Így töltik a kényszerpihenőt a metálcsajok

2020. március 23. 10:14 - Jurancsik Eszter

Karanténban a zenészvilág is!

Javában tombol szerte a világon a koronavírus, amely 2019 decemberében, a kínai Vuhanból kezdett el terjedni. A fertőzés gyorsan elért Ázsián kívülre is, mára alig van ország, ahol nincs jelen.

A zenészek is nehéz helyzetbe kerültek emiatt, hiszen turnékat, fellépéseket kellett lemondaniuk, márpedig az előadók, együttesek főleg a koncertezésből élnek. Sok országban teljes karantént rendeltek el, de ahol nem, ott is egyre többen maradnak otthon saját és mások biztonsága érdekében.

De hogyan töltik a metál hölgyei a kényszerszabadságot?

CRISTINA SCABBIA

Több ízben nyilatkozott a vírus kapcsán az olasz Lacuna Coil-frontasszony, kiosztotta azon honfitársait, akik nem tartják a Milánóban kötelező karantént, illetve felhívta a figyelmet arra: kollektív együttműködés kell. Európán belül pont hazájában a legsúlyosabb a helyzet, csaknem 5000 emberéletet követelt a járvány. Cristina milánói otthonában olvas és videojátékozik. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We are all facing a very strange, never happened before, moment. This virus is NOT like a common flue and spreads FAST. It is crucial now to protect ourselves in order to protect the lives of the loved ones and the weakest ones and to help our health system that is collapsing because there will not be space for everyone soon in health cares. We send our love and support to all our doctors, nurses and volunteers that are exhausted and are working hard for all of us. We cooperate in this quarantine, STAYING IN OUR HOMES. We are a community, a family and we have to collaborate to get out, ALL TOGETHER. WE DON’T GO OUT... TO GET OUT OF IT! #iorestoacasa #lamusicanonsiferma @lacunacoilofficial @andrea_ferro_official @maki @dd_lacuna @richardmeiz

�������� ������� (@cristinascabbia) által megosztott bejegyzés,

 

CHARLOTTE WESSELS

A holland Delain február 7-én jelentette meg Apocalypse&Chill című lemezét, mintegy szinte megjósolva a mostani helyzetet. A banda pacsirtája nagyon ezoterikus gondolkodású, Charlotte meditálással tölti a pihenőt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

"Self Quarantine but make it fashion" �

Charlotte Wessels (@charlottewessels) által megosztott bejegyzés,

 

TARJA 

A finn metálkirálynő a járvány kitöréséig In The Raw című albumával járta a világot, most viszont otthona biztonságában várja a vészhelyzet csillapodását, korábban pedig megírtuk, hogy elhalasztotta turnéját - az új dátumok viszont már publikusak, 2021-ben pótolja az elmaradt fellépéseket. A magyar rajongók viszont október 23-án láthatják őt a Barba Negrában.

tarja_10.jpg

TATIANA SHMAILYUK

Az ukrán Jinjer Mexikóban és az USÁ-ban turnézott nemrégiben, a zenekar frontasszonya, Tatiana viszont nem tud megmaradni a négy fal között. Instagramjáról kiderül: Kaliforniában tartózkodik és csak akkor vonul vissza, ha barátjával, Alex Lopezzel (a Suicide Silence dobosa) van.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#idontwannastayhome unless i’m with @iamalexlopez �� #sports

Tatiana Shmayluk (@tati_booyakah) által megosztott bejegyzés,

 

SHARON DEN ADEL

A Within Temptation az Evanescence-szel indult volna közös turnéra, ám a bulik törölve lettek a vírus miatt. Sharon azonban nem unatkozik otthon: a holland énekesnő jó idő esetén a kertben edzi magát.

 

SIMONE SIMONS

 

A szintén holland Simone Simons csapatával, az Epicával megkezdte új lemeze felvételeit, ám most ő is lakása biztonságában vészeli át ezt a kritikus időszakot. Ám a karantén sem szabhat gátat a zenélésnek, a felvételen kisfiával, Vincenttel közösen muzsikálnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hänsel und Gretel bleiben lieber Zuhause � #istayhome #hänselandgreteltoo

• S I M O N E S I M O N S • � (@simonesimons) által megosztott bejegyzés,

 

JEN MAJURA

Korábban az Evanescence német gitáros lánya kifejtette véleményét a koronavírus kapcsán. A vidám felvételen édesapjával zenél otthon Jen.

 

 

LIV KRISTINE

A Leaves' Eyes egykori fronthölgye szintén otthon tartózkodik, és egyik legkedvesebb hobbijának, a festészetnek hódol - mint korábban kiderült, a norvég szőkeség igencsak tehetséges e művészeti ágban is. Rajongóinak azt üzeni, vigyázzanak magukra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dear Fans & Friends, I wish you strength, wisdom and inner peace. These critical times can be a guide to position ourselves in our deepest center, integrating and clearing the different aspects of our lives. Art can also help you to release outer pressure, stress and manipulation. I am here to paint and sing for you. You can contact me here: management@livkristine.net ...and #TheSilenceOfTheTide � might sooth your feelings during these weird times. � https://www.youtube.com/watch?v=21pjV4CIPlM We walk the Earth We´re here in peace And life is still a mystery The silence of the tide... � Thankyou, sweet Tanja, for singing with me moreover, for making the clip below, where you can see some of my “music in pictures”. Thankyou, Michael/Basement Prophecy, for the excellent track. Take good care. ❤️ Liv www.basement-prophecy.de www.studiobassist.com www.livkristine.net

Liv Kristine Official (@liv_kristine_official) által megosztott bejegyzés,

 

ANETTE OLZON

A The Dark Element és az Allen/Olzon projektek énekesnője nincs könnyű helyzetben, hiszen zenei karrierje mellett egy helsingborgi kórházban dolgozik nővérként, így fokozottan ki van téve a fertőzésveszélynek. Múlt héten láz és köhögés gyötörte a svéd pacsirtát, azonban jobban van - itt munkába menet éppen cukormentes nasit falatozik.

 

 

 

 

 

 

komment

Így éli meg Cristina Scabbia a karantént

2020. március 21. 22:38 - Jurancsik Eszter

A Kerrang interjúvolta meg az énekesnőt

Olaszországban egyre súlyosabb a helyzet a koronavírus (COVID-19) miatt. A legfrissebb hírek szerint a betegségben elhunytak száma túllépte a Kínában -ahonnan a vírus terjedni kezdett- életüket veszett emberekét. Ez részben azzal magyarázható, hogy Olaszország népessége a legöregebb Európában, persze ez cseppet sem vigasztaló.

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil frontasszonya több ízben hírt adott magáról, legutóbb pedig eléggé bepöccent azokra, akik üresjáratban, dolog nélkül ténferegnek Milánó utcáin, noha a hatóságok teljes karantént rendeltek el az egész országban, és csak a legindokoltabb esetekben ajánlatos elhagyni a lakást, például munkába járás, vásárlás vagy kutyasétáltatás céljából. Cristina így üzent a posztban: "Mi szívunk a ti felelőtlenségetek miatt. Maradj otthon, baszd meg!"

Szerencsére az énekesnő és a banda többi tagja is egészségesek, otthonukban töltik a karantént, amelyet március 9-ével vezettek be. A napokban a Kerrang! magazin is kifaggatta Cristinát, mivel tölti kényszerszabadságát.

78116969_2860896393944724_3338584933672157184_o.jpg

"Milánóban vagyok, a házamban. Úgy hiszem, ez egy nagyon különös időszak. Karanténban vagyunk, mert ez a legjobb módszer arra, hogy megakadályozzuk a vírus terjedését. Nagyon sok hírt olvasok, weboldalakat nézek, és sok hamis hírt is kapok - sokan pánikot akarnak gerjeszteni, nem pedig valós  információkat közölni. De hogy őszinte legyek, minden nagyon csendes."

- mesélte Cristina, aki azt is elmondta: azért posztolta azt a bizonyos középső ujjas fotót Facebookjára néhány napja, mert néha muszáj kicsit agresszívabban megszólítani felelőtlenebb honfitársait, akik nem veszik eléggé komolyan a helyzetet.

De fél-e az énekesnő?

"Nem magam miatt aggódom, hanem a szeretteimért és azokért, akik kórházban vagy élelmiszerboltokban dolgoznak. Félelmetes belegondolni, hogy mindenki elveszíthet valakit. A bátyám a temetkezésben dolgozik, és mesélt történeteket, amelyektől libabőrös lettem."

- mint azt több weboldal is megírta, Lombardiában - amely régió székhelye Milánó - annyira nem bírnak a holttestek égetésével a krematóriumok, hogy kénytelenek más településekre szállítani az elhunytakat.

"Tegnap egy barátom is elveszítette az édesanyját, és még csak nem is láthatta. Nem rendeznek temetést, nem engedik meg a hozzátartozóknak, hogy végső búcsút vegyenek a szerettüktől. Ez összetöri a szívemet, éppen ezért nem értem, miért viselkednek ilyen önző módon az emberek..."

Szót ejtett a pánikszerű vásárlási mániával, ami szinte minden országban jelenséggé vált. Az énekesnő úgy gondolja, nincs ok pánikszerűen sok vécépapírt vásárolni, ez a legőrültebb dolog, amit valaha tapasztalt. Véleménye szerint óvatosnak kell lenni, de meg kell őrizni a józan észt is.

Mivel tölti az idejét Cristina?

67400402_2596487017052331_8187788918515564544_o.jpg

"Olvasok, videojátékokkal játszom, szobrászattal foglalkozom és kicsit edzek is. Egyfajta >>nyugdíjba vonulásnak<< tartom ezt az időszakot, hiszen általában nem vagyok itthon."

Rengeteg videót láthattunk arról is, hogy az olasz emberek énekelnek, hangszereken játszanak az erkélyeiken. Ennek kapcsán az énekesnő nevetve ezt mondta:

"Nagyon szenvedélyes vagyok és hazafias is, de ilyet nem tennék soha!"

A Lacuna Coilnak is rengeteg koncertjét törölnie kellett, hogyan éli ezt meg a zenekar?

"Ez valóban sötét időszak a zenének és a művészeteknek. Frusztráló és szomorú, de egy csónakban evezünk. Őrület ez, mert az együttesek a turnézásból élnek. Mi szerencsére előre gondolkodtunk, viszont vannak zenekarok, akik komoly pénzeket buktak most. Nehéz lesz visszatérni a pályára, de pozitív maradok, mert ha elértük a mélységet, innentől csak felfelé vezethet az út."

- zárta sorait. 

komment

Cristina Scabbia berágott - sokan nem tartják be a karantén szabályait

2020. március 20. 08:06 - Jurancsik Eszter

Facebookján osztotta meg véleményét az énekesnő

A koronavírus-járvány Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb - a halálozások száma közelít a 3000 főhöz, tegnap pedig egyetlen nap alatt 475-en vesztették életüket a betegségben. A múlt hét folyamán országos karantént rendeltek el a hatóságok, nyomatékosan megkérve mindenkit, hogy maradjon otthon és csak az olyan halaszthatatlan ügyeit intézze el, mint a munkába járás, vásárlás vagy kutyasétáltatás. Az olasz nép igencsak kreatív, naponta kerülnek fel az internetre olyan videók, amelyeken az erkélyen zenélő, éneklő embereket láthatunk, jelesül, hogy optimistán is lehet a jövőbe tekinteni.

Cristina Scabbia, a Lacuna Coil énekesnője korábban már hírt adott magáról és csapattársairól a vesztegzárból - szerencsére mind ő, mint a banda többi tagja egészséges, különböző hobbikkal űzik el az unalmat lakásukban.

cccsss.jpg

Azonban a mediterrán országban sokan akadnak, akik nem tartják be a karantén szabályait, Cristina ezt látva igencsak felpaprikázta magát - jogosan- , és Facebookján alaposan kiosztotta azokat dallamos anyanyelvén, akik dolog nélkül, feleslegesen lófrálnak Milánó utcáin - mondanivalójának lényege ennyi:

"Szeretnék összefoglalni néhány pontot azoknak az idiótáknak, akik még nem fogták fel, hogyan viselkedjenek civilizált módra, tekintettel a vészhelyzetre! Ébredjetek fel! A viselkedéseddel csak növeled a fertőzésveszélyt! A kutyád a dolgát el tudja végezni a ház mellett is, nem kell messzire vinned! Ráadásul a kutyád rövid idő alatt elintézi a dolgát, nem kell órákat kint töltened vele! A kutyasétáltatás pedig nem arra való, hogy bandázz az ismerősökkel! A nagy séták nem tartoznak a most a fontos dolgokhoz! Csak a te hibád lesz, ha a vírus nem áll meg! És az is, ha fegyveres erőket kell bevetni! Mi fizetünk a te felelőtlenséged miatt. Maradj otthon, baszd meg!"

- zsörtölődött a dalos pacsirta a posztban, teljesen jogosan, hiszen Olaszországban folyamatosan növekszik a diagnosztizált koronavírusos betegek száma -a cikk megjelenéséig 35 713 személy kapta el a fertőzést, és naponta több százan halnak meg. Legutóbb arról szóltak a hírek, miszerint Lombardiában lévő Bergamo városában a krematóriumok nem bírnak a holttestek égetésével, ezért más településekre szállítják őket - ez borzalmas.

 

komment

Cristina Scabbia üzent a karanténból

2020. március 14. 06:08 - Jurancsik Eszter

Egész Milánó vesztegzár alatt van

A koronavírus gyorsan terjed Európában, különösen Olaszországban, ahol a mai napig bezárólag 15 ezer embert diagnosztizáltak a fertőzéssel, 1266-an pedig életüket vesztették. Az elhunytak átlagéletkora 80 év, tehát a vírus főleg az idős, egyébként is beteg emberekre veszélyes leginkább. Néhány napja az egész ország karanténba került.

Olaszországban elsőként Lombardiában ütötte fel fejét a betegség, amely tartomány székhelye a Lacuna Coil tagjainak is otthonául szolgáló Milánó. 

mg_0978s.jpg

Cristina Scabbia korábban elmondta: ők nem félnek a betegségtől, élik a mindennapi életüket, később pedig afféle olaszos temperamentummal írta meg Instagramján, hogy hazája nem a Resident Evil színhelye és felháborítónak érzi, ahogyan a világ tekint most az országára. 

Az itáliai mindig is egy büszke nép volt, optimista és összetartó, amit többek közt ez a felvétel mutat meg - a toszkánai Sienna utcájában élő, lakásukba kényszerített lakók egy este közösen énekeltek az ablakokban, most pedig Cristina Scabbia is hírt adott magáról - szerencsére az énekesnő és a banda többi tagja jól vannak, egészségesek.

"Ez a vírus nem olyan, mint egy sima nátha, és gyorsan terjed."

- kezdte sorait, majd így folytatta:

"Most alapvető fontosságú, hogy megvédjük magunkat és a szeretteinket, a gyengébbeket, valamint segítsünk az összeomlás szélére került egészségügyi rendszernek, mivel az ellátásban nem biztos, hogy mindenki számára lesz hely. Minden ápolónak, orvosnak és önkéntesnek szeretetet küldünk, ők értünk dolgoznak, kimerültek."

Megosztott egy fotót magáról és a zenekar többi tagjáról is, ahogy otthonuk biztonságában várják a vírus eltűnését.

 

"Együttműködünk ebben a karanténban, otthonunkban maradva. Közösség vagyunk, család, és ahhoz, hogy innen kijussunk, össze kell tartanunk! Nem megyünk ki innen...hogy kijuthassunk!"

- zárta sorait.

 

komment
süti beállítások módosítása