Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Mark Jansen: "Örülök, hogy Simone-nal barátok tudtunk maradni..."

2021. március 28. - Jurancsik Eszter

mark_jansen_and_simone_simons_by_maska13_dbd4cwg-fullview.jpg

Február 26-ával jelent meg a holland Epica új albuma, az Omega, amely igen szépen muzsikál a rajongók körében. A csapat elmondása szerint szeretett volna a kezdeti hangzáshoz visszanyúlni, valamint a dalok témái hasonlatosak a 2014-es The Quantum Enigmán található számokéhoz.

Igen hosszú utat járt be a csapat, amely 2002-ben alakult Sahara Dust néven - Mark Jansen elhagyva az After Forevert, saját együttest akart alapítani. Az első frontasszony a norvég Helena Michaelsen volt, akit most az Imperiában hallhatunk. Nem sokáig maradt a bandában, átadta a mikrofont az akkor 17 éves Simone Simons-nak, aki egy ízben elárulta: először nem is akart a zenekar énekese lenni.

epica_1_1_2.jpg

Az Epica egy promo fotója 2003 elejéről

Most egy podcastben Mark arról mesélt, milyen érzés együtt dolgozni egy olyan csapattaggal, akihez korábban romantikus szálak is fűzték - még karrierjük kezdetén ugyanis együtt járt Simone-nal, akivel 2004-ben tettek pontot kapcsolatuk végére, de a barátság megmaradt, ám nemcsak a közös munka miatt:

Nagyon szoros a barátságunk. Éppen egy órája beszéltem vele. Jóban vagyunk és megértjük egymást. Szerintem ritka, hogy jó kapcsolatot ápolsz a volt barátnőddel; nem sok ember mondhatja el ezt magáról.

- kezdte sorait a zenész, majd így folytatta:

A jelenlegi partnereinknek sincs ezzel problémája. Ez  eléggé különleges helyzet, és nagyon örülök, hogy ez így alakult. Mert mindkettőnk számára az Epica a szenvedélyünk, a szerelmünk, és soha nem akartunk volna lemondani róla csak azért, mert véget ért a kapcsolatunk. És aztán nagyon jó barátok lettünk. Ez nagyszerű, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt így meg tudjuk oldani. 

Simone férje Oliver Palotai, a magyar felmenőkkel is rendelkező Kamelot-billentyűs, akivel 2013-ban, két hónappal fiuk, Vincent születése után álltak oltár elé, Mark pedig Laura Macríval él együtt Szicíliában - az olasz operaénekesnő a MaYaN egyik vokalistája is.

Cristina Scabbia: "Nem írtunk új dalokat a karanténban"

news_2019-7-9_lacuna-coil-announces-new-album-735x400.jpg

Nem csillapodik a világot rettegésben tartó koronavírus-járvány, amely elég szépen hazavágta az együttesek, énekesek turné-terveit, koncertjeit.

Tavaly tavasszal, azaz egy éve indult volna útnak az olasz Lacuna Coil ázsiai turnéra, olyan városok érintésével mint Dubai vagy Tokió. Azonban a vírus elszabadulása és a karantén az ő számításaikat is keresztülhúzta, így kénytelenek voltak törölni a bulikat, amelyek keretein belül 2019 októberében megjelent albumukat, a Black Animát népszerűsíthették volna. Cristina Scabbia - aki több ízben hírt adott magáról a vesztegzárból- nemrégiben a The Pit riporterének mesélt ismét a karanténról, illetve elárulta, miért is nem dolgoztak új számokon a bezártság alatt. 

Őszintén szólva, nem akartuk, hogy egyetlen dalunk is összekapcsolódjon ezzel az időszakkal, mert nem erről akarunk beszélni. Természetesen esélyes, hogy öntudatlanul is inspirál majd minket a következő lemezen, mert mindent, amit megélsz, akaratlanul is zenébe és szövegbe öntöd.

- kezdte sorait Cristina, a csapat pedig korábban felfedte: nem éreztek késztetést arra, hogy új számokon dolgozzanak a karantén alatt.

Amikor új albumot írunk, az azért van, mert inspirál minket valami. De ha nem utazol, ha nem szerzel tapasztalatokat, ha nem találkozol új emberekkel és új kultúrákkal, nehezen találok ihletet. Élnem kell, hogy ihletet kapjak, és ugyanezt érzik a srácok is. 

Azt még a Black Anima megjelenése előtt elárulta a banda, hogy személyes élményeiket, fájdalmaikat használták fel a dalok írásakor, így e korong lett az eddigi legsötétebb és legkeményebb kiadványuk.

Klippremier: Alia Tempora - Bark On Me

at.jpg

2019 szeptemberében jelent meg az Alia Tempora második nagylemeze, a Dragonfly Effect, amelyről itt írtunk kritikát.

A koronavírus-járvány miatt az utóbbi időben nemigen lehetett hallani a Markéta Hrazdirová vezette zenekar háza tájáról, néhány nappal ezelőtt azonban élőfelvételes videóval rukkoltak elő a cseh modern metálosok: a fent említett albumon hallható Bark On Me című nótához készült kisfilm, íme:

 

Szintet kíván lépni következő albumával a Jinjer

163064571_4109956652362510_4569597941327806058_o.jpg

A Jinjer utolsó albuma 2019 októberében, Macro címmel került boltokba, a rajongók pedig imádják a korongot - a dalokkal még Ausztráliába is eljutott a banda, ennek eredménye egy tavaly novemberben megjelent koncertlemez, amely Alive In Melbourne címmel jelent meg. A csapat szekere az utóbbi években hihetetlenül nagyot futott, Ukrajnát pedig egyértelműen ők tették fel a metáltérképre. 

Nemrégiben mi is megírtuk, hogy a Tatiana Shmaylyuk vezette társulat dolgozik negyedik albumán, amellyel a Macro nyomdokain kívánnak haladni. Most a gitáros Eugene Abdukhanov mesélt a készülő korongról:

Azok, akik követnek minket, biztosan tudnak arról, hogy a Jinjer a világjárvány kezdete óta az új anyagon dolgozik. Ez egyike azoknak a helyzeteknek, ahol még a legnagyobb és baj is néha pozitív eredményt hozhat. A turnék elmaradásától eltekintve minden rendben, sikerült kreativitásunkat és csalódottságunkat egy dologra összpontosítani, és új dalokat írni belőlük, véleményem szerint ezek a legjobb zenék, amiket valaha is írtunk. Összetett, de mégis pokolian fülbemászó, durva hangokkal és ami a legfontosabb: érzésekkel... Ez az új album még magasabb szintre emelheti a zenekart.

- mesélte a zenész, itt pedig egy stúdiófelvételt láthatsz a dobos, Vladislav "Vladi" Ulasevich munkájáról:

süti beállítások módosítása