Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Sokk! Marco Hietala elhagyja a Nightwisht

2021. január 12. - Jurancsik Eszter

noname2020nw.jpg

Alig néhány órával ezelőtt sokkoló hírt közölt a Nightwish hivatalos Facebook-oldalán: az énekes/basszer Marco Hietala távozik a zenekarból. A közlemény Marco oldalán is megtalálható, lényege pedig nem más, mint a zeneipar kapzsisága, illetve a zenész emellett depresszióval is küzd.

marko_hietala_by_givethemhorns_dd8ocfy-fullview.jpg

"Jó pár éve úgy érzem, nem tudok érvényesülni az életben. Streaming céges nagyágyúk, akik miatt kilenctől-ötig tartó munkára van szükség ihlet alapján dolgozó művészektől, miközben a befolyó profitból inkorrekt részesedést kapunk Még a művészeknél között is. A zeneipar banánköztársasága vagyunk. A legnagyobb turné-promóterek a mi saját merchandise-cuccainkból is bezsebelik a százalékokat, miközben a Közel-Keletre osztalékokat fizetnek. Úgy tűnik, néhány teokrázia elveheti a pénzt a zenéből."

- e komoly mondatokkal vezette fel posztját a 2019-ben szólólemezt is megjelentetett zenész, majd így folytatta:

"Az elmúlt év rákényszerített, hogy otthon maradjak és elgondolkodjak. Nagyon kiábrándultam ebből az egészből, és még sok minden másból is. Megerősítésre lenne szükségem. Hogy írni, énekelni és játszani tudjak, új inspirációkat kell találnom. Az életrajzi könyvemben olvasható, hogy krónikus depresszióm van. Önmagamra és a környezetemre is veszélyes lenne, ha most folytatnám. Voltak sötét gondolataim. Ne aggódjatok értem, jól érzem magam. Van két fiam, a feleségem, a családom, a barátaim, a kutyám és rengeteg szeretet. Nem hiszem, hogy végleg eltűnök. 

13-3-10761935.jpg

- folytatta Marco, majd eképpen zárta sorait:

"Azoknak, akik kedvelik az összeesküvés-elméleteket, el kell mondjam: 14-én lesz az 55. születésnapom, és sokmindent megtettem. Aki Tuomast hibáztatja ezért, nemcsak őt, hanem az én szabad gondolkodásmódomat is megsérti. Jó pár dolgot csinálok majd 2021-ben. Tisztelettel megkérem a médiát, más zenekarokat stb. hogy az elkövetkező egy évben semmit ne kérdezzenek tőlem. Remélhetőleg 2022-ben már tudok beszélni erről, de kérlek, ne vegyétek ezt ígéretnek. Annyira sajnálom, hogy ez történt. Marko Hietala."

Marco 2002-ben lett a Nightwish tagja, a 2001-ben kilépett Sami Vänskä helyét vette át. Érkezésével a férfi hang is megjelent a banda életében, a Century Child című album, amely a csapatba kerülésének évében jött ki,  már vele került rögzítésre. 

Anneke van Giersbergen: pénteken új dallal jelentkezik az énekesnő

Anneke van Giersbergen nemrégiben jelentette be új szólólemeze érkezését, amely egészen pontosan február 26-án kerül boltokba  The Darkest Skies Are The Brightest címmel. 

band-photo-anneke-van-giersbergen-24965.jpg

A korong dalait 2018 tavaszán kezdte el írni a holland énekesnő, amikor is házassága válságba került. Rob Snijders-szel 2003-ban keltek egybe, két évvel később pedig megszülett fiuk, Finn. Emellett pénzügyileg is nehéz időszakot tudhat maga mögött a The Gathering egykori fronthölgye, hiszen 2016-ban alapított együttese, a VUUR első lemeze és turnéja minden megtakarítását felemésztette, így nehéz szívvel, de szögre akasztotta a projektet. 

Az új albumról már láthattunk egy klipes nótát, a My Promise-t, amely Anneke elmondása szerint a szerelemért való küzdelemről szól, illetve arról, hogy miként érezte volna magát, ha házasságát nem sikerülne megmenteni. Ám szerencsére az énekesnő magánélete rendeződött, ma pedig Twitterén újabb örömhírt közölt követőivel: január 15-én, azaz pénteken egy újabb szerzemény érkezik, a Hurricane

 

Anneke új lemezének producere egyébként az a Ruud Peters, aki az énekesnő Kamerata Zuid-dal közös albumának. a Let The Light In-nek összerakásában is segédkezett.

Epica: Simone Simonsnak hiányoznak a turnék

A holland Epica Omega címre keresztelt új lemeze február 26-án tölti meg a lemezboltok polcait, amelyről két klipes dalt már megmutatott a rajongóknak a banda, az Abyss Of Time-t és a Freedom-The Wolves Withint.

A zenekar albumát még a tavalyi évben szerette volna a fanok kezébe adni, ám a világon tomboló koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a megjelentetését, és mivel az énekesnő Simone Simons Németországban él, az éneksávok felvétele is heteket csúszott.

A napokban a Scars and Guitars kapta mikrofonvégre egy podcast erejéig a frontasszonyt, aki elmondta: izgatottan várja, hogy újra turnézhasson csapatával.

nevtelen_9.jpg

"Reálisnak kell maradnunk. Természetesen örömmel térünk vissza a színpadra, de mostanra mindannyiunk számára világossá vált, hogy a művészek, a zenészek lesznek az utolsók, aki újra munkába állhatnak. A turnézó zenészek ebbe szinte beleőrülnek."

- kezdte mondandóját Simone, aki azt is elárulta: természetesen imád otthon lenni férjével, a Kamelot-billentyűs Oliver Palotaival és fiával, Vincenttel, de a turnék is nagyon fontosak számára.

"Kétféle zenész van: az egyikük a stúdiózást szereti, a másikuk a turnékat is. Ha túl sokat vagyok csak a stúdióban, az nekem nem jó. Szóval nagyon várom már, hogy ismét koncertezhessünk, de néhány zenész persze nem így érez. Van jó pár barátom a zeneiparban, látom, hogy megpróbálnak kreatív elfoglaltságot találni maguknak, de mindannyian komoly veszteséget szenvedtünk el, hiányzik valami, amit semmi sem pótolhat, csak az, ha színpadon állunk."

epica-3.png

Rengeteg együttes, énekes élt az internet kínálta lehetőségekkel, hogy online koncertekkel, live-okkal szórakoztassa rajongóit, de mit gondol erről a témáról Simone?

"Néhány zenészkollégánk streaming koncerteket tartott, és mi figyeljük a lehetőségeket. Ha négy különböző országban élünk, nem tudunk ilyesmit összehozni a lezárások ideje alatt. De a lemezünk februárban megjelenik. A turnét először márciusban halasztottuk el, aztán ismét kitoltuk, ezúttal 2022 januárjára."

- folytatta sorait az énekesnő, azt pedig a magyar rajongók is tudják már, hogy a zenekar eredetileg idénre tervezett Barba Negrás koncertjét  2022. január 13-ára fixálta. 

Így zárta gondolatmenetét:

"Természetesen szeretnénk népszerűsíteni az albumot, és rugalmasnak kell lennünk, valamint élnünk kell a modern technológiával, és megpróbálunk valami igazán elképesztő dolgot kreálni a rajongók számára."

Hamarosan érkezik a Dust In Mind új szerzeménye!

30318.jpg

A francia modern metálos Dust In Mind októberben hallatott utoljára magáról a No Way Out című dal és a hozzá forgatott videó képében, amely természetesen helyet kap majd a készülő albumon, amelyen tavaly kezdtek el dolgozni, tegnap pedig Facebookján jelentette be a Jennifer Gervais énekesnő vezette banda: január 22-ével jön az újabb nóta, amely a Break címet fogja viselni.

 

A strasbourgi együttes utolsó stúdiókorongja 2018 októberében jelent meg From Ashes To Flames címmel, és igen kedvezően fogadták a formáció rajongói.

 

Új albumán dolgozik a Jinjer

jinjer-2019-2828.gif

2019 októberében került boltokba az ukrán Jinjer Macro címet viselő legutóbbi stúdióalbuma, amellyel igen komoly sikereket ért el a zenekar, a koronavírus-járvány kitörése előtt jártak a koronggal Amerikában, Mexikóban és Ausztráliában is -utóbbi országban került rögzítésre az Alive in Melbourne című koncertlemez, amely 2020. november 20-án jelent meg.

Nemrégiben egy interjú keretein belül az énekesnő Tatiana Shmaylyuk és Eugene Abdukhanov gitáros elmondták: a koncert nélküli hónapokat új dalok írásával töltötték. Most Facebookján is megerősítette a csapat: készül a negyedik Jinjer-album.

"Új év. Új album. #jinjer4 hamarosan érkezik."

 

Az együttesnek egyébként dél-amerikai turnéját kellett félbeszakítania márciusban a pandémia miatt, eredetileg decemberben szerettek volna visszatérni a latin rajongókhoz, ám mivel a járvány nem csillapodott, nehéz szívvel, de törölték a bulikat.

 

Kimberly Goss: "Alexi volt az első igazi szerelmem!"

Ma járta be a világhálót a sokkoló hír, miszerint a Children of Bodom egykori frontembere, Alexi Laiho a múlt hét folyamán váratlanul elhunyt. Köztudott volt, hogy a metálvilág egyik legtehetségesebb gitárosának tartott Alexi komoly egészségi gondokkal küzdött, korábban az alkohollal is problémái voltak - helsinki otthonában érte a halál.

A 41 évesen eltávozott finn zenésztől rengeteg kollégája búcsúzott szomorúan, most pedig ex-felesége, az amerikai születésű Kimberly Goss is megemlékezett róla Instagramján. Posztjából kiderül: a válás után is tartották a kapcsolatot az énekessel, és nemcsak élete első igazi szerelmének, de legjobb barátjának is tekintette Laihót, akivel csaknem minden nap beszéltek telefonon.

5ff350ab-former-sinergy-bandmate-kimberly-goss-pays-tribute-to-alexi-laiho-your-legacy-will-live-on-forever-in-the-music-you-blessed-the-world-with-image.jpg

 

"A szívem megtelt és összetört (...) Békét adtál nekem, és nem sajnáltattad magad, mielőtt fáradt tested feladta. Nagyon köszönöm és örökké szeretni foglak..."

Kim és Alexi 1997-ben hívták életre a Sinergy-t, amelynek Marco Hietala (ex-Tarot, ex-Nightwish) is tagja volt. Alexi és az énekesnő egymásba szerettek, Kim pedig Finnországba költözött, ahol 2002-ben összeházasodtak - a frigy 2004-ig tartott. Ugyanebben az évben inaktívvá vált a csapat is, noha hivatalosan csak 2011-ben oszlottak fel. A zenekarnak egyébként három albuma (Beware of Heavens - 1999, To Hell and Back - 2000 és Suicide by My Side - 2002) jelent meg.

Alexi 2017-ben vette feleségül az ausztrál származású Kelli Wright-ot - mindössze három év boldogság adatott meg a párnak.

sinergy.jpg

Kim és Alexi a Sinergy tagjaiként

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kimberly Goss (@kimvoxrox) által megosztott bejegyzés

Coldbound: nemsokára új videóval jelentkezik a csapat

122275147_2772255219698266_5364120783826068533_o_1.jpg

Októberben írtuk meg, miszerint az egykori Leaves' Eyes-frontasszony Liv Kristine a finn melodikus/doom!death metált játszó Coldboundban áll mikrofon mögé, akikkel "álomszerű, nyers, északias" zenét készítenek a következő kiadványra. A formáció legutóbbi nagylemeze 2018-ban jelent meg The Gale címmel, Liv pedig ma jelentette be Facebookján: hamarosan új dallal és videóval jelentkezik a zenekar. 

 

A szerzemény egészen pontosan február 5-én lesz elérhető, Slumber Of Decay címmel, amely dalról Liv így írt: 

...látomásaink kifejezésének új módjainak felfedezésével végre felfedeztük az ártatlanság, a szabadság és a nehézségek valódi portálját...

A zenekar hivatalos oldala ITT, Youtube-csatornája ITT, Facebookja ITT, Spotify-oldala pedig ITT található!

Régi-új videóval jelentkezett a Nightwish - Sacrament of Wilderness

ilyen-volt7.jpg

1998 decemberében jelent meg a Nightwish második stúdióalbuma, az Oceanborn. Az akkor még teljes egészében finn tagokból álló és Tarja Turunen nevével-arcával ismert zenekar kiadványa jóval keményebb lett elődjénél, az 1997-ben kiadott Angels Fall First-nél, hiszen időközben egy basszusgitáros, Sami Vänskä is a csapat tagja lett, aki Tuomas Holopainen alapító jó barátja volt.

Az Oceanbornon hallható a Sacrament of Wilderness, amelynek videóját már vélhetően minden Nightwish-rajongó ismeri, ám a csapat most újra feltette a klipet a Youtube-ra, íme:

 

 

süti beállítások módosítása