Mariangela Demurtas: "Továbbra is zenélni fogok!"

2022. szeptember 19. 12:35 - Jurancsik Eszter

mariangela-demurtas-6.jpg

Tegnapelőtt jelentette be a norvég Tristania, hogy befejezik működésüket. A zenekar 2019-ben még arról tájékoztatta a fanokat, hogy új nagylemez van készülőben - utolsó albumuk a 2013-ban, "Darkest White" címmel jelent meg, amely a harmadik korong volt Mariangela "Mary" Demurtas énekesnővel, aki 2007-ben váltotta Vibeke Stene-t a mikrofon mögött.

A csapat indoklásában nem személyes ellentétek szerepelnek a feloszlás okaként, hanem az egyik tag családjában felmerült súlyos betegség. Így minden tervük - beleértve egy, a közeljövőre tervezett dél-amerikai turnét - kútba esett. 

1584_2.jpg

Most Mariangela, a formáció volt énekesnője jelentkezett be Facebookján, amelyben köszönetet mond a rajongóknak és terveiről is szót ejt.

Köszönöm a kedvességeteket és a szereteteket! Sok üzenetet kaptam tegnap és szeretném volna megköszönni a csodálatos támogatást. Örülök, hogy sokan őrzitek a zenekar emlékét és a jövőben is hallgatjátok a lemezeinket, hiszen a zene mindig megmarad! Hálás vagyok a Tristaniával töltött csodálatos időkért és a lehetőségért, hogy sok fantasztikus embert ismerhettem meg, beutazhattam a világot és nagyon különleges pillanatokban lehetett részem. A nagyszerű emlékek mindig velem maradnak.

- kezdte sorait Mary, majd eképpen folytatta:

Azt azonban tudnotok kell, hogy a Tristania feloszlása nem befolyásolja a zenei tevékenységünket. A zenekar minden tagja számos különböző projektben vesz részt, és mindannyian nagyon hálásak vagyunk a követésetekért. Ami engem illet, sosem álltam le a zenéléssel, a Tristaniával közös második albumom, a "Darkest White" után, pontosan 2013-2014-ben írtam egy szólóalbumot, az "Elsewhere"-t , majd 2016-ban elindítottam egy új projektet Ardours néven, utóbbival 2019-ben két albumot adtam ki, a "Last Place On Earth"-t , 2020-ban egy EP-t "Eu4ia EP" és 2022-ben egy újabb albumot "Anatomy Of A Moment" elnevezés alatt, mindezt a Frontiers Recordsnál. Az elmúlt években volt néhány nagyszerű együttműködésem és közreműködésem más művészekkel is.

3008423-1102486168-533fu.jpg

Idén, év elején kiadtam egy szóló EP-t "Dark Ability" címmel, és júliusban színpadra vittem a projektemet.
Ebben a hónapban a Ricardo Gordo-val fogok fellépni egy különleges estén, ahol először énekelek portugál nyelven. Csak azt akartam, hogy tudjátok, mindig zenélni fogok, és harcolni fogok azért, hogy a tevékenységemet tovább folytathassam, aktív leszek, ez nem könnyű dolog, bár keményen dolgozom és szabad szellem vagyok, nem számít, milyen nehéz az élet néha, én mindig kihozom magamból a legjobbat! Itt az ideje továbblépni, kérlek tartsd meg Tristaniát a szívedben, csekkold a többi zenémet és ne félj követni az új projektjeimet vagy csatlakozz a Patreonomhoz az exkluzív tartalmakért! 

Hamarosan találkozunk!

Mary

Az olasz származású énekesnő Szardínia szigetén született 1981. november 4-én és zenén nőtt fel, már kamaszként próbálgatta hangját különböző együttesekben. A főiskola befejezése után Milánóba költözött és spanyol nyelvet kezdett tanulni, a Tristaniához való csatlakozása pedig meghozta az elismerést számára. Férje a Moonspell gitárosa, Ricardo Amorim, akivel 2015 óta házasok, 2017-ben megszületett Lorenzo nevű fiuk. A kis család a zenész szülővárosában, Lisszabonban él.

komment

Tarja: "A zene a megmentőm."

2020. november 28. 17:50 - Jurancsik Eszter

December 11-én és 12-én ad online elő-karácsonyi koncertet Tarja, amelyre a jegyeket már megvásárolhatják a fanok. Miközben a Nightwish egykori frontasszonya lelkesen készül a világszerte élőben látható bulikra, a Heavy New York kapta mikrofonvégre őt.

A finn szépség korábban mesélt dalainak készítéséről, most hasonló témák kerültek ismét terítékre. Például, gondolkodik-e az énekesnő azon, hogy milyen hatással lesznek a szerzeményei a rajongókra, miközben megírja őket?

"Nem feltétlenül gondolok erre, amikor leülök megírni egy dalt, hogy vajon milyen hatást vált ki majd. A dalszövegek írása manapság már annyira személyes, hogy az elsősorban nekem kell sokat jelenteniük, és nyilván remélem, hogy másoknak is jelentenek valamit. De nem mennék el odáig, hogy magyaráznom kelljen a dalszövegeimet, mindenki megérti a maga módján őket. Mert ez nagyon fontos. Ha megértek egy dalt a magam módján, az az én látásmódom, az én utam és mindig az én utam is lesz. Nem akarom, hogy ezt "ellopják" tőlem."

maxresdefault_8.jpg

- kezdte fejtegetni gondolatait Tarja, majd eképpen folytatta:

"De elképesztő látni-hallani a hatást, amelyet a zene, és úgy általában a  művészetek kiváltanak az emberekből. A zene megmentett engem. Amikor az utolsó albumomat készítettem, tényleg nagyon fáradt voltam. Úgy éreztem, nem tudom teljesíteni a magam elé tűzött határidőket."

- utalt ezzel az énekesnő 2019. augusztus 30-án megjelent albumára, az In The Raw-ra, amely lemezen található dalszövegeinek nagy része igen komoly fájdalom árán született meg. Így zárta sorait:

 

"Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy a dalszövegeket írom. És amikor befejeztem a munkát, úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Ezért elhiszem, hogy mindazok, akik azt mondják nekem 'annyira sokat segítettél', az igaz. És ez csodálatos. Úgy érzem, ezért vagyok itt, ezért szeretem a zenét, és ezért csinálom azt, amit csinálok."

komment

Kiderült, mikorra várható az új Delain-album

2019. június 24. 16:55 - Sarok Bettina

oh65f4lv2nqwbydxgmy7bf.jpg

Februárban dobta piacra újdonságát a holland Delain, a Hunter's Moon elnevezésű EP képében. A formáció köztudottan lázasan dolgozik vadonatúj korongján is, ám egyelőre a turnézás tölti be mindennapjaikat. A napokban azonban  az örömbe üröm is csordult, hiszen Merel Bechtold bejelentette távozását, mondván, itt az ideje, hogy a saját álmait kövesse.

A 27 éves tehetség elárulta, hogy továbbra is látható lesz a MaYaN köreiben, továbbá lerántotta a leplet új csapatáról is, ami a Dear Mother elnevezést kapta.

A Charlotte Wessels vezette brigád szekere viszont sebesen robog tovább, az énekesnő egy interjú keretein belül pedig elmondta, hogy reményei szerint 2020 elejére elkészül új nagylemezük:

Az egész nyári fesztiválszezon alatt felvételezünk,fellépünk,felvételezünk,fellépünk. Azt hiszem, hogy az album háromnegyede már elkészült. Figyelembe véve, hogy sokat turnézunk. Remélem, mire februárban eljutunk az Egyesült Királyságba már teljesen kész lesz az új lemez.

-mondta.

komment

Dalpremier: Within Temptation - In Vain

2019. január 11. 12:10 - Sarok Bettina

Megérkezett a harmadik kislemez.

488963772-1024x1024.jpg

Hamarosan - és egyben végre - boltokba kerül a zenekar visszatérő lemeze, a Resist. A lemezről eddig a három duettes tétel került bemutatásra, a fellépéseken azonban Sharon den Adelék szinte az egész számlistát felvonultatják. 

A napokban jelentették be, miszerint a mai napon egy újabb kislemezes nótát kívánnak nyilvánosságra hozni egy dalszöveges kisfilm képében. Néhány órája pedig már fel is került a formáció hivatalos YouTube-csatornájára az in Vain című szám, ami rövid időn belül hatalmas sikerre tett szert.

Íme!

komment

Újdonsággal készül Doro

2019. január 04. 15:50 - Sarok Bettina

Márciusban jelenik meg a kiadvány.

doro-pesch-2018-1300x607.jpg

Tavaly augusztusban jelent meg a német metálénekesnő huszadik nagylemeze, a Forever Warriors, Forever United. A korong igen különlegesre sikeredett, ugyanis számos vendég tette tiszteletét egy-egy szám erejéig, ilyen többek között a Sabaton, vagy Johan Hegg (Amon Amarth) - utóbbi már korábban is énekelt duettet Doróval, ám akkor a dalos pacsirta tette tiszteletét egy Amon Amarth-dalban. 

A vokalista ebben az évben sem kíván pihenni, sőt, valósággal zúzni fog, hiszen turnéra is indul, valamint március 8-án egy vadonatúj kislemezt is a boltok polcaira küld, Backstage To Heaven elnevezésen. Az újdonságra mindösszesen négy nóta került elhelyezésre, melyek közül három vendégek közreműködésével került rögzítésre.

Íme a dallista: 

01. Backstage To Heaven (feat. Helge Schneider) 
02. Heartbroken (feat. Doug Aldrich)

03. Blood, Sweat And Rock 'N' Roll (live) 
04. If I Can't Have You - No One Will (feat. Johan Hegg) (live)

komment

Floor Jansen: " Nagy kihívás elénekelni a Ghost Love Score-t"

2018. december 10. 15:50 - Sarok Bettina

Az énekesnő Nightwish-beli tevékenységéről mesélt.

cfe181340716c179fa0de419f7ff0565.jpg

Lázasan készül a Nightwish vadonatúj albuma, amit 2020-ra ígért a csapat, ám már többször is hangoztatták, miszerint az újdonság akár már 2019. végén boltokba kerülhet.  A zenekar jelenleg is turnézik, a márciusban megjelent Decades című válogatáslemeznek köszönhetően, melyen a srácok legnépszerűbb dalai kerültek elhelyezésre, minden egyes korszakból.

Floor Jansen énekesnőt  ezúttal a Duke TV kapta mikrofonvégre, mely beszélgetés során mesélt a jelenleg is zajló dalszerzésről, továbbá arról is fecsegett, hogy milyen is számára a régi dalok előadása, melyek bevallása szerint hatalmas kihívásnak számítanak számára.

Nem igazán dolgoztam a hangon. Ez amolyan természetes előrelépés, amikor arra gondolsz, hogy milyen érzelmekre van szüksége a dalnak. Próbáltam elénekelni a dalokat, először csak a régi felvételeket, de ez egy rettenetes módja a zene tanulmányozásának, mivel eléd tárul az eredeti énekes értelmezése. Az igazi megismerés akkor következik be, amikor együtt próbálunk, nem csupán amiatt, ahogyan énekelek, hanem ahogyan játszuk a dalokat. Most Troy is a zenekarban van, aki különleges eszközökkel járul hozzá a nótákhoz.

- mesélte, majd szót ejtett a rajongók régi-új kedvencéről is, a Ghost Love Score-ról:

Ezt az egyik legnagyobb kihívás elénekelni, mivel ez egy nagyon jó dal. De természetesen úgy érzem, hogy a vége... Igen, én mindig másként énekelem, ez csak az egyik módja annak, amivel hozzájárultam, a rajongók pedig szeretik. Nagyon szeretem játszani ezt a dalt, mivel nagyon különlegessé vált számomra, hiszen oly módon jön ki belőlem, hogy azt nem tudom előre megjósolni, ezek a dolgok csak úgy jönnek, nem lehet őket kitanulni. S természetesen ezért is olyan különleges számomra ez a dal.

- tette hozzá.

komment

Első DVD-je kiadására készül a Visions Of Atlantis

2018. november 30. 16:34 - Sarok Bettina

A formáció új énekessel karöltve dolgozik.

voa46965798_2344674145574929_4621412315466563584_n.jpg

Tavaly jelent meg a zenekar legutóbbi, és egyben eddigi legnépszerűbb kiadványa, a The Deep & The Dark. Ahogyan említettük, a csapat hatalmas sikereket ért a koronggal, ám ennek ára is volt. Idén ugyanis Siegfried Samer énekes kilépett az együttesből, amit 2013 óta erősített.

A felek szerencsére barátságban váltak el egymástól, sőt a csapat abban reménykedik, hogy egy napon ismét együttes erővel léphetnek rivaldafénybe. A Clémentinte Delauney vezette brigád azonban nem vesztegette idejét, így az olasz származású  Michele Guaitoli személyében hamar megtalálták Siegfried utódját.

A formáció ezt követően bejelentette, hogy február 22-én, The Deep & The Dark Live @ Symphonic Metal Nights elnevezésen piacra dobják első DVD-jüket, melynek számlistája és borítója egyaránt napvilágra került.

Íme:

01. Intro
02. The Deep & The Dark
03. New Dawn
04. Book Of Nature

05. Ritual Night
06. Lost
07. The Silent Mutiny
08. The Last Home
09. Words of War
10. The Grand Illusion
11. Passing Dead End
12. Return To Lemuria

visionsofatlantisdeepdarklivecd.jpg

komment

Dalpremier: Within Temptation - Raise Your Banner

2018. november 16. 13:03 - Sarok Bettina

Megérkezett az Anders Fridénnel felvett duett.

wt2018_1000x350-1_1000x350.jpg

Hosszas kihagyás után, idén tért vissza a rivaldafénybe Hollandia egyik legnépszerűbb metálzenekara, a Within Temptation. A formáció december 14-én piacra is küldi vadonatúj, különleges elemekből felépített stúdiólemezét, ami a Resist elnevezést kapta. 

A korong beharangozója, a The Reckoning című szám volt, ami Jacoby Shaddix-szel került rögzítésre. Az újdonság hatalmas siker lett, ám az is köztudott, hogy a zenekar néhány új dalt már fel is tett a koncertek számlistájára, melyek ugyancsak elnyerték a célközönség kegyeit.

Mint ismeretes, a beharangozás előtt, kiszivárgott az újdonságról a Raise Your Banner című dal, amit Sharonék még mindig nem kommentáltak ám minden bizonnyal ez a történés ösztönözte őket arra, hogy vadonatúj dalszöveges kisfilmjük eme nótához szolgáltasson alapot.

A napokban azt is sejtelmesen elárulták, hogy új kisfilm is készülőben van, a mai napon pedig bemutatták a már fent is említett Raise Your Banner című szerzeményhez készült, ismét fantasztikus, bár méltán egyszerű  képi világgal ellátott dalszöveges videót. 

Íme:

komment

Új lemezén dolgozik a Kobra And The Lotus

2018. november 14. 18:52 - Sarok Bettina

A formáció háza táján nincs megállás.

kobraandthelotus.jpg

Idén került a boltok polcaira a formáció legújabb albuma, a Prevail II. A lemez a tavaly megjelent Prevail I nevezetű kiadvány folytatása, így nem is olyan meglepő, hogy elődjéhez hasonlóan azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a célközönség körében.

A Kobra Paige vezette alakulat jelenleg is e korongot népszerűsíti világszerte, ám nemrégiben bejelentették, hogy helyet foglaltak a stúdióban is, ugyanis elkezdtek dolgozni vadonatúj albumjukon, ami minden bizonnyal a jövő évben kerülhet a fanatikusok kezeibe.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kobra and the Lotus (@katlofficial) által megosztott bejegyzés,

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kobra and the Lotus (@katlofficial) által megosztott bejegyzés,

 

Érdekesség, hogy a zenekar a közelmúltban megjelentetett egy vadonatúj dalszöveges videoklipet, ami ezúttal a Let Me Love You című szerzeményükhöz készült.

komment
süti beállítások módosítása