Így tanult meg hörögni Tatiana Shmayluk!

2020. december 11. 19:21 - Jurancsik Eszter

A Jinjer kétségtelenül az utóbbi évek egyik leglátványosabb áttörését hajtotta végre metál-fronton, sokáig csak más bandák előzenekaraként léptek fel, mára viszont már headliner zenekarként töltenek meg komolyabb koncerthelyszíneket.

02082019_jinjer_wacken_nn-02.jpg

Legutóbbi albumuk, a Macro 2019 októberében jelent meg, és a hozzá kapcsolódó turné is igen sikeres volt, ám márciusban a koronavírus-járvány miatt meg kellett szakítaniuk a koncertezést. Ám utolsó fellépéseik egyikét kamerák rögzítették Ausztráliában, ennek eredménye a november 20-án megjelent Alive In Melbourne című koncertlemez. 

Az ukrán csapat arca és hangja a 33 éves Tatiana Shmaylyuk, aki egy pöttöm kiscsaj, torkából mégis egyaránt hallhatunk brutális halálhörgést és tiszta éneket is. A leginkább alt tartományban mozgó fronthölgy most arról mesélt a Loudwire magazinnak, hogyan jött életébe a hörgés, hogyan tanulta meg ezt az előadásmódot.

"15-16 éves voltam, amikor először hallottam hörögni Otep Shamayát, egy barátom mutatta meg nekem az Otep zenéjét. De nem tudtam, hogy ez egy nő torkából jön! Amikor ezt megtudtam, elképedtem és annyit tudtam mondani: >Baszki!!!<"

- mesélte első találkozását ezzel a műfajjal Tatiana, aki ezután barátjával kiment a város szélére, és ott, mínusz 15 fokban gyakorolta a hörgést. Ám a videóból kiderül: Sandra Nasic, a Guano Apes énekesnője is nagy hatással volt rá.

c1c5d4a5ccfbb0726278ad14d1cf8870.jpg

"Amikor a szüleim nem voltak otthon, sokszor a suliból is ellógtam, és a párnámba sikítva gyakoroltam!"

- emlékezett vissza Tatiana, aki korábban elmondta: nem akar énektanár lenni, mint jó pár metálénekesnő, és egy időben annyira félénk volt, hogy még a bandatársai előtt is szégyellt gyakorolni.

"Azt is megértettem, hogy az emberi hang egy állandóan változó hangszer, hogy a hang dinamikája nem mindig ugyanaz, folyamatosan gyakorolni kell, hiszen egy-egy turné kimerítő a hangnak is."

A videó itt megnézhető:

 

komment

Within Temptation: a társadalmi problémák adják az új lemez témáját

2020. július 27. 23:28 - Jurancsik Eszter

A holland Within Temptation Resist című albuma 2019 februárjában került boltokba, amely korong igen szép sikereket ért el, a banda pedig rendre teltházas bulikat nyomott le egy világkörüli turné keretein belül.

Korábban a csapat elárulta: tervezik a következő lemezt, és azt is megtudhattuk, hogy a 2014-ben kiadott Hydra lemez turnéja után a zenekar a feloszlás szélére került, Sharon pedig közel került a kiégéshez. Áprilisban közös fellépéssorozatra indultak volna az arkansasi Evanescence-szel, ám a koronavírus-járvány miatt csak jövő év őszén kelhetnek útra Amyékkel.

A Loudwire magazinnak adott nemrég egy kisebb interjút a frontasszony. Elsőként a májusban megjelent Entertain You című dalról mesélt.

"Az emberek különbözőek. Különböző bőrszínűek, vallásúak, szexualitásúak. Ezt próbáljuk megjeleníteni a dallal."

- kezdte mondandóját Sharon, aki azt is elárulta: a vad kisfilm ötletét a manapság igen elterjedt és riasztó méreteket öltő bullying, azaz zaklatás adta.

95322729_111626370534930_4518034909373136896_n.jpg

Kiderült továbbá: az Entertain You egy önálló dal, amely felkerül majd a következő lemezre.

Az énekesnő sok negatív dolgot megtapasztalt a Resist kiadását megelőzően: 2017-ben édesapja megbetegedett, 2018 tavaszán pedig elhunyt, pont akkortájt, amikor Sharon megjelentette első szólóalbumát, a My Indigót. 

"A Hydra koncertkörútja után zsákutcában éreztem magam. Nem tudtam dalokat írni, nem voltam biztos abban, hogy folytatni akarom a zenekarral. Sokat gondolkodtam, mi legyen a következő lépés a zenében? De nemcsak én éreztem rosszul magam, hanem a többiek is..."

Sharon 24 éve vezeti a Within Temptationt, de a Hydra-turné után mintha kifogyott volna az ihletből. Ezt tetézte édesapja betegsége és még jó néhány, személyes természetű probléma, amelyek miatt közel került a kiégéshez - erről itt mesélt bővebben.

"Olyan volt, mint egy hullámvasút. Azt hiszem, ez volt az egyik legrosszabb dolog, ami valaha történt velem."

Szólóalbuma, a My Indigo írása közben fedezte fel újra a Within Temptation-dalok szerzésében rejlő varázst. E projekt Sharon saját projektje, teljesen más zenét játszik, mint anyacsapata, és a lemez elkészítésében csapattársai sem vettek részt. 

De mi a helyzet az új Within Temptation-albummal?

unnamed_7_2.jpg

"Az új albumra még csak két dalt vettünk fel. Az egyik az Entertain You. A Resisten főleg az adatvédelem és az ezzel kapcsolatos aggályok voltak a téma, az új lemez viszont a társadalmi problémákat veszi majd alapul. Mindenki a saját hullámvasútjában ül, különösen most, de sokan a zenéra koncentrálnak. Számomra ez nagyon fontos inspiráció."

- zárta sorait a 46 éves énekesnő, aki korábban elmondta: más zenekarokkal ellentétben ők mernek változtatni és újításokat eszközölni.

 

 

komment

Sharon den Adel: "Bár minden elcseszett, a jövő szebb is lehet..."

2020. július 23. 18:15 - Jurancsik Eszter

A holland Within Temptation megalakulásakor, 1996-ban még az akkor teret nyert, gótikus, szimfonikus metált játszotta, majd fokozatosan haladtak a modernebb hangzás felé. A 2014-es Hydra című nagylemezükön rengeteg ilyen irányú változás volt, a 2019-ben megjelent Resist pedig már teljes egészében erre a stílusra épült.

A Loudwire magazin készített most interjút a zenekar frontasszonyával, Sharon den Adellel, aki nemcsak a zenéről, hanem más témákról is szókimondóan nyilatkozott.

"Természetesen metal együttes maradunk, de nyitott gondolkodásúak vagyunk. Úgy érzem, ez segített nekünk az elmúlt években."

d8n66bxeuyhvapw6rnndqf-1024-80.jpg

- kezdte mondandóját Sharon, majd így folytatta:

"Az Iron Maidentől elkezdve a Linkin Parkig sokan inspirálnak minket! Amikor a 2011-es, The Unforgiving albumot vettük fel, a 80-as évek ihlették a zenét: Metallica, Iron Maiden, különösen az In The Middle Of The Night-ban hallhatod."

Nemrég nyilatkozta az énekesnő: meglátása szerint a mai könnyűzenéből hiányzik a lázadó vér, ami egyedivé tenné a csapatokat, noha látja, hogy néhányan hozzájuk hasonlóan kísérletezgetnek a műfajok keverésével. Ő maga is a 80-as, 90-es évek hangzásához nyúlt vissza, amikor My Indigo című szólóalbumát rögzítette 2017-ben.

A Within Temptation-koncerteken azonban szomorú emlékek is feljönnek az énekesnő lelkéből, például édesapja 2018-as halála. Sharon papája hosszú, súlyos betegség után hunyt el, az ő emlékére írta a Resist albumon hallható Supernova című dalt.

"Néha túl soknak éreztem, amikor a lelkemhez igazán közeli dalokat kellett énekelnem a színpadon. Olykor meg kellett szakítanom az éneklést, mert sírva fakadtam. Ez nem olyan dolog, amit meg akarok mutatni az embereknek. Ugyanakkor ezek a pillanatok eltüntettek egy bizonyos határvonalat és szinte éreztem az emberek ölelését. Megvolt tehát ennek a szépsége is."

Kifejtette véleményét a környezetvédelemről, ahogyan korábban például honfitársát, a Nightwish-énekesnő Floor Jansent is hallhattuk ebben a témában, több alkalommal is.

"A klímaváltozás félelmetes. És senki sem tudja, mitévő legyen! Ha nem fogunk össze, hogy ezt visszaszorítsuk, igen rossz vége lesz a dolognak. Néhány ország komoly veszélyben van a tengerszint emelkedése miatt, és szigetek fognak eltűnni! A világ változik, de szerintem túlságosan gyorsan, és ez ijesztő. Soha nem gondoltam volna azelőtt, hogy ez olyan méretű problémává növi ki magát, hogy a gyermekeim megtapasztalják..."

unnamed_7_1.jpg

Ám Sharon szerint van remény. Elárulta: Boyan Slat, egy fiatal holland tudós kitalált egy módszert az óceánok tisztítására, az általa létrehozott alapítvány The Ocean Cleanup néven működik, 2018 szeptemberében pedig munkába állt az első óceántisztító szerkezet. 

"Mindig mindenki másokat bízott meg ezzel a feladattal, Hollandiában viszont megtörtént az áttörés. Minden el van cseszve, de lehet ez jobb is!"

- fogalmazott igen nyersen Sharon, aki családjáról is megosztott pár titkot:

4680d236e85367d72ddb20f97bb2bd49.jpg

"Mindig honvágyam van a turnékon. Szükségem van arra, hogy "földeljem magam", és visszatérhessek egy más életritmushoz. A gyerekeket iskolába kell vinni, a szemetet ki kell vinni, és vacsorát is főznöm kell!"

 

komment
süti beállítások módosítása