2019-ben jön az új Battle Beast-album!

2018. június 22. 08:41 - Jurancsik Eszter

Stúdiózik a banda

A finn együttes Bringer Of Pain című lemeze 2017 elején jelent meg és hatalmasat durrant, talán a csapat eddigi legsikeresebb kiadványa lett. 

Korábban a frontasszony, Noora Louhimo elmesélte, hogy az új korong dalain dolgoznak, és 100%-ban heavy metal lemez lesz. 

battle_beast_kuva_aki_anttila_juuso_soinio.jpg

Az A & P Reactsnek fedett fel titkokat Noora magáról és a kiadványról is - a beszélgetést átvette a Blabbermouth is.

"A csapattal rengeteget vagyunk úton, és ez mások számára szokatlan lehet, de én nagyon szeretem. Nem igazán érzem azt, hogy például nyaralni akarok menni. Éneket tanítok, csinálom a saját zenéimet is, Tehát valamit mindig csinálok. Otthon, Tamperében vannak a macskáim is, a lakásom, természetesen jó, ha van egy hely, ahová visszavnulhatsz."

- magyarázta az énekesnő.

"Folytatjuk az új album felvételeit. Év eleje óta dolgozunk rajta, rögzítjük az énekes részeket, jövőre pedig kiadjuk a lemezt!"

komment

Noora Louhimo: "Az első show után éreztem, hogy erre születtem!"

2018. június 17. 21:57 - Jurancsik Eszter

A Battle Beast-hez való csatlakozásáról mesélt az énekesnő

2012 óta erősíti a finn Battle Beast-et Noora Louhimo, aki Nitte Valo-t váltotta a mikrofon mögött. A MIC Studios kapta mikrofonvégre Noorát, aki a csapatba való kerüléséről mesélt - a beszélgetést átvette a Blabbermouth nevű internetes magazin is.

33284637486_e1afe5ae19.jpg

"A szülővárosomban, Tamperében különféle zenekarokban énekeltem, és Janis Joplin volt a példaképem. A Youtube-on sok videón hallható voltam, és így talált rám a Battle Beast. Megkérdezték, van-e kedvem csatlakozni hozzájuk."

- elevenítette fel a kezdeteket az énekesnő.

"Először azt hittem, ez valami hülyeség! (nevet). Aztán kaptam egy telefont tőlük, hogy alig egy hónap múlva közös turnéra indulunk a Sonata Arcticával, szükségük van énekesre, velük tartok-e. Én azt mondtam, hogy oké, rendben! A legelső koncert után azt éreztem: erre születtem!"

battle_beast_rockfest_2016_30_instagram.jpg

.- folytatta, azt pedig tudni kell az énekesnőről, hogy a Battle Beast előtt soha nem énekelt metált. 

"Az első turnén ismertem meg a srácokat igazán, akkor láttam őket először. Ám kiderült, hogy azon a héten, amikor felkértek arra, hogy legyek a csapat tagja, eljöttek Tamperébe és egy helyi bárban, ahol énekeltem, megnéztek. Ekkor döntöttek véglegesen mellettem. Minden olyan gyorsan történt."

A zenekar jelenleg új albumát készíti, utolsó kiadványuk Bringer Of Pain címmel, 2017 februárjában került a boltok polcaira.

komment

Epica, Battle Beast, és Amaranthe a Powerwolf új kiadványán

2018. május 01. 09:44 - Sarok Bettina

Különleges albumot ad ki a csapat.

powerwolf-2015.jpg

Hamarosan a boltok polcaira kerül a Powerwolf vadonatúj kiadványa, a The Sacrament Of Sin. A korongról már teljes egészében lehullott a lepel, sőt, kiderült, hogy a német metálzenekar az eddigi legjobb kiadványát készül a rajongók kezébe adni. A méltán izgatott a formáció azonban a minap bejelentette, hogy még egy albumot megjelentet, ami igazán különleges lesz.

A Commonio Lupatum névre keresztelt korong érdekessége mindösszesen az, hogy a legnépszerűbb Powerwolf-dalok került rajta elhelyezésre, melyeket az együttes méltán népszerű kollégái adnak majd elő. Arról egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy az album mikor is kerül majd a boltok polcaira, ám minden bizonnyal hatalmas sikert arat majd.

Íme az előadók és a dalok:

1. Epica - Sacred & Wild
2. Saltatio Mortis - We Drink Your Blood
3. Caliban - Kiss Of The Cobra King
4. Battle Beast - Resurrection By Erection
5. Heaven Shall Burn - Night Of The Werewolves
6. KADAVAR - The Evil Made Me Do It
7. Kissin' Dynamite - Let There Be Night
8. Amaranthe - Army Of The Night
9. Mille Petrozza - Amen & Attack
10. Eluveitie - Nata vimpi cvrmi da / Ira Sancti (When the Saints Are Going Wild)

31047153_192415648061765_3862658054310854656_n.jpg

komment

Noora Louhimo: "A következő album 100% heavy metal lesz!"

2018. április 22. 21:55 - Jurancsik Eszter

Dolgozik új korongján az együttes

2017 februárjában került az üzletek polcaira a finn Battle Beast Bringer Of Pain című stúdióalbuma, amellyel hihetetlen sikereket ért el a banda. Noora Louhimo, a csapat énekesnője elárulta: elkezdtek dolgozni új anyagukon, amelynek dalai demo fázisban vannak.

artist-image_145270.jpg

"Konkrétumokat még nem mondhatok, de annyit elárulok: 100%-ban heavy metal lemez lesz!"

- fedte fel az énekesnő.

A banda a Delain és a Kamelot társaságában járja az Államokat, és az Antihero Magazine kapta mikrofonvégre Noorát, aki még a következőket mesélte:

"Amikor a színpadon állok, úgy érzem, szétrobbanok az energiától, varázslatos érzés! Boldognak és energiával feltöltöttnek érzem magam. Amikor hat évvel ezelőtt a zenekarba kerültem, nem gondoltam volna, hogy ez lesz az eddigi leghosszabb >>párkapcsolatom<<. (nevet) A Bringer Of Pain albummal még inkább felerősödött ez az érzés bennem."

 

komment

Új kisfilmet forgat a Battle Beast

2018. január 12. 13:26 - Sarok Bettina

Tavaly jelent meg az új albumuk.

81divb7ysml_sl1200_edited.jpg

Tavaly februárban debütált a finnek legutóbbi lemeze, ami a Bringer Of Pain elnevezést kapta. A nagysikernek örvendő korong dalai közül egyébként háromhoz (King For A Day, Familiar Hell, Bringer Of Pain) kisfilm is készült, melyek egyikében rajongók is szerepelnek. A Noora Louhimo vezette csapat jelenleg is az imént említett albumot népszerűsíti világszerte, a napokban azonban kiderült, hogy a formáció egy vadonatúj videoklipet készül felvenni, azt viszont egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik nótához forognak majd a kamerák

komment

A legjobb 100 metállemez 2017-ben - csajok a csúcson

2017. december 19. 10:03 - Jurancsik Eszter

Remek lemezek a 100-as listán

A Teamrock hozta le a Metal Hammer által összeállított 100-as listát, amelyben a legjobb metál albumok szerepelnek, és jó néhány csajmetál banda is helyet kapott rajta. Lássuk!

93. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

hallataralbumjune.jpg

A finn származású Juha Raivio, aki a Swallow The Sun zenésze és párjával, Aleah Stanbridge-dzsel 2009-ben alapított Trees Of Eternity gitárosa, méltó emléket állított tavaly április 18-án, rákban elhunyt kedvesének. Maga mellé vette az ex-HIM dobos Gas Lipsticket és az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent, megalapítva a Hallatart, amely projekt a tragikusan fiatalon -életének 39. évében- eltávozott Aleahnak demóiból és verseiből készült. Néhány dal erejéig Heike Langhans, a svéd Draconian énekesnője is feltűnik az albumon, ő egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legközelebbi barátnője volt. Méltó emlék egy angyalnak.

fj_1.jpg

74. BATTLE BEAST - BRINGER OF PAIN 

1000x1000.jpg

Finnország egyik legnépszerűbb együttesévé nőtte ki magát a 2008-ban, Helsinkiben alakult Battle Beast. Pályafutásukat Nitte Valo énekesnővel kezdték, aki azonban 2012-ben otthagyta a csapatot. Helyére Noora Louhimo került, aki kiváló hangi adottságokkal és kirobbanó energiával rendelkezik. Vele vették fel a Battle Beast, az Unholy Savior és az idén kiadott Bringer Of Pain című lemezeket, amely talán a banda eddigi legszínesebb műve. Nem véletlenül került fel a listára, gratulálunk Nooráéknak!

