Delain: 7 éves a We Are The Others

2019. június 04. 16:05 - Jurancsik Eszter

Nosztalgia Charlotte-ékkal!

2012. június első napján jelent meg a holland együttes We Are The Others címet viselő nagylemeze, amely a harmadik stúdióalbuma volt a Charlotte Wessels énekesnő által vezetett csapatnak. 

ddd.jpg

Az előző két korong, a Lucidity (2006) és az April Rain (2009) után sokak szerint ez lett az első olyan kiadvány, amelyen a zenekar "önmaga mert lenni."

delain_2012_2.jpg

 

 

A korong címét és címadó szerzeményét egy igen szomorú esemény adta: Sophie Lancaster egy teljesen átlagos, húszéves fiatal lány volt, rajongott a rockzenéért, külsejével is ezt közvetítve a világ felé. Sophie-t és barátját egy több fős társaság támadta meg és verte össze egy Lancashire-i parkban 2007. augusztus 11-én, a hajnali órákban - mint kiderült, indítékuk a két fiatal goth külseje volt. Sophie-t és Robertet órákkal később találták meg vérükbe fagyva. Kórházba szállították őket, de Sophie sérülései olyan súlyosak voltak, hogy 13 nap haláltusa után feladta a küzdelmet. Halálának oka a verés közben elszenvedett fejsérülések és az ebből következő agyvérzés volt. Párja is életveszélyes állapotban került az intenzív osztályra, de ő szerencsésen felépült. 

Érdekesség, hogy a dalhoz forgatott videóban feltűnik a szintén holland Within Temptation két alapítója, Sharon den Adel és Robert Westerholt is. A számmal a gyűlölet-bűncselekmények ellen kívánta felvenni a harcot a csapat, és a szerzemény a mai napig az egyik legnépszerűbb Delain-dal, gyakran felcsendül a koncerteken. 

A korongon még jó pár, komoly népszerűségnek örvendő szám is helyet kapott, mint például a Get The Devil Out Of Me, az Electricity vagy az Are you Done with Me.

 

 

komment

Retro rovat - 14 éves a Within Temptation The Silent Force című albuma

2018. december 14. 00:15 - Jurancsik Eszter

Nosztalgiázzatok Sharonékkal!

2004. november 11-én jelent meg a holland együttes The Silent Force címre keresztelt harmadik nagylemeze. Első komolyabb sikereiket a 2000-ben piacra dobott Mother Earth albummal aratták, ám ez a korong toronymagasan túlszárnyalta elődjét.

withintemptation-silentforce.jpg

A borító

A korong címét egy Indonéziában élt holland író, Louis Couperus azonos című könyve szolgáltatta - Sharon den Adel is ugyanitt élt családjával édesapja munkája miatt kislányként, különleges színpadi táncát is itt tanulta.

 

sharon_1_291008.jpg

 

Jóval több szimfonikus elemet vonultatott fel a kiadvány, mint az előző lemezek, sokan a The Silent Force által ismerték és szerették meg a zenekart. Sharonék 2005-ben indultak nagyobb turnéra a lemezzel, amelyről a következő dalok jelentek meg kislemezes formában: Stand My Ground, Memories, Angels és a Jillian (I'd Give My Heart).

 

A Stand My Ground és az Angels videoklipje a mai napig a banda legnépszerűbb kisfilmjei közé tartoznak és a koncerteken is gyakran felcsendülnek. 

silentforce6.jpg

Promo kép 2004-ből

A turné alatt Sharon terhes lett első gyermekével, Eva Lunával, aki 2005. december 7-én született meg. A kislány születését követően két fiúgyermeknek - Robin Aiden (2009) és Logan Arwin (2011) - is életet adott a mezzoszoprán hangú énekesnő, aki 1994 óta él boldog párkapcsolatban a formáció gitárosával, Robert Westerholttal. Sokáig gyermekeit is magukkal vitték a koncertkörutakra és fesztiválokra a büszke szülők.

2016-ban a Metal Hammer magazin összeállított egy listát a 21. század 100 legjobb metálalbumáról, a The Silent Force pedig a 33. helyezést kapta. 

A dalok listája:

1. Intro

2. See Who I Am

3. Jillian (I'd Give My Heart) 

4. Stand My Ground

5. Pale

6. Forsaken

7. Angels

8. Memories

9. Aquarius

10. It's The Fear

11. Somewhere

komment

15 éves az Epica első nagylemeze

2018. június 05. 12:08 - Jurancsik Eszter

Ma 15 éve jelent meg a korong

2003. június 5-én jelentette meg első stúdióalbumát a holland Epica. 
 
A csapat 2002-ben alakult a gitáros-hörgős Mark Jansennek köszönhetően, aki ekkortájt az After Forever tagja volt. Elmondása szerint egy olyan formáció létrehozása foglalkoztatta, amelyben klasszikus, szimfonikus metált játszhat, így otthgyta a bandát és elkezdett zenésztársakat keresni maga mellé. Így alakult meg a Sahara Dust. A frontasszony ekkoriban a norvég Helena Iren Michaelsen volt, ám őt hamarosan Mark akkori barátnője, az akkor még csak 17 éves Simone Simons váltotta fel. Nevet változtattak, a Kamelot egyik albumcíme után döntöttek az Epica mellett. 
epica_the_phantom_agony.jpg
A lemezborító
 
A The Phantom Agony felvételeit 2003 januárjában kezdték meg  Wolfsburgban, Németországban, a Gate Stúdióban. A korongot Sascha Paeth producerelte, aki többek közt a Kamelot albumai kapcsán is végzett ilyen munkálatokat. A kórus hat tagból állt, közöttük Amanda Somerville-lel (Avantasia, Kiske, HDK, Exit Eden, Trillium), és egy vonós zenekar is hallható a kiadványon, amelyről olyan nóták váltak örökzölddé, mint a Cry For The Moon, a Feint vagy a Sensorium. 
epica_1_1.jpg
Promo kép 2002-ből
 
A dalok főleg a vallásokkal és azok sötét oldalaival foglalkozik, a koncerteken állandó darabbá vált Cry For The Moon például a katolikus papok gyermekmolesztálási ügyeit dolgozza fel. 
 
2004-ben a banda We Will Take You With Us címmel koncertlemezt dobott piacra, amely egy hollandiai TV-adás, a  2 Meter Sessies élő felvételét tartalmazza. E műsorban az együttes a The Phantom Agony összes szerzeményét eljátszotta. 
 
A lemezzel Simone Simonsék megalapozták hírnevüket, sikeresen megvetve lábukat a metál színterén, szekerük pedig azóta is megállíthatatlanul halad. 
komment

Nightwish: 18 éves a Wishmaster

2018. május 31. 00:15 - Jurancsik Eszter

Visszatekintés az időben

2000. május 8-án jelent meg a finn csapat harmadik nagylemeze, a Wishmaster.

61w1bjejz0l.jpg

A lemez borítója

A korong megjelenését követően turnéra indult az akkor még Tarja Turunen nevével fémjelzett együttes, hiszen a korong felülmúlta az 1998-as megjelenésű Oceanbornt is, amelyekkel első komolyabb sikereiket elérték. Jártak a kiadvánnyal Európában, Mexikóban és Dél-Amerikában is - Argentínában ismerte meg Tarja férjét, Marcelo Cabuli üzletembert, akivel azóta is boldog házasságban élnek. 

8cfb88b0c51925752c99abd26e55ee82.jpg

A csapat egyik 2000-es promo fotója - itt még Sami is tag volt.

A Wishmasterre épülő koncertkörút alkalmával rögzítette a csapat a From Wishes To Eternity című első DVD-jét is. Ebben az időszakban még Sami Vänskä basszer is a banda tagja volt, ám 2001-ben személyes okokra hivatkozva otthagyta a zenekart - az ő helyére került egy évvel később Marco Hietala. 

nightwish-from_wishes_to_eternity_live-frontal.jpg

Első DVD-jük, a From Wishes To Eternity 

Olyan ikonikussá vált felvételek kaptak helyet a korongon, mint a The Kinslayer, a She Is My Sin, a Deep Silent Complete vagy a címadó Wishmaster. Bónuszként került a kiadványra a Sleepwalker is, amellyel a Nightwish az Eurovíziós Dalfesztiválon is indult.

 

komment

Énekesnők átalakulása #11 - Floor Jansen

2017. július 29. 20:49 - Jurancsik Eszter

A hollandiai Goirle nevű városkában született 1981. február 21-én a Nightwish jelenlegi pacsirtája, Floor Jansen. Tinédzserként döntötte el, hogy énekesnő lesz, miután ellátogatott egy The Gathering-koncertre. 1997-ben csatlakozott első együtteséhez, az After Foreverhez, amelynek 2009-ig, azaz a banda feloszlásáig volt frontasszonya. Egy évvel később a ReVamp nevű formációban állt mikrofon mögé, a csapatnak két albuma jelent meg. Húga, a 34 éves Irene szintén énekesnő, közreműködött az After Forever néhány dalában is. 2012 októberében a Nightwish -akik az Imaginaerum albummal turnéztak Észak-Amerikában- megvált Anette Olzon svéd énekesnőtől, ekkor kérték fel a finnek Floort, hogy beugrósként vele befejezhessék a koncertsorozatot. Egy évvel később hivatalosan is a csapat énekesnője lett, az Endless Forms Most Beautiful című, 2015 tavaszán megjelentetett albumon már az ő hangja hallható. 

fotojet_2_2.jpg

A holland szoprán énekesnő megjelenése rengeteget változott az évek során. Míg karrierjének kezdetekor, az After Forever-es időszakban vörös hajjal láthattuk a színpadon, mostanság természetes hajszínével jelenik meg. Haját viselte kiegyenesítve, göndörítve és melírozva is, ám manapság egyszerűen csak kifésüli a koncertek és a fotózások előtt. Orrában régóta piercinget visel, testét több vagány tetoválás is borítja. Öltözködésében is történtek változások: a képeken látható, hogy fiatalabb éveiben a kissé extravagáns, alig takaró egyrészes ruhákat is szívesen viselte. A Nightwish frontasszonyaként sem mond nemet a feltűnő darabokra, ám ezek egyre többet takarnak Floor testéből - ebben vélhetően terhessége is komoly indok volt. Amikor Anette helyére került a zenekarban, rengeteg támadást kapott az aranytorkú énekesnő, és persze külseje sem maradhatott ki a gúnyolódásokból. Kritizálták a magasságát, azt, hogy nem annyira vékony, mint a legtöbb metálénekesnő, savazták a tetoválásai és a headbangelése miatt is. Azonban Floor ezekre a rosszmájú megjegyzésekre fittyet hányt és mára rengeteg rajongót szerzett magának. Sminkjét tekintve kedveli az erősebb árnyalatokat, azonban a hétköznapokban nagyon ritkán festi magát. Terhessége alatt végig ragyogott a boldogságtól, és ez a kis Freja születése óta is kitart - a kislány, akinek apukája a svéd Sabaton-ütős Hannes Van Dahl, 2017. március 15-én látta meg a napvilágot.

komment

Énekesnők átalakulása #10 - Anette Olzon

2017. július 21. 22:23 - Jurancsik Eszter

Anette, aki 1971. június 21-én a dél-svédországi Katrineholmban született Anette Ingegerd Olsson néven, rengeteg arcát mutatta már meg a nagyérdeműnek. A Nightwish énekesnőjeként szerzett világhírnevet magának, habár kicsi kora óta énekel és a finn csapatba kerülése előtt a svéd Alyson Avenue tagja volt. 2007-ben, Nightwish-es karrierjének kezdetekor fekete hajjal ismerhettük meg, ruházata pedig abban különbözött Tarja Turunenétől, hogy a gót stílust kombinálta a laza, kényelmes darabokkal. Sokan kritizálták emiatt Anette-t, például tehenészlánynak titulálták. Azonban őt nem nagyon törte meg a gúnyolódás, ahogyan hősiesen helyt állt a színpadon még akkor is, amikor 2008-ban egy koncert alkalmával a közönség Tarja nevét kezdte üvöltözni. Hiába mondták róla, hogy ízléstelenül öltözik, Anette nem "hódolt be" a kritikusoknak, továbbra is az általa praktikusnak tartott ruhadarabokat viselte. Hajszíne rengetegszer változott az elmúlt években: 2008-ban egy ideig rozsdavörösen lépett színpadra, majd 2010-ben szőkére festette tincseit - ez év nyarán adott életet egyébként Nemo nevű kisfiának, majd 2011-ben, az Imaginaerum album megjelenésekor ismét fekete démonná változott. Sminkjét tekintve változó képet kapunk: néha vastagabb, néha szolidabb színekkel jelent meg. 2012-ben láthatóan felszedett néhány kilót, emiatt is rengeteg savazás érte az frontasszonyt, ám ekkor még nem tudhatta senki, hogy Nettie áldott állapotba került harmadik fiával, Mióval. Terhessége első heteiben szörnyű, hányással és elesettséggel járó rosszullétek gyötörték, félő volt, hogy elveszíti magzatát, emiatt több napra kórházba is került - pont az Észak-Amerikában zajló turné közepén. Végül október első napján jelentette be a zenekar, hogy megváltak énekesnőjüktől, Floor Jansen ekkor került a képbe.

fotojet_9.jpg

2013 első felében fedte fel Anette, miszerint harmadik gyermekét hordja szíve alatt, aki márciusban született meg. Ekkor ismét szőkén láthattuk, majd gyermeke születése után egy évvel kemény edzésekre adta fejét, egészségesebb étkeket kezdett fogyasztani, valamint ekkor dobta piacra Shine című szólókorongját is. Mivel a lemez nem aratott nagy sikereket, az énekesnő beiratkozott egy ápolónőképző iskolába - az idei évben fejezte be tanulmányait. Anette rengeteget fogyott az elmúlt két évben, Instagram-profilján nyomon követhettük teste átalakulását. Terhességei után hasán megnyúlt a bőr, ám a kitartó anyuka nem plasztikai sebész kése alá feküdt, hanem az izzasztó edzések eredményeképpen izommal töltötte fel a bőrt. Ez azért -függetlenül attól, hogy szerettük-e vagy sem a Nightwish tagjaként- rendkívüli teljesítmény, Anette remek formába került, ami 40 éves kor után igencsak nehéz, hiszen csökken a bőr rugalmassága, de ő megcsinálta. Jelenleg fekete hajjal, szolid sminkkel láthatjuk Anette-t, aki Jani Liimatainennel közös albumát nemsokára a boltok polcaira dobja. Nettie imádja a divatot, sok ilyen posztot is láthatunk közösségi oldalain, de outfitjeit ízlésesen igyekszik összeállítani. 

komment

Énekesnők átalakulása #9 - Ailyn

2017. július 19. 16:18 - Jurancsik Eszter

A szoprán spanyol szépséget Pilar Maria del Carmen Monica Giménez Garcia néven anyakönyvezték 35 évvel ezelőtt, 1982. május 29-én. Ailyn kicsi kora óta énekesnőnek készült, és amilyen sok műfajban kipróbálta már magát, legalább annyiszor változott stílusa is. Mediterrán vonásai azonnal feltűnnek, akármilyen sminket vagy hajszínt visel. Rengetegszer változtatta hajszínét, volt már platinaszőke, melírozott, világosbarna és már-már feketébe hajló sötétbarna is. Jó ideje azonban csak vörös hajjal láthatjuk Ailynt, ennek is több árnyalatát kipróbálta. Karrierje kezdetén hazájában, egy lánycsapatban énekelte ázsiai popdalok átdolgozásait, majd részt vett 2007-ben az X-Faktorban is, ahonnan a negyedik körben esett ki.

fotojet_8.jpg

Ekkoriban szőkén mutatkozott, majd 2008-ban a Sirenia frontasszonya lett, és az együttesben töltött idő alatt kaméleonként változtatta stílusát. Az énekesnőről meg nem mondaná senki, hogy harmincon túl van, arcberendezése és bájos mosolya legalább 10 évvel fiatalítja meg. Ailyn heterochromiás, azaz mindkét szeme más színű: a jobb barnán, a bal pedig zölden ragyog a világra és a rajongókra. Néha mindkét szemét más-más színű szemhéjárnyalóval emeli ki, amely mégsem kelt diszharmonikus hatást, mert sosem viszi túlzásba a vakolást - bár a húszas évei elején gyakran elkövette ezt a hibát, manapság természetességével hódít, legutóbbi Facebookos képein például szinte egyáltalán nincs is rajta festék. Nat Enemede fotós képein ugyan művészi sminket láthatunk rajta, de a hétköznapokban nagyon ritkán hord rúzst és egyebeket. Öltözködésében igen változatos Ailyn, a színpadon fűzőben és szoknyában láthatjuk, "civilben" pedig szívesen vesz fel laza, kényelmes ruhákat. Nem viszi túlzásba az ékszerek viselését sem (pedig a spanyolokra sokszor jellemző, hogy magukra borítják az bizsus polcot).

komment

Énekesnők átalakulása #8 - Charlotte Wessels

2017. július 17. 22:19 - Jurancsik Eszter

A holland Delain énekes leányzója 1987. május 13-án született Zwolle-ben, és már kicsi korától nagy zenerajongó, de imád festeni is. Egy tavalyi interjújában árulta el, hogy tini korában a Spice Girls-től a Metallicáig mindenféle zenét meghallgatott és szeretett, rendszeresen válogatáskazettákat készített magának. 12 éves korában kezdett klarinéton játszani, két évvel később pedig már énekleckéket is vett. Két unokatestvére is zenész; egyikük Jord Otto a ReVamp tagja volt, jelenleg az Anneke van Giersbergen nevéhez fűződő VUUR-ban gitározik, másikuk pedig DJ Day-Már techno lemezlovasként ténykedik. Charlotte szinte évről évre más arcát és stílusát mutatja meg a nagyérdeműnek, merészen kísérletezik a hajszínekkel és a ruhákkal.

fotojet_7.jpg

A Delain pályafutásának kezdetén gót hercegnőként láthattuk az akkor alig 18 éves énekesnőt, majd egyre inkább megtalálta saját stílusát az évek múlásával. Láthattuk a We Are The Others klipjében hófehérben, de farmer-póló összeállításban is, majd később haspólóban és fekete szoknyában, karikákkal a hajában. Mostanában egyrészes, fénylő anyagú ruhában láthatjuk a színpadon, amelyet hosszú csizmával visel, ám Sharonhoz hasonlóan ő sem hat közönségesnek egy-egy merészebb outfitben. Talán azért nem, mert Charlotte-ból árad a kislányos báj, a természetesség, az életvidámság, mindig vigyorog és közvetlen a rajongóival. Haját viselte már szőkén, vörösen, barnán, de rózsaszínűre is befestette - sokak szerint ezzel mellényúlt, ám legalább ilyen sok embernek tetszett is.  A 2014-es The Human Contradiction című nagylemez idején sokáig padlizsánszínű hajjal hódított, gondoljunk csak a Stardust videójára. Tetoválásai is vannak, a legfeltűnőbb a karján látható pávatoll, orrában pedig septum piercinget hord. Elmondása szerint sminket csak a színpadon visel, de igyekszik ebben is megtalálni az egyensúlyt, nem viszi túlzásba. Charlotte-ról még illik tudni, hogy fittségét jógával őrzi, vegetáriánus és 2005 óta boldog párkapcsolatban él.

komment

Énekesnők átalakulása #7 - Alissa White-Gluz

2017. július 17. 20:27 - Jurancsik Eszter

1985. július 31-én, Montréalban született az Arch Enemy jelenlegi frontasszonya. Alissa megjelnése sokak számára túlságosan extrém, ám Kanada keleti részén, ahol az énekesnő szülővárosa is található, ez egyáltalán nem különleges dolog - Alissa elmondása szerint Kanadában mindenki a saját megjelenésével és külsejével foglalkozik (nem úgy, mint pl. itthon...). A színes haj, a piercingek és az európai szemnek furcsán ható ruhadarabok ott teljesen hétköznapinak számítanak. Alissáról szinte minden metálrajongónak "az a kék hajú" kifejezés jut először eszébe, pedig jó pár színt kipróbált már az énekesnő.

fotojet_6.jpg

Ahogyan a képeken látható, a szőkétől kezdve a vörösön át a liláig mindenféle színben pompázott Alissa hajkoronája, és persze piercingjei is vannak - egy az orrában, egy az ajkában. Ennek kapcsán fontos tudni, hogy a PETA-aktivista vegánként csakis olyan hajfestéket és kozmetikumokat használ, amelyek hatóanyagait nem tesztelik állatokon. Mivel vegetáriánus család gyermekeként látta meg a napvilágot, Alissának nem esett nehezére, hogy 13 éves korában a tojásról, a tehéntejről és a mézről is lemondjon - húst pedig állítása szerint életében nem evett. Hihetetlen energiáját a rengeteg gyümölcsből, zöldségből és gabonaféléből nyeri, valamint rendszeresen sportol, kedvence a kettlebell és a súlyzós edzések. Kitartásáról 2014-ben bizonyosodhattak meg az Arch Enemy egyik fellépésén, amikor is Alissára ráesett a színpad egyik rosszul rögzített eleme és a bordáját törte. Azonban hősnőnk végigtolta a bulit és csak utána vitték kórházba, pár nap után pedig ismét a színpadon tombolt. Sminkjét tekintve ő is sokféle lehetőséget kipróbált, egy időben szemöldökét is a haja színéhez igazította. Jelenleg halványkék frizurával nyomul az énekesnő, a koncerteken viselt ruháiban pedig ugyan alig van különbség, mégis egyedi és meghökkentő mindegyik darab. Érdekesség, hogy párja, Doyle -aki 21 évvel idősebb Alissánál- szintén a veganizmus elkötelezett híve.

komment

Énekesnők átalakulása #6 - Sharon den Adel

2017. július 17. 19:37 - Jurancsik Eszter

A Within Temptation 1996-ban kezdte pályafutását, Sharon pedig egy igazi átváltozóművész. A gyermekkorában több országot is megjárt Sharon 1974. július 12-én, Waddinxveen-ben látta meg a napvilágot. Kreativitása nem meglepő, hiszen zenei karrierje előtt divattervezőként dolgozott, és színpadi ruháit is ő maga álmodja meg. A banda első, Enter című lemezének megjelenése (1997) és az idei év között eltelt időszakban Sharon szinte semmit nem öregedett, mintha megállt volna vele az idő. Sokféle színpadi megjelenést, frizurát és sminkelési technikát kipróbált az elmúlt években, és mivel ténykedett a divatiparban, szinte soha nem lőtt mellé, akármit választott. A kilencvenes évek végén ő volt a "tündérkirálykisasszony", aki elegáns, fűzőkkel feldobott vagy éppen egyrészes outfitjeivel egy teljesen egyedi stílust hozott létre. A fűző gyakori darab a metálénekesnők körében, ám a holland dalos pacsirta még ezt is megújította ötleteivel. A 2004-es The Silent Force című album borítóján egy vörös, egyrészes, fekete mintákkal díszített ruhában látható az énekesnő, aki a sminkelés területén is megtalálta az egyensúlyt.

fotojet_5_1.jpg

Hajformáját és színét tekintve nem igazán sok dolgot változtatott, vagy barna, vagy fekete hajjal láthatjuk őt, néha egy-egy színes tinccsel benne. E tekintetben a kevesebb néha több elvét követi, hajviselete pedig mindig harmonizál öltözékével is. Akár elegáns, akár sportos, hétköznapi módon van felöltözve Sharon, mindig harmónia árad a képeiről. Ő az, aki az egyik pillanatban interjút ad egy riporternek, utána pedig egyik gyermekével a hátán mászkál négykézláb - a hírnév ellenére egy teljesen hétköznapi nő tudott maradni. Sharon három csemetét nevelget Robert Westerholttal, a zenekar másik alapítójával, a 11 éves Eva Lunát, a 8 éves Robin Aident és a 6 éves Logan Arwint. Színpadi ruhái nőiesek, szexisek, de soha nem közönségesek - vélhetően ez az egyensúly is hozzájárul ahhoz, hogy a színpadon 43 évesen is hihetetlen teljesítményt tudjon nyújtani. 

komment
süti beállítások módosítása