Draconian: Heike megy, Lisa jön!

2022. május 03. 16:59 - Jurancsik Eszter

music-draconian-band-wallpaper-preview.jpg

Akik a kezdetektől fogva követik a svéd Draconian pályafutását, minden bizonnyal megdöbbentek a csapat mai közleményén, amelyet a Facebookon tett közzé a doom metalban utazó banda. A bejegyzésből kiderül ugyanis, hogy a csapatot 2012 óta erősítő Heike Langhans távozik a zenekarból, a mikrofon mögé pedig az a Lisa Johansson kerül vissza, aki 2001 és 2011 között volt a zenekar énekesnője. 

Kedves barátaink! A Draconian életében itt az ideje néhány történelmi hírnek. Egy évtized és egy év után nagy izgalommal üdvözöljük Lisa Johanssont újra a zenekarban. Mint azt a legtöbben tudjátok, Lisa volt az énekesnőnk az első öt albumunkon, de az első közös munkája az ötödik és egyben utolsó demónk, a "Dark Oceans We Cry" volt, ami 2002-ben jelent meg, és amely még abban az évben lemezszerződéshez segített minket a Napalm Records-szal, akikkel azóta is együtt dolgozunk. 

Arra is fény derült: Heike nem személyes okok miatt hagyja el az együttest.

Heike Langhans elhagyja a zenekart, hogy családjára és saját zenei projektjeire koncentrálhasson. Bár együtt hoztuk meg ezt a döntést, mondanunk sem kell, természetesen szomorúak vagyunk, hogy távozik. Heikével két titokzatos, igazán különleges, világszerte nagy tiszteletnek örvendő lemezt írtunk és adtunk ki. Heike és az ő hangja, a maga látványos jelenlétével és szemléletével sokban hozzájárult ehhez.

Azonban nem ez az egyetlen meglepetés a formáció közleményében: a nyáron Franciaországban megrendezésre kerülő Hellfest fesztiválon ugyanis rendhagyó koncertet ad a zenekar, amelynek keretein belül mindkét fronthölgy látható lesz a színpadon. 

drdr.jpg

Lisa a csapat énekesnőjeként

Ez lesz Heike utolsó fellépése a Draconian tagjaival, egyúttal tökéletes alkalom arra, hogy visszaadja a fáklyát Lisának, és együtt ragyogjanak egy nagyon különleges alkalomból és a világ legnagyobb metálfesztiválján. Itt lesz lehetőséged első kézből megismerni a 'Under A Godless Veil' dalait ebben a rendkívüli környezetben. A teljes koncertet élőben közvetítjük, és egy későbbi időpontban megtekinthető lesz.

Egyúttal azt is elárulta a csapat: dolgoznak legújabb nagylemezükön, amelyen már ismét Lisát hallhatjuk énekelni, de egy egyedülálló streaming koncert is tervben van. 

Heike eképpen mondott köszönetet a csapatnak:

10 év bármely zenekarban nem kis dolog, és köszönöm a Draconiannak a fantasztikus lehetőségeket és kihívásokat, amelyek magabiztossá tettek a további utamban. Eljött az idő, hogy új fejezetet kezdjek a zenében és az életben, amelyhez osztatlan figyelemre van szükségem.
Nagyon hálás vagyok Lisának, hogy itt van és átvegye a helyemet, és látni a régi dalokat úgy, ahogy kell, ugyanolyan élvezet lesz számomra, mint a többi hallgatónak!

e7460b14acd84a60827d1f94ca76cec0.jpg

Heike két másik projekt tagja a Draconian mellett - a jövőben azokra kíván koncentrálni


Köszönök mindent a barátoknak és támogató rajongóknak, akikkel az út során találkoztam. Még sok mindent tartogatok nektek ebben az évben, úgyhogy kérlek ne szomorkodjatok.
Sok sikert kívánok a zenekarnak 2022-ben és azon túl is!

A régi-új énekesnő Lisa szavai:

Nagy izgalommal és alázatos szívvel csatlakozom újra a Draconianhoz. Még mindig kicsit meg vagyok lepve, hogy Johan felhívott és megkérdezte: nem gondolkodtam azon, hogy újra a Draconian-nal turnézzak? Habozás nélkül azt mondtam: "Persze."
Újdonsült barátomnak, Heike Langhansnak - akinek a legszebb hangja van - sok szerencsét és boldogságot kívánok a jövőre nézve. Igyekszem majd mindent megtenni, hogy a dalainak igazságot szolgáltassak. Viszlát az úton!

A 34 éves Heike Langhans Fokvárosban, Dél-Afrikában született német származású szülők lányaként, eredeti végzettsége grafikus. 2005 óta zenél aktívan, első zenekara az Inferium volt, amelyet 2006-ban alapított, ugyanebben az évben a :LOR3L3I: is létrejött. 2015-ben akkori párjával, Daniellel -aki egy ideig a Draconian basszerosa is volt- hozta létre az ISON-t, amelynek pályafutása 2019-ben ért véget. 2021-ben szintén a doom metalt képviselő REMINA projektet már új barátjával, Mike Lamb-bal ( Light Field Reverie, Lysithea, Sojourner) alapította. Jó barátnője volt a 2016 áprilisában elhunyt Trees of Eternity-énekesnő Aleah Stanbridge-nek, az emlékére felvett Hallatar-albumon is énekelt. 

 

komment

REMINA: atmospheric doom metal Új-Zélandról

2021. november 04. 12:49 - Jurancsik Eszter

218814916_180868640737405_3528629472113869317_n.jpg

Heike Langhans neve több vonalról ismerősen csenghet. 2012-ben lett a svéd doom metalos Draconian frontlánya, ahol Lisa Johanssont váltotta, de más zenészekkel is dolgozott együtt, gondoljunk például a Hallatar formációra, amelyben Juha Raivio-val (Swallow The Sun), Tomi Joutsennel (Amorphis) és Gas Lipstickkel (ex-HIM) együtt vette fel a "No Stars Upon The Bridge" címre keresztelt albumot, amely Juha 2016 tavaszán, a hosszú betegség után elhunyt Aleah Stanbridge-nek állított emléket, aki a zenész alapító társa is volt az ambient/doom metalos Trees of Eternityben.

Létrehozta az ISON-t is 2015-ben, itt egészen 2019-ig ténykedett az énekesnő, a dark elektronikus zenét játszó :LOR3L3I: pedig a mai napig aktív.

Idén alapította meg REMINA nevet viselő zenekarát, amelyben társa nem más, mint kedvese, Mike Lamb, akit az új-zélandi/svéd/skót, Light Field Reverie nevű bandából ismerhetnek többen. Éppúgy, mint e formáció, a REMINA is az atmoszferikus doom metalban utazik, és a napokban jelent meg új szerzeményük, amely a Dying Sun címet viseli - a Bandcamp oldalon azonban meghallgathatók a korábban bemutatott Aeon Rains és az Obsidian című dalok is.

 

 

komment

Klippremier: Draconian - The Sethian

2021. május 13. 09:38 - Jurancsik Eszter

2fda_2.jpg

Tavaly októberben jelent meg a svéd doom metalos Draconian Under a Godless Veil címre keresztelt nagylemeze, amely a 2015-ös Sovran album folytatása. 

A súlyos dalokat felvonultató lemezről klipes formában megjelentek a Lustrous Heart, a Sorrow Of Sophia, a The Sacrificial Flame, a Sleepwalkers és a Moon Over Sabaoth címet viselő szerzemények, most pedig újabb nótához készített videót a Heike Langhans vezette zenekar - választásuk a The Sethian című dalra esett, íme:

 

komment

Aleah Stanbridge: újabb dal a posztumusz albumról!

2020. május 21. 16:19 - Jurancsik Eszter

Július elsején jön a korong!

Mint arról beszámoltunk, Juha Raivio, a Swallow The Sun/ex-Trees Of Eternity gitáros kiadja szerelme, Trees Of Eternity-s társa, Aleah Stanbridge szólóalbumát, amelyet a tragikusan fiatalon eltávozott énekesnő demóiból rakott össze. Az anyag 2020. július első napján lát napvilágot, pontosan aznap, amikor Aleah 44 éves lenne.

155786_1.jpg

Nemrégiben nyilatkozta a finn zenész:

"Aleah, megígértem, hogy tovább adom a világnak a zenédet Szerelmem, és őrzöm a lángot, amennyire csak tudom. És csodálatos volt látni, hogy mennyien megtalálták gyógyító hangodat, amelynek viszik a fényét, amit földi utad során itt hagytál. Büszke vagyok Rád és a zenédre, amely megváltoztatta a világomat."

Az angyali szépségű és hangú Aleah 2007-ben demó felvételeket készített, két évvel később pedig találkozott Juhával, akivel egy pár lettek és létrehozták a doom metált játszó Trees Of Eternityt, amelynek első és egyben utolsó albuma Hour Of The Nightingale címmel, 2016 novemberében jelent meg, és amely lemez kiadását Aleah már nem érte meg - 2016. április 18-án, 39 évesen, rákbetegség következtében hagyta itt a földi világot, amely kórral az énekesnő 2013 vége óta küzdött keményen.

unnamed_2_2.jpg

 

Halála után egy évvel Juha Gas Lipstick-kel (ex-HIM) és Tomi Joutsennel (Amorphis) megalapította a Hallatar formációt, amely No Stars Upon The Bridge címmel megjelentett egy, Aleah versein alapuló korongot is - a kiadványon azonban a svéd Draconian frontlánya, Heike Langhans is hallható (ő egyébként Aleah egyik közeli barátnője volt).

Aleah posztumusz anyaga a kis finn kiadónál, a Svart Recordsnál fog megjelenni, ahol a Trees Of Eternity albuma is. egy dupla CD-s kiadványról lesz szó, a pakk egyik lemezén akusztikus verzióban lesznek hallhatók a dalok, a másikon pedig elektronikus hangzással csendülnek fel.

Azoknak, akik megvásárolják az albumot, Juha küld egy kis ajándékot is: egy linket, amelyen Aleah további, kiadatlan dalai lesznek fellelhetők.

Elsőként hallhattuk a My Will című dalt, néhány napja pedig megérkezett az újabb szerzemény a Svart kiadó jóvoltából, amely az Inverted Enlightenment címet viseli - íme, a hozzá készült szöveges videó!

 

komment

Hallgasd meg a Draconian új dalát!

2020. május 10. 14:51 - Jurancsik Eszter

Októberben új album!

01adracco.jpg

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy a svéd gótikus/doom metált játszó Draconian októberben új albumot jelentet meg, Under a Godless Veil címmel.

A csapat előző lemeze a 2015-ös Sovran volt, ennek nyomdokain menetel tovább az új korong, amely a második kiadvány lesz Heike Langhans énekesnővel.

Néhány napja megérkezett az első szerzemény a korongról, amely nem más, mint a Lustrous Heart. Íme:

 

komment

Ősszel érkezik az új Draconian-album!

2020. április 24. 20:52 - Jurancsik Eszter

A Sovran folytatása lesz a korong!

Az 1994-ben alakult svéd goth/doom metált játszó Draconian utolsó nagylemeze 2015 októberében jelent meg, Sovran címmel - ez volt az első korong, amelyen Heike Langhanst hallhattuk énekelni, aki 2012-ben vette át a mikrofont Lisa Johanssontól. 

64a02d59194abf2a015da4e734056466.jpg

A kiadvány igen szép sikereket ért el, mindeközben Heike két másik projektjével is foglalkozott, a 2006-ban létrehozott :LOR3L3I:-val és a 2015-ben, exbarátjával, Daniel Änghede-vel alapított ISON-nal. 

Tegnap jelentette be a zenekar Facebookos oldalán, miszerint az új album 2020. október 30-án, a Napalm Records felügyelete alatt kerül a boltok polcaira, és az Under a Godless Veil címet viseli majd. 

A tracklist a következő:

1. Sorrow of Sophia
2. The Sacrificial Flame
3. Lustrous Heart
4. Sleepwalkers
5. Moon Over Sabaoth
6. Burial Fields
7. The Sethian
8. Claw Marks On The Throne
9. Night Visitor
10. Ascend Into Darkness

A borító:

 

A banda ezt írta a készülő lemezről:

"Az 'Under a Godless Veil' album az eddigi legváltozatosabb album, amit kiadunk a kezünkből. Ezeket a dalokat a Johan (Johan Ericson, a banda alapítója - a szerk.) szívéhez közel álló zenék ihlették; vagyis minden, ami a tradícionális doom és a gótikus rock műfajok közötti skálán mozog. Sokan biztosan megjegyzik majd, hogy ezek a dalok a korábbiaknál jóval kidolgozottabbak, meditatívabbak. Ezúttal néhol ambientes elemeket is beledobtunk a közösbe, de persze egy pillanatra sem hanyagoltuk a Draconian-ra jellemző, tradícionális karakterisztikát. Nem mellesleg tökéletesen illeszkednek a zenei kompozíciókhoz Anders dalszövegei amelyek remekül tükrözik első 2-3 albumunk kettősségét és kifinomultságát, miközben a korábbiaknál erőteljesebben árasztja magából a gnosztikus filozófiát. Nevezhetjük az 'Under a Godless Veil' albumot egyfajta elmélkedésnek is - életről és halálról van ugyanis szó a dalokban; de eközben mindvégig emlékeztetünk arra, hogy ez a különös, zord világ messze távol áll attól, amit otthonnak nevezhetnénk."

 

komment

Metálcsajok Fokvárosból

2018. március 31. 19:35 - Jurancsik Eszter

Fém a déli féltekéről!

A Dél-afrikai Köztársaság a fekete kontinens legdélibb országa, fővárosa pedig az igen multikulturális Fokváros, angol nevén Cape Town, afrikaans nyelven Kaapstad, xhoszaul iKapa, németül pedig Kapstadt. 

A mediterrán éghajlattal rendelkező városból jó néhány metálhölgy származik, lássuk őket!

ALEAH STANBRIDGE

full_3.jpg

Itt látta meg a napvilágot a Trees of Eternity néhai énekesnője, Aleah, születési nevén Julia Liane Stanbridge, 1976 július első napján. Családja angol és svéd gyökerekkel rendelkezik, így nem csoda, ha az angyali szépségű énekesnő családjával együtt a kétezres évek elején Svédországba költözött. Aleah édesanyja, Gillian munkája az utazáshoz, az útikönyvíráshoz kötődik, így a dalos pacsirta és testvére ennek köszönhetően bejárták a világot. Aleah halálával rengeteget veszített a zenei világ, hiszen rengeteg műfajhoz illeszkedett suttogós, bársonyos alt hangja.

HEIKE LANGHANS

bb1a7d09b03bf81a0543de273609e5d3.jpg

A Draconian frontlánya, Heike a fent említett Aleah egyik legközelebbi barátnője volt, énekelt a Hallatar lemezén is, amely a 2016 áprilisában, rákban elhunyt énekesnő verseire, demóira épült. Heike szülei német származásúak, ő maga viszont Fokvárosban jött világra 1988. február 9-én. 2005-ben kezdett zenével foglalkozni, majd 2006-ban megalapította a :LOR3L3I: nevet viselő projektjét. 2012-ben a svéd Draconiant elhagyta Lisa Johansson, a banda mikrofonja mögé pedig Heike került, jelenleg is Svédországban él a zenészlány. 2015-ben párjával, Daniellel megalapította az ISON-t.

FALLON BOWMAN

609full-fallon-bowman.jpg

Talán kevesek számára cseng ismerősen az egzotikus külsejű hölgy neve, pedig Fallon 1997-ban, alig 14 évesen a Kittie alapító tagjaként kezdte karrierjét. Fallon 1983. november 16-án, szintén Fokvárosban hallatta először hangját születésekor. Édesapja holland, édesanyja pedig indonéz származású - neki köszönheti előnyös külsejét. Családjával később a kanadai Ontarióba költöztek. 2001 auguszusában hagyta el a Kittie-t, azóta nemigen lehetett hallani Fallon felől, aki az éneklés mellett gitáron is játszik. Wikipédiás adatlapja szerint az énekesnő jelenleg régészetet tanul.

komment

30 éves lett Heike Langhans

2018. február 09. 16:38 - Jurancsik Eszter

Érdekességek a Draconian énekesnőjéről

30 évvel ezelőtt, 1988. február 9-én látta meg a napvilágot Heike Langhans, aki a Draconian, az ISON és a Lor3lei zenekarok frontlánya. Születésnapja alkalmából csokorba gyűjtöttünk néhány érdekességet Heikéről.

- Az ISON projektet párjával, Daniellel hozta létre.

- Német gyökerekkel rendelkezik, de 2012 óta Svédországban él.

- 2005 óta zenél aktívan.

- A Dél-afrikai Köztársaság fővárosában, Fokvárosban született és nőtt fel.

flat_1000x1000_075_f_u3.jpg

- Jó barátja a Hallatar zenekarnak, akiknek első albumán, a No Stars Upon The Bridge-n is énekelt.

- Aleah Stanbridge-dzsel, akinek emlékére a Hallatar lemeze készült, szintén nagyon közeli barátok voltak. 

- A Draconian zenekarba 2012-ben került - Lisa Johanssont váltotta.

- Első zenekara az Inferium volt, amelyet 2006-ban alapított. 

- Dalszövegeit a sötétség, az Univerzum és a misztikus dolgok inspirálják.

 

 

komment

A legjobb 100 metállemez 2017-ben - csajok a csúcson

2017. december 19. 10:03 - Jurancsik Eszter

Remek lemezek a 100-as listán

A Teamrock hozta le a Metal Hammer által összeállított 100-as listát, amelyben a legjobb metál albumok szerepelnek, és jó néhány csajmetál banda is helyet kapott rajta. Lássuk!

93. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

hallataralbumjune.jpg

A finn származású Juha Raivio, aki a Swallow The Sun zenésze és párjával, Aleah Stanbridge-dzsel 2009-ben alapított Trees Of Eternity gitárosa, méltó emléket állított tavaly április 18-án, rákban elhunyt kedvesének. Maga mellé vette az ex-HIM dobos Gas Lipsticket és az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent, megalapítva a Hallatart, amely projekt a tragikusan fiatalon -életének 39. évében- eltávozott Aleahnak demóiból és verseiből készült. Néhány dal erejéig Heike Langhans, a svéd Draconian énekesnője is feltűnik az albumon, ő egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legközelebbi barátnője volt. Méltó emlék egy angyalnak.

fj_1.jpg

74. BATTLE BEAST - BRINGER OF PAIN 

1000x1000.jpg

Finnország egyik legnépszerűbb együttesévé nőtte ki magát a 2008-ban, Helsinkiben alakult Battle Beast. Pályafutásukat Nitte Valo énekesnővel kezdték, aki azonban 2012-ben otthagyta a csapatot. Helyére Noora Louhimo került, aki kiváló hangi adottságokkal és kirobbanó energiával rendelkezik. Vele vették fel a Battle Beast, az Unholy Savior és az idén kiadott Bringer Of Pain című lemezeket, amely talán a banda eddigi legszínesebb műve. Nem véletlenül került fel a listára, gratulálunk Nooráéknak!

2017battlebeastweb.jpg

69. NICOLE SABOUNÉ - MIMAN

91ccdf8f05e2c0eb2c871b335bb1ad33fd2517d1.jpg

A svéd énekesnő sokak számára ismeretlen, pedig a 26 éves énekesnő már 2012 óta aktívan zenél. 2014-ben a Must Exist című abumával debütált, 2015-ben a Mimannal rukkolt elő a fiatal művész, amely sikeresen bekerült a 100-as listára. A főként post-punk-rock-os elemekkel dolgozó leányzóról fogunk még hallani.

_john_gripenholm_nicole-saboune_press.jpg

62. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE -CITIES

vuuralbumaug.jpg

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 1994 óta ténykedő holland énekesnő több együttesben és projektben bizonyította sokoldalúságát és tehetségét. Tavaly decemberben megalapította a hollandul tüzet jelentű VUUR (ejtsd: "fűűr") együttest, amelyben olyan ismert zenészek a társai, mint Ed Warby, Jord Otto, Johan van Stratum és Ferry Duijsens. Marcela Bovio, aki Johan felesége, szintén az alapító tagok között volt, ám ő áprilisban zenei különbözőségek miatt elhagyta a VUUR fedélzetét. A banda első albuma remek fogadtatást kapott, különlegessége pedig többek közt abban rejlik, hogy a korongon szereplő 11 dal mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg. A csapat 2018. február 18-án a budapesti A38 hajón is tiszteletét teszi.

vuur_5.jpg

40. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

archenemywilltopowercd_1_1.jpg

Alissa White-Gluz és a srcácok sem a szarral gurigáznak. A kanadai énekesnő 2014-ben váltotta a családi okok miatt, 13 év után távozó német Angela Gossow-t, első közös munkájuk a War Eternal volt még abban az évben. Alissát pillanatok alatt elfogadta a közönség, a csapat pedig az első közös album megjelenése óta kisebb szünetekkel folyamatosn turnézott, tavasszal pedig egy igen terjedelmes DVD-vel örvendeztette meg a rajongókat. Szeptember 8-án került a boltok polcaira a banda Will To Power címet viselő lemeze, amely súlyos nótákat tartalmaz, jóval kiforrottabb és érettebb elődjénél. Alissa többször elmondta: még a The Agonist-os időszakban évekig depresszióban szenvedett, akkori érzéseit írta meg a dalokban. A terápiás jelleggel is megírt dalok igen erős tételei a lemeznek, amely nem véletlenül landolt a lista 40. helyén.

aeee.jpg

2. MYRKUR - MARERIDT

a2836519406_10.jpg

Az egyre népszerűbb dán formáció arca és hangja a 32 éves Amalie Bruun énekesnő. A 2014 óta ténykedő művésznő főleg a black/goth metálon belül alkot, ennek legújabb eredménye a szeptember 15-én kijött Mareridt, amely dánul rémálmot jelent. Mégsem lehet annyira rémes, ha a lista ezüstérmet jelentő helyén landolt. 

19025023_720988588088848_5409622568115391036_o.jpg

komment

Megjelent a Hallatar lemeze

2017. október 20. 20:06 - Jurancsik Eszter

Végre megérkezett Juháék albuma

hallatardoommetal.jpg

Juha Raivio (Swallow The Sun, ex-Trees Of Eternity), Gas Lipstick (ex-HIM) és Tomi Joutsen (Amorphis) ma jelentették be, hogy No Stars Upon The Bridge címet viselő albumuk végre megjelent a finn Svart Records gondozásában - e kiadó segítségével kerülhetett boltokba tavaly novemberben a Trees Of Eternity Hour Of The Nightingale című lemeze is, amelyen teljes egészében a 2016. április 18-án, rákban elhunyt énekesnő, Juha élettársa, Aleah Stanbridge énekel. 

c0299465e1ca4a81da2c3b2c0c16829c.jpg

 A néhai Aleah Stanbridge (1976.07.01.-2016.04.18.)

A Hallatar kiadványáról eddig a Mirrors és a My Mistake című szerzeményeket hallhattuk-láthattuk, utóbbiban Aleah jó barátnője, a svéd Draconian frontlánya, Heike Langhans énekel.

hejke.jpg

Heike Langhans (Draconian)

A lemez utolsó dalában Aleah is hallható, az énekesnő demóiból pedig Juha egy posztumusz albumot is piacra kíván dobni - a tervek szerint 2018-ban jelenik meg majd a lemez.

hallataralbumjune.jpg

A lemez borítója

 

 

komment
süti beállítások módosítása