Idénre ígéri "Amanita Messis" címre keresztelt, sorban tizenkettedik stúdióalbumát a Sirenia, amelyről októberben meg is érkezett az első előhírnök, a Nightside Den, most pedig tovább nyílt a kapu a készülő anyag szentélyébe.
A zenekar elmondása szerint az új lemez minden eddiginél grandiózusabb és monumentálisabb hangzást kapott, ennek újabb bizonyítéka a Callous Eyes, amely a mai napon videoklippel együtt debütált - hallgasd meg nálunk!
Tizenkettedik albumán dolgozik a Sirenia, amelyről azt is elárulta a zenekar: minden eddiginél grandiózusabb és monumentálisabb hangzást kap.
A korong 2026 folyamán kerül boltokba "Amanita Messis" címmel, amelyről az első kislemezes tétel, a Nightside Den pedig néhány napja debütált - a szerzeményhez ma egy különleges hangulatú videoklip is érkezett - nézd meg nálunk!
Néhány nappal ezelőtt a norvég–francia formáció bejelentette: készül az új albumuk, "Amanita Messis" címmel, amely minden eddiginél monumentálisabb és grandiózusabb hangzásvilágot ígér. A zenekar emellett különleges meglepetéseket is tartogat 2026-ra, hiszen a Sirenia fennállásának 25. évfordulóját ünneplik majd.
Az új lemez első kislemezes tétele már meghallgatható – a Nightside Den című dalhoz hamarosan videoklip is érkezik. Hallgasd meg nálunk a friss szerzeményt!
A norvég–francia szimfonikus metal formáció legutóbbi nagylemeze, a "1977" 2023 májusában látott napvilágot. A kiadvány egyértelműen frissebb és kellemesebb hallgatnivalónak bizonyult, mint a két évvel korábbi "Riddles, Ruins & Revelations", amelyben a retró szintetizátorhangzások és a modern megoldások vegyítése korrekt iparosmunkát eredményezett ugyan, de valódi megújulást kevéssé hozott.
2024 októberében az alapító Morten Veland és az énekesnő, Emmanuelle Zoldan már sejtelmesen utaltak rá, hogy készül a "1977" folytatása. Ezt követően azonban hosszú csend következett, a rajongók pedig sokáig hiába vártak újabb hírmorzsákra.
Azonban ma megtörte a csendet a banda: közösségi oldalaikon jelentették be, hogy gőzerőkkel dolgoznak az "Amanita Mess" címre keresztelt új korongon, október 10-én pedig az első kislemez is debütál, amely a Nightside Den címet viseli. Az is kiderült: a készülő album hangzásvilága minden eddiginél súlyosabb lesz.
"Készen álltok az új korszakra? A Sirenia következő nagylemeze "Amanita Messis" címmel érkezik.
Az első előfutár, a Nightside Den október 10-én lát napvilágot – érdemes feljegyezni a dátumot, mert komor és grandiózus hangzásvilág ígérkezik."
- írta a csapat Facebookján.
A norvég-francia Sirenia 2023 májusában adta ki legújabb nagylemezét. A "1977" című album folytatja a zenekar korábbi munkáinak stílusát, de erősebb lett, mint elődje, a 2021-es "Riddles, Ruins & Revelations". Míg utóbbi korong inkább csak tisztességes iparosmunkának számított, és megosztotta a rajongókat a sok popos, szintetizátoros elem miatt, az új album sokkal kellemesebb hallgatnivalót szolgáltatott.
Morten Veland, a formáció atyja tegnap izgalmas hírt osztott meg a rajongókkal a zenekar közösségi oldalain: készül az új album. A munka olyan jól halad, hogy már a vokálok felvételénél tartanak. Ehhez Emmanuelle Zoldan, az énekesnő Norvégiába utazott, hogy rögzítse az énekes részeket.
"Emma Zoldan és Morten a hétvégén Norvégiában vették fel a vokálokat. Ez egy produktív hétvége volt. Új dalok készülnek. Maradjatok velünk!"
- adta hírül a zenekar.
Újdonságokból idén sem volt hiány, rengeteg zenekar jelentkezett új kiadvánnyal 2023-ban a csajmetal fronton is. Akadtak közöttük erősebb és gyengébb lemezek is, ahogyan az általában lenni szokott. Íme, az én személyes kedvenceim!
