Összefoglaló az év második feléről

2020. január 01. 22:01 - Jurancsik Eszter

Nem volt unalmas az év második fele sem, ami a frontcsajos metált illeti.

Augusztus 30-án kijött végre Tarja új albuma, az In The Raw, amelyre három évet vártak a rajongók. A finn énekesnő a lemez címéhez méltón egy igazán nyers és kemény anyagot küldött fanjai kezébe, és pár hétre rá turnéra is indult vele. 

in_the_raw_web.jpg

Szintén e napon debütált az osztrák Visions of Atlantis Wanderers című nagylemeze, amely a már megszokott szimfonikus elemeket tartalmazza. 

Szeptember 6-án a svéd Liv Sin kiadta a Burning Sermons című második albumát. Karácsony előtt fedte fel a zenekar: újra Sister Sin név alatt fognak ténykedni.

Szeptember 20-án szintén új lemezzel rukkolt elő a kanadai The Agonist. Vicky Psarakis, a banda frontlánya elárulta: sokkolva érezte magát, amikor meghallotta az Orphans címre keresztelt kiadvány zenei alapjait, hiszen jóval súlyosabb lett az anyag, mint a csapat eddigi lemezei. Vicky alaposan elhegedülte a véleményét elődjéről, a 2014 óta a svéd Arch Enemyt erősítő Alissa White-Gluzról is, aki -Vicky állítása szerint- kirúgása óta megpróbálja tönkretenni a zenekart. Később Alissa reagált az őt ért vádakra. 

Ugyanezen a napon a szintén kanadai Kobra And The Lotus is új lemezzel örvendeztette meg hallgatóságát: a kiavány az Evolution címet kapta. 

Október 11-én hosszas várakozás ért véget az olasz Lacuna Coil számára, napvilágot látott ugyanis a Black Anima címet viselő korong. Alaposan meghökkentette rajongóit a milánói banda, hiszen rengeteg új dolog helyet kapott a lemezen.

ba.jpg

Október 18-án a moldáv Infected Rain is új albumot jelentetett meg, immár a Napalm Record felügyelete alatt. A Lena Scissorhands által vezetett kisjenői brigád méltán lehet büszke negyedik lemezére, hiszen az Endorphin jóval érettebb és kiforrottabb lett elődjeinél.

Október 19-én a holland Epica újra kiadta Design Your Universe című albumát, amely eredetileg 2009-ben jeent meg. Joost van der Broek jóvoltából némileg új hangzást kapott a korong, amellyel Simone Simonsék egy miniturnét is lenyomtak. Ám azt is tudni lehet, hogy a zenekar már dolgozik az új stúdiólemezén. Utolsó albumuk a 2016-os The Holographic Principle volt. Emellett végre boltokba került a hatosfogat első könyve, az Essence Of Epica is.

Október 25-ével került a boltok polcaira az osztrák Edenbridge és az ukrán Jinjer új lemeze is. Sabine Edelsbacherék a Dynamind címet adták az új kiadványnak, a Jinjer pedig Macro címre keresztelte korongját. Utóbbi csapat énekesnője, Tatiana Smailyuk nemrég érdekes interjút adott, amelyben elárulta: annak ellenére, hogy tanári végzettséggel rendelkezik, nem tervezi, hogy éneket oktasson.

A holland Delain sem tétlenkedik: új albumuk februárban jön ki Apocalypse&Chill címmel, amelyről hallhattuk-láthattuk a Burning Bridges és a One Second című szerzeményeket, de felkerült a lemezre az év elején megjelent Masters of Destiny című dal is.

delain_5.jpg

Megtudhattuk azt is, miszerint a finn Dark Sarah negyedik albumát készíti. Bár Juha-Pekka "JP" Leppäluoto személyes tervei miatt elhagyta a zenekart, a Heidi Parviainen vezette együttes nem adja fel. 

Morgan Lander, akit a Kittie-ből ismerhettünk, beszállt a Québec-i illetőségű Karkaosba, ám nem tudni, hogy eredeti csapatával mi lesz.

Október 24-én debütált a Sorroniából és az Ideasból ismert Király Anna új projektje, a Mezmerized nevet viselő formáció. Zenésztársával, Oliver Mudrával elektronikus elemekkel felturbózott metált játszanak, első klipjük a Desire volt, amelyet a Satellite követett decemberben.

A finn/holland/brit tagkból álló Nightwish új albumáról kiderült: jövő év tavaszán érkezik, ám még semmit nem tudni a kiadványról. Viszont elárulta a csapat: új videón dolgoznak. December 6-án megjelent Decades: Live In Buenos Aires címet viselő DVD-jük, amely hatalmas siker lett a rajongók körében. 

nightwish_bannerthnuz5uluw2id.jpg

Ugyanígy új lemezt készül a világra szabadítani a finn Amberian Dawn, akik két dalt már megmutattak a korongról: a United-et és az ABBA-feldolgozás Lay all your love on me-t. 

November 8-án a The Dark Element második albuma is megjelent: a Songs The Night Sings című lemez munkálatai Jani Liimatainen és Anette Olzon szerint jóval könnyebbek voltak, mint előző kiadványuké, és bíznak abban, hog a rajongók tetszését is elnyerte a mű. 

November 15-én a Dianne van Giersbergen nevével fémjelzett Ex Libris kiadta az Ann-trilógia harmadik részét: a zsidó származású német kislányról, Anne Frankről szól a kiadvány. 

Anyuka lett a japán Cross Vein énekesnője, Julia Nishimura, a kisfiú édesapja pedig nem más, mint a tokiói zenekar gitárosa, Mashumi. Julia azonban elárulta: idén szeretnének visszatérni a színpadra. 

A svéd/dán Amaranthe átigazolt a Nuclear Blast lemezkiadóhoz a Spinefarmtól, és készen állnak arra, hogy a csapatot minden eddiginél erősebbé tegyék.

amaranthe-761x492.jpg

Ailyn, aki 8 évig erősítette a norvég Sireniát, új projektet hozott létre Her Chariot Awaits elnevezés alatt, azonban még nem tudni, hogy a spanyol szépség által vezetett banda mikor mutatkozik be dallal is a nagyérdműnek.

Szomorú esemény árnyékolta be a decembert: elhunyt a svéd Roxette énekesnője, Marie Fredriksson. A karizmatikus frontasszonynál 2001-ben diagnosztizáltak agydaganatot, megműtötték, kemoterápián is átesett, és 2005-ben úgy tűnt: meggyógyult, noha bal szemére megvakult és újra meg kellett tanulnia járni és beszélni. Miután felépült, újult erővel vetette magát a zenélésbe Per Gessle-vel, ám a gyilkos kór kiújult és december 9-én győzedelmeskedett a 61 éves sztár felett. Családján, barátain kívül rajongók milliói gyászolják.

Marcela Bovio, a mexikói származású, de Hollandiában élő énekesnő -akit a Stream of Passionból és MaYaN-ből ismerhettünk meg- decemberben jelentette be: méhnyakrákkal kezelik, de szerencsére orvosai jó hírekkel bíztatják.

A spanyol Diabulus In Musica új klippel lepte meg rajongóit: az Otoi baszk nyelven íródott, és azt is tudni lehet, hogy a zenekar új albumán munkálkodik és Euphonic Entrophy címmel, 2020. február 14-én debütál majd - Zuberoa Aznárrezék utolsó nagylemeze, a Dirge For The Archons 2016 novemberében töltötte meg a lemezboltok polcait és igen szép sikereket értek el a kiadvánnyal. 

Szintén új lemezt ad ki január 30-án a japán Lovebites. Az öt lányból álló zenekar Lzzy Hale-lel is színpadra állt tavaly, készülő albumuk az Electric Pentagram címet fogja viselni, és a When Destinies Align című nótához már klipet is forgattak. 

59alovebmage.jpg

Az arkansasi Evanescence felfedte: a 2017-es Synthesis után ismét új albumon dolgoznak. Amy Lee hangját adta a Fletwood Mac The Chain című dalának feldolgozásához, amely a Gears 5 videojátékban is felcsendül.

 

 

 

 

komment

Összefoglaló az első félév történéseiről

2019. június 29. 17:03 - Jurancsik Eszter

Mi történt eddig?

Szinte most ünnepeltük a 2019-es év kezdetét, máris június végét írjuk. Összefoglaltuk, hogy az első félévben mik történtek csajmetálos vonalon!

A holland Within Temptation durrantotta az egyik legnagyobb eseményt ez idáig, hiszen boltokba küldték Resist címre keresztelt, vadonatúj stúdióalbumukat, amelyre öt évet kellett várni a rajongóknak. A lemez még modernebb, még egyedibb hangzású lett, mint a 2014-es Hydra, bár igen rögös volt az út e korong elkészítéséig. Sharon den Adel, a csapat frontasszonya elmondta: a banda szinte minden tagjának nehézságei adódtak, neki pedig főleg kijutott a rosszból: édesapja még 2017-ben súlyos beteg lett, majd 2018 tavaszán elhunyt. Sharon elmondása szerint igen komolyan el kellett gondolkodnia azon, kívánja-e folytatni a Within Temptation énekeseként, hiszen leblokkolt, képtelen volt dalokat írni, sőt, közel került a kiégéshez.

gmm19withintemptation-wqpelii3ddtuiao.jpg

 

Tavaly megjelent szólólemeze, a My Indigo (amely név szólóprojektjének neve is) pontosan ezekről a belső harcokról szól. A kiadvány teljesen más jellegű zenét tartalmaz, mint Sharon anyacsapata, és elkészítésében az együttes tagjai sem vettek részt. A Resist egyébként igen szépen muzsikál, a Hydrához hasonlóan szintén számos vendégzenészt vonultat fel - az első klipes dalban, a The Reckoningban például a Papa Roach-frontember, Jacoby Shaddix hallható.

Középlemezzel jelentkezett februárban a szintén holland Delain. A Hunter's Moon címre keresztelt kiadvány igen kedvező fogadtatást kapott, különösen a Masters Of Destiny című szerzemény, amelyhez különleges hangulatú videó is készült.

oh65f4lv2nqwbydxgmy7bf.jpg

A banda egyúttal azt is elárulta: javában készül a következő nagylemez, amely Charlotte Wessels énekesnő szavaival élve bombasztikus lesz, sok szimfonikus elemmel. Sokak bánatára a mindig vigyori gitáros leányzó, Merel Bechtold elhagyta a zenekart, hogy saját projektjével, a Dear Motherrel foglalkozhasson. Ám a Mayan-nek azonban -az Epicából ismert Mark Jansen másik együttese- továbbra is tagja marad.

Szintén EP-t dobott a piacra a Jinjer. A Tatiana Shmailyuk által vezetett ukrán formáció a Micro címet adta a kiadványnak, amelyről a címadó dal kivételével mindegyik szerzeményhez videoklip készült. Tatianáék az Amorphis társaságában adtak koncertet hazánkban januárban, jelenleg pedig az Egyesült Államokat és Kanadát járják, de azt is tudni lehet, hogy új albumukat készítik, amely a megszokott Jinjeres hangzást hozza majd.

Megtudhattuk, hogy ősszel jön a kanadai The Agonist új lemeze. Az Orphans címet viselő kiadvány Vicky Psarakis énekesnő elmondása szerint jóval durvább lesz, mint az eddigi lemezek, amelyeket a fiúkkal felvett. Az In Vertigo című számhoz forgatott videót már láthattuk.

Szintén új stúdiókorongot készül a világra szabadítani a metál nagyasszonya, Tarja Turunen. Az egykori Nightwish-fronthölgy utolsó albuma 2016-ban, The Shadow Self címmel töltötte meg az üzletek polcait, és igen keményre sikeredett.

62342883_419606241958159_7217358392472371200_n.jpg

Azonban a finn szépség elárulta: új anyaga, amely az In The Raw címet kapta, még keményebb, még sötétebb, még személyesebb lesz. A lemezről Tarja már megmutatta a Dead Promises és a Railroads című számokat.  

Márciusban jelentette meg új albumát a Battle Beast. A finn hatosfogat kiadávnya 100%-ban heavy metal, ahogyan erre Noora Louhimo énekesnő többször utalt a korong boltokba kerülése előtt. Továbbá a lemezt sokkal epikusabbnak és keményebbnek jellemezte a csapat.

Az egykori Eluveitie-tagokból (Anna Murphy, Ivo Henzi és Merlin Sutter) álló, folk metálos Cellar Darling második albuma szintén márciusban jött ki.

xs6gvz5fkdymtb5edsnqwm.jpg

A 2017-es This Is The Sounddal ellentétben Anna elmondása szerint ez az anyag érettebb lett, konceptlemez született, a svájci trió pedig napról napra több rajongót szerez.

Szomorú mementó az ír The Cranberries In The End című lemezének megjelenése. Dolores O'Riordan, a formáció énekesnője 2018. január 15-én, alkoholmérgezés következtében, 46 éves korában elhunyt Londonban - a zenekar éppen új korongját vette fel a brit fővárosban, ekkor történt  tragédia. Dolores zenésztársai ezzel a kiadvánnyal állítottak emléket egykori frontasszonyuknak.

A norvég Helena Michaelsen által vezetett Imperia is kiadta új korongját március végén, Flames Of Eternity címmel, amelynek borítóját az a Jan Yrlund tervezte, aki dolgozott e témakörben a Manowarral, a Korpiklaanival és a Battle Beast-tel is.

A nálunk kevéssé ismert, angol Pythia is új korongot vett fel, amely május 17-ével, The Solace Of Ancient Earth címmel jelent meg. Ez az első album, amelyet Sophie Dorman énekesnővel rögztett a banda - a hölgy elődjéhez, Emily Ovendenhez hasonlóan szintén klasszikus énekesi képzettséggel rendelkezik.

 

Új korongot készít a milánói Lacuna Coil is. Cristina Scabbia, a csapat frontasszonya elárulta: a 2016-os Deliriumhoz hasonló lesz az anyag, de jóval keményebb lesz annál. Az együttes a tagváltások és távozások ellenére is stabilan áll a lábán, turnéznak és stúdióznak.

Az Ann-trilógia utolsó részét veszi fel a holland Ex Libris. A holland formáció első lemeze Amygdala címmel 2008-ban jelent meg, majd 2014-ben Medea címmel a második. Ekkor Dianne már egy éve volt a Xandria frontasszonya, így az Ex Libris kissé háttérbe szorult.

band-photo-1024x658.jpg

A zenekarból történő kiválását követően kezdett az énekesnő ismét régi bandájával dolgozni, és egy háromszámos EP-t adtak ki tavaly augusztusban, Ann - Chapter 1 - Anne Boleyn címmel, amely az 1533 és 1536 között uralkodott angol királynéről szólt. Ezt követte idén márciusban az Ann - Chapter 2 - Anastasia Romanova című középlemez, amely az orosz nagyhercegnő életét dolgozta fel. Nemrég az együttes bejelentette: készül a trilógia utolsó része, amely szintén történelmi témát vesz alapul: Anne Frankről, a zsidó származású német kislányról fog szólni, akit naplója tett világhírűvé - családjával a hitleri uralom alá került Németországból Hollandiába menekült, és évekig bújkálni kényszerült. 

Nem lógatja a lábát a norvég Sirenia egykori pacsirtája, a spanyol származású Ailyn sem. A szépséges énekesnő Amerikában rögzíti szólóalbumát, noha konkrétumokat nem árult el a készülő anyagról.

Szintén a stúdióban tölti idejét az osztrák Visions of Atlantis, a görög Elysion, a kaliforniai Butcher Babies és az osztrák Edenbridge is.

Mariangela Demurtas, a Tristania énekesnője új projektbe vágott. Az Ardours ötvözi az elektronikus elemeket, a gothic metált és a klasszikus rockot - az olasz szépség viszont eredeti csapatával is visszatért, az év elején megrendezett 70000 Tons Of Metal nevű, óceánjárós fesztiválon, három év után először lépett fel a zenekar és annyit tudni lehet, hogy ők is lemezfelvételekkel foglalatoskodnak. Utolsó albumuk a 2013-as Rubicon volt. Marynek már született egy mellékprojektje két éve, a Luminosa, azonban tavaly otthagyta a formációt.

Énekesnőcsere ment végbe a svájci Burning Witches-nél. Seraina Telli, a csak csajokból álló együttes énekese kilépett a formációból, hog másik csapatára, a Dead Venusra koncentrálhasson, helyére a holland Shadowrise frontasszonya, Laura Goldemund került. 

A holland Nemesea fedélzetén 2017-ben történt frontasszonycsere: Manda Ophuis -aki személyes tervei miatt távozott a zenekarból- helyére Sanne Mieloo került, akivel augusztus 23-án, White Flags címmel új lemezt adnak ki.

Eljegyezte egymást a Kamelot frontembere, Tommy Karevik és Kobra Paige, a kanadai Kobra And The Lotus énekesnője. A két zenész évek óta boldog párkapcsolatban él, most pedig szintet lépett viszonyuk.

tommykarevikkobra2019engagement_638_0.jpg

Akikről nemigen lehetett eddig hallani: 

Arch Enemy - Alissa White-Gluzék turnéznak, tavaly a gitáros Michael Amott pedig elárulta, hogy már tervezi az új albumot. A svéd/kanadai formáció legutóbbi albuma, a 2017-es Will To Power hatalmas siker lett világszerte.

Nightwish - Tuomas Holopainen, a finn banda agya és a holland énekesnő Floor Jansen többször pedzegették, hogy az új lemez nagy része már elkészült, de 2020-nál előbb nem fog kijönni a korong.

Xandria - tetszhalott állapotban van a német együttes, utolsó Facebookos posztjukat január elsején írták, egy újévi jókívánság formájában. Aeva Maurelle, akivel megtartották a tavalyi koncerteket,melhagyta saját zenekarát (Aeverium), de hivatalosan nem került bejelentésre, hogy ő veszi át végleg a holland Dianne van Giersbergen helyét a mikrofon mögött, vagy új frontlányt keres a formáció.

 

 

komment

2016 - összefoglaló az év történéseiről

2016. december 31. 12:14 - Jurancsik Eszter

Új lemezek, változások, magánéleti dolgok...

Bizonyos tekintetben nem a female metal éve volt 2016. Kollektív és egyéni szinteken is komoly változásokat hozott az év. Megjelentek új, remek albumok, egymással karöltve zenéltek jó páran, ám volt botrányos énekesnőváltás egy házasság vége miatt, beteg vokalista igazságtalan elküldése és egy rendkívül szomorú haláleset is. Nézzük végig az évet...

ÚJ LEMEZEK

Új albumot adott ki májusban az olasz Lacuna Coil, a Deliriumból pedig csak az első héten 13 ezer hanghordozó talált gazdára - ez mutatja, mennyire várták a rajongók az új anyagot. A 2014-es kiadású Broken Crown Halo-t eléggé lehúzták a kritikusok, a banda sokak szerint ugyanis túl "amerikanizálódott" zenét kezdett gyártani az utóbbi években, ennek ellenére számos országban ez a lemez is szép sikereket aratott, a Deliriummal pedig még a szájukat húzogató, finnyás kritikusokat is meggyőzték a talján zenemágusok.15741058_10154077888787344_2943558060495049302_n.jpgA dalszövegekhez és a zenéhez Cristináék a horrorfilmek világából merítettek ötleteket, éppúgy, mint az eddigi lemezeik többségén, valamint egy Észak-Olaszországban lévő, elhagyott idegszanatórium is nagy szerephez jutott az ihlet terén. Cristina, aki lírai alt énekesnő, ezen a lemezen énekel eddigi legmagasabb hangján. Az együttes turnéja nemsokára véget ér, ám jövőre az Arch Enemy társaságában folytatják a koncertezést. Naughty Christmas címmel egy vicces karácsonyi dalt is készített az olasz brigád. Sikereiket az sem vetette vissza, hogy Marco "Maus" Biazzi januárban otthagyta őket. 

Amy Lee, az Evanescence frontasszonya igen különleges szólóalbumot dobott piacra szeptemberben: a korongon gyermekeknek szóló dalok hallhatóak, ebben nem titkoltan kétéves kisfia, Jack Lion inspirálta. A csapattal novemberben egy Észak-Amerika nagyobb városait érintő turnét tartottak, a dallasi koncerten pedig a Take Cover című szerzeménnyel lepték meg a közönséget - ez egy új dal, melynek kapcsán Amy elárulta, hogy új szerzeményeken dolgoznak. amy-lee-portrait-smiling-2016-billboard-1548.jpgDecember folyamán pedig be is jelentették, hogy 2017-ben egy hosszabb koncertkörútra indulnak, Latin-Amerika és Európa néhány országát érintve. Bár az eddigi helyszínek már biztosak, a turné még szervezés alatt áll, így jogosan reménykedhet a magyar rajongótábor, hogy hazánkba is ellátogat a zenekar.

Hollandiából két együttes is jelentkezett új anyaggal, az Epica és a Delain. 6716_photo_1.jpgAz Epica The Holographic Principle című lemeze hatalmasat durrant szeptember végén, minden országban előkelő helyet kapott az eladási listákon, ezzel felülmúlták a The Quantum Enigmát, amely 2014-ben jelent meg, és amely korong igen magasra tette azt a bizonyos lécet sok rajongónál. Különleges hangszereket és zenei megoldásokat alkalmaztak a korongon, valamint meglepetésekkel tarkították, hogy ne legyen túl kiszámítható a végeredmény. Az újítások bejöttek, nekem legalábbis biztosan.  A számok szövegei egyébként a mai, erősen digitalizálódott világra lettek kihegyezve.desktop.jpgA Delain a Moonbathers-szel augusztus végén rukkolt elő, amely szintén igen erősre sikeredett. A banda október 23-án a Barba Negrában is bemutatta az új dalokat, Epicáék pedig szintén ugyanott, 2017. január 22.-én lép fel az új korong nótáival.

Méltó konkurenciára leltek a legismertebb szimfonikus metálcsapatok a spanyol Diabulus In Musica tagjaiban. Negyedik stúdióalbumuk rendkívül jól sikerült, korábbi munkáik -bár nem voltak rosszak- elhalványulnak a Dirge For The Archons mellett, amely november 18-ával került az üzletek polcaira. diabulus-e1478193448192_1.jpeg2014-ben hallattak utoljára magukról lemez formájában, énekesnőjük, Zuberoa Aznárez pedig nemrégiben életet adott első babájának, és az anyaság megélése igencsak jót tett neki. Énekstílusa jóval felszabadultabb, hangja érettebben cseng. Dallamosabb számok, erősebb dobok és gitárok jellemzik e lemezt, amely nekem az egyik legnagyobb kedvencem lett.

A Sirenia sem unatkozott az idei évben: előző vokalustájuk, Ailyn távozásától függetlenül új cuccon kezdett dolgozni, november 11-én vált elérhetővé a Dim Days Of Dolor, amelyen már az új énekesnő, Emmanuelle Zoldan hallható - a francia hölgyemény egyébként 13 éve háttérénekel minden Sirenia-korongon, hazájában pedig évek óta az operavilág kiemelkedő képviselője. 1393_photo.jpgA klasszikus képzettséggel rendelkező Emmanuelle hangja remekül illeszkedik az új dalokba, azonban zeneileg mintha beleragadtak volna ugyanabba a sablonba. Nem mondom, hogy rossz lemez, de jó pár nótát az énekesnő karakteres mezzoszoprán hangja ment meg. 

Az Amberian Dawn első énekesnője, Heidi Parviainen és jelenlegi projektje, a Dark Sarah sem tétlenkedett: The Puzzle címre keresztelt második lemezük november 18-án jelent meg, amelyben tovább folytatódik Sötét Sára útkeresése. :D Jóval kiforrottabb és erősebb lett az előző kiadványnál (Beyond The Black Veil), számos duettel és játékossággal megfűszerezett anyagot kaptunk, Heidi hangjába pedig nem lehet belekötni. debutalt-a-dark-sarah-bemutatkozo-albuma-05080454.jpgAkár egy gyereklemeznek is beillik, hiszen egyfajta meseszerű, vagy éppen mozis elemekkel gazdagították a szerzeményeket, nem véletlenül nevezi a dalospacsirta Heidi "cinematic metal"-nak a stílust, amit képvisel. A Little Men, az Aquarium (amelyben Charlotte Wessels is vendégszerepel), valamint a JP Leppäluotóval rögzített Dance With The Dragon videoklipes formában is megjelent és komoly sikereket könyvelhetett el mindhárom kisfilm. Heidi hangja szinte bármilyen műfaj eléneklésére képes: ha kell játékosan, ha kell, érzelmesen, ha kell, operásan dalol, az énekesnő pedig már személyiségének varázsával is képes meglágyítani a szíveket.

A finn metálkirálynő, Tarja Turunen The Shadow Self című új műve augusztus 5-én jött ki. E napon mutatta be a Wacken Open Air elnevezésű németországi fesztiválon a lemez dalait a közönségnek. A Nightwish egykori dalospacsirtája még tavasszal nyilatkozta sokat sejtetően, hogy eddigi legkeményebb anyagát tarthatjuk majd a kezünkben, és nem is beszélt mellé. e734725b-a5f7-4c36-93a1-db9a6c5dd8cf.jpgA korong rendkívül erős, energikus nótákat vonultat fel, a Wackenen pedig a Demons In You-t Alissa White-Gluzzal, az Arch Enemy énekesnőjével adták elő - nem kis ovációt kiváltva a nézőkből. Az Eagle Eye-ban közreműködik öccse, Toni is, aki már a My Winter Stormon hallható Alice Cooper-feldolgozásban, a Poisonban is bemutatkozott. 2017 februárjának első napján a Barba Negrában mi is láthatjuk-hallhatjuk Tarját és a lemez dalait, ám biztosan nem hiányoznak majd a régebbi slágerek sem. Szenteste egy spanyol tévéműsorban énekelte el Schubert Ave Mariáját, ugyanabban a szép piros ruhában, amelyet a 2006-os karácsonyi dalokból álló albuma, a Henkäys Ikuisuudesta (Breath From Heaven) megjelenésekor viselt. A finn szépség egyébként nemrégiben Spanyolországba költözött férjével, Marcelóval és lányával, a kis Naomival, aki már 4 éves. A kislány híres anyukája szerint remek ritmusérzékkel rendelkezik, így nem meglepő, hogy Tarja mindenképpen támogatni fogja méhe gyümölcsét, ha később zenei pályára szeretne lépni.

Az Elize Ryd vezette, svéd és dán tagokból összeállt Amaranthe Maximalism című kiadványát októberben dobta a boltok polcaira, valamint szintén jártak a lemezzel hazánkban, a Barba Negrában. Jake E ugyan kilépett a csapatból, ám megerősítette, hogy ez nem végleges - csak éppen más dolgokkal szeretne a közeljövőben foglalkozni. Hogy ki veszi át a helyét a zenekarban, még nem tudni, de annyi biztos, hogy a skandináv formáció folytatja a korong népszerűsítését.

Az athéni illetőségű Enemy Of Reality szintén nem töltötte üresjáratban az évet: a derék görögök Arakhne című második korongja október 23-án látta meg a napvilágot, a 2014-es kiadású Rejected Gods folytatásaként. Ismét egy húzós anyaggal lepett meg minket a képzett operaénekesnő, Iliana Tsakiraki nevéhez fűződő formáció, aki Chiara Malvestitivel is duettezik - az eredmény lenyűgöző. Remek album, remek dalokkal.

ÉNEKESNŐCSERÉK

Az év metálbotránya a Leaves' Eyes háza táján robbant ki: 13 év közös munka után a csapat kitette Liv Kristine szűrét, akinek férje, Alexander Krull szintén a banda alapítója. Mint később kiderült, házasságuk megromlott és elváltak, Livet pedig eljegyezte új barátja. Tosso Bauer, a zenekar egyik gitárosa nem kertelt, elmondta, hogy emiatt váltak meg a norvég szőkeségtől, aki sérelmezte, hogy egykori zenésztársai kiteregették magánéletét ország-világ előtt. le_newpluslogo_s.jpgLiv helyére az EnkElination alapítója, Elina Siirala finn származású, de Londonban élő énekesnő került. tumblr_lk0pidstu81qiqu5to1_500.jpgLiv -miután túltette magát volt zenekara viselkedésén- először az Eluveitie-hez csatlakozott néhány fellépés erejéig, majd a Belgiumban megrendezett Metal Female Voices Fest-en egykori Theatre Of Tragedy-s kollégájával, Raymond Rohonyival lépett egy színpadra, öt dalt adtak elő közösen, de húga, Carmen Elise új csapatával, a SAVN-nal is koncertezett, így szó szerint családias buliban lehetett része. Liv, aki több szólókorongot is megjelentetett, egyelőre nem mesélt zenével kapcsolatos terveiről, inkább volt együtteséből való kényszertávozását piheni ki.

A stavangeri illetőségű Sirenia tisztázatlan körülmények között dobta ki spanyol énekesnőjét, Ailynt, aki rekordhosszúságú ideig -8 éven át- erősítette a norvég fiúkat és négy közös lemezt készítettek el együtt. A szépséges dalospacsirta édesanyja májusban váratlanul elhunyt, ez pedig a tini kora óta cukorbeteg Ailynnél egészségi gondokat hozott elő - orvosai pár hét pihenést írtak elő számára egészsége érdekében. A banda közleményt adott ki, amelyben tudatták a rajongókkal, hogy Emmanuelle Zoldan énekel Ailyn helyett, amíg az énekesnő egészsége rendbe jön. ailyn-igazsagtalan-ahogy-a-zenekarok-bannak-a-noi-enekesekkel-08040101.jpgPár héttel később -miután Ailyn visszatért Norvégiába édesanyja temetését követően- robbantotta fel az internetet a hír, miszerint a spanyol énekesnőt kitették a zenekarból. Ailyn igazságtalannak tartja Morten Veland döntését, aki azonban nem sokat törődött a múlttal, elkezdte írni az új album, a Dim Days Of Dolor számait és véglegesítette Emmanuelle-t, aki 2003 óta a háttérben énekelt. Ailyn tervez szólómunkákat, de azt sem tartja kizártnak, hogy egy együttesben énekel ismét. Bár még pontos tervei nincsenek, annyi biztos, hogy a továbbiakban is zenével szeretne foglalkozni.

FELOSZLÁSOK

Az UnSun nevű lengyel csapat, akikre fényes jövő várt a metál színterén, abbahagyta a zenélést. Énekesnőjük, Aya ugyanis közel négy éve beteg, hangszálproblémákkal küszködik, mára már a beszéd is csak nehezen megy számára. unsun_blonde_girl_band_teeth_14538_3840x2160.jpgKiderült, hogy állapota idegrendszeri eredetű, a kór megtámadta a gerincét és a nyakát is - ezáltal még a séta is nagy fájdalmakkal jár számára. 2014 tavaszán úgy tűnt, hogy Aya állapota javul, ám hamarosan ismét gondok jelentkeztek. A 34 éves énekesnő közleményt adott ki év elején, amelyben elmondta, nem folytatja a zenélést, illetve kezelésekre jár, hátha javul az állapota. Ám ha ezek hatástalanok maradnak, műtétre lesz szükség, amely remélhetőleg végleg megoldja Aya egészségi gondjait. Az együttes másik alapítója -aki egyben Aya férje-, Maurycy azonban új zenei projektet tervez. Az UnSun egyébként két albumot jelentetett meg.

Sokként érte a holland Stream Of Passion feloszlásának híre a rajongókat, azonban Memento címmel búcsú DVD-t jelentettek meg. A csapat 11 évig zenélt együtt, négy korongot készítettek.Novemberben búcsú DVD-t dobtak piacra. bucsu-dvd-vel-keszul-a-stream-of-passion-08311240.jpgMarcela Bovio, a mexikói származású énekesnő Unprecedented címmel szólólemezt adott ki, valamint az Anneke van Giersbergen által létrehozott VUUR nevű csapatban is énekesnői szerepet kapott - a formációban férje, Johan van Stratum is gitározik majd. 

A ReVamp -amelyet Floor Jansen neve fémjelzett- szintén a feloszlás mellett döntött, hiszen az énekesnő a Nightwish mellett nem tudott elég időt fordítani a csapatra. Azonban barátsággal váltak el útjaik, a férfi tagok pedig más-más utakon, de szintén folytatják a zenei pályát. revamp-band.jpgRövid, de pörgős életet élt a zenekar, két remek albumuk nem vész a homályba.

ALEAH STANBRIDGE - NYUGODJON BÉKÉBEN!

Szomorú hír jelent meg a világhálón április 18.-án. Aleah Stanbridge, a Trees Of Eternity és a Swallow The Sun együttesek mezzoszoprán énekesnője életének 39. évében, rákban elhunyt. Fokvárosban, a Dél-Afrikai Köztársaság fővárosában látta meg a napvilágot 1976. július 1-jén, Julia Liane Stanbridge néven. Szülei angol származásúak. Nem sokkal az ezredforduló után, 2004-ben szüleivel és bátyjával Svédországba költözött. Zenei pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor Aleah néven folk/gothic rock műfajban demo felvételeket készített. Így találkozott Juha Raivioval, aki bár finn származású, de a svédországi Örebro-ban élt és jó ideje zenészként ténykedett. Egymásba szerettek, 2009-ben pedig megalapították a Trees Of Eternityt, amely az északi ambient/doom metál egyik legjelesebb képviselőjévé nőtte ki magát annak ellenére, hogy albumuk akkor még nem jelent meg. Aleah-nál 2013-ben diagnosztizálták az alattomos kórt és a kezelések ellenére 2016. április 18.-án szervezete feladta a harcot. Halála után Juha Raivio azt nyilatkozta, képtelen folytatni a zenélést. 636.jpgA 2014-2015 folyamán rögzített albumukat viszont novemberben megjelentették, hogy emléket állítsanak Aleah-nak. A kiadvány a Hour Of The Nightingale címet kapta. A zenekar tagjai között volt Kai Hahto is, aki a Nightwish jelenlegi dobosa. Aleah és Juha már 2009-ben elkezdték írni a dalokat, ám a folyamatot félbeszakította Aleah 2013-ben felfedezett betegsége. Több kiadó meghátrált a lemez megjelentetésétől, azzal az indokkal, hogy "úgysem lesz folytatás." Ám a turku-i (Finnország) Svart Records szárnyai alá vette Juhát és az ő felügyeletük alatt került forgalomba a korong, amely első és egyben utolsó kiadványaként rendkívül sikeres lett a doom metál rajongók körében. 

NIGHTWISH - 2017 A PIHENÉS ÉS A CSALÁD ÉVE LESZ

A finnek legismertebb metálcsapata 2012 óta turnézott folyamatosan, amikor is Floor Jansen váltotta az az év októberében távozó svéd Anette Olzont. nightwish2015c_1.jpg2014-ben már a holland szoprán énekesnővel került rögzítésre az Endless Forms Most Beautiful című album, amellyel megjelenése óta folyamatosan úton volt a banda. Szeptemberben derült ki, hogy Floor és párja -aki a svéd Sabaton dobosa, Hannes Van Dahl- első gyermeküket várják, egyúttal Tuomas Holopainen bejelentette, hogy 2017-ben szünetet tartanak, ám ez nem jelenti azt, hogy a zenekar agya tétlenkedni fog - nekilát ugyanis a következő album dalainak megírásához - a korong egyébként hasonló témákat feszeget majd, mint elődje. Floor babáját márciusra várja, aki akár születésnapi ajándéka is lehet az énekesnőnek, aki február végén lesz 36 éves. Felröppentek a pletykák, miszerint a szülés után Floor -Anette-hez hasonlóan kipenderítésre kerül a zenekarból, ám egy videóban ezt maga az énekesnő és Tuomas cáfolták. A Vehicle Of Spirit DVD-nek örülhetnek a rajongók december 16-a óta, amely két hosszabb koncert (London és Tampere) mellett rengeteg extrát is tartalmaz, többek közt egy interjút Richard Dawkins brit tudóssal - az ő munkássága is ihlette az Endless Forms Most Beautiful című lemez dalszövegeit is. A nyáron egy fellépés erejéig a 2001-ben kivált Sami Vänskä és a 2014 óta egészségügyi pihenőjét töltő Jukka Nevalainen is csatlakozott a csapathoz, amely idén lett 20 éves. Tuomas nem sokkal később azzal viccelődött, hogy a 30. évfordulón a 2005 októberében botrányos körülmények között eltávolított Tarját és a 2012-ben menesztett Anette-t is színpadra hívja majd...

WITHIN TEMPTATION - NEM TUDNI SEMMIT ÚJ ALBUMRÓL

A holland formáció idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját, hasonlóan a Nightwish-hoz. Legutóbbi stúdióalbumuk, a Hydra 2014-ben látott napvilágot, egy hosszabb turnét is tartottak, az év márciusában a néhai Petőfi Csarnokban adtak óriási sikerű koncertet.within-temptation-elozetes-erkezett-az-uj-dvd-hez-11071207.jpgAz idei évben szinte semmilyen új hírrel nem szolgált a Sharon den Adel vezette együttes, csak a decemberi Black X-mas koncert kapcsán osztottak meg bejegyzéseket a közösségi médiában. A két koncertet megtartották, ám azóta sincs hír új anyag kapcsán Sharonék oldalán. Remélhetőleg a közeljövőben megtudunk valamit a csapat további terveiről. 

XANDRIA - JANUÁRBAN ÉRKEZIK AZ ÚJ ALBUM 

Dianne van Giersbergen és zenésztársai a 2014-es Sacrificum után ismét új korongot dobnak piacra 2017. január 27.-én, Theater Of Dimensions címmel. Decemberben kaptunk ízelítőt az albumból a We Are Murderers (We All) című dalszöveges videó képében, amely egy igen kemény, de dallamos és profin összerakott nóta lett.xandria_band2_200dpi.jpgA lemezt Joost Van Den Broek szárnyai alatt készítette a német banda, akinek nevéhez az Epica albumainak producerelése is fűződik. Ígéretük szerint az eddigi legkeményebb és legsokszínűbb albumukkal találkozhatunk jövőre - a We Are Murdererst hallva ehhez kétség sem fér, az együttes pedig a 2017-es FEZEN-en is koncertet ad.

ELYSION -HAMAROSAN ITT A HARMADIK NAGYLEMEZ

A görög gothic metált játszó zenekar két albumot adott ki eddig: a Silent Scream-et 2009-ben és a Someplace Bettert 2014-ben. Szeptemberben jelentette be a Christianna Hatzimihali vezette csapat, hogy stúdiómunkálatokba kezdtek, így 2017-ben ők is új kiadvánnyal jelentkeznek.

CRYSALYS - AZ OLASZ MELÓ

Chiara Malvestiti operaénekesnő jelenleg a Therionban is dalol, ám régi bandáját sem hanyagolta el - 2017 tavaszán az olasz együttes is új albummal örvendezteti meg a rajongókat. A csapat egyébként 2011-ben adta ki első lemezét, The Awakening Of Gaia címmel.

ARCH ENEMY - DVD-T JELENTETNEK MEG

Alissa White-Gluz és a fiúk 2017 márciusában dobják piacra DVD-jüket, amely a németországi Wackenes koncertet tartalmazza majd, ezután a Lacuna Coillal turnéznak. Alissa szólómunkát is tervez, de a csapattal is dolgozik az új album kapcsán, amely egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg.

EDENBRIDGE - HOSSZABB SZÜNET UTÁN AKTÍV A BANDA

Az osztrák Sabine Edelsbacher vezette együttes is újdonsággal jelentkezik jövőre - lemezük The Great Momentum címmel, február 17-én kerül boltokba, három évvel a The Bonding után. A "sógorok" a Shiantara című videoklip formájában beharangozót is hallhattunk decemberben - a dal igen erős lett.

ANETTE OLZON - 2017 NAGY VISSZATÉRŐJE

A Nightwish második énekesnőjeként ismertté vált 45 éves svéd pacsirta tavaly kijelentette, hogy a metálvilágban is teret nyert felszínesség miatt visszavonul az énekléstől és ápolónőnek tanul. Azonban idén megtört a jég: a sokáig csak edzéstippeket posztoló Anette bejelentette, hogy a Sonata Arctica volt tagjával, Jani Liimatainennel készül közös albumot piacra dobni 2017-ben, de az olasz Secret Sphere élő felvételeket tartalmazó albumán található bonus trackben, a Lie To Me-ben is közreműködött. finn-tv-musorban-enekel-anette-olzon-01210232.jpgEttől függetlenül egészségügyi irányú tanulmányait is befejezi a háromgyermekes édesanya, hiszen már csak egy éve van hátra az iskolából, valamint továbbra is népszerűsíteni fogja a sportot és az egészséges táplálkozást. Egy magyar internetes lapnak is adott interjút Nettie a témával kapcsolatban.

komment
süti beállítások módosítása