Anette Olzon - Rapture (2024)

2024. május 10. 19:38 - Jurancsik Eszter

https_images_genius_com_f6f10628356a8f5ca1448a71e98638f5_1000x1000x1_1.jpg

Harmadik nagylemezét szabadította a világra Anette Olzon. A svéd művésznő az elmúlt években szépen felépítette szólókarrierjét, a három évvel ezelőtti "Strong" (kritika ITT) aratott, ellentétben elődjével, a 2014-es "Shine"-nal, amely csak mérsékelt sikereket ért el. Első korongja után Nettie, aki akkor 44 éves volt, visszaült az iskolapadba, hogy ápolónőnek tanuljon, 2021 tavaszán elkezdte szülésznői tanulmányait is. Még a Nightwish tagjaként eldöntötte, ha lehetősége adódik rá, elvégzi a mindkét képzést, így amikor nem zenével foglalkozik, egy helsingborgi kórház betegeit támogatja a gyógyulás útján Anette, vagy éppen kisbabákat segít a világra.

Februárban jelentette be az énekesnő, hogy a mai nappal megjelenik harmadik albuma, amely a "Rapture" címet fogja viselni, illetve három dalt már hallhattunk felvezetőként: elsőként kijött a Heed The Call, másodikként érkezett a Day of Wrath, majd a lemez címadó dala, amelyek kellő erősséggel bírtak ahhoz, hogy a rajongótábor belelkesüljön és tűkön ülve várja a kiadványt. 

Magnus Karlsson, akivel Anette "Strong" című albumát is rögzítette, nagy név a svéd könnyűzenében, rengeteg zenekar és művész lemezeinél ő látta el a produceri feladatokat, és a "Rapture" esetében is ő felügyelte a folyamatokat. Védjegye többek közt a könnyen emészthető, dallamos zene, ugyanakkor a minőségi munka is.

 

Ami a zenét illeti, a "Strong" által elkezdett keménykedés folytatódik, szerencsére. Érdekes megoldás, hogy több dalban hallható kórus, ám a címadó Rapture-ben egyedül Anette oldja meg ezt a feladatot a karcosabb hangjával. Meglepő, de nagyszerű ötlet volt ezt kipróbálni. A gitárokra sem lehet panasz, említeném itt gyorsan a Greedy World-öt, amelynek közepén egy bitang erős szólót hallani. 

Kapunk egy lassabb tempójú, balladisztikus dalt is a Hear My Song képében, ám mégsem válik nyálassá, hanem őrzi azt a dinamikát, amelyet az album többi tételében is hallhatunk. Nagy személyes kedvencek a Requiem, a Head Up High, az Arise és a Cast Evil Out, de igazából mindegyik dalban megvan az az igényesség és izgalom, amely miatt újra és újra fogom pörgetni ezt a lemezt. Az énekesnő férje, a Pain ex-basszerosa, Johan Husgafvel ismét besegít a hörgést illetően, de a Heed The Call-ban a pár kisebbik fia, a 11 éves Mio is énekel pár sort. 

A zene vérprofi, a szövegek elgondolkodtatóak, Anette pedig újfent bebizonyította, hogy igenis tud énekelni. Akik a Nightwish-ból való távozásakor leírták az énekesnőt, hallgassák csak meg ezt a lemezt és a "Strong"-ot is. Nem lehet mindenki Tarja Turunen, nem akar mindenki operát énekelni, és azt mondom, minden énekes magához mérten legyen a legjobb, használja ki a azt a hangi adottságot, amivel meg lett áldva. Anette-nek ez sikerült, mind ő, mind a zenészek, mind Magnus Karlsson odatette magát ezen a korongon. Tarja Turunen szólóban már túlnőtte a Nightwisht, Floor Jansen szólóalbuma is nagyon erősre sikeredett, és azt hiszem, most már Anette-ről is elmondhatjuk, hogy túlszárnyalta volt zenekarát.

9/10

1.Heed the Call
2.Rapture
3.Day of Wrath
4.Requiem
5.Arise
6.Take a Stand
7.Cast Evil Out
8.Greedy World
9.Hear My Song
10.Head Up High
11.We Search for Peace

439999662_1052038252947911_5519412255754791363_n.jpg

komment

Hivatalos: júniusban jelenik meg a Kittie új albuma

2024. május 08. 18:02 - Jurancsik Eszter

kittie_2022.jpg

A 13 év után visszatért Kittie tavaly október óta dolgozott új albumán, amelyről elsőként az Eyes Wide Open, majd a We Are Shadows jelent meg kislemez formájában.

Korábban a kanadai csapat énekese, Morgan Lander elmondta: elérkezettnek látja az időt, hogy a Kittie végre új albumot adjon ki az utolsó, "I've Failed You" című korong után, amely 2011 augusztusában került boltokba. Hét évvel ezelőtt tragikus esemény forgatta fel a zenekar életét: 2017 februárjában elhunyt basszerosuk, a 31 éves Trish Doan. Morgan 2019 tavaszán azt nyilatkozta: nehezen képzeli el, hogy Trish nélkül új lemez készüljön, hiszen a tragikusan fiatalon eltávozott zenészlány nemcsak bandatársa, hanem az egyik legjobb barátja is volt.

Ugyanakkor a frontlány tele volt tervekkel, így húga, a dobos Mercedes Lander és a gitáros Tara McLeod mellé visszacsalogatta a basszeros Ivana "Ivy" Vujicot, aki 2008 és 2012 között egy ciklusban már erősítette a zenekart.

A formáció ma közösségi oldalain tette közzé a hírt, miszerint "Fire" címmel, 2024. június 21-én megjelenik hetedik stúdióalbumuk, ezzel egy időben a Vultures című tétel videoklipje is debütált - a szerzeményt 2023 májusában, a Sick New World elnevezésű fesztiválon mutatták be a közönségnek.

Morgan így mesélt a lemezről:

Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondja nekünk, hogy 2024-ben is zenélni fogunk, kinevetjük. Úgy érezzük, valami nagyon mély dolog hozott össze minket újra, és lehetővé tette, hogy valami félelem nélküli és varázslatos cuccot alkossunk nektek. Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt évben, és a tökéletes stábbal vettük körül magunkat, hogy ezt az albumot elkészíthessük. 

kittiefirecd.webp

01. Fire
02. I Still Wear This Crown
03. Falter
04. Vultures
05. We Are Shadows
06. Wound
07. One Foot In The Grave
08. Are You Entertained
09. Grime
10. Eyes Wide Open

 

komment

Augusztusban érkezik Simone Simons szólóalbuma, itt az első dal - Aeterna

2024. május 07. 18:10 - Jurancsik Eszter

instagram_3251905856407933815_simonesimons_c0hfywmnrn3_1.jpg

Simone Simons több, mint húsz éve, gyakorlatilag kamaszkora óta színesíti a metal színterét az Epicával, rengeteg fiatal énekesnőnek ő a példaképe. Zenekarával eddig nyolc albumot adott ki, és megszámolhatatlan sikeres turnét tudhat maga mögött.

A holland művésznő napok óta készült valamire, Instagram-oldalán vörösbe borultak a posztok, a rajongók pedig tűkön ülve várták a végkifejletet.

Tegnap hullott le a lepel a titokról, ugyanis nem más van készülőben, mint az énekesnő első szólóalbuma, amelyen Arjen Lucassennel karöltve dolgozik. A kiadvány augusztus 23-án, "Vermillion" címmel kerül boltokba a Nuclear Blast kiadó égisze alatt, ma pedig az első kisfilmes dalt is megtekinthetjük a Youtube-on, amely az Aeterna címet viseli.

Az album dallistája:

01. Aeterna
02. In Love We Rust
03. Cradle To The Grave (feat. Alissa White-Gluz)
04. Fight Or Flight
05. Weight Of My World
06. Vermillion Dreams
07. The Core
08. Dystopia
09. R.E.D.
10. Dark Night Of The Soul

És íme, az Aeterna videója:

simonesimonsvermillion-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

 

komment
süti beállítások módosítása