2017battlebeastweb.jpg

69. NICOLE SABOUNÉ - MIMAN

91ccdf8f05e2c0eb2c871b335bb1ad33fd2517d1.jpg

A svéd énekesnő sokak számára ismeretlen, pedig a 26 éves énekesnő már 2012 óta aktívan zenél. 2014-ben a Must Exist című abumával debütált, 2015-ben a Mimannal rukkolt elő a fiatal művész, amely sikeresen bekerült a 100-as listára. A főként post-punk-rock-os elemekkel dolgozó leányzóról fogunk még hallani.

_john_gripenholm_nicole-saboune_press.jpg

62. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE -CITIES

vuuralbumaug.jpg

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 1994 óta ténykedő holland énekesnő több együttesben és projektben bizonyította sokoldalúságát és tehetségét. Tavaly decemberben megalapította a hollandul tüzet jelentű VUUR (ejtsd: "fűűr") együttest, amelyben olyan ismert zenészek a társai, mint Ed Warby, Jord Otto, Johan van Stratum és Ferry Duijsens. Marcela Bovio, aki Johan felesége, szintén az alapító tagok között volt, ám ő áprilisban zenei különbözőségek miatt elhagyta a VUUR fedélzetét. A banda első albuma remek fogadtatást kapott, különlegessége pedig többek közt abban rejlik, hogy a korongon szereplő 11 dal mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg. A csapat 2018. február 18-án a budapesti A38 hajón is tiszteletét teszi.

vuur_5.jpg

40. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

archenemywilltopowercd_1_1.jpg

Alissa White-Gluz és a srcácok sem a szarral gurigáznak. A kanadai énekesnő 2014-ben váltotta a családi okok miatt, 13 év után távozó német Angela Gossow-t, első közös munkájuk a War Eternal volt még abban az évben. Alissát pillanatok alatt elfogadta a közönség, a csapat pedig az első közös album megjelenése óta kisebb szünetekkel folyamatosn turnézott, tavasszal pedig egy igen terjedelmes DVD-vel örvendeztette meg a rajongókat. Szeptember 8-án került a boltok polcaira a banda Will To Power címet viselő lemeze, amely súlyos nótákat tartalmaz, jóval kiforrottabb és érettebb elődjénél. Alissa többször elmondta: még a The Agonist-os időszakban évekig depresszióban szenvedett, akkori érzéseit írta meg a dalokban. A terápiás jelleggel is megírt dalok igen erős tételei a lemeznek, amely nem véletlenül landolt a lista 40. helyén.

aeee.jpg

2. MYRKUR - MARERIDT

a2836519406_10.jpg

Az egyre népszerűbb dán formáció arca és hangja a 32 éves Amalie Bruun énekesnő. A 2014 óta ténykedő művésznő főleg a black/goth metálon belül alkot, ennek legújabb eredménye a szeptember 15-én kijött Mareridt, amely dánul rémálmot jelent. Mégsem lehet annyira rémes, ha a lista ezüstérmet jelentő helyén landolt. 

19025023_720988588088848_5409622568115391036_o.jpg

komment

A Kamelottal zúz jövőre a Delain és a Battle Beast

2017. június 09. 09:22 - Jurancsik Eszter

A három csapat együtt járja az Államokat

2015 májusában jelent meg a Kamelot Haven címet viselő albuma, amellyel hazánkban is fellépett a csapat. A lemezen olyan vendégzenészekkel dolgoztak együtt, mint Alissa White-Gluz (Arch Enemy) vagy a Delain énekesnője, Charlotte Wessels. 

fotojet_collage_1.jpg

Tommy Karevik énekes elárulta a Blabbermouth nevű zenei lapnak, miszerint az új lemezt 2018 tavaszára tervezik, a banda hivatalos Facebook oldalán pedig izgalmas hír került bejelentésre: a jövő év áprilisától majdnem egy hónapig a holland Delainnel és a finn Battle Beast-tel koncerteznek az Egyesült Államokban.

kaelotdelainbattlebeast2018tour.jpg

A bulik helyszínei

 

 

komment

Battle Beast: videó a westlandi fellépésről

2017. május 10. 09:49 - Jurancsik Eszter

Új albumát népszerűsíti a formáció

01avatt54.jpg

A finn Battle Beast negyedik lemeze Bringer Of Pain címmel februárban jelent meg, Noora Louhimo és társai pedig javában népszerűsítik a kiadványt a Leaves' Eyes előzenekaraként. A két zenekar énekesnői nagyon jóban vannak egymással, amelyet az alábbi videó is bizonyít:

 

A Battle Beast legutóbbi videója a Black Ninja című számhoz készült a westlandi (Michigan) koncert alatt, íme:

 

komment
süti beállítások módosítása