Október 8-án jelenik meg a Vanilla Ninja Encore című visszatérő lemeze, amelyre nem kevesebb, mint 14 évet vártak a formáció rajongói.
A négy észt lány alkotta zenekar - Triinu Kivilaan, Lenna Kuurmaa, Katrin Siska és Piret Järvis - három nótát videoklipes formában is megmutattak, először érkezett a Gotta Get It Right, a No Regrets, majd a The Reason Is You. Néhány nappal ezelőtt újabb szerzeménnyel jelentkeztek a csajok, amely egy, a No Regrets-hez hasonlóan egy lassabb tempójú szám, és az Incredible címet viseli, íme:
Tavasszal robbant be a metálszíntérre a Plush, amely csapat négy szemtelenül fiatal és tehetséges lányból áll. Moriah Formica-t, az együttes énekesét a The Voice tehetségkutató 2017-es szériájában láthatták a tengerentúlon, mentora, Miley Cyrus pedig rockistennőnek kiáltotta ki az akkor 16 éves lányt.
Moriah három zenésztársat talált maga mellé - Ashley Suppa basszusgitárost, Brooke Colucci dobost és Bella Perron gitárost - és létrehozta a Plush-t, a formáció első dala pedig Hate címmel debütált.
Neve ellenére a zenekar nem tingli-tangli muzsikát játszik, hanem érett rockdalokat, arról pedig nyáron tájékoztatta rajongóit a banda, miszerint készítik első albumukat.
Tegnap jelentette be a négyes, hogy debütáló albumuk a csapat nevét fogja viselni, és a Pavement Entertainment gondozásában, október 29-ével kerül boltokba.
Íme, a számok listája és a borító:
"Athena"
"Champion"
"Hate"
"Found A Way"
"I Don’t Care"
"Sober"
"Better Off Alone"
"Sorry"
"Why Do I Even Try"
"Bring Me Down"
"Don’t Say That"
"Will Not Win"
"Walk Away"
Nemrégiben a lányok új dalhoz készítettek videoklipet, íme az Athena:
Szeptember 17-én dobta piacra negyedik albumát The Unknown címmel a kaliforniai Edge of Paradise, amelyről ITT olvashattok kritikát. A lemezről klipes formában megjelentek a Digital Paradise, a My Method Your Madness, a The Unknown és a False Idols című szerzemények, most pedig újabb videót készített a Margarita Monet vezette formáció - a Tidal Wave-hez forogtak a kamerák, íme:
Az ausztrál Temtris Ritual Warfare című, sorban már hatodik stúdióalbuma április végén jelent meg, amelyről videó formájában is kijött a Forever, a címadó Ritual Warfare és a Race to the End.
A Genevieve Rodda énekesnő vezette heavy metalosok most utóbbi nótához forgattak hivatalos videoklipet, íme az eredmény:
Nemrégiben hallhattuk az ukrán prog/szimfometálos Ignea új szerzeményét, amely Bosorkun címmel vált elérhetővé a Youtube-on, néhány nappal ezelőtt pedig a banda bejelentette: október 21-ével új középlemezt jelentetnek meg, amelynek a Bestia címet adták, és amely kiadványon a szintén ukrán szimfonikus death metalban nyomuló Ersedu formáció is közreműködik.
A dalok listája:
1. Bosorkun / IGNEA
2. Magura’s Last Kiss / IGNEA
3. Mermaids / IGNEA / ERSEDU
4. Black Garden / ERSEDU
5. The Eaters of the Sun / ERSEDU
6. The Symphony of BESTIA / IGNEA / ERSEDU
A Helle Bogdanova vezette csapat 2020 áprilisában jelentkezett albummal, amely a The Realms of Fire and Death címet viselte, és hasonlóképp a 2017-es The Sign of Faith-hez hasonlóan igen keményen szólt.
Az EP-t előrendelheted ITT, időközben pedig új dallal is jelentkezett az együttes Mermaids címmel, amelyben az Ersedu is hallható, íme:
A bostoni szimfonikus/fantasy metálban ténykedő Seven Spires két napja jelentette meg Gods of Debauchery című, sorban harmadik albumát. Adrienne Cowan énekesnő és a srácok még a lemez boltokba kerülése előtt megmutatták a The Cursed Muse, The God Is Dead, a címadó Gods of Debauchery, a Lightbringer, valamint a The Unforgotten Name című szerzeményeiket.
A korong kiadásának napján újabb dal vált elérhető a Youtube-on, ez pedig a Dare To Live, íme:
2019-ben jelent meg a kanadai The Agonist "Orphans" címet viselő nagylemeze, amely a harmadik album volt Vicky Psarakis énekesnővel, aki 2014-ben váltotta a mikrofon mögött az Arch Enemybe átigazolt Alissa White-Gluzt.
Nemrégiben a frontlány Sicksense néven új együttest is alapított, amely groove-os, dallamos zenét játszik, azonban a The Agonist is visszatérésre készül, azt pedig már egy ideje tudni lehet, hogy a banda új stúdióalbumán dolgozik.
A mai nappal mutatta be a zenekar vadonatúj dalát, amely a Remnants In Time címet viseli. A szerzemény a "Days Before The World Wept" elnevezésű középlemezen kap majd helyet, amely kiadvány október 15-én jelenik meg, és ITT tudod előrendelni.
A számlista:
01. Remnants in Time
02. Immaculate Deception
03. Resurrection
04. Feast on the Living
05. Days Before the World Wept
Az új kisfilmről Vicky eképpen mesélt:
Azt akartuk, hogy a képi megjelenés határozottan tükrözze a dalszövegeket és a mögöttük álló gondolatokat, és ebben kulcsfontosságú volt, hogy démonná változzak. Nagy rajongója vagyok a horrorokat, sci-fiket idéző sminknek, így a profi sminkessel való munka király érzés volt! Ez a dal - és a videó is - a szélsőségekről szól. Angyali és démoni, törékeny és erős, finom és agresszív. Sok mindent megtestesít abból, amiről a The Agonist szól.
Íme, a videó!
Két nap múlva kerül boltokba a Jinjer vadonatúj albuma, a 11 dalt felvonultató Wallflowers. Mint az korábban kiderült, a zenekar alighanem eddigi legsötétebb kiadványát készítette el, és amely korongról az énekesnő Tatiana Shmayluk így nyilatkozott:
"Ha mentális támogatást remélsz majd a daloktól, akkor rossz hírem van. Ezt ugyanis nem fogod ettől a lemeztől megkapni, mert nagyon sötét és nyomasztó lesz. Egyetlen vigasztaló szót nem találsz rajta. Nyugtalan az egész album."
A csapat zenéjére mindig is nagy befolyással volt szülőhazájuk, Ukrajna politikai helyzete is, ám a friss lemezen ez minden eddiginél nagyobb szerepet kap - Tatiana egyébként nemrégiben nyomasztó emlékeit is felfedte egy interjúban, és akadt, hogy sírva fakadt a stúdióban.
Az albumról hallhattuk már a klipes formában is megjelent Vortex és Mediator című dalokat, a banda pedig ma új szerzeménnyel rukkolt elő, a Wallflowert tárják most a nagyérdemű elé, itt a hozzá készült videó: