Tavaly jelent meg a svéd/dán tagokat számláló zenekar vadonatúj albuma, ami a Helix elnevezést kapta. Maga a korong hatalmas sikereket ért el világszerte, ami nem is csoda, hiszen igen pörgős és egyben fülbemászó dalokat sorakoztat fel.
A kiadvány egyébként mindösszesen két hónap alatt elkészült - állította korábban Elize Ryd. Érdekesség, hogy ez volt az első Amaranthe-album, amin már nem Jake E. éneke hallható, hanem a helyét átvevő Nils Miliné, aki a Dynazty-vel szintén tavaly jelenített meg újdonságot.
A foráció ötödik csodáját egyébként a 365 című szám harangozta be, amihez egy kisfilm is készült. Ezt követően debütált a Countdown, szintén videóklip formájában. Nem sokkal később bemutatták az Infernót, amihez egy dalszöveges videó dukált, majd a Dream című szám is kisfilm kíséretében került publikálásra.
A zenekar már lázasan belevetette magát új lemezük készületeibe, mindeközben egy vadonatúj klipet is leforgattak, a választásuk pedig legutóbbi kiadványuk névadójára, tehát a Helixre esett.
Íme!