Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Sorronia: visszatér a zenekar - interjú Király Anna énekesnővel

A beszélgetésből kiderül, milyen tényezők gátolták a tavalyi nagyszabású koncertet és merre tart a csapat

2017. március 07. - Jurancsik Eszter

2016 nyaráig úgy tűnt, a Sorronia szekerét nem állíthatja meg senki. Nevesebbnél nevesebb előadók előtt léptetek fel, mint pl. Tarja Turunen, Xandria és a Nightwish, viszonylag jó hírű kiadónál voltak és rebesgettek egy nevesebb kiadóval való szerződési lehetőséget is. Aztán hirtelen elromlott minden. Hogy mi történt pontosan, Szloboda György ezt próbálta meg kibogozni Király Annával, a Sorronia zenekar énekesnőjével, egy őszinte interjú formájában.

Mikor döntötted el, hogy zenei pályára lépsz és hogyan kapcsolódott ebbe be későbbi zenésztársad és párod, aki nemrég jelentette be, hogy kilép a zenekarból?

 

Sziasztok! Először is, nagyon szépen köszönöm az interjú felkérést! Lényegében 6 éves korom óta foglalkozom zenével, de igazán tudatossá 11-12 éves korom körül vált. Ekkor döntöttem el azt, hogy egyszer a saját zenekarommal szeretnék turnézni és onnantól kezdve ezen munkálkodtam. Istvánnal 2009-ben találkoztunk, mindketten éppen zenekar alapításon dolgoztunk és útjaink így keresztezték egymást. Első zenekarunkat is abban az évben alapítottuk és rengeteg tapasztalatot szereztünk, míg eljutottunk a Sorroniáig.

anna3.jpg

 

2016 Május 1. Ekkor, vagy már korábban elkezdődött a kapcsolat az egyik magyar Nightwish rajongói csoporttal, ahol végül is azzal az emberrel találkoztatok, aki a zenekar managelését vette a kezébe? Hogy történt ez?

 

A Magyar Nightwish rajongói csoporttal először a 2015. júliusi Petőfi Csarnokos Nightwish/Sorronia koncerten találkoztunk, de csak közvetetten. A kapcsolat szorosabbá 2016 májusában vált. Ekkor mi a kassai Nightwish fesztre készültünk és mivel a csapat a magyar Nightwish rajongóknak közös leutazást szervezett a koncertre, megkerestek minket is, mint a fesztivál egyetlen magyar fellépőjét és így ismerkedtünk meg személyesen is.

 

Nem néztetek utána, hogy ennek az embernek milyen múltja és milyen tapasztalatai vannak ebben az irányban?

 

Természetesen az ember nem vág bele egy közös munkába anélkül, hogy ne mérné fel rendesen a helyzeteket. Felmértük és úgy ítéltük meg, hogy a zenekarnak nincs vesztenivalója. Az igazság az, hogy manapság nem jellemző az, hogy valaki önszántából, saját energiái befektetésével áll egy zenekar mellé és bárhogy is történtek a dolgok, valahol igenis azt gondolom, hogy ez becsülendő és ezért hálás is vagyok.

 

Mikor kezdődtek el a problémák és hogyan csúcsosodott ez ki?

 

Az aggályaim végig jelen voltak a decemberi koncert kapcsán és a problémák is akkoriban kezdődtek, amikor a koncert szervezése komolyra fordult. Tudtam azt, hogy ez túl nagy falat és végig ott volt bennem a félelem, hogy csúnya vége lesz, arról nem is beszélve, hogy a meghívott vendégek mind számomra fontos emberek, akik közül a Barbara Dance Academy (http://facebook.com/barbaraacademy) táncosai személyes barátaim, vezetőjük, Szénási Barbara pedig a tánctanárom, így méginkább féltem a dolgok végkimenetelétől. A koncert bejelentése után nem sokkal már tudtam, hogy igazam volt, de még minden követ próbáltam megmozgatni, hogy mégis működhessen. Több probléma is jelen volt és sajnos ezek mind olyanok voltak, amiket akármennyire is szerettem volna, nem tudtam megoldani. Végül a koncert lemondásával csúcsosodott ki.

anna2.jpg

 

Milyen reakciók voltak a részükről az után, hogy a zenekar nem kívánta vállalni a felelősséget a manager súlyos tévedései miatt? És végül erkölcsi, szakmai és anyagi síkon mekkora károkat szenvedtetek el?

 

Igazából nem tudom, megmondom őszintén, mert mindenki más oldalát ismeri a sztorinak és valahol ez nagyon nem jó. Úgy fogalmaznék, hogy nem sokat kontaktoltunk azóta. Anyagi síkon semmilyen károkat nem szenvedett el a zenekar, szakmai téren viszont jócskán, hiszen egyrészt le kellett mondani a bejelentett koncertet, ami semmilyen szempontból nem jó, a külföldi vendégzenekar finoman szólva sem örült neki és maradtak megoldandó “feladatok” későbbre is. Ugyanakkor, bármilyen furcsa is ez, számomra a legrosszabb és egyben legnagyobb törést az okozta, hogy a nekem tényleg nagyon sokat jelentő BDA táncosainak csalódást okoztam/okoztunk és ezt valahol nagyon nehezen bocsátom meg magamnak.

 

Bár korábban is foglalkoztál már tánccal, nemrég ismét felfedezted magadnak ezt a világot. Ez valamiféle menedéket jelentett számodra a zenekar körül dúló viharok elől?

 

Nem, már előbb visszatértem, minthogy a problémák elkezdődtek volna és a “tánc szerelme” azonnal visszatért. Ez egy egész más világ, csilli-villi, tip-top, de fantasztikus világ és 2016 legjobb döntése volt ez a részemről, hogy visszatértem. Az ír tánc mindig nagyon sokat jelentett nekem, de 5 évet ki kellett hagynom, most viszont azt éreztem, hogy akármi lesz, én visszatérek. Fokozatosan egyre komolyabban vettem és mostanra heti 4-szer minimum lent vagyok a táncteremben, jelenleg pedig az éves BDA bemutatóra készülünk. Természetesen, amikor a zenekaros problémák elkezdődtek, valahol ebbe is menekültem, de ez egy olyan csodálatos menedéket jelentett, jelent, aminek köszönhetően egy pillanatra sem estem össze a dolgok súlya alatt.

 

Milyen terveid vannak a táncos karriereddel?

 

Versenyekre járok, élvezem, nagyon szeretem csinálni. Ez feltölt, ad valami plusszt, amit más nem. Sokat edzek mostanság, gyakorolok, hogy fejlődhessek. Nagy táncos karrierem természetesen már nem lesz és ez így nem is cél, de hogy nem fogom abbahagyni megint, hacsak rá nem kényszerítenek, az tuti!

 

A napokban jelentette be a zenekar billentyűse Bíró István, hogy a továbbiakban már nem dolgozik együtt a Sorroniával, ami azért döbbenetes, mert, ahogy Te is, ő is a banda egyik vezéregyénisége, dalszerzője volt, ráadásul az életben Ti egy párt alkottok. Mekkora nyomást jelent ez számodra? Hogyan hat ki a magánéletedre?

 

Az élet hoz érdekes fordulatokat. Nyilván valahol ez nehéz, együtt indítottuk el, álmodtuk meg a zenekart és mindent együtt csináltunk körülötte. Most ez változni fog és erre fel kell készülnöm, de minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy zökkenőmentesen működhessen. Ez egy új szakasz lesz mind az én életemben, mind a zenekar életében. A magánéletemre nem hat ki ez a változás.

anna.jpg

 

Úgy értesültem, hogy a zenekar újra elkezdett dolgozni. A továbbiakban egyedüli nőként kell tovább vinned a zenekart. Kapsz ebben támogatást és segítséget? És a dalszerzés hogyan fog működni mindezek után?

 

A csapat többi tagja természetesen maximálisan mellettem áll és együtt csináljuk a dolgokat. A fő dalszerzést gitárosunk, Gábeli László vette át és az első dal már készülőben van. Izgatott vagyok, Laci nagyon tehetséges és tudom, hogy rengeteg fantasztikus dal fog megszületni. A dalszövegírást továbbra is én viszem. Hamarosan újabb információkkal fogunk jelentkezni, ugyanis egy új dalt, új videóklip kíséretében szeretnénk minél előbb megjelentetni!

Hol találkozhatunk a Sorroniával a közeljövőben?

 

A zenekar április 28-án a Dürer Kertben fog színpadra állni a Caveman Party VII. eseményen. Mindenkit sok szeretettel várunk! 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr3212321235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása