Az Epica teljes erőbedobással dolgozik következő stúdióalbumán, amely a tervek szerint 2025-ben megjelenik, a holland hatosfogat pedig minden eddiginél monumentálisabb kiadvánnyal készül elkápráztatni közönségét.
Az új anyagból már ízelítőt adott a banda - a holland De Efteling élményparkkal együttműködésben készült el a The Ghost In Me (Danse Macabre) című szerzemény, amely október végén debütált - bár egyelőre kérdéses, hogy ez a dal helyet kap-e a készülő albumon, illetve nemrég az Arcana című kislemezét is bemutatta egy látványos videoklip kíséretében.
A brit Metal Hammer a napokban beszélgetett Simone Simons-szal, a csapat énekesnőjével az új lemezről, amelyről megtudhattuk: misztikus hangulatot áraszt majd.
"Az új albumunk minden eddiginél mélyebb spirituális dimenziókat tár fel, ami nem véletlen, hiszen jelentős változások történtek a zenekar életében: Mark apává vált, így egy újabb Epica-baba is gazdagítja a csapatot. Zenénkben a társadalom tükörképét igyekszünk megragadni, amit jól példáz a Ghost In Me című dalunk is, amely a Danse Macabre szimfonikus költemény világából merít. A lemez egészét áthatja egy sejtelmes, misztikus atmoszféra. A dalok a sötét fantáziák birodalmába vezetnek, miközben a megújulás és újjászületés témáját járják körül."
- árulta el az énekesnő.
"A most készülő album rendkívül sokrétű - visszanyúl a klasszikus Epica-hangzáshoz, különösen Mark szerzeményeiben, így sok rajongónk számára ismerős lesz a hangzásvilág. Ugyanakkor új, modern elemekkel is gazdagítottuk a zenét, anélkül, hogy feladtuk volna együttesünk jellegzetes stílusát. Talán nem kapuzárási pánikról van szó, de életünk olyan szakaszába érkeztünk, amikor az ember többet morfondírozik a dolgok állásán. Az élet váratlan fordulatai olykor arra késztetnek, hogy újraértelmezzük önmagunkat - nem csupán személyes szinten, hanem zenészként, zenekarként is. A dalszerzés és a zenélés egyfajta terápiás folyamattá vált számunkra: lehetőséget ad a belső démonok megszelídítésére és a feldolgozásra. Nehéz ezt pontosan megfogalmazni - nem feltétlenül törekszünk arra, hogy újra feltaláljuk a kereket, mégis szükségszerű az önmagunk újrafelfedezése."
"Vermillion" című szólóalbumán Simons a Cradle to the Grave című szerzeményben az Arch Enemy frontlányával, Alissa White-Gluzzal dolgozott együtt, míg a Delain volt énekesnőjének, Charlotte Wessels-nek harmadik szólóalbumán, a "The Obsession"-ön a Dopamine című dalban vendégénekelt. Felmerült a kérdés, miszerint várható-e az új Epica-albumon vendégénekes felbukkanása?
"Alissával húszéves barátság köt össze, Charlotte-tal pedig az utóbbi években kerültünk közelebb egymáshoz. Lenyűgöz a kreativitása és egyedi dalszerzői látásmódja. Ez inspirált arra, hogy közösen írjunk egy dalt - a Sirens - Of Blood and Water című szerzeményt, amelyben Myrkur is közreműködött - a The Alchemy Project számára. A dalt először a Symphonic Synergy koncerten adtuk elő élőben, és a közönség rendkívül pozitívan fogadta. Az új Epica-albumon azonban a vendégművészek helyett kizárólag az együttes tagjai és a kórus szerepelnek."