Tarjával lép fel az Exit Eden

2018. március 18. 13:19 - Jurancsik Eszter

Észtországba megy a csapat és az énekesnő

Örömhírt jelentett be az észt rajongóknak Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca: a négy lány ugyanis együtt lép fel Tarjával, július 21-én Észtországban, a Rock In Tartu fesztiválon. 

exit_eden_hamburg_metal_days_22-09-2017_05-750x400.jpg

A négy szépség nagyon izgatott, hiszen először mennek együtt külföldre. Első albumuk, a Rhapsodies In Black tavaly augusztus 4-én jelent meg, rajta olyan popszámok metálosított változataival, mint Madonna Frozenje, a Depeche Mode Question of Time-ja vagy Lady Gaga Paparazzija.

 

komment

Megszülettek Amanda Somerville ikrei

2018. január 22. 15:31 - Jurancsik Eszter

Az Exit Eden alapítója határtalanul boldog

Az amerikai születésű, de évek óta Németországban ténykedő Amanda tavaly tudatta a rajongókkal, miszerint két évvel kislánya, Lana Elise születése után ismét áldott állapotban van, ráadásul férjével, Sander Gommans-szal dupla örömben részesültek, hiszen két kisbaba fogant meg méhében.

amanda_somerville.jpg

A 38 éves énekesnő terhessége első trimeszterében azonban nem várt gondok adódtak: Amanda elkapott egy légúti fertőzést, amellyel kórházba is került, ráadásul babái egészsége érdekében nem vehetett be semmit panaszai csillapítására. Amandának egy időre a hangja is elment a betegség miatt.

Szerencsére az Exit Eden szeptember22-én, Hamburgban tartott koncertjére már meggyógyult és színpadra tudott állni Anna Brunnerrel, Marina La Torracával és Clémentine Delauney-vel. 

Facebookján jelentette be a szőke szépség, miszerint néhány nappal ezelőtt életet adott ikreinek, két kislánynak - a csöppségek az Anya Jayne és a Juliet Marlies neveket kapták, és mind ők, mind édesanyjuk jól vannak. Mivel a bébik koraszülöttként jöttek a világra, egy ideig még kórházban maradnak Amandával, de az énekesnő boldogsága határtalan.

Gratulálunk!

 

komment

2017 7+1 legjobb female metal lemeze

2018. január 14. 11:37 - Jurancsik Eszter

Csodás albumok, csodás hangokkal

Az alábbi felsorolásban az általam legjobbnak tartott albumokat láthatjátok - Ti is megírhatjátok kommentben, Nektek melyik a kedvencetek és miért, de akár azt is, hogy melyik nem tetszett.

1. HALLATAR - NO STARS UPON THE BRIDGE

hallataralbumjune.jpg

A finn Swallow The Sun-gitáros Juha Raivio 2016 tavaszán, 39 évesen rákban elhunyt párja-zenésztársa, Aleah Stanbridge dalszövegeiből, verseiből és demóiból hozta össze az albumot, segítségül hívva az Amorphis énekesét, Tomi Joutsent és a HIM volt ütősét, Gas Lipsticket. Jó pár dalban a Draconian énekesnője, Heike Langhans is közreműködik - ő volt egyébként az angyali szépségű és hangú Aleah egyik legjobb barátnője. Súlyos doom metal lemez került ki kezük alól, méltó emléket állítva Aleah-nak a 2016-os Hour Of The Nightingale után, de Juha egy posztumusz Aleah-lemezt is szeretne kiadni az idei évben.

2. TARJA - FROM SPIRITS AND GHOSTS (SCORE FOR A DARK CHRISTMAS)

 album_digital.jpg

A Nightwish egykori frontasszonya ismét bebizonyította, hogy kreativitása nem ismer határokat és mindig képes újat mutatni. Speciális albuma -amelyen ismert ünnepi dalok hallhatók- azok szemszögéből közelíti meg a karácsonyt akik nem lelik örömüket a fényekben és csengettyűszóban. A finn szépség elmondása szerint saját tapasztalata is benne van a korongban, hiszen 2003-ban, mellrák következtében elhunyt szeretett édesanyja, Marjatta Turunen, a szoprán pacsirta pedig ezt követően évekig nem ünnepelte a karácsonyt. Elmondása szerint azonban amikor ő maga is anyuka lett, és lánya, a kis Naomi szemében látta a csillogást, újra felfedezte az ünnep varázsát. A kiadvány tele van sötét érzelmekkel, ugyanakkor egy magasztos légkör lengi körül azt. 

3. ARCH ENEMY - WILL TO POWER

archenemywilltopowercd.jpg

Szeptember 8-ával került az üzletek polcaira a svéd/kanadai tagokból álló banda Will To Power című lemeze - ez a második korong, amelyen Alissa White-Gluzt, a The Agonist egykori frontlányát hallhatjuk. A korong sokkal kiforrottabb és érettebb lett a 2014-es War Eternalnál, Alissa tiszta hangján is énekel, illetve a 32 éves énekesnő elárulta: évekkel ezelőtt depresszióban szenvedett, ezen érzéseit is megírta a dalokban, pl. a The Race-ben, a First Day In Hell-ben vagy a Blood In The Waterben. Angela Gossow, az előző énekesnő igencsak jó döntést hozott, amikor Alissát kérte fel, hogy vegye át az ő helyét a mikrofon mögött, hiszen a csapat szekere nagyon fut, a német szőkeség pedig a menedzseri feladatokat látja el. Az album súlyos, de dallamos nótákat tartalmaz, remek csapatmunkát hallhatunk a korongon.

4. XANDRIA - THEATER OF DIMENSIONS

xandriatheatercd_1.jpg

A német csapat és holland ex-énekesnőjük második közös albuma 2017. január 27-én jelent meg, telis-tele jobbnál jobb dalokkal, Joost van der Broek által producerelve, Dianne hangja pedig ismét csodásan cseng. A holland drámai szoprán azonban szeptember 13-án stressz, kimerültség és a bandán belüli ellentétek miatt elhagyta a csapatot - sokak szerint a Xandriának most kéne befejeznie a zenélést. Én erre nem írok semmit, de annyit elmondok: Lisával lapos volt nekem az együttes. Unalmas, semmitmondó. Aztán 2010-ben jött Manuela Kraller, akivel az egyik legjobb lemezt készítették el, majd az ő kiválása után Dianne is belopta magát a szívembe és a fülembe is. Jelenleg Aeva Maurelle-lel, az Aeverium énekesnőjével turnéznak, de nem tudni, hogy a német leányzó állandó tag lesz-e.

5. VUUR - IN THIS MOMENT WE ARE FREE- CITIES

vuuralbumaug.jpg

Anneke van Giersbergent senkinek nem kell bemutatni, hiszen a 44 éves holland énekesnő 1994 óta dolgozik a zeneiparban és igencsak sok projekt fűzhető nevéhez. Anneke 2016-ban alapította a hollandul tüzet jelentő VUUR-t, amelyben zenésztársai szintén ismertek a műfajon belül: Jord Otto (ex-ReVamp), Ed Warby (Ayreon), Johan van Stratum (ex-Stream of Passion) és Ferry Duijsens dolgozik a mezzoszoprán dalos pacsirtával a zenekarban. Marcela Bovio, Johan mexikói származású felesége is a csapat tagja volt eredetileg, ám ő áprilisban, zenei különbözőségek miatt távozott a formációból. Októberben jelent meg a banda albuma, amelyen minden szám egy-egy városról szól. Különleges és színes album lett, Anneke elmondása szerint ez az eddigi legmetálabb projektje.

6. EXIT EDEN - RHAPSODIES IN BLACK

exitedenrhapdosiescover_1.jpg

Amanda Somerville, az amerikai születésű, de évek óta Németországban élő és dolgozó énekesnő gondolt egyet és tavaly tavasszal megalapította az Exit Edent. Mellette énekel a francia Clémentine Delauney, a Visions of Atlantis jelenlegi frontasszonya, a Phantom Elite-ből ismert Marina La Torraca, valamint a tini kora óta éneklő Anna Brunner. Első közös lemezük, a Rhapsodies In Black ismert popslágerek metálosított verzióit tartalmazza, hallhatók a lemezen dalok a nyolcvanas évekből (pl. Depeche Mode - Question Of Time) egészen napjainkig (pl. Lady Gaga - Paparazzi). Amandáék remekül rakták össze a kiadványt, négy képzett, remek hangú hölgy és profi hangszerelés jellemzi a számokat.

7. AMBERIAN DAWN - DARKNESS OF ETERNITY

ad_1.jpg

A Capri Virkkunen vezette finn csapat új albuma november 10-én került boltokba. A Magic Forest folytatásaként jellemezte a csapat a korongot, amely egyaránt tartalmaz poposabb és vérbeli metáldalokat is. Elsőként a Maybe című dalt mutatták meg a nagyérdeműnek, amely az ABBA alapítója, Benny Anderson előtt tiszteleg. Tuomast, a zenekar dalszerzőjét mindig inspirálta a svéd négyes munkássága, így nem volt kétséges, hogy egy dalt mindenképpen ABBÁ-sra csinálnak meg. 

+1. EDENBRIDGE - THE GREAT MOMENTUM

the-great-momentum.jpg

A sógorok ritkán készítenek lemezt, de akkor nagyot durrantanak. Az 1998 óta létező csapat februárban dobta piacra The Great Momentum című lemezét, amellyel sikeres turnét nyomtak le, mindeközben Lanvall (gitár, billentyűk) és Sabine Edelsbacher (énekesnő) klasszikus projektje, a Voiciano sem pihen. Az Edenbridge lemeze tele van dallamos, kedves, szerethető dalokkal, méltatlanul keveset emlegetett banda.

 

komment

Ismét koncertfelvétellel rukkolt elő az Exit Eden

2018. január 12. 17:29 - Jurancsik Eszter

Lady Gaga Paparazziját tették közzé

exiteden_flagge_100x70cm_screen.jpg

A tavaly szeptember 22-én, Hamburgban tartott koncertjéről a négy szépség már több videót megmutatott rajongótáborának, ma pedig újabb élőfelvételes klippel jelentkezett Amanda Somerville, Anna Brunner, Clémentine Delauney és Marina La Torraca. Ezúttal az amerikai botrányhősnő, Lady Gaga Paparazziját tették elérhetővé, amely felvétel megtekinthető a Youtubeon:

 

 

komment

Újabb koncertklippel jelentkezett az Exit Eden

2017. december 29. 18:52 - Jurancsik Eszter

A Backstreet Boys Incomplete-jét mutatták meg a lányok

Az Exit Eden több élőfelvételes videót megmutatott már a szeptember 22-i, Hamburgban megrendezett koncertjükről, most újabb klippel örvendeztették meg a rajongókat - ezúttal a Backstreet Boys Incomplete című dalával rukkoltak elő.

exiteden2.jpg

Amanda Somerville, Marina La Torraca, Anna Brunner és Clémentine Delauney első közös munkája Rhapsodies In Black címmel jelent meg augusztus 4-én, amely korong ismert és népszerű popdalok metálosított változatait tartalmazza.

Íme, a videó:

 

komment

Újabb koncertfelvétellel jelentkezett az Exit Eden

2017. december 19. 13:57 - Jurancsik Eszter

A Depeche Mode klasszikusát mutatták meg

A négy lány - Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca- Rhapsodies In Black című albuma augusztus 4-én került a boltokba, a korongon pedig popszámok metálosított verziói hallhatók. 

exiteden2.jpg

Szeptember 22-én, Hamburgban adott koncertet a formáció, ahol bemutatták az album dalait -több élőfelvételes videó után pedig itt az újabb csemege, amely nem más, mint a Depeche Mode 1986-os Question Of Time című klasszikusa. 

A lányok tervei között szerepel egy újabb korong felvétele is, mindeközben Mariana a Phantom Elite-tel turnézik, Clémentine a Visions of Atlantis-szel készít új lemezt, Amanda pedig boldogan várja ikreit, akiknek édesapja Sander Gommans, aki korábban Floor Jansen Nightwish-énekesnő párja volt. 

Íme, a felvétel:

 

komment

Exit Eden: újabb videó a szeptemberi fellépésről

2017. december 01. 15:18 - Jurancsik Eszter

A Total Eclipse Of My Heart tekinthető meg

Az Exit Eden első lemeze Rhapsodies In Black címmel jelent meg augusztus 4-én, amely korong popklasszikusokat tartalmaz metálköntösbe bújtatva.

klippremier-exit-eden-paparazzi-08181209.jpg

Szeptember 22-én, Hamburgban a HH Metal Dayz-en lépett fel a négy lány, Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca. Ez volt az első élő előadásuk, a koncertet pedig kamerák rögzítették. Nemrégiben már napvilágot látott két videó, most pedig egy újabb szerzeményt láthatunk-hallhatunk a hölgyektől, mégpedig Bonnie Tyler 1983-as nagy slágerét, a Total Eclipse Of My Heart-ot. A lányok azt is elárulták: nem a Rhapsodies In Black lesz az egyetlen közös munkájuk, egy ízben meg is kérdezték rajongóikat, mely dalokat hallanák szívesen az ő előadásukban.

 

komment

Exit Eden: videók a szeptemberi koncertről

2017. november 18. 06:44 - Jurancsik Eszter

Először lépett fel élőben a csapat

Amanda Somerville, Marina La Torraca, Anna Brunner és Clémentine Delauney idén egyesítették erejüket és tehetségüket, megalapítva az Exit Edent. Első közös lemezükön, amely augusztus 4-én, Rhapsodies In Black címmel jelent meg, popszámokat bújtattak metálköntösbe. Olyan klasszikusok kaptak helyet az albumon, mint a Depeche Mode 1986-os Question Of Time-ja, Madonna 1998-as nagy sikerű Frozenje vagy éppen Lady Gaga Paparazzija.

exiteden2.jpg

Mivel az alapító Amanda tavasz végén áldott állapotba került ikreivel és elkapott egy légúti fertőzést, nem volt lehetőségük élőben bemutatni a korong dalait, de szeptember 22-én, a Hamburgban megrendezett Metal Dayz-en bepótolták ezt. 

Az eseményről videók is készültek, valamint a négy tehetséges lány korábban utalt arra a banda hivatalos Facebook-oldalán: nem a Rhapsodies In Black lesz az egyetlen közös munkájuk.

 

 

komment

Klippremier: Exit Eden - Question Of Time

2017. október 20. 14:13 - Jurancsik Eszter

Itt az újabb videó

Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Anna Brunner és Marina La Torraca tegnapelőtt jelentette be, hogy újabb videót készülnek megmutatni augusztus 4-én megjelent albumukról, a Rhapsodies In Black-ről. 

exitedenrhapdosiescover_1.jpg

A mai napon nyilvánosságra került az ígért kisfilm, amely az 1986-os Depeche Mode-klasszikus feldolgozásához, a Question Of Time-hoz készült, íme:

 

komment

Új videót izzít az Exit Eden

2017. október 18. 16:11 - Jurancsik Eszter

Nem tétlenkednek a lányok

Amanda Somerville, Marina La Torraca, Anna Brunner és Clémentine Delauney albuma Rhapsodies In Black címmel augusztus 4-ével jelent meg, amely ismert popszámok metálosított változatát tartalmazza. 

exiteden2.jpg

Öt dal - Rihanna Unfaithfulja, Shontelle Impossible-ja, a Backstreet Boys Incomplete-je, Lady Gaga Paparazzija és Bonnie Tyler Total Eclipse Of The Heart-ja után- szeptember 22-én első koncertjüket is lenyomták a már lassan félidős ikerterhes Amandával, ma pedig izgalmas hírekkel rukkolt elő a négyes.

A posztból kiderült, hogy új dallal övendeztetik meg a nagyérdeműt, ám azt nem árulták el a csajok, melyik dalhoz forognak a kamerák - ám pénteken, délután 14 órakor erről is lehull a lepel. A bejegyzés szerint ez lesz az utolsó szám a lemezről, ám korábban a négy dalos pacsirta elhintette: újabb korongot terveznek felvenni.

 

komment
süti beállítások módosítása