Énekesnők átalakulása #5 - Simone Simons

2017. július 16. 23:31 - Jurancsik Eszter

Simone Johanna Maria Simons a Dél-Hollandiában fekvő Hoensbroek városában született 1985. január 17-én. 14 évesen popéneklést tanult, ám ekkor meghallgatta a Nightwish Oceanborn című lemezét, ennek hatására a klasszikus vonal felé fordult. Egy 2016-os interjúban Simone elárulta: tini korában lilára festette a haját, lefelé fordított keresztet hordott a nyakában és gyakran fekete rúzzsal kente a száját. Mai fejével viccesnek tartja akkori megjelenését, elmondása szerint életének ezen időszaka az útkeresésről szólt. 2002-ben lett az Epica énekesnője akkori barátjának, Mark Jansennek köszönhetően. 2003-as debütáló albumuk, a The Phantom Agony megjelenésekor az akkor 18 éves Simone volt a kis dögös vöröske, fűzős felsőkkel és viszonylag kevés festékkel. A vörös haja afféle védjegyévé vált, eredeti hajszíne viszont világosbarna. 2010-ben indította el személyes weboldalát, amely SmoonStyle néven fut, eleinte blogként funkcionált, majd később sokasodtak a sminkeléssel, sminkcuccokkal foglalkozó posztok is.

fotojet_4.jpg

2013-ban született meg Oliver Palotaival közös kisfia, Vincent, majd 2014-ben a The Quantum Enigma címre keresztelt album megjelenésekor készült képeken észrevehető volt, hogy a frontasszony komoly imidzsváltáson esett át. Sminkje vastagabb lett, bátrabban kezdte használni a feltűnő színű rúzsokat és merész színű szemhéjpúdereket. Sokak szerint ő a metálvilág legszebb énekesnője, mások szerint azonban a túl erős smink jó pár évvel öregíti Simone-t, aki a 2016-os The Holographic Principle című albumra maga írta az Edge Of The Blade című dalt. A szerzemény üzenete szerint mindenkinek önmagát kell adnia - rengeteg olyan vélemény született e szám kapcsán, miszerint Simone ilyen formában "meghazudtolja" önmagát, hiszen miközben az önelfogadásról és az önfelvállalásról énekel, honlapján rúzsokat és szemfestékeket reklámoz. Mi nem megyünk mélyebben a témába, inkább elismerjük, hogy a hangjába lehetetlenség belekötni.

komment

Énekesnők átalakulása #4 - Amy Lee

2017. július 16. 16:11 - Jurancsik Eszter

Amy Lynn Lee 1981. december 13-án, a kaliforniai Riverside-ban született. Édesapja lemezlovasként dolgozott, így az énekesnő már kicsi kora óta a zenében él. Kilencévesen kezdett zongorázni Mozart és más, klasszikus zeneszerzők hatására. Az éneklést 13 éves korában kezdte, és ekkoriban találkozott egy ifjúsági táborban Ben Moodyval, aki meghallotta, ahogyan Amy zongorán játssza Meat Loaf I'd Do Anything for Love című dalát. Pár hónappal később született meg az Evanescence, az átütő sikerek pedig 2003-ban jöttek a Fallen című nagylemezzel, amelyről a Bring Me To Life hónapokig vezette a listákat világszerte. Amy ekkor a tipikus rockerlány külsejével hódított: fűzők, feketére festett szemek, szemöldökében pedig piercinget hordott. Lányok milliói utánozták stílusát világszerte, stílust teremtett egyedi tervezésű ruháival.

eaf24012-0161-47f4-bf0d-6caa82e10b52.jpg

2006-ban dobta piacra a csapat a The Open Door címet viselő korongját, ekkorra Amy szemöldökpiercingje eltűnt és öltözködésében is történt némi változás, de a fekete szemceruza és a sötét haj megmaradtak. Egy évvel később az énekesnő férjhez ment Josh Hartzlerhez, stílusa pedig sokkal nőiesebb lett. Ekkoriban szedett fel jó pár kilót, amelyektől később megszabadult, később ismét kikerekedett, majd újra fogyott - valószínűleg Amy hajlamos az úgynevezett jojózásra. 2013-ban egy ideig vörös hajjal is láthattuk az énekesnőt, azonban pár hónap után barnára váltott. 2014 nyarán született meg fia, Jack Lion, és az anyaság megélése is finomított a frontasszony stílusán. Még lágyabb, még nőiesebb lett, tavaly egy gyermekeknek szóló lemezt is kiadott Dream Too Much címmel. Bár 2016 óta ismét fekete hajjal szerepel, az egykori vad megjelenés már csak nyomokban látható Amyn - a "kis vadócból" igazi nő lett.

komment

Énekesnők átalakulása #3 - Cristina Scabbia

2017. július 16. 15:29 - Jurancsik Eszter

Az olasz Lacuna Coil frontasszonya Milánóban született 1972. június 6-án. 21 éves volt, amikor egy klubban találkozott Marco Coti-Zelatival, akivel elkezdtek dolgozni egy közös projekten. Ethereal néven alapítottak együttest 1994-ben, ám többszöri névcsere után Lacuna Coilként adták ki első középlemezüket, amelyet saját magukról neveztek el, 1998 áprilisában. A déli szépség megjelenése is sokat változott az elmúlt években. Karrierje kezdetén rövid, gyakran kékeszöldre festett hajjal láthattuk a mikrofon mögött, majd később, az első komolyabb sikereket elérő nagylemez, az Unleashed Memories megjelenésekor már hosszabb, fekete hajjal mutatkozott Cristina, és hosszú évekig nem történt komoly változás stílusában.

fotojet_2_1.jpg

Másik "védjegye" az élénk színű rúzsok, amelyek kiemelik egzotikus vonásait. 2016 májusában jelent meg a Delirium, a zenekar legutóbbi lemeze. Cristina tavaly ősszel vágatta le haját vállig érő fazonra és tűzvörösre festette. Sokak szerint az új hajszín nem harmonizált az énekesnő kreol bőrszínével, ám ő több, mint fél éven át ezt a színt viselte. Áprilisban tért vissza eredeti hajszínéhez, amely véleményünk szerint is sokkal inkább illik hozzá. Cristinán abszolút nem fog az idő, simán elvegyülhetne egy főiskolás partin. Ennek kapcsán árulta el egy interjúban, hogy bőrét megfelelő mennyiségű és minőségű alvással, egészséges ételekkel valamint sok víz fogyasztásával igyekszik rugalmasan tartani. Elmondása szerint nem feküdne soha plasztikai sebész kése alá, hangját pedig a dohányzás mellőzésével igyekszik óvni, alkoholt is nagyon ritkán fogyaszt. Az egyetlen, amit saját bevallása szerint minimalizálnia kéne, az a rengeteg beszéd, ám -az ő szavaival élve- olasz nőként ez igen komoly kihívás. :D Az énekesnő jótékonykodik is: rendszeresen kampányol  mellrák ellen és többször felhívta a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. 

komment

Énekesnők átalakulása #2 - Anneke van Giersbergen

2017. július 16. 13:57 - Jurancsik Eszter

A sokoldalú holland énekesnő Anna Maria van Giersbergen néven, 1973. március 8-án, Sint Michielsgestelben született. 12 éves korában kezdett énekelni, először egy kórusban, majd énektanár segítségével képezte hangját, de gitáron is játszik. Több zenekar tagja is volt, mielőtt a The Gathering énekesnője lett 1994-ben. Anneke ekkor igazi vadóc lány benyomását keltette: vörös, rasztás haj, piercing. Az együttesben 2007-ig énekelt, ekkor ugyanis családi okok miatt elhagyta a csapatot. 2005-ben született meg kisfia, Finn, és az énekesnő szeretett volna több időt szentelni családjának.

fotojet_1_1.jpg

Ebben az időszakban sötétebb hajjal mutatkozott, majd 2012-ben kipróbálta a szőke hajszínt is. Ez az időszak nem tartott sokáig, ugyanis 2014-ben már ismét vörös hajjal láthattuk - ekkor alapította meg a The Gentle Storm nevű projektjét is. Anneke azt nyilatkozta egy 2015-ös interjúban: bár már nem öltözik úgy, mint huszonévesen, nem adja fel saját egyéniségét. Az énekesnő számtalan tetoválással büszkélkedhet, azon kevesek közé tartozik, akiknek jól áll, ha több ábra is borítja testét. 2016 decemberében ismert holland zenészekkel hívta életre a VUUR nevű csapatot, amely hollandul tüzet jelent. Anneke mostanra "érett be" igazán, Tarjához hasonlóan ő is előnyére változott. Anneke egyszerre képviseli a nőiességet és az eredetiséget, ami rendkívül lenyűgöző személyiséggé teszi őt. Számtalan fiatal énekesnőnek ő a példaképe - nem véletlenül. 

komment

Énekesnők átalakulása #1 - Tarja Turunen

2017. július 16. 13:06 - Jurancsik Eszter

A nők többsége mindig szeret kísérletezni - ruhákkal, frizurákkal, sminkeléssel, mindennel. Cikksorozatunkban a legismertebb metálénekesnők átváltozását mutatjuk be Nektek - elsőként Tarja Turunent vettük górcső alá.

A finnek legismertebb énekesnője 1977. augusztus 17-én, Kitee-ben látta meg a napvilágot. Kicsi kora óta énekel és játszik zongorán, de tanult egyházi zenét is. A Nightwish 1996 nyarán alakult, az akkor 19 éves Tarja lett a frontasszony, aki operás hangjával lopta be magát a közönség szívébe. Az első album, az Angels Fall First 1997-ben került boltokba. Az együttes szárnypróbálgatásai idején készült fotón Tarja egyszerű pólóban látható, a kedves szomszéd lány benyomását keltve. Két évvel később jelent meg az áttörést is meghozó Oceanborn című lemez. Az énekesnő megjelenése leginkább Hófehérkéhez hasonlítható: fehér bőr, ébenfekete haj, akár egy törékeny porcelánbaba. A 2000-ban piacra dobott Wishmaster idején is e stílusban láthattuk őt, majd igen éles kontraszt a 2004-es Once nagylemezhez készített fotókon látható dalos pacsirta.

fotojet_3.jpg

Fekete haja jóval hosszabb, de ami még feltűnő, hogy néhány kilóval könnyebb lett. Rajongói körökben az az elmélet tartja magát ezzel kapcsolatban, hogy a színpadon ugrálás mellett Tarja édesanyjának halála járult hozzá az énekesnő súlycsökkenéséhez. Pontosan senki nem tudhatja, mitől adott le legalább 8-10 kilót a finn szépség, de Tarja az, aki plusz kilókkal és vékonyan is gyönyörű. A Nemo klipjében tehát egy teljesen más Tarja látható, mint addig- gondoljunk csak pédlául a Sleeping Sun 1999-es videójára, amelyben rövid, vörös hajjal láthattuk őt. Többször változtatta haja színét és formáját, 2010-ben, a What Lies Beneath idején például barna hajjal mutatkozott, majd 2016-ban, a The Shadow Self albumhoz készült promo képeken egy igazi dívát láthatunk. Ismét fekete haj, enyhén hullámosítva, művészi smink és az énekesnő alakjához idomuló ruhák. Tarja kislánya, Naomi 2012 nyarán született meg, alakját azonban hamar visszanyerte a szülést követően. Az énekesnőnek határozottan jót tett az idő, évről-évre szebb. 

 

komment
süti beállítások módosítása