Anneke van Giersbergen: "Hiszek a VUUR sikerességében!"

2017. november 29. 09:50 - Jurancsik Eszter

Friss interjú az énekesnővel

A VUUR egy éve mutatkozott be a közönségnek, megálmodója, a 44 éves Anneke van Giersbergen pedig rengeteg dolgot letett az asztalra a metál műfajon belül. Karrierjét a The Gatheringben kezdte 21 évesen, ahol 13 évet töltött, majd szólómunkálatokba kezdtett Agua de Annique néven. Később Arjen Lucassennel hozta létre a The Gentle Storm-ot, majd tavaly született meg a hollandul tüzet jelentő VUUR Ed Warbyval, Johan van Stratummal, Otto Jorddal és Ferry Duijsens-sel karöltve. Marcela Bovio -Johan felesége, a Stream of Passionben zenéltek együtt- szintén csapattag volt, ám ő idén áprilisban zenei különbözőségek miatt elhagyta a VUUR fedélzetét. Anneke és a fiúk februárban hazánkba is ellátogatnak, hogy az A38 hajón adjanak egy feledhetetlen koncertet.

vuur_5.jpg

A zenekar október 20-án jelentette meg In This Moment We Are Free - Cities címre keresztelt első albumát, majd az Epicával indultak közös turnéra. November 10-én a Zlin-ben (Csehország) tartott buli előtt a Rocker sk. készített interjút az Annekével, amelyben a holland énekesnő együtteséről mesélt.

"Amikor Arjennel megalapítottuk a The Gentle Storm-ot, egy olyan csapaton kezdtem gondolkodni, akikkel ennek a projektnek a dalait is el tudjuk játszani élőben. Ekkor kérdeztem meg a srácokat, hogy lenne-e kedvük hozzám csatlakozni és egy új bandát alapítani. Mindannyian azonnal igent mondtak! Rengeteg ötletem volt, innen jött az albumunk koncepciója is, hogy városokról írjak dalokat. Már két éve létrehoztuk a zenekart, és egy évig tartott, amíg a dalokat megírtam. Ezután jöttek a lemezfelvételek."

- kezdte Anneke. A korong rögzítésének ideje alatt lépett ki Marcela Bovio, mert nem egyezett a véleménye a többiekével, de mint ahogyan mi is megírtuk, barátsággal váltak külön a bandával. Azóta a mexikói származású énekesnő szólómunkáira koncentrál. 

"Az elmúlt közel 25 évben rengeteg mindent csináltam, mégis volt bennem egy kis félsz, amikor a VUUR-t bemutattam a közösségi médiában. Nagyon hiszek ebben a zenekarban, de bemutatni az embereknek egy új projektet kockázatos. Az emberek azonosítanak valamivel, amit addig csináltál, és most egy teljesen új dolgot kell befogadniuk. Ez nem könnyű. Szerencsére a közönség nagyon pozitívan fogadta a VUUR-t, én pedig már a következő albumon gondolkodom!"

annn.jpg

A mindig mosolygós énekesnő hozzátette: tervez további szólómunkákat is, ám amíg a VUUR a progresszív és keményebb vonalat képviseli, saját munkássága teljesen más lesz.

komment

Ilyen pöpec busszal turnézik a VUUR

2017. november 14. 20:58 - Jurancsik Eszter

Anneke megmutatta járgányukat

A holland formációnál nagy a nyüzsgés, hiszen október 20-án megjelent első lemezük, az In This Moment We Are Free-Cities, valamint néhány nappal ezelőtt megkezdték közös turnéjukat az Epicával. Decemberben önálló fellépéssorozatra indulnak Európában, ráadásul a magyar rajongók örömére 2018. február 18-án az A38 hajón is koncertet ad a csapat. 

maxresdefault_1_1.jpg

Anneke van Giersbergen, a zenekar sokoldalú és elbűvülő énekesnője ezúttal bepillantást engedett a banda midnennapjaiba: egy rövid kisfilmben bemutatta turnébuszukat, amely igencsak lenyűgöző belső térrel rendelkezik. A hatalmas jármű berendezése harmonikus és praktikus, egy kisebb lakásnak is beillik.

Íme, a videó!

 

 

komment

Hazánkba látogat a VUUR!

2017. november 10. 12:44 - Jurancsik Eszter

Anneke ismét Budapesten!

Utoljára 2015-ben járt hazánkban a holland énekesnő a The Gentle Storm nevű projekttel, tavaly decemberben pedig megalapította a VUUR-t. A csapat debütáló albuma október 20-án jelent meg, eddig három klipes nótával, In Thin Moment We Are Free - Cities címmel. 

maxresdefault_1_1.jpg

Jövőre ismét Budapesten teszi tiszteletét Anneke a VUUR-rel, az A38 koncerthajón adnak fergeteges koncertet 2018. február 18.-án. Jegyek itt!

komment

VUUR: előkelő helyen a lemez

2017. november 03. 16:55 - Jurancsik Eszter

Anneke és a fiúk joggal örülnek

Anneke van Giersbergen és zenésztársai első albuma In This Moment We Are Free-Cities címmel került boltokba október 20-án, az anyag pedig azért egyedi, mert mindegyik dal, amely a lemezen szerepel, egy-egy város előtt tiszteleg. 

vuur_2.jpg

A VUUR hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg az alábbi képet, amelyen látni, hogy a debütáló korong a holland lista második helyén nyitott - a csapat határtalanul boldog.

 

Anneke-ék az Epica és a Myrath társaságában november 9-én európai turnéra indulnak, decemberben viszont már önálló fellépéssorozatra készülnek. 

vuurtourapril_1.jpg

 

komment

Boltokban a VUUR lemeze

2017. október 20. 17:50 - Jurancsik Eszter

Anneke és a fiúk első albuma már elérhető

Anneke van Giersbergen, a sokoldalú holland énekesnő VUUR nevű csapata igen egyedi anyagot ad a rajongók kezébe: az In This Moment We Are Free - Cities című korongon hallható 11 szerzemény mindegyike egy -egy város előtt tiszteleg.

vuur_2.jpg

Három dal (Days Go By - London, My Champion - Berlin és Freedom - Rio) után végre a lemez is a boltok polcaira került, amellyel decemberben önálló turnéra indul a formáció.

vuuralbumaug.jpg

A kiadvány számlistája:

01. My Champion - Berlin
02. Time - Rotterdam
03. The Martyr And The Saint - Beirut
04. The Fire - San Francisco
05. Freedom - Rio
06. Days Go By - London
07. Sail Away - Santiago
08. Valley Of Diamonds - Mexico City
09. Your Glorious Light Will Shine - Helsinki
10. Save Me - Istanbul
11. Reunite! - Paris

komment

Anneke van Giersbergen: "A VUUR az eddigi legmetálabb projektem!"

2017. október 16. 14:50 - Jurancsik Eszter

Zenekaráról mesélt az énekesnő

A holland Anneke 2007-ben, 13 év után otthagyva a The Gatheringet Agua de Annique néven folytatta a zenélést, majd a The Gentle Storm frontasszonya lett.

anneketattoo.jpg

Emellett egy sor nagy névvel (pl. Ayreon, Moonspell) dolgozott együtt, de a Blabbermouthnak nemrég elárulta:

"Még sosem csináltam meg a saját metál albumomat! Amikor arra gondoltam, hogy meg kell csinálnom a VUUR-t, azokra gondoltam, akikkel összeálltam. Ők azonnal benne voltak a dologban!"

A formáció első lemeze október 20-án érkezik, és az In This Moment We Are Free - Cities elnevezést kapta. 

Erről így mesélt az énekesnő:

"Több, mint húsz éve vagyok úton és turnézom, szeretek utazni, a repülőtereket, a hoteleket. Amikor egy városban vagyok, mindig átérzem a hangulatát, az üzenetét. Epikus városok, epikus szövegekkel."

vuur_2.jpg

Három dalt már megmutatott a rajongóknak a csapat, a Days Go By - London, a My Champion - Berlin és a Feedom - Rio.

Az albumon -amely az InsideOut Music gondozásában jelenik majd meg- Anneke és a fiúk mellett részt vett a dalszerzésben Esa Holopainen (Amorphis), Mark Holcomb (Periphery) és Daniel Cardoso (Anathema). A korongot pedig Joost Van Der Broek producerelte, aki az Epica és a Xandria lemezei kapcsán is végzett ilyen munkálatokat.

vuurinthismomentcd.jpg

komment

Itt az új VUUR-dal

2017. október 06. 21:14 - Jurancsik Eszter

A Freedom-Rio című számot mutatták meg a rajongóknak

Anneke van Giersbergen tavaly decemberben életre hívott projektje, a VUUR első lemeze In This Moment We Are Free - Cities címmel október 20-án jelenik meg, eddig két dalt hallhattunk-láthattunk a holland csapattól. Az első a Days Go By - London volt, amely az 1666-os londoni tűzvészről szól, nemrégiben pedig a My Champion-Berlin is napvilágot látott. 

A lemez mindegyik tétele egy-egy város előtt tiszteleg, így egy teljesen egyedi anyagot ad rajongói kezébe a sokoldalú énekesnő vezette együttes. 

vuur19984679_315737672208303_968411736795250688_n.jpg

Most itt az újabb nóta, amely a Freedom - Rio címet viseli.

Íme!

 

 

komment

Anneke van Giersbergen: "A VUUR egy klassz csapat!"

2017. október 04. 21:18 - Jurancsik Eszter

A TeamRocknak adott interjút az énekesnő

A 44 éves Anneke van Giersbergen igen sok dolgot tett le ama bizonyos asztalra, mint művész. Karrierjét a The Gatheringben kezdte a holland mezzoszoprán énekesnő 1994-ben, ahol 13 évet töltött. 2007-ben elhagyta a csapatot, hogy több időt tölthessen az akkor kétéves kisfiával, Finnel. Ám még ez év nyarán Agua de Annique néven folytatta a zenélést, de fellépett a Within Temptation-nel és a Moonspellel is. 

aaaaaa.jpg

2012 januárjában saját néven szólólemezt adott ki Everything Is Changing címmel, 2014-ben pedig létrehozta a The Gentle Storm nevű együttest Arjen Lucassennel, bemutatkozó albumuk 2015-ben került boltokba, de a zenésszel más projektek kapcsán is dolgozott együtt a sokoldalú énekesnő. 

annneke.jpg

2016 decemberében újabb izgalmas hírrel rukkolt elő Anneke, hiszen megalapította a VUUR (hollandul: tűz) nevet viselő zenekart, amelyben szintén ismert-elismert kollégáival dolgozik együtt: Jord Otto (ex-ReVamp), Johan van Stratum (ex-Stream of Passion), Ed Warby és Ferry Duijsens. Johan felesége, a Stream of Passion volt énekesnője, a mexikói születésű Marcela Bovio is a banda tagja volt, ám idén áprilisban zenei különbözőségek miatt otthagyta a csapatot. Ő azóta főleg szólómunkáira koncentrál és a MaYaN teljes értékű tagja lett nemrégiben.

maxresdefault_1_1.jpg

Igen különleges albummal készül október 20-án a formáció, amely lemez az In This Moment We Are Free-Cities elnevezést kapta, és a korong különlegessége, hogy a rajta található 11 szám mindegyike egy-egy város előtt tiszteleg. 

Az első nóta, amelyet Anneke és a fiúk megmutattak, a Days Go By-London volt, amely az 1666-os londoni tűzvészről íródott, majd nemrégiben a My Champion-Berlinhez is videót forgattak. 

Anneke így mesélt zenésztársairól:

"Ők nagyszerű srácok! Csak velük tudtam elképzelni, hogy megcsináljam ezt a lemezt. Azonnal igennel válaszoltak arra a kérdésre, hogy csatlakoznának-e a zenekarhoz!"

- kezdte az énekesnő.

"Néha a férjem, Rob -aki egyben a menedzserem is- aggódik, hogy van-e elég erőm erre."

- nevet Anneke, akinek hangja semmit nem veszített varázsából az évek alatt, sőt: kiforrottabbá vált. Elmondta: csak abba vág bele, amiben hisz és amit igazán érez a szívében. 

 

komment

Klippremier: VUUR - My Champion - Berlin

2017. szeptember 08. 10:05 - Jurancsik Eszter

Itt az újabb nóta

Anneke van Giersbergen tavaly decemberben életre hívott új zenekara, a hollandul tüzet jelentő VUUR bemutatkozó lemeze október 20-án kerül boltokba. A korong azért különleges, mert mindegyik rajta található szám egy-egy város előtt tiszteleg majd - így egy teljesen egyedi anyaggal bizonyíthatja tehetségét és sokoldalúságát az énekesnő. Az albumot egyébként az a Joost van den Broek producerelte, aki az Epica és a Xandria lemezei kapcsán is végzett ilyen munkálatokat.

maxresdefault_1_1.jpg

Elsőként a Days Go By - London című szerzeményt mutatták be a nagyérdeműnek Anneke és a fiúk, amely az 1666-os londoni tűzvészről íródott, néhány hete pedig beszámoltunk arról, miszerint új klippel készül a formáció, ám azt nem árulta el a banda, melyik tételhez forognak a kamerák. Tegnap jelentette be az együttes, hogy a My Champion - Berlin című dal fog megjelenni, és nemrég ki is került a videó a Youtube-ra. A szerzemény a második világháború utáni Berlint veszi alapul. A városban 1873. szeptember 2-án felemelték a Győzelmi oszlopot a porosz-dán háború emlékére, amikor is a poroszok arattak győzelmet, és a város beszél hozzá, kéri, hogy adjon erőt a háború idején.

 

komment

Így köszöntötte férjét Anneke van Giersbergen

2017. szeptember 05. 21:14 - Jurancsik Eszter

Rob Snijders 48 éves lett

annekegitar.jpg

A sokoldalú holland énekesnő, Anneke van Giersbergen Instagramján igen gyakran enged betekintést családi életébe, gyakran posztol közös fotókat férjével és fiával. Férje, Rob Snijders tegnap ünnepelte 48. születésnapját, ennek alkalmából Anneke boldogan köszöntötte fel kedvesét:

"Boldog születésnapot a hihetetlenül édes, okos és jóképű Robomnak!"

 

Happy birthday to my unbelievably sweet, smart and handsome @rob_snijders ⭐️ I lóóóve you!❤️

Anneke van Giersbergen (@annekeannique) által megosztott bejegyzés,

- írta a közösségi oldalra a mindig mosolygós Anneke, aki férjével 2003 február 11-én kötött házasságot. Két év múlva, 2005. február 20-án született meg Finn nevű fiuk.

annekecsaladjaval.jpg

Az énekesnő egyébként novemberben csapatával, a VUUR-rel fog koncertezni az Epica társaságában, amely fellépéssorozat Németországot és Franciaországot érinti majd, de Anneke boldogan jelentette be nemrégiben, hogy a VUUR debütáló albuma október 10-én már a boltok polcain lesz. Decemberben pedig a VUUR önálló turnéra indul, hogy a korong dalait népszerűsítsék.

 

komment
süti beállítások módosítása