Kalózhajó a csúcs felé: Visions of Atlantis koncertbeszámoló

2024. szeptember 23. 08:35 - Jurancsik Eszter

Ahogy BornVillain látta

461160674_18455485885016109_7727047976251936815_n.jpg

Vannak zenekarok, amik egyből a csúcsra robbanva kezdik meg karrierüket. A Visions of Atlantis nem ilyen. A zenekar még 2000-ben alakult, azóta túlesett számos tagcserén, különös tekintettel a férfi és női énekesi posztokon. A banda igen sokáig a klasszikus, gótikus vonalon próbált érvényesülni több-kevesebb sikerrel, aztán az énekesi posztra megérkezett Clémentine Delauney, majd pár évre rá Michele Guaitoli férfi énekesnént. A kettejükkel teljessé vált csapat 2022-ben lépett egy merészet és teljesen újradefiniálták önmagukat. Ekkor jött a "Pirates" lemezük, a VOA csillaga pedig felragyogott. Mi sem bizonyítja jobban az album sikerét, mint, a folyamatos, teltházas turnék, és az, hogy a Pirates-szel háromszor is tiszteletüket tették hazánkban is.

Új lemezhez természetesen új turné is jár, mindenki örömére, melyből hazánk sem maradhatott ki. A kezdetben osztrák, mára nemzetközivé duzzadt brigád a Barba Negra Blue Stage-en adott fergeteges koncertet. A turnéra két másik zenekar is elkísérte őket. Mire beléptem a kapun, már javában Seraina Telli zúzott a színpadon, így az ő műsorukból csak pár hangot csíptem el.

Az este számomra viszont nem csak egy "főattrakciót" tartogatott. A Fabienne Erni énekesnő vezette Illumishade koncertjét legalább annyira vártam, mint a kalózokét, szóval gyorsan be is pozicionáltam magam egy olyan helyre, ahonnan a legjobban tudom élvezni a koncertjüket. A svájci illetőségű brigádot még az év elején ismertem meg, amikor a Delain előtt szolgáltatták a talpalávalót. Akkor azt nyilatkoztam róluk, hogy ugyan tizenkettő egy tucat, de van bennük valami, ami miatt esetleg később is érdekes lehet számomra. Nos, azóta rendesen beleástam magam a munkásságukba, ami gyönyörű rózsaként virágzott ki előttem, és rendesen be is lopták magukat a szívembe, így már felkészült rajongóként vártam a kezdést.

460535801_10228769086923394_8169015086467776809_n.jpg

A picit több, mint háromnegyed órás koncertjük gyakorlatilag hibátlan volt. Az év elején látott, kissé még bátortalan, gyermekeink aranyos zenekar helyett egy már összeszokott, stabil, magabiztos csapat lépett színpadra. A műsor gerincét a friss Another Side of You lemezük adta, hat tétel érkezett erről a korongról. Az idejüket remekül használták ki, belefért egy lassabb dal is, ahol Fabi rendesen megcsillogtathatta nem mindennapi énektudását. Az Illumishade bizony megállíthatatlanul tör előre, minden megvan bennük, ami a sikerhez kell, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan főzenekarként látom őket viszont.

Setlist:

Enter The Void (intro)

Elegy

Enemy

Here We Are

Riptide

In The Darkness

Cloudreader

Rise

Tales of Time

World's End

Az Illumishade lehengerlő produkciója után azonban még hátra volt a java. Az átszerelés alatt a Barba Negra színpada kalózhajóvá változott, már ami a díszletet illeti. Itt gyorsan meg is jegyezném, hogy ez mekkora hiánycikk egyébként: egyre kevesebb olyan koncertet látni, ahol a színpadkép nem csak a hangszerekből és a rajtuk jatszó zenészekből áll. A Visions of Atlantis szerencsére nagyon is komolyan veszi a vizualitást: a kalózos tematika mind díszletben, mind kellékekben megjelenik a színpadon, ide értve a jelmezeket is. A Clémentine Delauney - Michele Guaitoli énekesekkel egésszé vált brigád nem bízta a véletlenre a hangulatot. A legfrissebb, "Pirates II - Armada" lemezről 11 tétel kapott helyet a programban, ami bátor, és egyben üdvözlendő is. Kevés zenekar van manapság, ami ekkora mellszélességgel vállalja a legújabb kiadványát, és nem Best of programmal készül. A program maradékát a '22-es Pirates lemezük adta, innen érkezett hát dal. A zenekar korábbi munkássagát egyedüliként a Heroes of The Dawn idézte meg a 2019-es "Wanderers" lemezről, ennél régebbre nem merészkedtünk.

461046193_18455485861016109_3760063449089268343_n.jpg

A kalózhajó megállíthatatlanul száguld előre, a VOA legénysége napról napra duzzad. Bizony nem lepne meg, ha egy-két éven belül a 800 fős Blue Stage helyett a 3500 fős Red Stage-et is bevenné a kalózcsapat. A kalózhajó megállíthatatlanul száguld előre, a VOA legénysége napról napra duzzad. Bizony nem lepne meg, ha egy-két éven belül a 800 fős Blue Stage helyett a 3500 fős Red Stage-et is bevenné a kalózcsapat.
Köszönet jár a H-Music Hungary-nek a szervezésért, valamint a Barba Negrának a helyszínért. Várom az újabb találkozást.

Setlist:


To Those Who Choose to Fight

The Land of the Free
Monsters
Mercy
Clocks
Heroes of the Dawn
Legion of the Seas
Tonight I'm Alive
Ashes to the Sea
Collide
Hellfire
The Dead of the Sea
Underwater
Magic of the Night
Pirates Will Return
Melancholy Angel
Master the Hurricane
Armada

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr9718497564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása