
Klippremier: Ad Infinitum - Afterlife ft. Nils Molin



Tegnap számoltunk be arról, hogy a francia Dust In Mind végre felfedte negyedik albumának megjelenési dátumát és borítóját - az újdonság november 19-én, CTRL címmel szabadul a világra.
A strasbourgi modern/industrial metalosok elárulták: mind az önismeret, mind a világ mostani helyzete hatással volt a dalszövegekre - hallva a No Way Out, a Break, a Lost Control és a Take Me Away című szerzeményeiket, ezt mi is megerősíthetjük.
Ma újabb örömhírt jelentettek be Jennifer Gervaisék - egy újabb kisfilmmel készülnek, amely videó október elsejével debütál majd.
A banda vadonatúj lemeze ITT előrendelhető, ha pedig ITT teszed meg, egy speciális pakkot kapsz, amelyben megtalálod a CD-t, egy pólót, egy menő környezetbarát táskát és a zenekar által dedikált fotókat is!


Jó ideje tudni lehetett, hogy a francia modern metalos Dust In Mind dolgozik új, sorban negyedik albumán. Az elmúlt hónapokban több szerzeményt is hallhattunk a strasbourgi csapattól, tavaly októberben a No Way Out jelent meg, majd idén érkeztek a Break, a Lost Control és a Take Me Away című dalok.
Tegnap a Jennifer Gervais énekesnő vezette brigád bejelentette: a negyedik nagylemez CTRL címmel kerül a boltok polcaira november 19-én, amely korongon természetesen a fent felsorolt nóták is helyet kapnak.
A zenekar eddigi lemezein a társadalom és a társadalom problémáit vette górcső alá, és ez a mostani kiadványon sem lesz másképp; a banda elárulta, a világ jelenlegi helyzete és az önismeret ihlette a dalok többségét, dühüket pedig újfent kiadták magukból.
Egy album a bátorságról, az önmegadásról és önmagunk megismerésének bensőséges folyamatáról, miközben szembe kell néznünk a kimerítő nyomással, az ellenőrizhetetlennek és felfoghatatlannak tűnő érzések áradatával.
- írja a lemez kapcsán a banda, valamint kiderült az is: gyökereiket is felvállalják az új lemezen, egy dalban ugyanis egy verzé franciául csendül majd fel, és a korong az előzőeknél súlyosabb lesz - az eddig hallott dalok alapján semmi kétségünk nincs efelől.
Előrendelhető ITT!
Íme, az albumborító:


Szeptember 17-én dobta piacra negyedik albumát The Unknown címmel a kaliforniai Edge of Paradise, amelyről ITT olvashattok kritikát. A lemezről klipes formában megjelentek a Digital Paradise, a My Method Your Madness, a The Unknown és a False Idols című szerzemények, most pedig újabb videót készített a Margarita Monet vezette formáció - a Tidal Wave-hez forogtak a kamerák, íme:

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil frontasszonya lassan betölti az ötödik X-et, ám ez alig látszik megjelenésén, jó pár évet letagadhat a valós korából. A színpadon is ugyanolyan energiával tombol, mint a banda karrierjének kezdetén, 1998-ban, az énekesnőtől pedig köztudottan nem állnak távol a mély beszélgetések, a dolgok filozofikus megközelítése.
Aki figyelemmel kíséri Cristina közösségi oldalait, láthatja, hogy a 49 éves olasz szépség imádja a különcséget kifejező dolgokat, egyszer Pikachu-s pizsamában láthatjuk, majd Star Wars-os mezben, de bevallása szerint a Super Mariónak is nagy rajongója. A napokban a következőket írta Instagramján:
Jó néhány évvel ezelőtt "kockának" lenni egyenlő volt azzal, hogy kicikizhető, éretlen és ügyefogyott emberként ítéltek meg (néha még mindig ez történik, mert a tudatlanok tévhiteket gyártanak, akik most is azt hiszik, hogy ez "csak a gyerekeknek való"). A dolgok azonban megváltoztak, a vagányság egy új szintje belépett a szobába, így már nem hallottuk oly gyakran azt a mondatot, hogy "nőj már fel!"
- kezdte sorait Cristina, aki egy ízben arról is mesélt, hogy különcsége talán annak is köszönhető, hogy családjában ő a legkisebb gyerek.

Személy szerint úgy gondolom, hogy a szenvedélyeket életben tartani (bármi is legyen az), és egy kicsit szórakozni, tényleg jót tesz a testnek, az elmének és a léleknek.
Soha nem szabad lassan "beledögleni valamibe" csak azért, mert a társadalom azt mondja, hogy a kor előrehaladtával szakaszokban kellene élnünk az életünket.
Csak egyszer élünk, és ki kell élveznünk minden másodpercet, amivel megajándékoztak minket ezen a bolygón! Olyan lesz az életünk, amilyenné mi tesszük!
- folytatta a bölcs gondolatok megosztását Cristina, majd azzal zárta mondandóját, hogy a benne lakozó gyermeket mindig is életben fogja tartani. Majd feltett három költői kérdést, amelyet válaszoljatok meg Ti, Kedves Olvasók:
Mit gondolsz erről? Velem tartasz? Érezted már úgy, hogy elítélnek a szenvedélyeid miatt?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hard rock/heavy metal csapatként definiálja magát a kaliforniai Edge of Paradise, de van még bőven más műfaji sajátosság a zenéjükben, ám erről majd később. :) 2011-ben alakult a banda, így az idei évben ünnepelhetik tízéves fennállásukat, első albumuk még az alapítás évében megjelent, és a Mask címet viselte. 2015-ben érkezett az Immortal Waltz, majd 2019-ben a Universe.
Az énekesnő Margarita Monet -születési nevén Margarita Martirosyan- Jerevánban, Örményország fővárosában látta meg a napvilágot 1990. február 15-én, de családjával élt Moszkvában, itt kezdett zongorázni. 11 éves korában Houstonba költöztek, onnan New Yorkba költözött pár évvel később, majd 2010 folyamán Los Angelesben kötött ki, ahol találkozott David Bates-szel, vele és az időközben csatlakozott bandatársakkal életre hívták az együttest.
Bevallom, csak nemrég figyeltem fel a különleges hangú fronthölgyre, amikor tavaly a Magnus Karlsson által alapított Heart Healerben hallottam énekelni. Tudtam előtte is, kicsoda ő, de valahogy az Edge of Paradise mostanáig kiesett az életemből. Bánom is, de jobb későn, mint soha! :D
A Heart Healerben nyújtott teljesítménye lenyűgözött, ezután kezdtem hallgatni a banda lemezeit. És meggyőzve éreztem magam.
A The Unknown szeptember 17-én jelent meg, rajta 10+1 nótával. Mivel a formáció első három kiadványa igencsak megszerettette magát velem, izgatottan vártam az új lemezt.
A klipes formában is megjelent Digital Paradise-sal indít a korong, a rendkívül dinamikus szerzemény dallamos és mintha tüzesvassal égetnék az ember fülébe, a dal közepén pedig Margarita majdnem 20 másodpercen keresztül tartja ki a hangját, lehengerlő. Kicsit az Amaranthe számaira hasonlít a dal hangzásvilágában és a refrénjében. Ilyen felvezetővel nem is lehet szar lemez ez, gondoltam. És nem tévedtem!
Margarita el is árulta: ez a kiadvány lesz az eddigi legkeményebb zene, amit valaha kiadtak. Nem beszélt mellé az énekesnő, az biztos. Édesapja tudós, munkássága pedig nagy hatással van kicsi lánya dalszerzési folyamatára, ez pedig kétségtelenül érezhető az olyan dalokban, mint az említett Digital Paradise, a címadó The Unknown, a False Idols vagy a Leaving Earth.
A dalaink egy másik dimenzióban játszódnak. Minden egyes új felfedezéssel elmosódnak a határok a valóság és a sci-fi között. Így a dalok általában ebben az életen túli környezetben vagy párhuzamos Univerzumban játszódnak, vagy nevezd, ahogy akarod. De az élmények nagyon is átélhetőek, és nagyon közel állnak a szívemhez, mert mindenemet beleadtam ezekbe a dalokba.
- ecsetelte nemrégiben Margarita.

A False Idols például az ókori Egyiptomot idézi klipjében, ahol rendkívül sok istent tiszteltek, a dal viszont a közösségi oldalakon gombamód szaporodó influenszereket veszi górcső alá, akik bizony nem mindig jó irányba terelik az internetezőket, a követőiket, különös tekintettel a fiatalabb korosztályra.
Manapság, ha megnézzük például a Tiktokot, minden azok körül forog, akiknek sok követője van. A dal az összes ilyen embert nagyító alá veszi.
- és az énekesnőnek igaza van, szerintem ebben is egyetérthetünk vele.
Telis-tele van súlyosabbnál súlyosabb dalokkal a lemez, és itt térnék vissza a műfajok kérdésére: bár a gitárjáték kétségtelenül a heavy metalt idézi, de a zenekar muzsikájában bizony fellelhetőek a modern és industrialos elemek is, ahogyan a bónusz dal -My Method Your Madness Industrial Remix Bonus- is mutatja. De ez nem baj! Manapság egyébként is sok együttes keveri a műfajokat, hangzásokat, gondoljunk csak az ukrán Jinjerre, akik minden műfaji határt átlépnek a lemezeiken. Valami ilyesmit csinál az Edge of Paradise is, csak Margarita, Tatianával ellentétben nem hörög, viszont remekül kihasználja a hangját, ami hasonlít az Amaranthe-os Elize Ryd-ére, lévén hogy ő is szoprán énekes, de sokkal metalosabb.
Összegezve: az Edge of Paradise negyedik albuma véleményem szerint messze az eddigi legérettebb és legerősebb. A dalokat remekül összerakta a zenekar, a heavy metal és a hard rock fúziója a modern elemekkel és némi industriallal szuper elegyet alkot, Margarita pedig nemcsak egy rendkívül dekoratív megjelenésű nő, hanem a hangját is remekül használja. Nem mellesleg a dalszövegek is az ő tollából származnak, amelyek egy igen filozofikus, a világ dolgai iránt érdeklődő és intelligens személyiséget tükröznek.

9/10
Számlista:
1. Digital Paradise
2. My Method Your Madness
3. Tidal Wave
4. The Unknown
5. Believe
6. False Idols
7. You Touch You Die
8. One Last Time
9. Leaving Earth
10. Bound To The Rhythm
11. My Method Your Madness (Industrial Remix) Bonus Track
Zenészek:
Margarita Monet - ének, billentyűk
Dave Bates - gitár
Jamie Moreno - dobok
Ricky Bonazza – basszusgitár
Közösségi média:
http://www.edgeofparadiseband.com/
https://www.facebook.com/EdgeOfParadiseBand/
https://www.instagram.com/edgeofparadise
https://twitter.com/edgeofparadise

2016-ban alakult a kanadai Spiritbox, amely csapat zenéjében egyaránt vegyíti a progresszív-post-metalt és a metalcore-t is, Courtney LaPlante pedig egyaránt alkalmazza a hörgést és a tiszta éneket is előadásmódjában. A trió első nagylemeze a mai nappal jelent meg Eternal Blue címmel, a korongon 12 szerzeményt rögzítettek.
A Constance, a Circle With Me ,a Holy Roller és a Hurt You videóit láthattuk a lemezről korábban.
A fent felsorolt műfajok mellett a nu metal is erősen érezhető a dalokban, de tény, hogy a progos zúzás a legmérvadóbb, Courtney -aki egyébként a gitáros Mike Stringer felesége - hangja pedig remekül illeszkedik a dalokba. Korábban a házaspár az Iwrestledabearonce nevű csapatban játszott együtt.

A modern elemekkel megküldött dalcsokor valóban minőségi munkát mutat. A szövegeket áthatja a fájdalom, de nem annyira sötétek, mint más, prog metálban ténykedő banda szövegei, és remek dallamérzékről tanúskodik a számok többsége, például a Yellowjacket, amelyet Sam Carterrel vettek fel, a The Summit vagy a nyitó Sun Killer.

Vannak igazán arcletépős nóták is az albumon, mint például a Silk In The Strings, remek gitárjátékkal operáló dalok is, mint a címadó Eternal Blue, és lassan, lágyan kezdődő tétel is, a We Live In A Strange World képében, ami a közepére aztán bedurvul.
Érdekes érzéseim támadtak a lemez hallgatása közben. A legtöbb zenekar általában a legerősebbnek tartott dalait jelenteti meg klipes formában az album boltokba kerülése előtt, a Spiritbox esetében mintha ez fordítva történt volna. A fent felsorolt számok, amelyekhez videók készültek, nem gyengék ugyan, egyből megszerettem általuk a zenekart, de a többi dal igazi meglepetés, telis-tele energiával és odabaszós szövegekkel.
Összegezve: a Spiritbox egy igen érett lemezt tett le az asztalra, a szerzemények könnyen emészthetőek, fülbemászóak, de mégis súlyosak. A Hurt You például a mérgező kapcsolatokról szól, a Constance klipjét nézve pedig keménység ide vagy oda, én bizony elsírtam magam. A történet egy demenciában szenvedő öreg néni történetéről szól, megrázó és szívfacsaró képsorokkal, a szöveg pedig fájdalmasan gyönyörű. Ezekből is látni, hogy a formációt erősen foglalkoztatja a társadalom, illetve annak problémái, az emberi sorsok és kínok. Én hasonlóan érzékeny személyiség vagyok, szóval a dalszövegek telibe találták a lelkemet. Szívbemarkolóan gyönyörű sorok majdnem minden tételben. A lemez számomra ott van az idei top 3-ban, Courtney pedig egy hihetetlenül sokoldalú és tehetséges énekesnő.
9/10
Dallista:
1. Sun Killer
2. Hurt You
3. Yellowjacket (feat. Architects’ Sam Carter)
4. The Summit
5. Secret Garden
6. Silk In The Strings
7. Holy Roller
8. Eternal Blue
9. We Live In A Strange World
10. Halcyon
11. Circle With Me
12. Constance
Zenészek:
Courtney LaPlante - ének
Mike Stringer - gitár
Bill Crook- basszusgitár
Zev Rose - dob
Kiadó: Rise/Pale Chord

Az ausztrál Temtris Ritual Warfare című, sorban már hatodik stúdióalbuma április végén jelent meg, amelyről videó formájában is kijött a Forever, a címadó Ritual Warfare és a Race to the End.
A Genevieve Rodda énekesnő vezette heavy metalosok most utóbbi nótához forgattak hivatalos videoklipet, íme az eredmény:

Nemrégiben hallhattuk az ukrán prog/szimfometálos Ignea új szerzeményét, amely Bosorkun címmel vált elérhetővé a Youtube-on, néhány nappal ezelőtt pedig a banda bejelentette: október 21-ével új középlemezt jelentetnek meg, amelynek a Bestia címet adták, és amely kiadványon a szintén ukrán szimfonikus death metalban nyomuló Ersedu formáció is közreműködik.
A dalok listája:
1. Bosorkun / IGNEA
2. Magura’s Last Kiss / IGNEA
3. Mermaids / IGNEA / ERSEDU
4. Black Garden / ERSEDU
5. The Eaters of the Sun / ERSEDU
6. The Symphony of BESTIA / IGNEA / ERSEDU

A Helle Bogdanova vezette csapat 2020 áprilisában jelentkezett albummal, amely a The Realms of Fire and Death címet viselte, és hasonlóképp a 2017-es The Sign of Faith-hez hasonlóan igen keményen szólt.
Az EP-t előrendelheted ITT, időközben pedig új dallal is jelentkezett az együttes Mermaids címmel, amelyben az Ersedu is hallható, íme:

Svédország nem szűkölködik a modern metálos csapatokban, elég az Amaranthe-ra vagy a legutóbb bemutatott Rave The Reqviem-re gondolnunk, de szép számmal akadnak még együttesek ott, Északon, akik ebben a műfajban ténykednek.
A Metalite 2015-ben alakult a következő felállással: Edwin Premberg (gitár), Robert Majd (basszusgitár), Lea Larsson (dob), Robert Örnesved (gitár) és Emma Bensing (ének). Heroes in Time címmel, 2017 októberében jelent meg első nagylemezük, majd 2018-ban Emma kilépett a csapatból. Helyére Erica Ohlsson került, akivel felvették a 2019-es Biomechanicals és a 2021 márciusában kiadott A Virtual World című albumaikat.
Zenéjükre hatással van a sci-fi, a fantasy világa és természetesen a mai világ történései.
A Virtual World című lemezükről a Peacekeepers, a Cloud Connected és a címadó szerzemény jelentek meg klipes formában is, az album pedig szép sikereket aratott a zenekar rajongói körében.
Szíves figyelmébe ajánljuk tehát a csapatot a modern elemekkel megspékelt metal rajongóinak!
Íme, a márciusi A Virtual World: