Nova Prospect: interjú Besnyő Gabi énekesnővel

2017. április 25. 20:25 - Jurancsik Eszter

A zenekarban Te vagy az egyetlen, aki nem kecskemétiként került bele. Honnan jöttél és hogyan találtatok egymásra a zenekarral?

Péceli lány vagyok :P Főiskolásként (KEFO) több kecskeméti zenekarban is kipróbáltam magam, és az egyikkel épp a Fiúknál vettünk fel 2 dalt. Óriási szerencsém, hogy akkor kerestek énekesnőt, és a stúdiózás során megtetszett nekik a hangom. Én meg azonnal szerelmes lettem a dalaikba (a ’Legnagyobb-at, és az Ébren Álmodunk-at hallottam először tőlük). Elég gyorsan megegyeztünk a közös zenélésről. ;)

img_0132.jpg

 

Melyek azok a zenekarok, amelynek hatására elkezdtél énekelni, kik azok, akik máig hatnak rád, vannak-e új kedvenceid?

Kislány koromban mindent énekelgettem, ami a médiákból szólt, nem volt konkrét példaképem. Az inspirációt már azok a zenekarok és zenészek hozták, akikkel volt szerencsém együtt játszani. Nagyon sokat köszönhetek mindannyiuknak, mert csak bátorítást és elismerést kaptam tőlük. Köszi Drágáim! :*

A zenei ízlésemet a Depeche Mode, a Massive Attack, a Prodigy, az Opeth, a Deftones és az Anathema kombója alapozta meg, és őket a mai napig szívesen hallgatom. Az újabb vagy inkább kevésbé régi zenekarok közül is vannak kedvencek (Versa, Paramore, Mute Math, Don Broco,…), de ezeket a hangulatomtól függően hallgatgatom, egyébként a nagyöregekkel van tele a lejátszóm. :)

 

 

Hogy érzed, az elmúlt 10 évben mennyit fejlődött a zenekar és mennyit fejlődtél te a kezdetekhez képest?

A rutinnak és a sok pozitív visszajelzésnek köszönhetően egyre magabiztosabban játszunk. Én a kezdetekben nagyon sebezhetőnek (vagy inkább nevetségesnek:P) éreztem magam a fronton, de néhány év (5-6!) alatt sikerült levetkőznöm a gátlásaimat, ami megint csak a közönség barátságos, támogató és sokszor hihhetetlenül doppingoló reakcióinak tudható be. Szóval, hálás köszönet, hogy vagytok!!!

 

Pár mondatban, hogyan jellemeznéd az elmúlt 10 évet, mit kaptál a zenekartól és a közönségtől?

Amit az előzőekben leírtam: önbizalom, rengeteg pozitív energia és egy halom jó élmény. És az olykor kényes szituációkból pedig nagyon frankón lehet tanulni:D Szóval, rendesen formált ez a sok együtt át/túlélt este. Ha annak idején nem kerülök a Nova Prospectbe, talán soha sem lehettem volna részese ilyen szintű kalandoknak. Nekem ez a zenész-világ még mindig elég varázslatos és izgalmas.

 

Óvónőként dolgozol. Hogyan egyeztethető össze a munkád a zenekar dolgaival, a próbákkal, a koncertekkel?

Néha kicsit nehezen, mert a sztereotípiákkal ellentétben, elég hajtós ez az ovis élet is:P Szerencsére olyan főnökséggel és kollégákkal vagyok körülvéve, akik nagyban megkönnyítik a dolgomat, ha egyszer-egyszer arra kerül sor. A szülők és a gyerekek is általában inkább jó néven veszik, hogy az óvó-néni rock-énekesnő, bár nem reklámozom. Néhányan még koncertre is járnak, ha nem kezdünk túl későn :D

 

Amikor felléptek, a megjelenésed nem csak energikus, de lüktető is, hátra bukfencek, cigánykerekek, mi adja ezt az óriási energiád számodra?

Fizikai téren talán a 6 év jógázás. Jó kondit biztosít, nem beszélve a légzéstechnikáról. De a színpadi létezésemet nem kicsit határozzam meg a mentális állapotom, amit viszont  -és ez most lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de- maga a zenekar tuningol fel bennem. Imádom, ahogy a srácok játszanak a színpadon, tisztára begőzölök tőle. Teljesen más tudatállapotba kerülök, amikor még csak a beállással szöszölünk. Ez nyilvánvalóan a drukk is, és amikor az emberek nem értik, hogy miért izgulok ennyi koncerttel a hátam mögött, igazából magamnak sem tudom megmagyarázni. Valószínűleg az van bennem, hogy minden buli más és más, nem tudhatom, mit rejt magában és ez izgalmas. Azt hiszem, ez az érzés robbantja ki belőlem az energiát.

 És persze ott van velem szemben a nagyérdemű, akik azonnal beindítják nálam a katalizátorokat, bármennyien és akármilyen állapotban is vannak, mert a végére mindig szerelembe esünk egymásba. Ha ők nem lennének, ugrálhatnék én egész este, mint egy megháborodott majom, nem lenne semmi értelme.

 

Láthattuk, hogy vendégszerepelsz a New Friend Request videoklipjében, és a debreceni Rocksuli évadzáró Paramore cover koncertjén is. Sűrűk az ilyen jellegű felkérések?

Relatív. Inkább a minőség, mintsem a mennyiség itt a fő, és eddig bárhol közreműködtem, arra egytől-egyig nagyon büszke vagyok, és hálás vagyok a felkérésekért. Mindig nagyon megtisztelő.

 

Mi az, amit a zenei pályafutásod során még el szeretnél érni?

Igazából, amit eddig elértem a banda jóvoltából, még arra sem számítottam, úgyhogy én már megvagyok. Nincsenek nagy céljaim vagy vágyálmaim ezen a téren, hacsak az nem, hogy jó lenne végkimerülésig zenélni, és még több embert megismerni a koncertek során.

img_0140.jpg

 

Mik a zenekar és személyed további tervei, hol láthatnak benneteket a rajongók az idén, illetve terveztek e valami meglepetést, koncertet a zenekar 10. születésnapja alkalmából?

 

Ez a 10. év is nagyjából hasonlóképpen látszik alakulni, mint ez előző 9: fellépések az ország különböző pontjain, kis- és nagyobb városokban egyaránt. A Facebook profilunkon/oldalunkon minden aktuális koncertdátum megtalálható. illetve készülőben van egy 4 dalos EP is, amit még idén nyárig szeretnénk kihozni 2 vadonatúj, 1 remix, és egy újragondolt régi nótával. Külön apropóként pedig elkezdjük egy fotóalbumba begyűjteni a 10 év alatt született közös képeket a Nova-fanoktól. Remélem, partnerek lesznek benne. ;)

 Igazából a szülinapunkat már meg is ünnepeltük a Dürer kertben április 14-én (az volt a 200. bulink! :D), de valójában minden koncert egy ünneplés a zenekar számára. Szeretnénk az eddig elért szintet hozni, amennyiben ez lehetséges. Ha meg egy kicsivel többet és esetleg nagyobb kaliberű esemény(ek)en is tudunk majd játszani, az meg már „csak” hab a tortánkon/ra. xD

komment

Nyárra várható az In This Moment új lemeze

2017. április 25. 19:38 - Jurancsik Eszter

Észak-Amerikában egy hosszabb turné is kezdetét veszi

A Maria Brink vezette csapatról az utóbbi időben nemigen lehetett hallani, miután tavaly a dobos Tom Hane kilépett a bandából - helyére Kent Diimmel került.

in-this-moment-press-2014-650-430.jpg

A zenekar gitárosa, Chris Howorth azonban elárulta a Blabbermouth-nak: idén nyáron új lemezzel örvendeztetik meg a rajongókat, ezzel párhuzamosan egy hosszabb turnét is tartanak majd Észak-Amerikában. A készülő korongról a zenész elmondta: a 2014-es Black Widow című, legutóbbi album vonalát követi majd.

 

 

 

komment

Készül az Amberian Dawn új albuma!

2017. április 25. 07:59 - Jurancsik Eszter

Capriék gőzerővel stúdióznak, ám azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor kerül boltokba az új korong

ad_group1_5000pix_srgb.jpg

Päivi "Capri" Virkkunen és a fiúk nemrégiben jelentették be egy Facebook-posztban, miszerint új lemezük készülőben van. A formáció Innuendo címmel 2015-ben adott ki utoljára albumot, majd az év novemberében a Delainnel és Anneke van Giersbergen The Gentle Storm nevű csapatával a budapesti Club 202-be is ellátogattak. 

A finn csapat nemrégiben együtt turnézott a spanyol Diabulus In Musicával Németországban, Svájcban, Angliában és Hollandiában, ezen kívül nemigen lehetett hallani Capriékról. Egyelőre még nem tudni, mikor tarthatják kezükben a rajongók az új albumot.

 

komment

Közös turnéra indul az Epica és a Lacuna Coil

2017. április 24. 20:17 - Jurancsik Eszter

Az Egyesült Államokban és Kanadában koncertezik a két csapat

Örülhetnek a két együttes Észak-Amerikában élő rajongói, ugyanis nyár végével közösen járják a tengerentúlt Simone-ék és Cristináék. A turné augusztus 31-ével kezdődik Bostonban és szeptember 29-éve ér véget New Yorkban, de olyan nagyvárosokat érint a fellépéssorozat, mint Seattle, Dallas, Los Angeles és Toronto.

18157615_10154168464371706_1296611936604183740_n_1.jpg

A két bandát a finn Insomnium és az ohiói Elantris erősíti majd előzenekarokként.

A koncertek helyszínei:

Aug. 31 - Royale Boston, MA
Sep. 01 - Metropolis Montreal, QC
Sep. 02 - Imperial Theater Quebec City, QC
Sep. 03 - Opera House Toronto, ON
Sep. 05 - The Agora Theatre Cleveland, OH
Sep. 06 - The Forge Joliet, IL
Sep. 08 - Ogden Theatre Denver, CO
Sep. 09 - The Complex Salt Lake City, UT
Sep. 11 - The Showbox Seattle, WA
Sep. 12 - The Hawthorne Theater Portland, OR
Sep. 14 - The UC Theater Berkeley, CA
Sep. 15 - The NOVO Los Angeles, CA
Sep. 16 - The Observatory Santa Ana, CA
Sep. 17 - Marquee Theatre Phoenix, AZ
Sep. 19 - Alamo Music Hall San Antonio, TX
Sep. 20 - Gas Monkey Live! Dallas, TX
Sep. 21 - Warehouse Live Houston, TX
Sep. 23 - Revolution Live Ft Lauderdale, FL
Sep. 24 - The Plaza Live Orlando, FL
Sep. 25 - Masquerade Atlanta, GA
Sep. 27 - Ram's Head Live! Baltimore, MD
Sep. 28 - Trocadero Theatre Philadelphia, PA
Sep. 29 - Playstation Theater New York, NY

komment

Magyarországra jön a Paramore

2017. április 22. 12:35 - Jurancsik Eszter

A VOLT fesztiválon lép fel a csapat

10418155_10150414804584963_2457275761004282901_n.jpg

A VOLT fesztiválra látogat az amerikai zenekar! Június 30-án, 21 órakor a Telekom nagyszínpadán láthatják a tennesseei csapatot a rajongók. Hayley Williams és zenésztársai 4 évvel ezelőtt jártak először hazánkban, akkor a Budapest Parkban csaptak egetrengető bulit. 

A jegyek itt kaphatóak!

 

 

komment

Lemondta voronyezsi koncertjét Tarja - beteg az énekesnő

2017. április 22. 12:13 - Jurancsik Eszter

Tarja hangszálgyulladással küzd

0e7ca5e3-83a5-4384-9f01-89030f225848-e1474622940289.jpeg

Le kellett mondania Tarjának voronyezsi koncertjét, mivel a finn szépségnél hangszálgyulladást állapítottak meg, amely betegség talán az énekesek legnagyobb rémálma. Facebookján az orosz rajongók megértését kérte a Nightwish egykori frontasszonya, aki elmondta: soha nem fordult még elő, hogy el kelljen halasztania egy koncertjét, azonban egészségi állapota nem teszi lehetővé a fellépést. Panaszai miatt orvoshoz kellett fordulnia a koncert előtt - a doktor pedig szigorú pihenésre intette a beteg pacsirtát. Természetesen a buli meg lesz tartva, amint Tarja egészsége rendbe jön.

Jobbulást kívánunk!

 

komment

Trees Of Eternity: újabb videóval emlékeznek Aleah-ra

2017. április 21. 08:52 - Jurancsik Eszter

Májusban megjelenhet a posztumusz album első dala is

2016. április 18-án hunyta le örökre szemeit a Trees Of Eternity gyönyörű, tehetséges énekesnő-dalszerzője, Aleah Stanbridge, miután elveszítette a rákkal vívott harcát. 

A rettegett kórt 2013-ban diagnosztizálták a dél-afrikai születésű Aleah-nál, ám kis kihagyás után folytatta zenésztársaival a Hour Of The Nightingale című album felvételeit, amely tavaly novemberben került a boltok polcaira. Aleah párja, Juha Raivio elmondta: nem gondolta volna, hogy a lemez, amely néhai kedvesének állít emléket, ennyire sikeres lesz, többször szót ejtett arról, hogy végtelenül hálás a rajongóknak a szeretetért, amit tőlük kap. 

full_1.jpg

Április 18-án, Aleah halálának évfordulóján újabb videóval jelentkezett az örebrói csapat A Million Tears, a Broken Mirror és a Hour Of The Nightingale után, a The Eye Of The Night című szerzemény képében, amelyet a Youtube videómegosztó oldalon tekinthetünk meg.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy Aleah posztumusz kiadványa -amelyet Juha a Hallatar csapattal és a Draconian énekesnőjével, Heike Langhans-szal karöltve készített el- hamarosan kapható lesz, a Hour Of The Nightingale-hez hasonlóan szintén a finn Svart Records kiadó gondozásában kerül majd forgalomba, a címe pedig Evenstar ("Esthajnalcsillag") lesz.

megjelent-a-trees-of-eternity-legujabb-albuma-01090257.jpg

Legfrissebb Facebookos bejegyzésében a csapat megható szavakkal emlékezett meg Aleah-ról, egyúttal köszönetet mondtak mindenkinek, aki megvásárolta az albumot:


"Köszönjük mindenkinek, aki megvásárolta a lemezt, életben tartva Aleah örökségét és terjesztve az ő zenéjét!"

 

A Hallatar legfrissebb posztjából kiderül, hogy Aleah posztumusz korongja elkészült, de a csapat saját lemezén is felhasználta az énekesnő verseit és dalszövegeit. Az album a No Stars Upon The Bridge címet viseli majd, a zenekar pedig megmutatta a borítót, amelyet Fursy Teyssier francia zenész és grafikus tervezett:

 

komment

Új klippel jelentkezett a Dust In Mind!

2017. április 16. 14:22 - Jurancsik Eszter

Április 25-én a Pain előtt játszik hazánkban a zenekar

A francia együttes 2013-ban alakult, énekesnőjük Jennifer Gervais névre hallgat. A Get Out című daluk, amely március 7--én jelent meg, hatalmas siker lett, most pedig újabb videóval jelentkezett a strasbourgi illetőségű formáció.

dust_in_mind-never_look_back-web-2015-entitled.jpg

Az új szerzemény az I'm Different címet viseli, és napjaink egyik legkényesebb témájához nyúl, az iskolai erőszakhoz, idegen szóval bullying-hoz. A csapat április 25-én a svéd Pain előzenekaraként játszik a Barba Negrában, aki pedig kedveli a Lacuna Coilt idéző énektémákat és az elektronikus zenei megoldásokat, mindenképpen látogasson el a bulira.

Íme, a videó:

 

 

komment

Alissa White-Gluz: "Életem legfájdalmasabb élménye volt a The Agonistból való kirúgásom!"

2017. április 16. 12:31 - Jurancsik Eszter

Az énekesnő nyíltan beszélt érzéseiről a Blabbermouthnak

Alissa 2014 óta az Arch Enemy énekesnője, ahol a 13 év után távozó német Angela Gossow-t váltotta. A kék hajkoronájú, kanadai Alissa korábban is elmondta, hogy ő szívesen maradt volna a The Agonist frontlánya is, ám zenésztársai egyszerűen kidobták a bandából, amikor értesültek Alissa terveiről, mely szerint a két csapatot egyszerre szeretné vinni.

2014. március 17-én jelentette be a svéd együttes, hogy a családi okok miatt távozó Angela a menedzserükként ténykedik a továbbiakban, helyére pedig Alissa kerül, vele folytatják a zenélést. 

A 31 éves énekesnő most beszélt először részletesebben a The Agonistból való eltávolítása kapcsán, és arról, hogyan élte meg ezt az eseményt.

17796304_10150838191089984_3989314129000658440_n.jpg

"Szerettem volna még a The Agonisttal zenélni, albumot felvenni, ám a zenésztársaim másképp döntöttek. Ez egy szerencsétlen döntés volt, ám büszke vagyok a velük kiadott lemezekre."

- kezdte Alissa, aki alig 20 évesen, 2005-ben lett a The Agonist énekesnője.

"2013-ban keresett meg Angela és Michael (Amott, az Arch Enemy gitárosa - a szerk.), hogy helyettesíthetném Angelát a csapatban. Én örültem az ötletnek, és ki is dolgoztam egy ütemtervet, hogy a The Agonistot is tudjam vinni. Tehát számomra nem jelentett volna akadályt, hogy egyszerre két együttes énekese legyek. Azért is fáj nagyon a kirúgásom, mert a The Agonistot én építettem fel, én terveztem a logót, a zenekart a "gyermekemnek" tekintettem."

- mesélte Alissa, továbbá elárulta: The Agonist-os zenésztársai azt mondták neki, hogy egy olyan énekesnőt akarnak, akinek ez a csapat a legfontosabb. Vicky Psarakis így került a képbe, aki a bandába kerülését megelőzően főleg Youtube-os videóival lett ismert, amelyeken metálszámokat énekelt, pl. a Nightwish-től. Együttese tagjai sérelmezték azt is, hogy Alissa fellépett a Nightwish-sel, amikor 2012-ben Anette terhességi rosszullétei miatt kórházba került, így a svéd Amaranthe-os Elize Ryddel és a Nightwishban azóta is hivatalos, állandó énekesi státuszt kapott holland Floor Jansennel énekelt Denverben.

17342882_1579861692048708_115645225300761437_n.jpg

Ám nemcsak a kiléptetés okozott sokkot Alissának:

"Miután egy megbeszélésen elmondták a többiek, hogy nem kívánnak velem együtt dolgozni, írni akartam a főnökségnek, a lemezkiadónknak, de nem fértem hozzá se az email-fiókomhoz, se a Facebookomhoz, se a Twitteremhez, se a Youtube-csatornámhoz! Végül, hogy a számláimat rendezhessem és átnézhessem a szerződéseket, visszakaptam a hozzáférésemet az emailjeimhez, ekkor értesültem arról, hogy már megvan az új énekesnő, Vicky. Egy csapattag ugyanis lánclevelet küldött erről, és véletlenül engem is belecsatolt..."

Alissa elmondása alapján ellentétek már korábban is voltak a csapatban, hiszen az énekesnő vegán életmódot folytat és nagy állatvédő hírében áll - és ezekről dalszövegeket is írt. A többiek ezt nehezen tolerálták, hiszen a veganizmus még nem annyira elfogadott, hiszen aki így él, semmilyen állati eredetű táplálékot nem vesz magához, ellenzi a cirkuszok látogatását és az állatkertekben fogva tartást is.

3d21d3f89ec84a88918d4189dfd727c7.jpg

Alissa még a The Agonist énekesnőjeként, 2011-ben.

"Egóból rúgtak ki, egóból dolgoztak. Nem értem, hogy ennek mi értelme volt, hogy miért kellett így történnie. Olyan ember vagyok, aki szereti a konfliktusokat tisztázni, leülni, megbeszélni a problémákat."

Az énekesnő boldog az Arch Enemy tagjaként, de elmondása szerint rengeteget köszönhet a Kamelotnak is- a banda tagjaival egyébként jó barátok. 

"De úgy éreztem, ennyivel még tartozom a rajongóknak. A The Agonistot ellopták tőlem. Nem én szálltam ki magamtól, ahogyan azt sokan gondolták. Kirúgtak..."

 

 

 

komment

Az Epicával koncertezik a VUUR

2017. április 14. 15:41 - Jurancsik Eszter

Ősszel együtt turnézik a két csapat

Bár Marcela Bovio, a mexikói számazású, ex-Stream of Passion énekesnő elhagyta Anneke-t és a többieket, a VUUR nem búsul. A vokalista távozásától függetlenül dolgoznak a debütáló lemezen, nyáron több európai fesztiválon tiszteletüket teszik, valamint egy izgalmas hír is bejelentésre került: ősszel az Epica előzenekaraként lépnek fel Simone-ék lengyel, a német és francia turnéállomásain - a csapat előtt egyébként a Myrath is zenél majd.

vuurtourapril.jpg

komment
süti beállítások módosítása
Mobil