Mint azt néhány napja megírtuk, az Ideas legénysége úgy döntött, Király Anna énekesnő távozása után szögre akasztják a banda tevékenységét és egy új projekten kezdtek dolgozni - a formáció a Drastic Times nevet kapta, amely elnevezést az idei év történései ihlették.
A zenekar Suták Vanda énekesnővel az élen látott munkához, ennek eredményeképpen tegnap debütálhatott első videoklipjük, amely az Egy test, egy lélek címet viseli, íme!
Bár az arkanasi formáció új nagylemezének -amely a The Bitter Truth címet fogja viselni- pontos megjelenési időpontjáról egyelőre nincs hír, a csapat három dalt is megjelentetett a közelmúltban. Először a Wasted On You-t, majd a The Game Is Overt, nemrégiben pedig Use My Voice címmel jött ki az új szerzemény.
A dal kapcsán Amy Lee, a banda énekesnője felfedte politikai nézeteit:
"Azt akarom, hogy a zene legyen a szabad helyünk, ahol mindannyian megtaláljuk a közös hangot, de néha az érzéseimet nem tudom visszatartani. És ha igaz akarok maradni magam és a zeném felé, mint amilyen mindig is voltam, akkor ki kell mondanom, ami a szívemet nyomja. Nem fogadok el hazugságot, csalást vagy megfélemlítést a kormányomtól! Ha szó nélkül tűrjük ezeket a visszaéléseket, akkor rendben van, ha vezetõink hazudnak nekünk, csalnak, döntéseinket pedig semmibe veszik."
A dalban énekel Sharon den Adel a Within Temptation-ből, hallható a The Pretty Recklessből ismert Taylor Momsen, a Halestormos Lzzy Hale, felbukkannak Amy testvérei, Carrie South és Lori Lee Bulloch, Deena Jakoub a Veridia énekesnője, Amy McLawhorn, a gitáros Troy McLawhorn felesége, és hegedűn játszik Lindsey Stirling, aki a 2017-es Synthesis lemezen is hallható volt.
Október 23-val jelenik meg a Leaves' Eyes új albuma, amely a The Last Viking címet kapta. Ez lesz a második kiadvány, amelyen a finn származású Elina Siirala (aki az Angel Nation alapítója is) énekel - ő váltotta a 2016 tavaszán, botrányos körülmények között eltávolított Liv Kristine-t.
A zenekar megmutatta az ősszel érkező kiadvány borítóját és dallistáját is. A produceri munkálatokat Alexander Krull gitáros végezte, és a Black Butterfly című számban feltűnik majd a Visions of Atlantisből és az Exit Edenből is ismert francia Clémentie Delauney is.
A lemezről a napokban került fel a Youtube-ra az első klipes szám, amely a Dark Love Empress című nótához készült, íme:
Szeptember 4-ével landol a boltok polcain a houstoni Oceans Of Slumber új albuma, amelyet a csapat magáról nevezett el. Eddig hallhattuk-láthattuk az A Return To The Earth Below és a The Adorned Fathomless Creation című dalokat.
A Cammie Gilbert által vezetett együttes most újabb szerzeménnyel kedveskedik a rajongóknak, a The Colors Of Grace képében, íme:
Eredetileg e hónap végére tervezte kiadni új, Manifest címre keresztelt új nagylemezét a svéd és dán tagokból álló Amaranthe, ám a világon tomboló koronavírus-járvány miatt rengeteg zenész kényszerült tervei átütemezésére. Elize Rydék ígérete szerint azonban már nem kell sokat várnunk a formáció kiadványára, ugyanis október 2-ával elérhető lesz.
Az albumról eddig két dalt hallottuk-láttunk, a Do Or Die-t, amelyben a banda menedzsere, az egykori Arch Enemy-frontasszony Angela Gossow is vendéghörög, valamint a vírushelyzetről (is) íródott Viralt.
Korábban a zenekar megmutatta rajongóinak a lemezborítót éd a dallistát is, most pedig újabb meglepetéssel rukkolt elő a csapat: klipet forgattak a Strong című dalukhoz, amelyben nem más hallható, mint a finn Battle Beast-énekesnő Noora Louhimo, íme:
A 2016 tavaszán, rákbetegségben elhunyt Trees of Eternity-frontasszony Aleah Stanbridge posztumusz szólóalbuma ugyan késik a koronavírus-járvány miatt -eredetileg az énekesnő 44. születésnapjára volt betervezve a kiadás- de a Svart Records az előrendeléseket maradéktalanul teljesítette, és elküldte a lemez letöltési linkjét.
A néhai Aleah dalai két CD-n érkeznek meg -remélhetőleg mihamarabb- azokhoz, akik megvásárolták a kiadványt, ám Juha Raivio, az angyali szépségű és hangú énekesnő párja és zenésztársa nem hagyta magára kedvese fanjait - az elektronikus változatban felcsendülő dalok közül klipes formában megjelentette a Breathe, a Vapour, a My Will, a Sacrifice és az Inverted Enlightenment című szerzeményeket.
Tegnap jelentette be a finn születésű zenész, hogy a The Tower is látható lesz a mai nappal. Érdekesség, hogy a felvételt teljesen véletlenül találta meg Juha, amikor Aleah demóit, verseit és dalszövegeit összegyűjtötte, ráakadt egy addig nem látott lemezen. Íme, a dal!
Szeptember 4-én érkezik a houstoni prog metalos Oceans Of Slumber negyedik nagylemeze, amelyről tudni lehet, hogy a 2018-as The Banished Heart című album folytatása lesz.
Cammie Gilbert, a zenekar szépséges énekesnője eképpen nyilatkozott az első klipes dalról, az A Return To The Earth Below-ról, amelyet júniusban mutattak meg a rajongóknak:
"Önmagunkban, akárcsak a társadalomban, vannak olyan ciklusok, amelyeket meg kell szakítani. Azokat, amelyek visszathúznak minket, amelyek szétcincálnak minket, amelyek gyötrelmet okoznak. Néha minden előjel nélkül jelennek meg a repedések a felszínen, majd érzelmi zűrzavart okoznak, akár reménytelenséget is. Egy pont után nem szabad tovább menekülni. Sem a fájdalom, sem az igazság, sem önmagunk elől. Szükség van az önvizsgálatra, az hozhatja el a békét, kívül és belül egyraránt. Az A Return To The Earth Below erről a belső utazásról szól. A szív és az agy harcáról, ahogy a megoldás keresése folyik. Nem is találhattunk volna jobb időpontot a dal kiadására, hiszen jelenleg mindannyian a változás kereszteződésében állunk..."
A csapat nem tétlenkedik, itt a második dal is a lemezről, a The Adorned Fathomless Creation:
Tegnapelőtt The Game Is Over címmel újabb szerzeménnyel örvendeztette meg rajongóit az arkansasi Evanescence. A dal szerepel majd a The Bitter Truth című új albumukon, amely a tervek szerint még az idei évben boltokba kerül.
Amy Lee, a csapat énekesnője így mesélt a dalról:
"A The Game Is Over" egy hangos ígéret, hogy a külvilág felé is inkább a valódi énem leszek - ne zárkózom be, mert már nem lehet. Ez egy ima is, hogy jobbá válj, hogy ne érezd magad ilyen zavarodottan, bezárva és megbántva."
A szám tehát azokról az emberekről szól, akik megpróbálnak megfelelni a társadalom elvárásainak, és ezért egy fajta álarcot öltenek magukra, nehogy a perifériára kerüljenek.
Ugyan a néhai Trees of Eternity-frontasszony Aleah Stanbridge posztumusz lemezének fizikai formátumú megjelenése a koronavírus-járvány miatt csúszik, akik korábban megvásárolták a kiadványt, ma reggel megkapták a letöltési linket a Svart kiadótól. A korong a tervek szerint július 17-én landol az üzletek polcain, és e dátumot követően kapják meg postán azok, akik áprilistól előrendelték.
Másik örömhír, hogy a mai nappal elérhetővé vált a 2016 áprilisában, 39 évesen elhunyt Aleah újabb dalának videója, a Breathe.
Az angyali szépséggel és hanggal megáldott Aleah a mai napon lenne 44 éves, a kisfilm elején pedig ő is látható egy régebbi felvételen, amint Velencében, egy gondolában ül és mosolyogva integet a kamerának.
2010-ben alakult a Taleteller Tóth Tibornak köszönhetően, aki azt tervezte, olyan szimfonikus metálzenekart hoz létre, amely albumonként egy-egy történetet mesél el. A zenekar inspirálói között olyan csapatokat és zenészeket említ meg, mint a Stratovarius, a Nightwish vagy Hans Zimmer.
Több tagcserén is átesett az együttes, jelenleg Csák Annamária az énekesnő, akivel elkészítették legújabb kisfilmjüket az Aurora című szerzeményükhöz, íme: