Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Énekesnők átalakulása #9 - Ailyn

2017. július 19. - Jurancsik Eszter

A szoprán spanyol szépséget Pilar Maria del Carmen Monica Giménez Garcia néven anyakönyvezték 35 évvel ezelőtt, 1982. május 29-én. Ailyn kicsi kora óta énekesnőnek készült, és amilyen sok műfajban kipróbálta már magát, legalább annyiszor változott stílusa is. Mediterrán vonásai azonnal feltűnnek, akármilyen sminket vagy hajszínt visel. Rengetegszer változtatta hajszínét, volt már platinaszőke, melírozott, világosbarna és már-már feketébe hajló sötétbarna is. Jó ideje azonban csak vörös hajjal láthatjuk Ailynt, ennek is több árnyalatát kipróbálta. Karrierje kezdetén hazájában, egy lánycsapatban énekelte ázsiai popdalok átdolgozásait, majd részt vett 2007-ben az X-Faktorban is, ahonnan a negyedik körben esett ki.

fotojet_8.jpg

Ekkoriban szőkén mutatkozott, majd 2008-ban a Sirenia frontasszonya lett, és az együttesben töltött idő alatt kaméleonként változtatta stílusát. Az énekesnőről meg nem mondaná senki, hogy harmincon túl van, arcberendezése és bájos mosolya legalább 10 évvel fiatalítja meg. Ailyn heterochromiás, azaz mindkét szeme más színű: a jobb barnán, a bal pedig zölden ragyog a világra és a rajongókra. Néha mindkét szemét más-más színű szemhéjárnyalóval emeli ki, amely mégsem kelt diszharmonikus hatást, mert sosem viszi túlzásba a vakolást - bár a húszas évei elején gyakran elkövette ezt a hibát, manapság természetességével hódít, legutóbbi Facebookos képein például szinte egyáltalán nincs is rajta festék. Nat Enemede fotós képein ugyan művészi sminket láthatunk rajta, de a hétköznapokban nagyon ritkán hord rúzst és egyebeket. Öltözködésében igen változatos Ailyn, a színpadon fűzőben és szoknyában láthatjuk, "civilben" pedig szívesen vesz fel laza, kényelmes ruhákat. Nem viszi túlzásba az ékszerek viselését sem (pedig a spanyolokra sokszor jellemző, hogy magukra borítják az bizsus polcot).

A bejegyzés trackback címe:

https://femcsajok.blog.hu/api/trackback/id/tr2712674585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása