Melissa Bonnyval énekel Charlotte Wessels

2022. március 02. 12:05 - Jurancsik Eszter

fotojet_7_2.jpg

A Delain egykori énekesnője csapata feloszlása után sem tétlenkedett, hiszen tavaly szeptemberben kiadta első szólóalbumát "Tales from Six Feet Under" címmel, amely szép sikereket hozott Charlotte-nak. Emellett énekelt PelleK egyik dalában, közös dalt készített Alissa White-Gluzzal is, most pedig újabb együttműködésre mondott igent a holland énekesnő.

Melissa Bonny, a Rage of Light egykori és az Ad Infinitum jelenlegi frontlánya tavaly nyáron hívta életre The Dark Side of the Moon nevű projektjét, amelyben a német középkori és folk metalt játszó Feuerschwanz két zenésze, Hans Platz és Jenny Diehl, valamint Melissa párja, a svéd Amaranthe dobosaként ismertté vált Morten Løwe Sørensen is szerepel.

A formáció már dolgozik első nagylemezén, első kilemezes daluk Jenny Of Oldstones címmet deübált nemrégiben, amely szerzeményt a Florence + The Machine előadásában hallhattuk először a Trónok harca című sorozatban, most pedig itt az újabb videó, amely a May It Be címet viseli, és Charlotte-t is hallhatjuk benne, íme:

komment

Mortemia: Madeleine Liljestammal vett fel közös dalt a Sirenia alapítója

2021. július 02. 12:50 - Jurancsik Eszter

fotojet_2_7.jpg

Néhány nappal ezelőtt lepte meg a nagyérdeműt Morten Veland, ugyanis aktiválta 2009-ben alapított saját, egyszemélyes projektjét, a Mortemiát. Marcela Bovióval (ex-Stream of Passion, Dark Horse White Horse, MaYaN) rögzített közös dalt Death Turns A Blind Eye címmel, most pedig újabb nótával jelentkezett a norvég zenész, aki a Tristania és a Sirenia alapítójaként vált ismertté a metálvilágban: a svéd Eleine énekesnőjével, Madeleine Liljestammal karöltve vette fel új szerzeményét, amely a The Enigmatic Sequel címet viseli, íme:

 

komment

A Smackbound énekesnőjével ad ki közös lemezt Noora Louhimo - itt az első dal!

2021. május 20. 18:01 - Jurancsik Eszter

nh.jpg

Noora Louhimót elsősorban a Battle Beast éléről ismerhetjük, amely zenekarnak 2012 óta ő a frontasszonya. A finn banda dolgozik új nagylemezén - utolsó kiadványuk a 2019-es No More Hollywood Endings volt.

Noora azonban nem unatkozik: hallhattuk első szólódalát, tavaly pedig a svéd Magnus Karlsson által megálmodott Heart Healer formáció első albumán (The Metal Opera, kritika ITT) szerepelt olyan nevek mellett, mint Adrienne Cowan (Seven Spires), Anette Olzon (The Dark Element, Allen/Olzon), Margarita Monet (Edge of Paradise) vagy éppen Ailyn (ex-Sirenia, Trail of Tears). 

Most újabb projektben villantja meg tehetségét Noora, a hazai pályáról származó Smackbound énekesnőjével, Netta Laurenne-nel ad ki közös lemezt a Frontiers kiadó gondozásában The Reckoning címmel, amelyen a klasszikus heavy metal és a hard rock elemei ötvöződnek majd.

Íme, a dalok listája:

1. Time To Kill The Light

2. The Reckoning

3. Tongue Of Dirt

4. Striking Like a Thunder

5. Bitch Fire

6. Hurricane Love

7. To The Wall

8. Viper's Kiss

9. Walk Through Fire

10. Dancers Of Truth

A borító:

 

nnn_3.jpg

És az első dal, a Bitch Fire!

komment

Elize Ryd vendégénekel az Amahiru új dalában

2020. november 15. 16:12 - Jurancsik Eszter

fotojet_8_3.jpg

A német Kreator basszusgitárosa, Fréderic Leclercq szeptemberben indította útjára új projektjét, amelyben a japán power metal csapat gitárosával, Sakival ténykedik együtt. A két zenész 2015-ben barátkozott össze, amikor is Sakiék Hong Kongban a Dragonforce előzenekarként léptek fel - ekkor Fréderic még e csapat tagja volt. 

Az Amahiru első albuma november 27-ével lesz elérhető, a duó már korábban megmutatta a WTTP című szerzeményt, most pedig hallható a második dal, a Lucky Star, amelyben nem más vendégeskedik, mint a svéd/dán modern metalos Amaranthe énekesnője, Elize Ryd, íme:

 

komment

Nővérével énekel Alissa White-Gluz

2020. augusztus 17. 11:01 - Jurancsik Eszter

A svéd Arch Enemy jelenleg pihenőpályán van, hiszen korábban beszámoltunk arról, miszerint új albumát készíti a formáció, a koronavírus-járvány miatt pedig a legtöbb együtteshez hasonlóan nem tudnak koncertezni. A zenekar utolsó albuma a 2017 őszén megjelent Will To Power volt, amellyel igen nagy sikereket értek el.

A banda kanadai származású frontasszonya, Alissa White-Gluz régóta dolgozik szólóanyagán -projektje egyszerűen csak Alissa név alatt fut- , ám egyelőre nincsenek információk arról, hogy albuma mikor kerül a boltok polcaira. Ám a kék hajkoronájú szépség nemcsak szólólemeze kapcsán serénykedik, néhány napja napvilágot látott a holland Delainből ismert Charlotte Wessels-szel közös dala, a Lizzie, most pedig újabb együttműködésre adta fejét Alissa. 

Az énekesnő nővére, Jasmine szintén zenész, a 2009 óta létező No Joy nevű, főként az alternatív-és pszichedelikus rockban nyomuló banda énekese. A formációnak eddig négy albuma jelent meg: 2012-ben a Negaverse, 2013-ban a Wait To Pleasure, 2017-ben a Creep, augusztus 21-én pedig napvilágot lát új, Motherhood címre keresztelt kiadványuk.

42501504_10151228538369984_3203697332507901952_o.jpg

Alissa és nővére, Jasmine

Utóbbi lemezen hallható a Dream Rats című szerzemény, amelyben nem más vendégénekel, mint a híres nővér, Alissa. 

A dal már meghallgatható a Youtube-on, íme:

 

komment

Közös dallal rukkolt elő Amy Lee és a Halestorm!

2020. augusztus 06. 19:47 - Jurancsik Eszter

amy-lee-lzzy-hale-together-photo-1200x900.jpg

A pennsylvaniai Halestormról mi is megírtuk, miszerint két középlemezt is piacra terveznek dobni, az egyik már el is érhető, Halestorm Reimagined címmel, amely öt régebbi dalt - I Get Off, Miss The Misery, Break In, I Am The Fire, Mz. Hyde-, és egy feldolgozást -Whitney Houston I Will Always Love You-ját - tartalmazza.

A Break In című dal 2012-ből lehet ismerős a banda The Strange Case Of... címet viselő albumáról, most pedig Lzzy Hale és az Evanescence frontasszonya, Amy Lee együtt énekelte fel a dalt. A két énekesnő jó barátságot ápol egymással, innen is jött az ötlet, hogy duettet csináljanak a szerzeményből.

Íme!

 

komment

Megérkezett a Within Temptation vadonatúj kisfilmje

2018. szeptember 24. 18:04 - Sarok Bettina

A The Reckoninghez forogtak a kamerák.

screenshot_2018-09-24_3_within_temptation_the_reckoning_feat_jacoby_shaddix_official_music_video_youtube.png

Hamarosan a boltok polcaira kerül a hollandok hetedik albuma, a Resist. A korong beharangozója nemrégiben debütált, a választás pedig a Jacoby Shaddix-szel rögzített The Reckoning című dal volt. A nóta akkor egy dalszöveges video keretein belül került fel a csapat hivatalos YouTube-csatornájára, ám nem sokkal később bejelentették, hogy ugyanezen számhoz készül majd első kisfilmjük is.

A várva várt újdonságra nem is kellett sokat várni, ugyanis néhány órája megérkezett a különleges képi világgal rendelkező tétel. Érdekesség, hogy - ahogyan az a Raise Your Banner című dal esetében történt -, a forgatásról is kiszivárogtak bizonyos fotók, ám az oldal, melyen publikálva lett úgy értesült, hogy az első video a Raise Your Bannerhez készül, ami szintén egy duett, az In Flames frontemberével.

Íme az újdonság:

komment

Megérkezett a Within Temptation vadonatúj szerzeménye!

2018. szeptember 14. 14:44 - Sarok Bettina

Jacoby Shaddix-szel karöltve készült el a dal.

dm9xpzgx0aahh58_jpg_large.jpg

Rajongók ezrei vártak arra a napra, amikor is végre megjelenik a Within Temptation visszatérő újdonsága. A Sharon den Adel vezette formáció ugyanis a 2014-es megjelenésű Hydra óta nem jelentkezett új kiadvánnyal.

A csapat egyébként az akkori turné végezetével hosszas pihenőre vonult, az énekesnő azonban aközben sem unatkozott, hiszen lázasan dolgozott első szólóanyagán, ami My Indigo címmel, idén áprilisban hódítótta meg  a számlistákat.

A hollandok hamarosan újra útra kelnek, a turné közepette pedig, december 14-én a bolok polcaira küldik hetedik stúdióalbumukat is, ami a Resist elnevezést kapta. Néhány órája egyébként bemutatásra került az új lemez borítója, ami alátámasztja a frontasszony megnyilvánulását, miszerint az új WT-album egy saját stílust alkotott meg a metálzene palettáján.

41684526_10155967619847986_4309394550708764672_n.jpg

Ha mindez nem volna elég, a mai napon ergy vadonatúj dal is napvilágot látott az első kislemez képében, a választás pedig a The Reckoning elnevezésű tételre esett. Maga a Resist egyébként láthatóan a Hydra jegyein halad tovább, hiszen ezúttal is hallható lesz néhány duett, melyek egyike az imént említett The Reckoning, melyben Sharon duettpartnere a Papa Roach frontembere, Jacoby Shaddix.

Íme:

 

komment

Közös turnéra indul Tarja és a Stratovarius

2018. március 29. 18:44 - Sarok Bettina

A Skandináv Szimfónia

29717530_425378817901976_5208706203651145728_n.jpg

2016-ban már többször is előfordult, hogy Tarja megjelent a Stratovarius egy-egy fellépésén egy közös dal erejéig, majd ugyanabban az évben Timo Kotipeltót láthatta a közönség Tarja és zenekara oldalán. Mindezeken túl, Tarja tavaly dobta piacra Feliz Navidad névre keresztelt középlemezét, melyet jótékony célból rögzített, és amelyen olyan énekesek énekelnek duettet vele, mint Doro Pesch, Simone Simons, Sharon den Adel, Tony Kakko, Timo Kotipelto, Elize Ryd, Floor Jansen - csak, hogy pár nevet említsünk.

A Finnország hangjának is megválasztott vokalista egyébként néhány napja posztolt egy közös fotót a Stratovarius frontemberével, mely által arra engedett következtetni, hogy ismét együtt dolgoznak, ráadásul a felvétel alatt fel lett tüntetve Turunen készülő DVD-je az Act II is.

A mai napon azonban lerántották a leplet a titokról és elárulták, hogy A Nordic Symphony elnevezésen egy különleges, ünnepi turnéval kedveskednek majd rajongóiknak. A koncertsorozat ugyan csak októberben veszi majd kezdetét, ám az előadók már most kíváncsiak arra, hogy mely országokban tartanak igényt a fellépésre, amit egyébként már ők is izgatottan várnak.

komment

Netta Skog és Marco Hietala is közreműködik az új Dark Sarah-albumon

2017. december 03. 17:01 - Sarok Bettina

Újabb nevekre derült fény.

1_1.jpg

Mint ismeretes, a Heidi Parviainen vezette együttes jelenleg is harmadik nagylemezén dolgozik, ami a jövő évben hódítja majd meg a nagyvilágot, The Golden Moth elnevezésen. Köztudott, hogy ez egy igencsak különleges lemez lesz, ugyanis az előző korongon is vendégeskedő Juha-Pekka Leppäluoto immár teljes jogú tagként lesz hallható.

A finnek egyébként a közelmúltban már lerántották a leplet a kiadvány borítójáról, továbbá a Trespasser című dal képében már az első kislemezes dalnak is fültanúi lehettünk, mely nóta egy kisfilm keretein belül került publikálásra.

Behind The Black Veil, valamint a The Puzzle jegyein haladva a következő album is vendégénekesek közreműködésével készül majd el; elsőként Zuberoa Aznarez nevére derült fény, ám a finn szoprán kicsit sem aprózza el a meglepetéseket, így néhány órája közösségi-oldalain tette közzé, miszerint Marco Hietala (Nightwish,Tarot) , és Netta Skog (Ensiferum, ex-Turisas) is hallható lesz majd egy-egy dal erejéig.

 

komment
süti beállítások módosítása