrissebb posztjában a hamarosan boltokba kerülő korong kapcsán, amely a No Stars Upon The Bridge címet viseli majd:

"Egy új zenekar alapítása mindig klassz dolog. Ám a Hallatar esetében ezt egy tragikus esemény előzte meg. A lemez az örökkévalóság és Aleah tavalyi évben bekövetkezett halálával foglalkozik. Juha minden fájdalmát kiadta, amikor a zenét szerezte néhai kedvese dalszövegeihez. Az eredmény egyszerre színes és sötét mestermű, amely minden metálrajongóhoz utat talál. Tomi megmutatja hangja sokoldalúságát, amely tökéletesen harmonizál Heike énekével. Ez egy olyan munka, amelynek érzelmi értéke szinte felfoghatatlan. Ez Juha emlékműve Aleah-nak."

A lemez tracklistje:

01. Mirrors
02. Raven’s Song
03. Melt
04. My Mistake (feat. Heike Langhans)
05. Pieces
06. Severed Eyes
07. The Maze
08. Spiral Gate
09. Dreams Burn Down (feat. Aleah Starbridge)

hallataralbumjune.jpg

 

 

komment

41 éves lenne Aleah Stanbridge

2017. július 01. 10:51 - Jurancsik Eszter

Emlékezés egy angyalra...

full_1.jpg

A tavaly április 18-án eltávozott Aleah Stanbridge a mai napon ünnepelné 41. születésnapját. 

A különleges hangú, angyali szépségű énekesnő a Dél-afrikai Köztársaság fővárosában, Fokvárosban látta meg a napvilágot 1976. július elsején, Julia Liane Stanbridge néven. Szülei, Gillian és Roland angol és svéd származásúak, egy bátyja van, Duchesne, aki három évvel idősebb nála. 

A kis Aleah már 8 évesen énekelt, Sharon den Adelhez hasonlóan nem járt soha tanárhoz, 13-14 évesen pedig már verseket, dalszövegeket írt. Szüleivel és testvérével a kétezres évek elején költöztek Svédországba, az Örebro megyében található Ramshyttan-ba. Szülei nem sokkal később elváltak. Itt kezdődött zenei karrierje 2007-ben, amikor Aleah néven demó felvételeket készített. Egy évvel később találkozott a Swallow The Sun gitárosával, a finn Juha Raivióval, aki teljesen véletlenül hallotta meg az énekesnő dalait. A zenészt azonnal elbűvölte a lány kellemes, suttogós, bársonyos hangja. Azt mondta kedvese énekstílusáról: 

"Sokkal több érzelmet közvetített a suttogása, mintha operásan vagy kimondottan rockosan énekelt volna. Soha nem lesz még egy ilyen különleges énekes és dalszerző, mint Ő!"

d85ff6294d924e44b3d097038abf00bf_1.jpg

"Svédországba utaztam, hogy találkozzak Aleah-val, és azonnal tudtam, hogy mind a zenében, mind a magánéletben egymásnak teremtettek minket. Hiszem, hogy ez meg volt írva a csillagokban..."

 

155786.jpg

"Menthetetlenül egymásba szerettünk. Svédországba költöztem, és Aleah családjának kis, falusi házában éltünk, állatokkal körülvéve, élveztük a nyugalmat és a természetet."

2009-ben alalult közös csapatuk, a Trees Of Eternity. 2013-ban jelent meg EP-jük Black Ocean címmel, majd elkezdték a nagylemez, a Hour Of The Nightingale felvételeit is. Ez év decemberében szembesültek a lesújtó hírrel: Aleah-nál rákot diagnosztizáltak. "Azon az estén minden összetört!" - mondta Juha pár hónapja az Inferno nevű finn rockmagazinnak a betegség kiderülése kapcsán. Nem szóltak a hírek arról, hogy pontosan milyen ráktípus támadta meg a tehetséges énekesnőt, ám édesanyja, Gillian egyik Facebookos posztjából kiderült, hogy valamilyen nőgyógyászati betegségről lehetett szó. Gillian leírta, hogy korábban el akarta küldeni lányát szűrésre, ám Aleah tartott a férfi orvostól, az ő női orvosa pedig nem tudta fogadni. Az is olvasható az anya egyik bejegyzésében, hogy 2016 januárjában kezdett lánya állapota igazán romlani, egy komolyabb rosszulléte után kórházba kellett szállítani, szív-és tüdőpanaszok álltak a háttérben. Valószínűleg az alattomos betegség már áttéteket adott. Az énekesnő nem volt híve a hagyományos orvoslásnak, de alávetette magát a kezelésnek. Emellett alternatív gyógymódokkal is próbált gyógyulni, végigcsinált vitaminkúrákat és keleti terápiákat is.

A korong felvételeit végül 2014-2015 folyamán fejezte be a formáció, Aleah-nak és Juhának pedig Kai Hahto (Nightwish, Wintersun), Fredrik és Mattias Norrman (ex-Katatonia) segédkeztek. 

megjelent-a-trees-of-eternity-legujabb-albuma-01090257.jpg

2016. április 18-án Aleah szervezete feladta a harcot a rákkal folytatott több, mint három évig tartó csata után. Halála után Juha súlyos depresszióba zuhant. 

"Képtelen vagyok tovább zenélni!"- nyilatkozta akkoriban. Végül mégis végigjárta a kiadókat, és a finn Svart Records segítségével megjelenhetett a Hour Of The Nightingale. Juha elmondása szerint szívmelengető érzés olvasni a rajongói leveleket, visszajelzéseket, ez ad számára erőt ahhoz, hogy továbbra is minden reggel felkeljen és dolgozzon. Paradox módon pont a veszteség, a gyász megélése által kap új inspirációkat.

jybyu4x.jpg

 

Aleahról annyit még illik tudni, hogy aktív állatvédő volt és vegán, különösen a macskákért és a lovakért rajongott. Szeretett jógázni és meditálni, sokszor órákon keresztül. Gyakran elmélyült a szoba sötétjében, gondolatait kizárva. Mintha egy másik világba került volna ilyenkor. Rajongott Keletért, sokat utazott Juhával és édesanyjával, mindig újabb és újabb élményeket szerezve. Juha elmondása szerint Aleah fénye a legsötétebb démonokat is legyőzte. Így szállt szembe betegségével is, amely azonban sajnos győzött a fiatal szépség felett.

3.jpg

Juha év elején létrehozta a Hallatar nevű csapatot a HIM egykori dobosával, Gas Lipstickkel és Tomi Joutsennel (Amorphis), No Stars Upon The Bridge címmel hamarosan albumot jelentetnek meg, amelyen felhasználták Aleah verseit is a dalok készítéséhez.

Juha így nyilatkozott a lemezfelvételekről:

"Szeretett társam, Aleah Stanbridge tavaly áprilisi halála után összegyűjtöttem az írásait, dalszövegeit és verseit, hogy biztonságban tudjam őket és a szívembe őrizhessem. Körülbelül egy hónappal életem legsötétebb napja, 2016. április 18-a után tudtam, hogy kézbe kell vennem a gitáromat, hogy alkossak valamit, különben teljesen elpusztulok. És akkor valami felbukkant a sötétből, megírtam a zenét a Hallatar-albumhoz egyetlen hét alatt. Nem sok mindenre emlékszem abból a hétből, ahogyan egyetlenegy napból sem, mialatt a zenét szereztem. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy amikor elmélyültem a zeneszerzésben, megígértem magamnak, hogy bármilyen zene is jön ki belőlem, nem fogok rajta változtatni utólag semmit. Csak az számított, hogy a zenék örökre megmaradjanak olyan formában, ahogyan megszülettek..."

Aleah életfilozófiája egyébként így hangzott (egy 2014-es interjúban olvasható):

"Az élet túl rövid ahhoz, hogy a felét olyan dolgokkal töltsd, amelyek nem okoznak örömet. Kövesd a szíved, a szenvedélyed és az inspirációid, így eljutsz az igazi feladatodig!"

 

300x300.jpg

Aleah testét visszaadta a földnek, ám lelke tovább él zenéjén keresztül. Nyugodj békében, Csalogány Királynő!

 

komment
süti beállítások módosítása