5. THERION - LEVIATHAN III.
A szimfometal nagyágyúinak "Leviathan"-trilógiájának záródarabja már a Napalm Records gondozásában futott ki, és annyira friss, hogy még szinte serceg a hangszóróban, december 15-én jelent meg. Az első rész 2021-ben a klasszikus, fülbemászó Therion-refrénekkel dolgozott, a második fejezet 2022-ben már egy jóval összetettebb, rétegzettebb univerzumot nyitott meg, így a harmadik felvonást joggal vártam feszült kíváncsisággal. Nem kellett csalódnom. Ez a lemez esszenciális Therion: precíz hangszerelés, elegáns nagyívű megoldások, és bár a zenekar évek óta ugyanarra az alapkódra épít, mégsem válik fárasztóvá vagy önismétlővé. A női vokál ismét stabil és erős tartópillér, Lori Lewis jelenléte pedig továbbra is megkerülhetetlen. A Maleficium különösen emlékezetes, ahol Thomas Vikström és Lori Lewis együtt olyan vokális tűzijátékot produkálnak, ami egyszerre grandiózus és elementáris. Úgy tűnik, a Therionnak továbbra sem áll jól a középszer: vagy nagyot szól, vagy sehogy – és szerencsére most is nagyot szólt.
A "Riddles, Ruins & Revelations" (2021) érdektelenségbe fulladó kísérlete után bevallottan óvatos bizalmat szavaztam annak a hírnek, hogy a norvég–francia formáció új albummal jelentkezik. A május 26-án megjelent "1977" azonban már az első percekben világossá teszi: ennek a lemeznek semmi köze az elődjéhez. A korábbi anyagot terhelő popos, retróba hajló szintetizátoros irány most teljesen háttérbe szorult – és ez önmagában is megérdemel egy vastag piros pontot. Még a tudatosan lágyabb dalok is tele vannak kreatív ötletekkel, a gitárok végre újra valódi súlyt és szerepet kapnak, ami kifejezetten jót tesz az összképnek. Egyetlen komolyabb hiányérzetem Morten Veland hörgése: ebből ezúttal meglehetősen szűken mértek, ami kissé fájdalmas kompromisszum, de nem billenti meg a mérleget. A "1977" alapvetően egy szerethető, barátságos, mégis karakteres album lett, amelynek címe is beszédes – Morten és Emmanuelle Zoldan születési éve előtt tiszteleg, és egyben szakít a korábbi, regényhosszúságú címadási mániával. Letisztultabb név, letisztultabb irány. Ha ezt a szintet sikerül tartani vagy tovább emelni, a következő lemez már nemcsak kellemes meglepetés, hanem valódi visszatérés lehet.
Bár a Nightwish frontasszonyának első szólóalbuma formálisan nem metal kiadvány, mégsem lehet szó nélkül elmenni mellette. A tíz dal között ugyanis akadnak finoman „bedurvuló” pillanatok, de ami igazán indokolja az említést, az az, hogy ez az anyag elképesztően erősre sikerült. Az egész projekt gyökere Floor szereplése volt a holland Beste Zangers műsorban, ahol különböző műfajok ismert előadói értelmezik újra egymás dalait. Floor ott is megmutatta, mennyire sokoldalú: ugyanazzal a természetességgel mozgott a reggaeton és a latin pop világában, mint ahogy a szimfonikus metalban teszi. A lemez hangulata ennek megfelelően jóval könnyedebb, mint a Nightwish anyagai, mégis végig tartja a színvonalat. Hallgatás közben óhatatlanul eszembe jutottak azok az énekesnők, akiket kamaszkorom óta nagyra tartok – például Faith Hill vagy Shania Twain –, nem stílusmásolatként, hanem abban az értelemben, ahogyan a dalok egyszerre személyesek, profik és érzelmileg működnek. A hangszerelés végig kifogástalan, ízléses és arányos, Floor pedig bebizonyítja, hogy ha a Nightwish története egyszer valóban lezárulna, ő önálló előadóként is gond nélkül megállná a helyét. Ez nem mellékvágány, hanem egy teljes értékű, magabiztos bemutatkozás.
2. XANDRIA - THE WONDERS STILL AWAITING
2022 májusában az addig nagyjából öt éve tetszhalott állapotban vegetáló német Xandria váratlanul bejelentette a visszatérését, amelyet a beszédes című Reborn dallal koronáztak meg. Ezután pedig nem lassítottak: egymás után érkeztek a meglepően erős, karakteres szerzemények, mintha tényleg újraindították volna a rendszert. A felállás gyakorlatilag teljesen kicserélődött, Marco Heubaum alapító kivételével mindenki új, a mikrofon mögé pedig a mindössze harmincéves Ambre Vourvahis került – egy addig gyakorlatilag ismeretlen név. Ambre nemcsak feltűnően szép, hanem kifejezetten sokoldalú és piszok tehetséges is: több dalban hörög a tiszta ének mellett, utóbbit pedig végre nem az agyonhasznált, áriázós-operás manír uralja, hanem egy sokkal természetesebb, emberközelibb hangszín. Ehhez társul egy elképesztően kidolgozott, erős hangszerelés, amely minden korábbinál feszesebbé és izgalmasabbá teszi az összképet. Ezek együtt olyan szintre emelték a zenekart, amire korábban csak ritkán volt példa, és ami már a Reborn idején meggyőzött. A "The Wonders Still Awaiting" pedig végleg igazolta ezt a bizalmat: ez lett a banda eddigi legváltozatosabb, legerősebb és leginkább egységes albuma.
1. WITHIN TEMPTATION - BLEED OUT
A hollandok október végén megjelent albumának tizenegy dala közül hetet a rajongók már jóval korábban megismerhettek: az Entertain You 2020 májusában nyitotta a sort, majd az ezt követő három és fél évben további hat kislemez érkezett, így a lemezen mindössze négy teljesen új tétel maradt. Elsőre akár kockázatos húzásnak is tűnhetett volna, de Sharon den Adel több interjúban is hangsúlyozta, hogy már a covid–19 járvány előtt megfogalmazódott bennük ez az irány: kislemezekben gondolkodni, hogy minden dal megkapja a maga fókuszát és súlyát. Ezzel párhuzamosan a zenekar megvált korábbi kiadójától, az ezért cserébe kapott alkotói szabadság pedig felbecsülhetetlennek bizonyult. A "Bleed Out" teljes egészében a modern metal talaján áll, sok tekintetben a 2019-es "Resist" szellemi folytatásának is tekinthető. A szövegeket egyértelműen a világban zajló események ihlették: háborúk, a nők elnyomása a közel-keleti régiókban, a patriarchális berendezkedés és minden olyan feszítő kérdés, amely ma megkerülhetetlen. Mindezt súlyos riffek, erőteljes elektronikák és elképesztő energia tartja össze. A legszebb az egészben, hogy a Within Temptation úgy adta ki teljes egészében a lemezt, hogy a dalok jelentős része már régóta ismert volt. Ennek ellenére, amikor az album egyben szólal meg, elementáris erejűvé válik. Ritka bravúr ez, és pont ezért üt akkorát. Imádom.
+1. OUTLANDERS - OUTLANDERS
Kakukktojás a Tarja Turunen és Torsten Stenzel által életre hívott projekt debütáló albuma, hiszen a formáció ezúttal tudatosan hátat fordít a metalnak, és az elektronikus zene felé veszi az irányt. A csapatról elnevezett lemezen ráadásul olyan vendégek bukkannak fel, akik önmagukban is garanciát jelentenek a minőségre: Marty Friedman, Mike Oldfield és Ron "Bumblefoot" Thal is hozzátették a maguk jellegzetes kézjegyét az anyaghoz. A projekt már 2021 óta csepegtette a dalokat, majd a nyár folyamán végre megérkezett a teljes nagylemez is. A zene nyugodt, mégis pulzáló elektronikus alapokra épül, amelyeket Tarja érzelmekkel telített, klasszikusan képzett hangja és az egyedi gitármegoldások emelnek új szintre. A hangzás sejtelmes és gyengéd, ugyanakkor meglepően erőteljes; fülbemászó, álomszerű, egyszerre modern és időtlen. Látszólag egymásnak feszülő ellentétek találkoznak benne, amelyek valamilyen különös alkímiával mégis tökéletes harmóniába rendeződnek. Ez a lemez nem harsány figyelmet követel, hanem beszippant: teret ad az elmélyülésnek, az álmodozásnak, a belső képeknek. Ha olyan anyagot keresel, amely finoman egyensúlyoz lágyság és dinamika között, miközben meditációra és elmerülésre hív, akkor jó eséllyel ez a korong neked szól.
Ha van olyan formáció, amely a szimfonikus metal berkein belül úgyszólván megkerülhetetlen jelenséggé nőtte ki magát -a Nightwish, az Epica, a Therion és a korai Within Temptation mellett-, az kétségkívül a Sirenia. A zenekart Morten Veland hívta életre, akinek neve egybeforrt a ’90-es évek végi norvég gothic metal újjászületésével: ő volt a Tristania alapítója is, ám miután 2001-ben új irányt keresett, megszületett a Sirenia, az a formáció, amelyben a melankólia, a dráma és a dallamosság sajátos elegyet alkotva váltak védjeggyé.
Nem kevesebb, mint négy énekesnőt fogyasztott el a zenekar az elmúlt két évtizedben. A sort Fabienne Gondamin nyitotta, akinek hangját az első, 2002-es "At Sixes and Sevens" albumon hallhattuk, bár ő csupán session-énekesként működött közre. Egy évvel később Henriette Bordvik vette át a stafétát: az akkor mindössze 18 éves norvég lány a 2004-es "An Elixir for Existence" lemezen énekelt, ám 2006-ban távozott, helyét pedig a dán Monika Pedersen foglalta el. Ő azonban mindössze egyetlen korong erejéig, a 2007-es "Nine Destinies and a Downfall" idejére maradt, 2008-ban ő is kereket oldott.
2008 folyamán egy spanyol szépség, Ailyn került a mikrofon mögé, aki rekordhosszúságú ideig erősítette a bandát - 2016-ig dolgozott a srácokkal, majd személyes ellentétek miatt neki is távoznia kellett. Vele négy albumot ("The 13th Floor", "The Enigma Of Life", "Perils Of The Deep Blue", "The Seventh Life Path") rögzítettek, majd az ő kilépésével egy időben látott napvilágot a hír, miszerint a frontasszonyi posztot a zenekar egyik kóristája, Emmanuelle "Emma" Zoldan örökölte meg. Alig pár héttel a bejelentés után megjelent a "Dim Days Of Dolor", ezt követte a 2018-as "Arcane Astral Aeons", majd 2021-ben került boltokba a "Riddles, Ruins & Revelations" (recenziónk ITT olvasható).
Őszintén szólva, a Monikával készült album annyira nem ragadott magával – ahogy az Ailyn-korszak lemezei sem. Mindkét énekesnő kellemes, sőt, tehetséges hanggal bír, mégis… valami hiányzott. A francia Emma érkezése új energiákat hozott a csapatba: erőteljesebb, karakteresebb torok, magabiztosabb előadásmód, ami már önmagában is ígéretes volt. Ám a Dim Days Of Dolor nem aratott nálam osztatlan sikert.
Mintha kicsit elkapkodták volna a felvételeket, az egésznek volt egy enyhe gyomorrontás-feelingje. Előételként érkezett két erős klipes dal, de a főfogás már inkább tölteléknek érződött. Aztán 2018-ban jött az "Arcane Astral Aeons", ami mindent vitt: erő, szenvedély, katarzis egyértelműen a Sirenia addigi karrierjének csúcspontja, nem kérdés. Na, valami ilyesmit vártam a "Riddles, Ruins & Revelations"-től is… de ezúttal a receptből kimaradt a fűszer. Olyan volt, mint amikor a kedvenc kajádból kihagynak egy fontos összetevőt, és bármennyire is ismerős az íz, valahogy nem áll össze. Vicces módon pont a Desireless-feldolgozás, a Voyage Voyage lett a legélvezetesebb falat számomra. A zenekar tisztességgel odatette magát, de az a bizonyos szikra valahogy nem gyulladt be.
Május 26-án jelent meg a zenekar "1977" címre keresztelt új nagylemeze. Emma elmondta: mind ő, mind Morten ebben az évben születtek, és a kilométer hosszúságú albumcímek helyett most valami egyszerűbbet akartak. Előzetesként a Tanita Tikaram-feldolgozás Twist In My Sobriety jött ki, majd a Deadlight, harmadikként pedig a Wintry Heart.
Remekül hozza a szimfonikus metal minden ismertetőjegyét ez a dalcsokor, mégis frissnek hat. Most nincsenek grandiózus kórusok, ami ezúttal egyáltalán nem hiányzik, sőt. A hangsúly így sokkal inkább Emma lehengerlő hangján maradhat, és ez bizony jót tett a zenének, és itt kell megragadnom az alkalmat, hogy elmondjam, a Sireniának a büdös életben nem volt még ennyire jó énekesnője, aki mezzoszopránként egyaránt tud éteri magasságokba emelkedni és pokoli mélységbe is ereszkedni - utóbbira a Twist In My Sobriety a legjobb példa.
Nagyon nagy eltérés nincs a dalok szerkezetében vagy hangzásában az eddigiekhez képest, de a kórusok visszafogása kifejezetten jót tett az összképnek. Ami rögtön szembeötlő, hogy a "1977" jóval gitárcentrikusabb, mint elődje, ezúttal a húrok kapták a főszerepet, nem a szimfonikus rétegek vagy a szintetizátor. Persze, tudom: manapság menő lett a "modernizálás", a popos hatások kóstolgatása, csak hát ez a trend nem mindenkinek áll jól. A Sirenia esetében szerintem ez a kísérlet csúnyán félresiklott, a "Riddles, Ruins & Revelations"-ön legalábbis biztosan. Szerencsére a az új korongon mindez már csak halvány árnyékként kísért, és ez önmagában elég ok arra, hogy egy ponttal többre értékeljem a lemezt.
Kapunk viszont, mint írtam, rengeteg gitárt, erőteljes dobokat, még a könnyedebbnek szánt szerzemények sem hatnak üresnek, mert az ötletesség ott van bennük, ilyen például a Dopamine, a fent említett Deadlight vagy az ABBA-t idéző zongoradallamokkal megtűzdelt The Setting Darkness. A drámai felvezetővel induló Nomadic lesz az egyik legnagyobb bulisláger, ez biztos, amelynek a refrénjét egy emberként fogja üvölteni a tömeg. Apropó, a zenekar szeptember 17-én a Barba Negra vendége lesz a Dark Sarah és az Amberian Dawn társaságában.
Keménykedésből sincs hiány: a Delirium végre visszahozza Morten jellegzetes hörgését – kár, hogy ebből nem kapunk többet, mert bizony jól áll a dalnak. Talán ez az album egyetlen gyenge pontja: a férfihangok túlságosan háttérbe szorulnak. De ha ez a legnagyobb gond, akkor tényleg nincs ok panaszra.
A Fading To The Deepest Black hasonlóan erős darab: mesterien ötvözi a keménységet és a lágyságot, miközben végig megmarad az a sötét, melankolikus íz, ami a Sirenia védjegye. A másik emlékezetesebb, nyersebb tétel épp a Tanita Tikaram-feldolgozás, amelynek eredetijét évtizedeken át kultusz övezte, és a rádiók retró-rovatában minden bizonnyal ma is gyakran felcsendül.
Az epikus refrének sem hiányoznak: az A Thousand Scars, valamint a kislemezként is megjelent Deadlight és Wintry Heart egyaránt kiváló példák rá, hogyan lehet érzelmet, erőt és dallamot tökéletes arányban adagolni.
Morten ezúttal végre összeszedte magát, és egy kifejezetten korrekt albumot rakott össze, különösen a legutóbbi, érdektelenségbe fulladó "Riddles, Ruins & Revelations" után, amely inkább hatott pop-rock lemeznek, mint metalnak.
Ahogy korábban is említettem, a dalok szerkezete és felépítése most sem tér el drasztikusan az előző anyagoktól, mégis mindegyiket áthatja valami különleges atmoszféra. A 1977 nem dönt rekordokat, és nem is ez lesz a Sirenia életművének koronája, de senki nem is mondta, hogy annak lennie. Ez egy szerethető, kiegyensúlyozott és érzelmileg hiteles lemez, amely bizonyítja, hogy Mortenékben még mindig ott a tűz, ha épp nem próbálják túlgondolni.
8,5/10
"1977" címmel jelenteti meg tizenegyedik nagylemezét a norvég/francia Sirenia, amelyről két klipes dal - a Tanita Tikaram-feldolgozás Twist In My Sobriety, Deadlight - után ma megérkezett a harmadik felvezető, a Wintry Heart.
A Morten Veland és Emmanuelle Zoldan által vezetett zenekar előző lemezén ("Riddles&Ruins, Revelations, kritika ITT) némileg modernebb oldaláról mutatkozott be, ám valljuk be, nem ütött akkorát, mint a 2018-as "Arcane Astral Aeons" (recenzió ITT), amely egy ízig-vérig Sirenia-album volt.
A rajongók pedig örülhetnek, ugyanis a banda szeptember 17-én koncertet ad a Barba Negrában, ráadásul velük jön a finn Amberian Dawn és a szintén finn Dark Sarah.
Íme, az új videó!
Május 26-ával dobja piacra tizenegyedik soralbumát "1977" címmel a norvég-francia Sirenia, amely immár a negyedik, amelyen Emmenuelle Zoldan énekel (eddigi albumaikról ITT, ITT és ITT olvashattok kritikát). A korong borítója és számlistája is nyilvánosságra került.
Az első beharangozó márciusban érkezett egy feldolgozás képében - Tanita Tikaram Twist In My Sobriety című 1988-as slágerét bújtatták metalköntösbe, ma pedig megérkezett a második kisfilmes szerzemény, a Deadlight, íme a hozzá forgatott videó: