Epica: kész az új lemez keverése

2020. szeptember 03. 05:46 - Jurancsik Eszter

Tavasszal írtuk meg, miszerint a holland Epica új lemezét készíti, ám a koronavírus miatt bevezetett karantén igencsak belassította a folyamatot - az énekesnő Simone Simons és a hörgős/gitáros Mark Jansen csak hetekkel a hangszerek rögzítése után tudták felvenni a vokálokat.

Később, ahogy enyhítéseket vezettek be mind Németországban, mind Hollandiában, sikeresen megoldották ezt a gondot is, most pedig egy friss, Markkal készített interjúból kiderül: kész az új korong keverése is.

gettyimages-1061131700-2048x204800.jpg

A zenekar legutóbbi albuma The Holographic Principle címmel, 2016 nyarának végén került boltokba, és bár az új lemez címe egyelőre nem ismert, annyit tudni lehet: a banda a kiadványon visszanyúl a 2014-ben megjelentetett The Quantum Enigma témáihoz.

Mark a következőket mesélte az újdonság kapcsán a Sepultura-gitáros Andreas Kisserrel és az énekes Derrick Green-nel közösen készített SepulQuarta videointerjú-sorozat keretein belül:

"Alapvetően minden munkával végeztünk. Az egész albumot rögzítettük, kevertük, masztereltük. A mű tehát elkészült. Kizárólag a koronavírus-helyzet miatt adjuk ki később, mint azt eredetileg terveztük, ugyanis szeptemberben szerettük volna megjelentetni. Ám ezt a helyzetre való tekintettel jövő év elejére halasztottuk. Szerencsénk volt, hogy a felvételeket befejezhettük, mert a kórusok felvételei és a nagyzenekar részei, még a karantén előtt megvoltak. Miután ennek a szarnak vége lett, mi is mehettünk Lengyelországba, hogy videoklipet forgathassunk és Belgiumban megoldjuk a fotózást. Tehát a lemez készen áll a kiadásra. Most csak a dátumra várunk."

- kezdte a zenész, majd hozzátette: korábban nem volt precedens a lemez megjelenésének késésére, és izgatottan várják, hogyan fog a korong tetszeni a fanoknak.

Itt megnézheted a videót!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2416187362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása