Klippremier: Within Temptation - Entertain You+interjú

2020. május 26. 13:04 - Jurancsik Eszter

Hivatalos videó érkezett a csapat új dalához!

A holland hatosfogat május 8-án mutatta be új dalát, az Entertain You-t, amelyet eredetileg az őszre tolódott, Evanescence-szel közös turnén (Worlds Collide) akartak debütáltatni.

A szerzemény kapcsán Sharon den Adel énekesnő elmondta: meglátása szerint a mai könnyűzene igencsak szűkölködik a lázadásban. Ők viszont folyamatosan újítanak, nem félnek változtatni, kísérletezni.

unnamed_7_1.jpg

A The Unforgiving albummal kezdődött minden, amely kiadvány már tartalmazta a modernebb hangzás elemeit, de a 2014-es Hydra volt az első ilyen irányú nagy dobásuk, a 2019-ben megjelent Resist pedig már teljes egészében maga mögé utasítja a régebbi, szimfonikus-gótikus hangzást, ahonnan a csapat indult 1996-ban.

Íme, az Entertain You kisfilmje:

 

A Kerrang! magazinnak Sharon egy kisebb interjút is adott a dal kapcsán, igen érdekes gondolatokkal. Kiderült: a frontasszony igen elkötelezett a >>kívülállókat<< illetően, akiket sehová nem fogadnak be. Véleménye szerint ez nem új dolog, de sajnos mindig is a társadalom része marad. Viszont igenis lehet ellene küzdeni. És ahogyan ő fogalmazott: mi is bármikor kerülhetünk ilyen helyzetbe.

"Azt hiszem, mindenki életében legalább egyszer került már ilyen helyzetbe. Nyilán nem mindenki tud vele azonosulni, de képzeld el azokat, akik állandóan ezzel szembesülnek."

- ecsetelte a témát Sharon, aki gyerekkorában édesapja munkája miatt rengetegszer költözött, inkább érzi magát világ-állampolgárnak, mint hollandnak, és a gyakori lakhelyváltások miatt a beilleszkedés sem ment könnyen az énekesnőnek.

"Gyerekként kívülállóként éreztem magam, és azt hiszem, hogy ez az érzés soha nem tűnik el teljesen."

95322729_111626370534930_4518034909373136896_n.jpg

Az Entertain You üzenete pedig igen egyszerű:

"Az emberek nagy része megfelel a társadalmi >>elvárásoknak<<. De a dal azokról szól, akik más módon fejezik ki magukat. Ahogyan öltöznek, élnek, más vallásúak vagy bőrsznűek, melegek, biszexuálisok vagy transzneműek. Ha közszereplő vagy,talán jobban elfogadják, mert művész vagy, de ha hétköznapi életet élsz, akkor kevesebb a tolerancia feléd, ha eltérsz a normáktól."

- zárta sorait az énekesnő.

komment

7 dolog, amit talán nem tudtál Floor Jansenről!

2020. április 10. 20:43 - Jurancsik Eszter

Érdekes dolgok a Nightwish frontasszonyáról!

Ma jelent meg a Nightwish visszatérő lemeze, amelyre öt évet kellett várni a fanoknak - a korong a Human :II: Nature címet kapta.

A zenekar holland énekesnője, Floor Jansen nemrégiben beteg volt, gyanúja szerint a most tomboló koronavírus fertőzte meg, ám sikeresen meggyógyult - ennek örömére a Kerrang! magazinnak elárult 7 titkot magáról, amit talán nem is tudtál.

1. Odavan a lovakért

"Nagybátyámnak voltak lovai, amikor gyerek voltam, és megígérte, hogy egy nap nekem is lehet egy lovam. Majdnem teljesült a vágyam, de végül a szüleim nem egyeztek bele. Szomorú voltam, de azt megengedték, hogy órákat vegyek egy lovasiskolában. Most Svédországban élek, és újra elkezdtem lovagolni - a természetes lovaglásnak nevezett megközelítést preferálom, amely a lóval folytatott kommunikációsra alapul."

2. Az újrahasznosítás megszállottja

"Fontosnak tartom a bolygó védelmét - Freja, a kislányom mosható pelenkákat kap, és megpróbálunk spórolni a vízzel is. Újrahasznosítunk mindent, amit csak tudunk, és saját zöldségek termesztésével próbálkozom, noha egyszer egy mezei nyúl ellopta a káposztámat (nevet)."

3. Egyedi tervezésű ruhákat visel

"Több mint hat láb magas vagyok (183 cm), és bár nem vagyok óriás, nem igazán illenek rám a >>rendes<< ruhák. A színpadi ruháim minden darabja egyedi tervezésű. Ez drága, de fontos."

39069479_1451896561621057_7790080281255346176_o-e1555262955920.jpg

4. Többször költözött a zongorája is

"2003-ban vettem egy zongorát, és eddig nyolcszor velem együtt költözött. A zongora mozgatása nem a legkönnyebb, de most már megtaláltuk a helyünket a világban, így remélhetőleg állandó helye lesz. Holland vagyok, aki egy finn zenekarban énekel, albumot készítettem Norvégiában és egy svéd felesége lettem - sokat költöztem."

5. Jó úszó

"Úgy érzem, a gyermekkorom nagy részét >>víz alatt<< töltöttem. Mindig is szerettem a vizet, és az úszás iránti szeretetem korán megmutatkozott. A tóparti fürdőzés Svédországban nagyon élvezetes."

5d5fd06e14f5cd4e76c80b5a_bestezangers-floorjansen.jpg

6. Szereti a dzsipeket

"Lehet, hogy ez nem igazán felel meg annak a képnek, ami én vagyok. Vidéken élve valóban szükségünk volt egy nagyobb kocsira, de hogy őszinte legyek, már gyerekkorom óta szerettem volna egy ilyet. Régebben egy Honda Civic-em volt, és volt más biztonságos autóm is."

7. Túl sokat olvassa a közösségi médiát

"Szociális médiának hívják, de semmi köze sincs a szó eredeti jelentéséhez. Online erőltetnek mindenféle szart az arcunkba. Remélem, hogy ez mind a civilizációs folyamat része, és hogy végül megtanuljuk egymást ugyanolyan tiszteletben tartani az interneten, mint szemtől szemben."

 

komment

Floor Jansen: "Tönkretesszük a bolygónkat..."

2020. január 24. 07:17 - Jurancsik Eszter

Érdekes gondolatokat osztott meg az énekesnő

Április 10-ig kell várni a rajongóknak a Nightwish új albumára, amely a Human :II: Nature címet fogja viselni. Nemrégiben fedte fel a csapat a dalok címeit, a borítót, de azt is megtudhattuk, hogy nemsokára érkezik az első videó, amely a Noise című számhoz készült. A lemez fő témája egyébként az internet és a közösségi oldalak lesznek, ám a korongon hallható dalok igyekeznek némi derűlátást is közvetíteni a hallgatóság felé.

A napokban a banda holland származású frontasszonya, Floor Jansen a Kerrang! magazinnak adott interjút, amelyben napjaink egyik legaktuálisabb problémáját ecsetelte: a környezetszennyezést.

floorjansen-promo-2020.jpg

"Az mindenképpen jó a közösségi oldalakban, hogy jobban odafigyelünk a globális problémákra és könnyebben tudunk tenni ellenük, akkor is, ha jelenleg nem a mi országunkban van a baj."

- kezdte az énekesnő, majd így folytatta:

"Gyerekként is elborzasztott a vadászat. Már húsz éve tagja vagyok egy olyan szervezetnek, amely a vadászat ellen küzd, és nem sokat sikerült előrelépnünk, pedig szerintem az az egyik legundorítóbb dolog, ha élvezetből ölünk állatokat."

- elmélkedett Floor, aki azt is kifejtette: bár rengeteget hallunk arról, hogy a műanyagok az ócaánjainkba kerülnek, de mi van a többi hellyel, ahová a műanyag hulladékokat szállítják? Arról nem ír a média. 

"Aztán itt van a globális felmelegedés. De amíg az embereknek a pénz fontosabb, mint a Föld, semmi nem fog változni! Elkezdődött ugyan némi változás, például a szupermarketek újrahasznosítható bevásárlótáskáival. De a nagyvállalatokat is be kellene vonni ebbe."

- zárta sorait Floor, aki szerint még maradt idő a dolgok megfordítására, de már nem sok.

 

komment
süti beállítások módosítása