Klippremier: Anette Olzon - Rapture

2024. április 16. 15:17 - Jurancsik Eszter

434503355_1034572584694478_1287781105402156547_n.jpg

Alig egy hónap múlva, május 10-én lát napvilágot Anette Olzon harmadik szólólemeze, a "Rapture". Az énekesnő korábban elárulta: hangzásában a 2021-es "Strong" (kritika ITT olvasható) nyomdokain halad majd a korong, azaz keménykedésben abszolút nem lesz hiány, a produceri feladatokat pedig elődjéhez hasonlóan Magnus Karlsson látta el.

Heed The Call címmel februárban érkezett meg az első kislemezes dal,majd a Day Of Wrath, néhány nappal ezelőtt pedig a svéd csillag felfedte: hamarosan jön a harmadik felvezető - Nettie választása ezúttal az album címadó szerzeményére esett, amelyhez videoklip is készült - a kisfilm elérhető a Youtube-on:

 

komment

Megérkezett a Xandria vadonatúj dala - Universal

2024. április 16. 14:03 - Jurancsik Eszter

xandria-band-pic-2023.jpg

A 2022 nyarán látványos visszatérést produkált szimfometal zenekar éppen az Egyesült Államokban turnézik, ahol a tavaly februárban megjelent nagylemez, a "The Wonders Still Awaiting" dalait mutatják be. 

Nem túlzás, ha kijelentjük: ez az album lett a csapat eddigi legerősebb, legváltozatosabb műve, köszönhetően a csodás hangú énekesnőnek, Ambre Vourvahis-nek, aki a tiszta szoprán mellett hihetetlenül jól használja a hörgést is. 

A banda mára ígért egy vadonatúj szerzeményt, amelynek címe Universal, - videoklipjével együtt ma debütált az újdonság, íme:

komment

Premier! Oceans of Slumber - Where Gods Fear To Speak

2024. április 15. 19:34 - Jurancsik Eszter

434326461_939324034230692_7136764185975477914_n.jpg

2022 júliusában jelent meg a texasi Oceans of Slumber legutóbbi sorlemeze, a "Starlight and Ash". A korong kedvező kritikákat kapott, a Cammie Beverly vezette társulat pedig már dolgozik következő albumán, amelyről konkrétumokat egyelőre nem tudni.

A zenekar közösségi oldalain jelentette be, hogy a mai nappal láthatjuk vadonatúj videoklipjüket Where Gods Fear To Speak címmel. 

Az első kislemezünk, egyben az új albumunk nyitódala ma jelent meg. A kezdetektől fogva az volt a cél, hogy nem csak újraértelmezzük magunkat, de megőrizzük azt a lényeget, ami idáig elvezetett minket. Az extrém és progresszív metal, valamint a filmzene elemeit vegyítve olyan hangzásvilágot teremtettünk, amely egyszerre izgatja és nyomasztja a saját érzékenységünket, és remélhetőleg a tiédet is! Cammie ezen a lemezen jobban kibontatkoztatja énekesi adottságait, mint valaha, és ebben a számban végre képes megmutatni, mennyire mélyen tud hörögni!

- írja új szerzeményéről a banda.

 

komment

TARJA - What Lies Beneath (2010/2024)

2024. április 14. 22:13 - Jurancsik Eszter

199626_1.jpg

2010. szeptember elsején adta ki második rocklemezét Tarja Turunen, majdnem három évvel a "My Winter Storm" után (kritika a testvérblogon olvasható), április 12-ével pedig remaszterizált változatban, teljesen felújítva került boltokba ez a csoda.

Bár Tarja klasszikusan képzett énekes, és többször elmondta, hogy ez a műfaj az igazi szerelme, a Nightwish tagjaként eltöltött kilenc hosszú év mégis otthagyta lenyomatát a művésznő munkásságán, ez pedig éppen a "What Lies Beneath"-en volt igazán először érezhető, miután elkezdte építgetni szólókarrierjét, amely immár 18 éve tart - ez pedig dupla annyi idő, mint amit a zenekarban töltött. 

Miközben a Nightwish éppen pihenőre vonult Anette Olzon szülési szabadsága okán, addig Tarja kiadta ezt a korongot, amely telis-tele van meglepetésekkel. Ott van például az albumnyitó Anteroom of Death, amelyben a német van Canto vendégeskedik, az amúgy is sejtelmes, atmoszférateremtő jelleggel bíró szerzeményt színesítik énekükkel, maga a dal pedig hol szökkenő, hol erőteljes fejezeteket vonultat fel a négy perces hossza alatt. A kislemezként is megjelent Until My Last Breath-ről Tarja elmondta: nem más ihlette a dalszöveget, mint Michael Jackson, a pop királyának halála körüli hihetetlen felfordulás, médiacirkusz és a személye ellen irányuló mocskolódások. 

Akadnak még meglepetések, például a Falling Awake, amely dalban Joe Satriani -akit szerintem nem sokaknak kell bemutatni- gitározik, igen erős szólókkal kiemelve a szenvedélyben amúgy sem szűkölködő tételt, a Dark Starban pedig Phil Labonte (All That Remains) is közreműködik. 

A rock elemei jóval több szerephez jutnak ezen az albumon, noha a szimfonikus részek is igen erőteljesek, gondoljunk csak például az In For A Killre, amelyben a horrorfilmek zenéjét idéző megoldásokkal találkozhatunk, a refrénben pedig egy ponton Tarja a csillagokat is leénekli az égről, de a Little Lies pattogós ritmusa is ugrálásra készteti az embert. Az I Feel Immortal hallatán mi is elhisszük, hogy sosem halunk meg, a gyönyörű, lírai Rivers Of Lust a végére tartogatja a zúzást, a Crimson Deep pedig nagyon erősen idézi a klasszikus rock hangzásvilágát. És ott van a The Archive of Lost Dreams, amely álomszerű dallamaival és Tarja végtelenül érzelmes énekével könnyeket képes fakasztani.

Több különböző változatban hódította meg a rajongókat a kiadvány, a deluxe változaton a We Are, a Naiad és a Still Of The Night Whitesnake-cover is szerepelnek. A We Are nagy személyes kedvencem, akárcsak a Naiad, de a Still Of The Night sem sikerült olyan rosszul, mint azt néhányan írták. Talán inkább csak szokatlan egy picit. 

tarja-turunen-1398x822-c.jpg

A "What Lies Beneath" valóban egy érettebb műve lett Tarjának, bár én a "My Winter Storm"-ot is imádtam. A finn tehetség második rockalbuma viszont egyértelműen kidolgozottabb és erőteljesebb. Mégis, nem tudnék dönteni, hogy a kettő közül melyik a jobb, mert a "My Winter Storm" által bemutatott ártatlan szárnypróbálgatás legalább annyira tetszik, mint a "What Lies Beneath" keménykedése.

10/10

komment

Tarja: "Nagy kihívás volt a What Lies Beneath elkészítése"

2024. április 14. 21:03 - Jurancsik Eszter

tarja2013.jpg

Április 12-én, remaszterizált változatban, gyönyörű grafikával és felújított hangzással került újra boltokba Tarja 2010-ben megjelent második rocklemeze, a "What Lies Beneath".

A kiadványon olyan, magukat ikonikussá kinőtt számok szerepelnek, mint a Falling Awake, az Until My Last Breath vagy az I Feel Immortal, illetve ez a korong már jóval keményebben szólalt meg, mint a 2007-es "My Winter Storm".

Ezzel az albummal születtem újjá, mint művész, ugyanakkor nagy kihívás is volt elkészíteni. A dalokat a gyermekeimnek tekintettem, minden egyes részletről határozott elképzeléseim voltak. Remekül éreztük magunkat a zenészeimmel és a stábbal a stúdióban. Ekkor került mellém Max Lilja, Christian Kertschmar, Doug Wimbish és Mike Terrana, és természetesen vendégzenészek is szerepeltek az albumon.

- elevenítette fel a munkálatokat az énekesnő.

Emlékszem, a padlón mindenfelé szanaszét hevertek a kábelek! Az Anteroom of Death című dalomban a van Canto is szerepelt, kiváló hangi teljesítményt adva hozzá, Joe Satriani pedig a Falling Awake-ben gitározott. Ebben a dalban én zongoráztam, és először kicsit féltem, azt gondoltam, nem vagyok elég jó zongorista. Nagyon ideges voltam a zongoradallamok felvételénél, de végül minden jól ment! Boldog voltam azért is, mert Phil Labonte-tal (All That Remains) dolgozhattam a Dark Starban, az In For A Killben pedig egy szimfonikus zenekar is szerepel. 

199626.jpg

Az koronghoz készült borító és képsorozat is igen különleges, erről így mesélt:

Valami nagyon különlegeset akartam, és persze olyasmit, ami kifejezi az albumcímet, így született meg az ötlet, hogy az arcom egyik felén a szépség, a másikon az árnyékok és sebek legyenek. Egy profi sminkes segített ennek megvalósításában, fantasztikusan dolgozott. 

Így zárta sorait:

Nagyon, nagyon szenvedélyes ember vagyok. Amikor élőben játszom, 100%-ot adok a fellépésekbe, ebből nem tudok lejjebb adni, és feszegetem a határaimat, de az emberek teljes mértékben be is fogadják ezt a szenvedélyt és szeretetet. 

 

komment

Elvált és babáját is elvesztette Ashley Costello - őszintén mesélt érzéseiről a New Years Day énekesnője

2024. április 10. 23:53 - Jurancsik Eszter

19-surprising-facts-about-ash-costello-1698970864.jpg

Márciusban jelent meg New Years Day ötödik albuma, amely a "Half Black Heart" címet viseli, a Vampyre, a Secrets, az I Still Believe és a címadó dalokat pedig kislemezekként is megismerhettük.

Ashley Costello, a zenekar frontlánya ezúttal nem az albumról, hanem magánéleti válságáról mesélt egy metalmagazinnak. Az interjúban súlyos dolgokat osztott meg, kiderült, hogy egy váláson és egy vetélésen is túl van.

A csapat rajongói minden bizonnyal emlékeznek 2018 tavaszára, amikor is a We Are The Riot énekese, Jimmy Trigger fél térdre ereszkedett Ash előtt, ám ezt követően semmit nem lehetett tudni kettejükről, nem érkeztek hírek házasságkötésről. Mint kiderült, ennek az volt az oka, hogy kapcsolatukat valóban nem törvényesítették, ellenben 2020 januárjában már arról számoltunk be, miszerint Ashley összemelegedett egy Jered Boeving nevű úriemberrel, aki az év első napján Disneylandben kérte meg az énekesnő kezét, aki természetesen igent mondott, ám a házasság nem állta ki a nehézségeket.

Nem beszélek a nyilvánosságnak ezekről a dolgokról, tényleg. Le volt fixálva egy koncertünk a Rockville fesztiválra, amely egy csodás rendezvény, ahol a Mötley Crüe-vel és a Judas Priest-tel játszottunk volna. Tavaly az összes fesztivált, amelyekre hivatalosak voltunk, a Rockville-lel együtt végül le kellett mondanunk. Láttam a kommenteket, hogy 'A New Years Day megint lemondta a bulit.', 'Nem hiszem, hogy valaha még fellépnek.' vagy éppen 'Ők mindig lemondják a koncerteket?' Én pedig mindenképpen tisztázni akartam, hogy milyen okok húzódnak meg ezen döntések mögött.

- kezdte mondandóját Ash, majd kitért a szomorú részletekre.

newyearsday-mattakana-2024-2.jpg

Fogalmatok sincs, milyen komoly személyes csatákat vívtam meg tavaly nyáron. Meg kellett tanulnom, hogyan helyezzem előtérbe magamat és az egészségemet. Terhes lettem, majd elvetéltem. Ez hatalmas trauma volt, tesztek tesztek után, idegtépő, elhúzódó várakozás, Az egész nyaram ezzel a stresszel telt el! Aztán elváltam és egy másik államba költöztem. Annyi mindenen átmentem, és én csak el akarom érni az embereket, és elmondani nekik, hogy fogalmunk nincs arról, hogy az általuk bálványozott művészek milyen dolgokon mennek keresztül! Mi is emberi lények vagyunk, akik olyan harcokat vívnak meg, amelyekről te semmit nem tudsz! Ám mindez jó lecke volt számomra, ugyanis soha nem magamat helyeztem előtérbe. Ez viszont most mindent megváltoztatott.

Az énekesnő nem először élte meg a babára vágyó nők rémálmát - 2019 folyamán elmondta: 2015-ben, miközben a csapat "Malevolence" című lemezén dolgozott, Ashley várandós lett akkori párjától, ám elveszítette a babát, ráadásul két héttel a tragikus eseményt követően az illető meg is csalta őt.

Úgy terveztem, hogy a mostani terhességem alatt dolgozni fogok, hét hónapos várandósan az In This Momenttel és az Ice Nine Kills-szel mentünk volna turnézni, Imádtam az ötletet, noha biztos voltam abban, hogy kissé nehéz lett volna. Mindenki benne volt, mindenki támogatott. És egyszer csak az egész semmivé lett... Az élet megadja, amire szükséged van, és elveszi, amit el kell vennie. Visszatekintve, minden úgy történik, ahogy kell, még akkor is, ha ez mindig szívás. Fontos, hogy a rockvilágban legyen eg női közösség, akikkel az igazán női dolgokról tudsz beszélgetni.

Házassága tönkremeneteléről eképpen mesélt:

Nehéz volt egy házasságot életben tartani, miközben egy zenekarban dolgozol egy olyan emberrel, aki talán nem az iparból való, és nem feltétlenül ért meg. Mindig is azt mondtam, hogy nem randizok olyannal, akivel együtt is dolgozom. Olyannal akarok járni, aki teljesen más területen ténykedik. Persze ennek is megvoltak a maga hátrányai, mert a másiknak kicsit nehéz volt megértenie téged.

new-years-day_louder-than-life_ah-9346-1024x576.jpg

Én pedig nagyon barátságos ember vagyok. Mindig is a fiúk közé tartoztam, hiszen mindig is zenekarok tagja voltam. És ez egy kicsit nehéz lehet egyeseknek, akik talán nem értik, hogy mi az a bajtársiasság, miközben úton vagy, meg ilyesmi. Tehát mindenképpen nehéz. Nagyon megértő ember kell hozzá, vagy valaki, aki a zeneiparban dolgozik.

komment

Kemény lesz Charlotte Wessels harmadik albuma - szeptemberben érkezik a korong

2024. április 09. 16:31 - Jurancsik Eszter

charlottewesselsband2024_638-ezgif_com-webp-to-jpg-converter.jpg

A Delain egykori frontlánya bebizonyította, hogy egyedül is megállja a helyét, ugyanis ma bejelentette: szeptember 20-ával boltokba küldi harmadik szólóalbumát.

Charlotte első saját lemeze, a "Tales From Six Feet Under", 2021 őszén jelent meg. Egy évvel később érkezett a "Tales From Six Feet Under Vol II", és bár ezek a korongok nem kifejezetten rock- és metal stílusúak, mégis jelentős sikereket hoztak az énekesnőnek. Charlotte azt is felfedte, hogy harmadik albuma - amelynek címét egyelőre nem árulta el - sokkal súlyosabb dallamokat tartalmaz majd, mint az előzőek. Az album első kislemezes dala, a The Exorcism, május 16-án debütál.

A holland tehetség zenekarával október 4-én Utrechtben mutatja be az új számokat, zenészei között pedig ott szerepel Otto Schimmelpenninck Van Der Oije basszeros, Timo Somers gitáros és Joey de Boer dobos, akikkel 2021 februárjában elhagyták a Delaint, billentyűse pedig Sophia Vernikov

Ez az album különösen meghatározó számomra, mert egyrészt egy nagyon mély, személyes utazást mesél el, amely a félelem és a rögeszmés gondolatok témáját sem titkolja. Ugyanakkor a dalok valódi formáinak megtalálásának örömét is képviseli, mindazokkal, akik részt vettek a lemez elkészítésében. A stúdióban töltött pillanatok emlékeztettek arra, miért is szeretek zenét alkotni, és még soha nem voltam ennyire izgatott egy új zene miatt. Ez az album az, amellyel újra be akarom mutatni magam, és nagyon örülök, hogy ezt ezzel a csodálatos csapattal tehetem meg.

- mesélte készülő újdonságáról Charlotte.

 

 

 

komment

Dalpremier: The Warning - Automatic Sun

2024. április 05. 22:39 - Jurancsik Eszter

unnamed_20.jpg

Az alternatív rockot játszó The Warning három mexikói lánytestvérből áll, akik 2013-ban hívták életre családi vállalkozásukat, tehát igen, már tizenegy éve ténykednek a rockszcénán belül. Még megdöbbentőbb a tény, hogy a Villarreal Vélez családnevet viselő nővérek épphogy maguk mögött hagyták a tinédzseréveket - a vezető énekes, a legidősebb testvér Daniela "Dany" 24 éves, a középső lány, a dobos Paulina "Pau" épphogy betöltötte a 22. évét, kishuguk pedig, aki az Alejandra "Ale" nevet viseli és a csapat basszerosa, alig múlt 19. Olyan csapatok inspirálják őket, mint a Metallica, a Muse, a Placebo vagy éppen Paul McCartney.

431490095_10229323209057826_4141096779763565501_n.jpg

Paulina, Alejandra és Daniela (balról) - a három nővér kislánykora óta zenél együtt

A Monterreyből származó lányok immár negyedik stúdióalbumuk megjelentetésére készülnek, amely június 28-án kerül boltokba "Keep Me Fed" címmel. Két dal már korábban megjelent a korongról, elsőként a Hell You Call A Dream, majd a spanyol nyelvű Qué Más Quieres.

Ma érkezett meg a harmadik kislemezes szerzemény, az Automatic Sun, íme:

thewarningkeepmefed.jpg

komment

Kobra Paige: "Reményvesztettnek éreztem magam..."

2024. április 05. 20:31 - Jurancsik Eszter

411104469_898110011673139_1051917012670896143_n.jpg

A kanadai Kobra And The Lotus fronthölgye elég szépen belejött a szólózásba, hiszen tavaly óta már a negyedik kislemeze jelent meg március 15-én Freedom címmel.

Kobra - polgári nevén Brittany Paige - első körben négy éve, 2020 nyarán mesélt arról, miszerint szólólemezt tervez, pár hónappal azután, hogy a Kobra And The Lotus jövője pénzügyi problémák miatt teljesen bizonytalanná vált. 2019-ben könnyek közt mesélte az énekesnő, hogy gyakorlatilag semmit nem lehet tudni arról, mi lesz a banda sorsa. Némi vigaszt jelentett számára a Kamelot énekesével, Tommy Karevikkel kötött házassága - a pár 2020 áprilisában fogadott örök hűséget egymásnak.

Facebookján a szőke szépség ma fedte fel: ma jelent meg volna első szólóalbuma, a bejegyzésben pedig a késedelem okára is kitért, és több olyan dolgot is megoszott, amelyekkel manapság az új csapatok, művészek találkoznak.

Az albumom, amin hat évig dolgoztam, ma jelent volna meg. Minden egyes dal, vizuális elem, fénykép és videó hónapok munkáját, erőforrásait és személyes fejlődést igényelt - sokkal többet, mint ami a közösségi médiában néhány másodpercre felvillan, mielőtt tovagörgetnek. Rengeteg energiát fektetek az alkotásba. Ez az a kihívás, amivel az új művészeknek ma meg kell küzdeniük. A statisztikák lehangoló képet festenek: a Facebook-oldalam követőinek mindössze 0,08%-a értesült az új zenei és videós megjelenéseimről. Ez jól mutatja, mennyire korlátozó tud lenni a jelenlegi online környezet. Rendkívül elkeserítő szembesülni ezzel a helyzettel.

 

- kezdte sorait, majd eképpen folytatta:

Amikor 17 évvel ezelőtt megalapítottam a bandát és próbáltam eligazodni a zeneiparban, sok mindent megtapasztaltam, de mindent kaptam, csak meleg ölelést nem. Nehéz volt megőrizni a hitemet és önbizalmamat - olyannyira, hogy majdnem feladtam és kukába dobtam az első albumomat a kétségeim miatt. Mostanában pedig különösen nehéz nem érezni, hogy az algoritmus-alapú rendszerek és a digitális platformok korlátozásai tönkreteszik azt a rengeteg áldozatot és erőfeszítést, amit a hivatásomba fektettem. Úgy tűnik, mintha ezek a technológiai megoldások háttérbe szorítanák a valódi, emberi munkát és kreativitást a zeneiparban.

404412921_885710769579730_3356921682383824705_n.jpg

A közösségi média már a kezdetektől fogva szorongást keltett bennem, de mostanra ez csak fokozódott. Úgy érzem, egy végeláthatatlan versenyfutásba kényszerültem, ha azt akarom, hogy a zeném eljusson az emberekhez, és felépítsek valamit ebben a közegben. De én nem vagyok egy folyamatosan tartalmat gyártó tévécsatorna - inkább egy művészeti galériához hasonlítanám magam, ahol minden alkotásnak megvan a maga helye és ideje.

- vallott érzéseiről, majd felfedte, mikor is érkezik a várva-várt szólóalbum:

Az albumom megjelenik a nyáron. A lelki egyensúlyom érdekében fontos, hogy végigvigyem ezt a projektet. Limitált számú CD-t is tervezek kiadni. A pontos dátumot később jelentem be, de most szeretnék megosztani egy gondolatot: Ha úgy érzed, hogy az online világ jelenlegi trendjei nem illeszkednek hozzád, és emiatt szétrúgják a segged, tudd, hogy nem vagy egyedül. Ez nem csökkenti az értékedet vagy fontosságodat. Én is átélem ugyanezt. A következő dalom és videóm pont erről fog szólni - arról, hogyan zavarja össze a közösségi média az önértékelésünket. Ez egy lázadó hangvételű mű lesz. Számítok rá, hogy megosztja majd a hallgatóságot: lesznek, akik utálják majd, de sokaknak erőt ad. Ebben biztos vagyok.

 

 

 

komment

Dalpremier: Within Temptation - A Fool's Parade (ft. Alex Yarmak)

2024. április 05. 13:02 - Jurancsik Eszter

within-temptation-photo-tim-tronkcoe_1_1_1.jpg

A holland zenekar mára datálta vadonatúj szerzeményét az A Fool's Parade címmel, amelyet Alex Yarmak ukrán énekes-producerrel rögzítettek, és amely dal az orosz-ukrán háború témáján alapul - pontosabban egy kegyetlen vádirat Vlagyimir Putyin ellen.

Sharon den Adel, a csapat frontasszonya többször mesélt kijevi útjáról - a klipet, amelyet napokon belül láthatunk, az ukrán fővárosban forgatták, így az énekesnő a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen is egy háborús országban lenni. 

A mai naptól elérhető tehát az új dal, íme:

komment
süti beállítások módosítása