Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Hamarosan stúdióba vonul Marcela Bovio

A MaYan énekesnője új dalokon dolgozik.

2017. december 06. - Sarok Bettina

29226c6b2d60b39b48a7cf4cf1563a14.jpg 

Tavaly decemberben 11 év közös zenélés után végül a feloszlás mellett döntött a holland származású Stream Of Passion zenekar. A mexikói énekesnő még ezt megelőzően hírt adott arról, hogy szólóban folytatja tovább a zenélést, első lemeze pedig szeptemberben került az üzletek polcaira, ami az Unprecedented elnevezést kapta.

A vokalista egyébként nagyon mozgalmas karriert tudhat magáénak, hiszen a The Gentle Storm nevezetű zenekarban is tevékenykedik, de rövid ideig az Anneke Van Giersbergen alapította VUUR-ben is munkálkodott. A nyár folyamán azonban bejelentette, hogy immár hivatalosan is a MaYan zenekar tagja lett, mely csapat nem idegen számára, hiszen a kezdetek óta fellépett már velük.

Érdekesség, hogy a csapat már javában dolgozik harmadik nagylemezén, Mark Jansen elmondása szerint pedig sokkal különlegesebb lesz, mint elődjei, ugyanis amíg az előző két lemezen vendégénekesek közreműködtek, az új kiadványon már a hivatalos fennállással rögzítették.

A mexikói dalospacsirta azonban eközben sem unatkozik, ugyanis legújabb Instagram-posztjában elárulta, hogy januárban ismét stúdióba vonul, hiszen új dalai is készülőben vannak, így a vélhetően már a következő évben meglepi rajongóit második szólóalbumával.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr1813449761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása