A milánói Lacuna Coil "Comalies XX" című albuma október 14-én került boltokba, amely korong a 2002-es "Comalies' 20. születésnapi változata.
A korongról ITT olvashattok kritikát, a csapat pedig elmondta: mivel ez a kiadvány különösen fontos számukra, méltóképpen akarták megünnepelni. Így a legtöbb zenekartól eltérően ők nem egy remasterelt lemezt adtak ki, hanem merész lépésre szánták el magukat: áthozták a dalokat 2022-es hangzásba, sok meglepetéssel megspékelve.
Cristina Scabbia, a banda énekesnője most visszatekintett a 2002-es évre, amikor is a Comalies-t rögzítették. Elmondta: különleges érzés kísérte végig a folyamatot.
Az albumot Milánóban írtuk, de a németországi Woodhouse stúdióban vettük fel. Néhány hónapig egy aprócska lakásban laktunk a kiadónk, a Century Media irodái felett, és egy kis szobában, emeletes ágyakban aludtunk. Míg a többiek a stúdióban rögzítették a zenét, Andrea (Ferro, a banda férfi énekese - a szerk.) és én a lakásban dolgoztunk a szövegeken, és hogy minél több pénzt spórolhassunk, gnocchit főztünk, amihez Olaszországból hoztunk paradicsomot és olajat.
- meséli az énekesnő, majd elárulta, hogy túl sok mindenre már nem igazán emlékszik, de amikor 2002. október 29-én kijött a korong, két dal azonnal kiemelkedett a többi közül, és ezek hozták meg a csapatnak a szélesebb körű ismertséget is. Ezek a dalok a Heaven's A Lie és a Swamped voltak.
Két évvel a lemez megjelenése után, 2004 nyarán az Ozzfesten léptünk fel. Azok a zenekarok, akiket azelőtt csak hallgattunk, egy perc alatt a barátaink lettek. Azonnal bedobtak minket ebbe az új világba. Ott volt a Judas Priest, a Lamb Of God, Sharon és Ozzy Osbourne, Joey a Slipknotból, Zakk Wylde pedig ölbe vett és egy képet is csináltak rólunk.
- nevet az énekesnő, aki e fesztiválon melegedett össze a Slipknot gitárosával, Jim Root-tal, a kapcsolat pedig 13 évig tartott.
Az Ozzfest rengeteg rajongót hozott nekünk. A turné minden egyes napján folyamatosan több CD-t adtunk el, mint bármelyik másik csapat, kivéve a Slipknotot. Persze az is rásegített a dolgokra, hogy egy évvel korábban az Evanescence Bring Me To Life című dala letarolta a brit és az amerikai mainstreamet, beemelve a gótikus hangzású hard rockot a populáris kultúrába, újraértelmezve a női művész jelentését az alternatív zenében. Tulajdonképpen a Bring Me To Life tette lehetővé, hogy a Lacuna Coil is elérje a szélesebb közönséget.
Épp itt volt az ideje, hogy a nők kivirágozzanak a műfajon belül, és őszintén szólva, nagyon örültem a sikereinknek. Úgy gondolom, hogy Olaszországból sosem tudtuk volna elérni a világot. Ezután sorra jöttek az olyan együttesek, ahol a frontember egy nő volt. Reméltem, hogy valami változni fog, és az emberek rájönnek, hogy a metal nem csak a farmermellényes fickók műfaja.
Azonban a hirtelen jött népszerűségnek akadtak árnyoldalai is.
Olvastam néhány hamis cikket, amelyben az Evanescence tagjai negatív dolgokat állítottak rólunk. Biztos vagyok abban, ha találkozom Amyvel (Lee, az Evanescence énekesnője - a szerk.), ő is azt fogja mondani, hogy ezek a cikkek nem igazak. A rajongóink pedig egy igen stabil bázist alkotnak, olyanok vagyunk velük együtt, mint egy nagy család. Nagyon erősen kötődünk hozzájuk. Ők írnak nekünk, mi pedig válaszolunk. Nem sok olyan zenekarról tudok, akiknél ez meglenne.
- zárta sorait az énekesnő.
