Top 6+1 female metal album 2016-ból

2017. február 20. 14:27 - Jurancsik Eszter

Szerintem ők voltak a legjobbak a tavalyi évben

6. DIABULUS IN MUSICA - DIRGE FOR THE ARCHONS

diabulus-in-musica-dirge-for-the-archons-20160906125728.jpg

A spanyolok korábbi két munkája elhalványul a tavaly november 18-ával piacra dobott Dirge For The Archons mellett, amely jóval keményebbre sikerült, mint az előző albumaik. Olyan sikerdalok kaptak helyet a lemezen, mint a Crimson Gale, az Invisible vagy az Earthly Illusions.

dim_4.jpg

Zuberoa Aznárez, a mezzoszoprán énekesnő 2015-ben édesanya lett, a szülés, az anyaság megélése pedig a hangjára, énekstílusára is kihatott, abszolút pozitív értelemben. A kiadványt rengeteg kórus színesíti, amelyek tökéletesen idomulnak Zuberoa énekéhez. Az album tele van érzelmekkel, talán az eddigi legérzelmesebb korongját adta ki a csapat.

5. LACUNA COIL - DELIRIUM

lacuna.jpg

Sokan fikázták az olaszok 2014-es Broken Crown Halo című lemezét, miszerint túlzottan "amerikanizálódott" lett a kiadvány. Cristina Scabbiáék lehet, hogy elgondolkodtak ezen és amikor év elején stúdióba vonultak rögzíteni a Delirium számait, újításokat eszközöltek.

lacuna_1.jpg

A Broken Crown Halo megjelenését követően változások következtek be a milánói zenekar életében: 2014-ben két alapító tag is elhagyta a csapatot, tavaly pedig a dobosuk is távozott. Az új dobossal véleményem szerint jól jártak a talján zenemágusok, akik lassan 20. éve ténykednek a metál színterén. A Delirium 2016. május 27-én került a boltok polcaira, és az első héten nem kevesebb, mint 13 ezer példány talált gazdára. A lírai alt hangú Cristina eddigi legmagasabb énekét hallhatjuk a korongon, elérve a mezzoszoprán szintjét is, a hangszerelés pedig súlyosra sikeredett. 

4. DELAIN - MOONBATHERS

00amoonbath1.jpg

A holland csapat új anyaga Moonbathers címmel augusztus 26-án vált elérhetővé, amely talán az eddigi legsokszínűbb lemeze lett a Charlotte Wessels vezette zenekarnak.

 153826.jpg

A sokáig csak előzenekari funkciót betöltő együttes mára hatalmas rajongótáborra tett szert, a Moonbathers-szel pedig még a legszőrösszívűbb kritikusokat is meggyőzték. Charlotte, akinek zenei ízlése rendkívül széleskörű, egyre inkább megtalálja a saját éneklési stílusát, minden egyes albumon hatalmas előrelépéseket hallhatunk a frontasszonytól. Merel Bechtold csatlakozása nagyon jót tett a bandának, ahogyan az Arch Emeny-s Alissa White-Gluz közreműködése is a Hands Of Gold című, nyitó tételben. Az együttes először a 2012-es We Are The Others című művében mert igazán önmaga lenni, különcként viselkedni, és ez be is jött, hiszen azóta a hatosfogat népszerűsége hihetetlen mértékben növekszik.

3. EPICA - THE HOLOGRAPHIC PRINCIPLE

cs625219-01a-big.jpg

Simone Simons és a fiúk 2014-es lemeze, a The Quantum Enigma hatalmasat durrant, de elmondásuk szerint már az album megjelenése után az új korong dalain kezdtek dolgozni. Magasan volt a léc, amit a derék hollandok sikeresen elértek a szeptember 30-án napvilágot látott The Holographic Principle-lel. Rengeteg különleges hangszer és zenei megoldás hallható a kiadványon, amely kiszámíthatatlanná, ugyanakkor lehengerlővé teszi a lemezt.

epica-press-picture-2-by-tim-tronckoe.jpg

A digitalizálódott társadalomra kihegyezett szövegek azonnal megfogják az embert, Simone éneke és Mark hörgése pedig beleég az ember agyába. Fülbemászó refrének, magasztos kórusok és olykor már a black metal felé hajló elemek (elég az Ascension - Dream State Armageddonra gondolni) pedig a hatosfogat eddigi legmagasabb szintű munkáját eredményezik. Nekem egyébként a címadó dal a legnagyobb favorit a lemezről. Mestermű a korong.

2. TARJA - THE SHADOW SELF

tarja-the-shadow-self-1457966058.jpg

A megjelenés napján, augusztus 5-én mutatta be új lemezét a finn metálkirálynő Tarja Turunen a németországi Wacken Open Air fesztiválon. A lemezről még tavaly márciusban azt nyilatkozta: eddigi legsúlyosabb, legkomolyabb anyagát adja a rajongók kezébe.

db2ff49ab7336cbb42e36375d3b71bf1.jpg

És nem is beszélt mellé, hiszen a lemez rendkívül erős nótákat vonultat fel, olyan vendégzenészekkel, mint pl. Alissa White-Gluz (Arch Enemy), Max Lilja, valamint az énekesnő öccse, Toni szereplése az Eagle Eye-ban. Ismét egy hihetetlenül színes és valóban kemény albumot tett elénk Finnország hangja, amelybe lehetetlen belekötni. Természetesen a metálzenével foglalkozó oldalak többsége szépen lehúzta a korongot, mert nem elég metálos. Tarja viszont sosem tartotta magát kimondottan metálzenei irányultságú énekesnőnek, ő egyszerűen Tarja és kész. Bármit csinál, a rajongóknak tetszik, ez a lemez pedig egyértelműen karrierje egyik csúcspontja. Személy szerint a Calling From The Wild, a Demons In You, az Undertaker és a Too Many a csúcs a számok közül.

1. TREES OF ETERNITY - HOUR OF THE NIGHTINGALE

jybyu4x.jpg

Aleah Stanbridge, aki Dél-Afrikában született, a kétezres években költözött szüleivel és testvérével a svédországi Örebróba. Itt alapította meg a finn Juha Raivioval (Swallow The Sun) a Trees Of Eternityt 2009-ben, amikor is találkoztak és azonnal egymásba szerettek. Demójuk 2013-ban Black Ocean címmel jelent meg, ám ez év végén Aleah-nál rákos betegséget diagnosztizáltak. A lemez felvételeit 2014-15 folyamán fejezték be Kai Hahto (Nightwish, Wintersun), valamint a Norrman-testvérek (Mattias és Fredrik) közreműködésével. Az albumra a tipikus doom és gothic elemek jellemzők, minden dalt áthat a sötétség, az élet értelmén való rágódás. Mindegyik dalt imádom, de a két kedvenc a Sinking Ships és a címadó Hour Of The Nightingale.

3540364023_photo_2.jpg

A korong felvételeinek idején Aleah ugye már tisztában volt betegségével, ám nem adta meg magát egykönnyen. Dalokat írt, énekelt és a hagyományos orvosi kezelések mellett az alternatív gyógyítás terápiáival is próbált gyógyulni. Az igazság azonban az, hogy az ő lelke túl szép volt ehhez a retek világhoz, ezért. 2016. április 18-án elhagyta az élők világát a különleges hangú Aleah. Juha egyszerűen csak Csalogány Királynőnek nevezte kedvesét, aki nem volt sem operaénekes, sem rockénekes, egyszerűen csak: énekesnő volt, minden porcikájában előadóművész. A Királynő fejére pedig a korong megjelenésével került fel a korona. Méltó, szomorú, de egyben gyönyörű búcsú egy 39 éves, szép és tehetséges zenésztől, aki a világ jobbításán fáradozott. Aleah olyan magas szinten rezgett, mint egy angyal.

+1. DARK SARAH - THE PUZZLE

darksarah-2016_0.jpg

Az Amberian Dawn-ból 2012-ben kivált Heidi Parviainen énekesnő új projektet hozott létre még az évben, Dark Sarah néven. Az újdonsült formáció első lemezére 2015-ig kellett várni, a Beyond The Black Veil ugyanis ekkor jelent meg.

ds_band-lowres-logo_uthsez_1.png

A november 18-án piacra dobott The Puzzle jóval kiforrottabb és érettebb lett, mint elődje, nem kisebb nevek működtek közre a korongon, mint a Delain Charlotte-ja, Manuela Kraller, aki a Xandria egykori frontasszonya volt, vagy éppen  JP Leppäluoto (Charon, Northern Kings). Sötét Sára útkeresése folytatódik, és a lemezt pedig egyfajta varázslat lengi körül. Különleges atmoszférájú dalok, Heidi lágy, vagy éppen drámai éneke és profi hangszerelés. Érdemes odafigyelni erre a tehetséges finn lányra! A tamperei formáció e korongja kiválóan alkalmas arra, hogy a szürke hétköznapokból kiszakítsa az embert, lelkét magasabb rezgésszintre emelve.

Zárszó...

Akik nem kerültek be a top 6-ba, még nem jelenti azt, hogy rosszak lennének. Ott van pl. a Sirenia Dim Days Of Dolor-ja, amely már a francia énekesnővel, Emmanuelle Zoldannal lett felvéve, vagy a The Agonist Vicky Psarakis-szal közös második albuma, a Five. Vagy éppen az Amaranthe Maximalize című lemeze. Véleményem szerint szerepelnek rajtuk jó dalok, de nem éreztem elég erősnek ezeket a korongokat ahhoz, hogy a top 6-ba tegyem őket.

A Sirenia albuma alapjáraton nem mondható rossznak, vannak rajta erős dalok, de jó néhányat Emmanuelle karakteres hangja ment csak meg. Kicsit mintha a korábbi műveik összekutyulása lenne a lemez. The Agonisték Five-járól is megtetszett egy-két felvétel, de összességében vontatottnak és unalmasnak érzem munkásságuk eme állomását. Az Amaranthe korábbi lemezeinél véleményem szerint erősebbre sikerült a Maximalize, ám itt sem fogott meg néhány dalnál több. Jake E hangja jóval kevesebb szerephez jut, meg is értem a döntését, amikor otthagyta az együttest.

Ez persze megint csak az én véleményem!!!

komment

Edenbridge-interjú a Heavy Music HQ-n

2017. február 20. 11:27 - Jurancsik Eszter

Megjelent az új album

A Sabine Edelsbacher vezette osztrák zenekar 1998 óta aktív, kilencedik stúdióalbumuk, a The Great Momentum e hónap 17-én került a boltokba. Az új album és a zenekarban történt változások kapcsán készített interjút a Heavy Music HQ nevű netes magazin a banda gitáros-billentyűsével, Lanvallal, aki egyébként a dalszövegekért is felelős.

Lanvall elárulta, hogy előző korongjuk, a The Bonding megjelenése óta (2013) dolgoztak az új dalokon, nem töltötték üresjáratban az elmúlt három évet. Emellett Sabine-nal, az együttes énekesnőjével (aki egyben Lanvall felesége is) létrehozták 2010-ben a Voiciano nevű projektet, amely klasszikus zenét játszik - Lanvall zongorázik, Sabine énekel. 2014-ben jelent meg az első lemez Everflow címmel, de az Edenbridge kapcsán is sokat dolgozott.

"Jött egy ötlet, hogy csináljunk egy DVD-t, amely a karrierünk első 15 évét foglalja össze. Közel 9 óra hosszúságú lett az anyag, 6 DVD-vel, és A Decade and a Half... The History So Far címmel jelent meg 2015-ben. Ezután rögtön elkezdtem összeállítani az új lemezünk dalait. Nem fogunk unatkozni az elkövetkező években, hiszen egy osztrák TV-s dokumentumfilmhez, az Ausztria felett című műsorhoz is én komponálom a zenét, a sorozat pedig előreláthatólag 2020-ig tart!"

- foglalta össze röviden az elmúlt évek történéseit a zenész. A beszélgetésből kiderült az is, hogy a dobos poszton tagváltás történt.

edenbridge.jpg

"Az előző dobosunk, Max Pointner életében sok változás következett be, amelyek miatt nem tudta tovább velünk folytatni a zenélést. Johannes Jungreithmeier lett az új csapattag, miután a megbeszéléseket követően mindössze 9 óra alatt játszotta fel a dobos részeket. Ő új energiákat hozott a csapatba, és ez határozottan jót tett nekünk. A koncerteteken pedig a német Crystallion basszusgitárosa, Stefan Gimpl segít minket. Ha beválik a játéka, ő is állandó tag lesz!"

A leginkább érdekes terep azonban az új album, amelynek témájáról így mesélt Lanvall:

"A The Great Momentum fő témája, hogy élvezzük a jelent. Az emberek hajlamosak a jövőben vagy a múltban élni, mindeközben elfelejtik, hogy a jelen is itt van, ezt élik. A borítón látható, meditáló kőszobor hölgy rendkívül jól adja vissza ezt a pillanatot."

- zárta sorait a zenész, aki elárulta, hogy a 70000 Tons Of Metal-on való részvételük a zenekar életének egyik legklasszabb élménye volt, valamint tervben van az új Voiciano-lemez is, amelyre két dalt már meg is írt.

A teljes interjút itt olvashatjátok!

 

komment

Klippremier: Epica - A Phantasmic Parade

2017. február 20. 09:54 - Jurancsik Eszter

Újdonsággal jelentkezett a banda

Simone-ék turnéja javában zajlik, amelynek keretein belül a tavaly szeptemberben megjelent The Holographic Principle című lemezt népszerűsítik - eddig a Universal Death Squad, az Edge Of The Blade, az Ascension - Dream State Armageddon és a Beyond The Matrix jelent meg klipes formában. Most egy újabb dal vált megtekinthetővé a Youtube-on a Nuclear Blast kiadónak köszönhetően, a csapat A Phantasmic Parade című számához forogtak a kamerák, íme:

 

komment

Interjú a Phantom Elite énekesnőjével, Marina La Torraca-val

2017. február 18. 10:32 - Jurancsik Eszter

Sander Gommans új csapata bemutatkozik

Sander Gommans neve ismerősen csenghet a metálrajongók számára, hiszen Apocalypse néven alapított együttest 1995-ben Hollandiában, amely nem sokkal később már az After Forever nevet viselte. A csapat 2009-ben oszlott fel, ám nemcsak az énekesnő Floor Jansen maradt meg a köztudatban, hanem Sander is, aki különböző projektekben dolgozott, illetve Amanda Somerville énekesnő férje. Ő a háttérből irányítja a munkálatokat, mint producer.

14433010_1077007392417543_5426846522548610889_n.jpg

Facebook/Phantom Elite

Új csapatának, a Phantom Elite-nek énekesnőjével, Marina La Torraca-val készítettünk egy villáminterjút nemrég, fogadjátok szeretettel!

Sandert már jól ismerik a magyar rajongók az After Forever, HDK, és a Sommervilel/Kiske projektből, de mit lehet tudni a zenekar többi tagjáról és Rólad, Marina?
"Majdnem mindannyian régóta dolgozunk már ebben a műfajban, számos ismert névvel. Nekem az elmúlt 15 évben sok bandám volt Brazíliában (ahol a zenei karrierem kezdtem) és Németországban, itt például a Highlight Kenosis. A végzettségem zenés színész - előadóművész."
Hogyan lettél metálénekesnő és kik a példaképeid?
"Bruce Dickinson női megszemélyesítője akartam lenni 15 évesen! (nevet) Ezután nem volt megállás! Egyébként rengeteg kedvenc művészem van, rengeteg műfajból, Dio-tól (olasz származású amerikai metálénekes) elkezdve Lady Gagán át a népszerű Broadway-sztárokig."
Hogyan kerültél kapcsolatba Tobias Sammet-tel és az Avantasiával?
"Amanda Somerville-n keresztül ismertem meg Tobiast. Ő volt a mentorom! Amanda tavaly családi okok miatt nem tudott részt venni néhány Avantasia show-n, és engem ajánlott maga helyett."
Milyen szerepet alakítottál és melyik darabban a DS Entertainment-nél? (ez egy német musicales projekt - a szerk.)
"Rengeteg szerepet játszottam, a lista igen hosszú! (nevet) Például Nala (Az oroszlánykirály), Anna (Frozen), Jázmin (Aladdin), Sarah (Vámpírok bálja), Janet (Rocky Horror Show) és még sorolhatnám."
14088547_1046625668789049_7527502988339903504_n.jpg
Facebook/Phantom Elite
Azt tudjuk, hogy a Phantom Elite születése nagyjából tavaly nyarára tehető, de hogyan történt az alapítás?
"Valóban, tavaly alakultunk, de a zenekar ötlete már körülbelül két éve foglalkoztatta Sanderst. Olyan együttest akart, aki élőben játssza majd a HDK anyagát. Mi ugyebár évek óta ismertük egymást, így nem volt nehéz bővíteni a csapatot."
A zenekar debütáló videója máris látható a videómegosztókon Sirens Call címmel, de úgy tudjuk, nagylemez kiadásán is dolgoztok. Hol tart most a munka és milyen lemezre számíthatunk?

"Még pár dal írása folyamatban van, és alig várjuk, hogy stúdióba vonuljunk. Nagyon igyekszünk, hogy a kísérletezés során ne szülessenek közhelyes dolgok, ugyanakkor rengeteg progresszív elemet, egyedi gitárt és dallamos éneket szeretnénk."
Hamarosan itt a fesztiválszezon, várható valahol a zenekar felbukkanása, illetve mik a további terveitek erre az időszakra?
"Nemrégiben erősíthettük meg, hogy szeptemberben, az Eindhovenben (Hollandia) megrendezésre kerülő Femme Metal Eventen a Delain és a Mayan társaságában játszunk majd! De ha aktualitása lesz, még több show bejelentésre kerül majd."
A zenekar Facebookos oldala itt, hivatalos weblapja itt, Youtube-os csatornája pedig itt érhető el!

 

komment

Kobra And The Lotus: új lemez májusban

2017. február 17. 23:02 - Jurancsik Eszter

Negyedik albumát dobja piacra a zenekar

Kobra Paige és zenésztársai Prevail I címmel májusban dobják az üzletek polcaira legújabb, sorban negyedik stúdióalbumukat, amelynek témájáról a frontasszony a Blabbermouth-nak mesélt:

"Születésünkkor, tiszták, alaktalanok és ártatlanok vagyunk. Ezekkel az alapokkal indul mindenki. Sértetlenek és szépek vagyunk kívül és belül. Amikor az albumot hallgatod, ráeszmélsz, hogy ez nemcsak a zenéről szól. A mély igazságokat lehet meghallani a lemez dalaiban, amelyek közül biztos, hogy mindenki ráismer egy történetre a saját életéből. Mindannyian más harcokat vívunk, de az bizonyos, hogy mindannyian ugyanazon anyagból vagyunk és sokkal több összefüggés van közöttünk, mint azt gondoljuk. Csak annyit szeretnénk, hogy rohadtul élvezzétek ezt a lemezt, és felismerjétek: nem vagytok egyedül."

kobraandthelotus2017band_638.jpg

Igen komoly témát feszeget tehát a korong, amelynek tracklistje a következő:

01. Gotham
02. TriggerPulse
03. You Don’t Know
04. Specimen X (Mortal Chamber)
05. Light Me Up
06. Manifest Destiny
07. Victim
08. Check The Phyrg
09. Hell On Earth
10. Prevail

kobrandthelousprevailcd.jpg

Így fest majd a lemez borítója

komment

"Trish-t a testvéremként szerettem!" - megszólalt a Kittie énekesnője

2017. február 17. 22:23 - Jurancsik Eszter

Morgan Lander összetört csapattársa halála miatt

Mi is beszámoltunk a szomorú hírről, miszerint a kanadai, csak lányokból álló nu metált játszó Kittie basszusgitárosa, Trish Doan elhunyt. A 31 éves zenész lány halálának okát nem hozták nyilvánosságra, ám kiderült, hogy korábban súlyos evési zavarai voltak, valamit közösségi oldalain rendszeresen hangot adott a depresszióval való küzdelméről. Ennek fényében nem meglepő, ha megindultak a találgatások, hogy a dél-koreai gyökerekkel rendelkező Trish öngyilkosságot követett el.

Most Morgan Lander, a Kittie énekesnője posztolta Instagramján érzéseit Trish-sel kapcsolatban:

kittie.jpg

Trish-t (jobbra) nővéreként szerette Morgan, a Kittie énekesnője

"Nehezen tudom szavakkal kifejezni, mit érzek most a legjobb barátom elvesztésével kapcsolatban. Mindenkinek köszönöm a kedves szavakat. Ő sokkal több volt, mint aminek érezte magát. Trish-sel eltéphetetlen kötelék volt közöttünk az első perctől fogva. A testvéremként szerettem őt, szinte családtag volt..."

- írta a megrendült énekesnő a képmegosztó oldalon.

 

 

komment

Angel Nation: idén új album érkezik

2017. február 17. 22:21 - Jurancsik Eszter

Elina Siirala régi zenekarát sem hanyagolja

A finn származású énekesnő ugyan főleg a Leaves' Eyes-ban ténykedik, hiszen az új dalok rögzítése javában folyik, ám első projektjét, az Angel Nationt -amelyet korábban EnkeliNation néven ismerhettünk- sem felejtette el. A mai napon jelentette be az énekesnő, hogy régi bandájával is új lemez kiadására készülnek - a korong a tervek szerint még az idei évben megjelenik.

16649375_1261063000595769_8741384913022488400_n.jpg

Facebook/Angel Nation

Unatkozni biztosan nem fog a finn szőkeség, mert a Leaves' Eyes új albuma is boltokba kerül az idén, emellett a Sabatonnal és a Battle Beast-tel indul turnéra a zenekar.

komment

Klippremier: Evanescence - Even In Death

2017. február 16. 22:51 - Jurancsik Eszter

Régi dal, új köntösben

Az arkansasi csapat debütáló albuma 2003. március 4-én jelent meg, ezen halható az Even In Death című szerzemény is, amelyet 2016-ban újra felvettek Amyék. A The Ultimate Collection elnevezésű, hat CD-t tartalmazó pakkban, a The Lost Whispers lemezen látott napvilágot ez a felvétel, amely február 15-én felkerült a Youtube-ra is. 

evanescence-2016-tour-dates-tickets-photo.jpg

A csapat tavaly őszi, sikeres amerikai miniturnéját követően további koncertsorozatot jelentett be, amelynek keretén belül idén Európa mellett ellátogatnak Brazíliába és Argentínába is. A fellépések még szervezés alatt állnak, így az is meglehet, hogy hazánkban is tiszteletét teszi a banda. 

Íme, az Even In Death 2016-os verziója:

 

komment

Nemsokára elkészül az Arch Enemy új lemeze

2017. február 16. 09:37 - Jurancsik Eszter

A dalok nagy része már rögzítésre került

A csapatot a 70000 Tons Of Metal nevű óceánjárós fesztiválon kapta mikrofonvégre a német Rock Hard újságírója, Michael és Alissa pedig lelkesen meséltek terveikről. Kiderült például, hogy az új album már majdnem kész, és remekül tudnak együtt dolgozni.

newdaisy_com_artistpage_archenemy7.jpg

"Az új album már majdnem kész! Megírtuk a dalokat és a számok nagy részét felvettük. Én ugyan Svédországban élek, Alissa pedig Kanadában, de ez nem jelent különösebb akadályt. Ő felvette az énekes részeket a házi stúdiójában és átküldte nekem emailben. Én pedig azt mondtam: >> Jó vagy!<<! Igazából már csak az énekes részek és a basszus rögzítése van hátra."

- kezdte Michael, a banda gitárosa, aki elárulta azt is, hogy rendkívül változatos lesz az anyag, de a tipikus Arch Enemy-s jellegzetességeket továbbra is hallani fogjuk a korongon. Szót ejtett arról, milyen érzésekkel kellett megküzdenie azután, hogy Angela Gossow kilépett a bandából.

sw-alissawhitegluz-680x374.jpg

"Úgy érzem, sokkal nyugodtabbak vagyunk, mint a War Eternal megjelentetésekor. Alissa három éve velünk van, én pedig rengeteget agyaltam azon, hogyan fognak elfogadni minket a rajongók egy új énekesnővel. A War Eternal album teljes mértékben ezeket az érzéseket tükrözi vissza."

A formáció új felállását teljes mértékben elfogadták a rajongók, a War Eternal lemez ugyanis rendkívül sikeres lett, a csapat pedig a három év alatt körbeturnézta a világot, számtalan új rajongót szerezve.

Az együttes énekesnője, Alissa is mesélt terveiről:

"2018-ban szeretném kiadni a szólólemezemet. A projektem neve egyszerűen Alissa, ugyanis nincs bandám - csak én, noha együttműködök más zenészekkel, például Doyle-lal (A Misfits tagja, egyben Alissa párja - a szerk.), de az Arch Enemy és a Kamelot régi tagjaival is jó kapcsolatban vagyok. Más lesz ez az album, mint az Arch Enemy zenéje, a kreativitásomat szeretnék kifejezni vele."

De mégis, milyen dallamok hallhatók majd a kiadványon?

"Nehéz erről beszélni, hiszen még nem fejeztem be a munkálatokat, így még változhat is néhány dolog.Kicsit olyan, mintha az Opeth találkozna a Muse-zal!"

- nevet a frontasszony.

4yovmvqn.jpg

"Nem tudom se metálnak, se tiszta rocknak nevezni, de lesz benne tiszta ének és az érzéseim is. Más lesz, mint amit az együttessel készítünk, az biztos, de kategorizálni még én sem tudom."

A zenekar DVD-jére már nem kell sokat várni, hiszen március 31-én boltokba kerül, ezt követően pedig a Lacuna Coil és a The Haunted társaságában koncerteznek tovább.

 

komment

Hazai fémcsajok #1 - Ideas

2017. február 15. 18:38 - Jurancsik Eszter

Sorozatunk első részében hazai female fronted bandákat mutatunk be!

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a hazai metal színtér is rendelkezik female és szimfonikus metal zenekarokkal, meg aztán itthon nem is foglalkoznak túl sokat a szakmai fórumok ezekkel az együttesekkel. Új sorozatunk ezen kíván változtatni!

Elsőképpen a tatabányai illetőségű Ideas zenekart mutatnánk be röviden! Az 1994-ben alakult zenekar számos tagcserén ment keresztül, míg nem kialakult a mai felállás, Preil Tibor gitár, Seres Krisztián gitár-ének, Békési László dobok, Kun Anita ének, Torma Mihály basszusgitár.

46295_131726553545124_100001233409970_197151_1391689_n.jpg

Stílusukra minden szakmai fórumon rásütötték a hazai Nightwish bélyeget elsősorban Anita Tarja Turunenéhez hasonló hangja miatt, pedig a zenekar saját bevallása szerint sokkal szélesebb körből szerzett magának inspirációt. A már említett Nightwish-on felül kedvelik még az Evergrey, a Within Temptation, az Amorphis, az Anathema, a Paradise Lost, a Kamelot, a Dream Theater, a Serenity, és a Katatonia zenéjét is.

 

A csapat először a Nephilim kiadónál, majd később évekig a Nail Recordsnál jelenttette meg albumait,  és olyan csapatok előtt léptek fel eddig, mint a Dalriada, az Evergrey, a Masterplan és a Serenity. Következő lemezük már régóta készül és reményeik szerint idén tavasszal ki is fog jönni az új korong.

Írta: Szloboda György/Jurancsik Eszter

komment
süti beállítások módosítása