Magyar nyelvű female metal blog

Fémcsajok

Új banda a láthatáron: Windshades

Nemsokára bemutatkozik az együttes

2016. november 06. - Jurancsik Eszter

Az Észak-Olaszországban lévő Viadana városában alakult a csapat 2015-ben, tagjai: Chiara Manzoli képzett szoprán operaénekesnő, színházi múlttal, Carlo Bergamaschi dobos, Matteo Usberti és Riccardo Soresina gitárosok, valamint a basszer Andrea Bissolati.

19079_l.jpgrer.jpg

November 18-án a banda első EP-je, a Crucified Dreams, amelyen három számot rögzítettek Metafora, Resurrection és Crucified Dreams címekkel. 

 

 

Karácsonyi metálműsorban szerepel Floor Jansen

Nem tölti üresjáratban az időt a Nightwish énekesnője

Facebook-oldalán jelentette be a hírt a holland szoprán énekesnő, miszerint a Raskasta Joulua ("Metál Karácsony") elnevezésű fellépéssorozat Finn-és Svédországban kerül megrendezésre, több, mint 30 állomással, ennek keretén belül metálzenészek adnak elő karácsonyi dalokat, természetesen kicsit keményebb változatban. Ebből 8 koncerten a már lassan félidős terhes Floor is részt vesz, olyan nevek társaságában, mint csapattársa, Marco Hietala, Elize Ryd (Amaranthe), JP Leppäluoto vagy Ari Koivunen. 

14980817_1175984862467039_7262983150869383094_n.jpg

Facebook/Floor Jansen

Forognak a kamerák a legújabb Sirenia-kliphez!

Az album címadó dalához, a Dim Days Of Dolorhoz készül a kisfilm

Egy rövid videót tett közzé a norvég legénység és francia énekesnőjük, Emmanuelle Zoldan a Facebookon, amely a nemsokára érkező videokliphez, a Dim Days Of Dolorhoz készült klip részletét tartalmazza. A dal a napokban fog megjelenni, november 11-ével pedig boltokba kerül a nagylemez is. 

A Sirenia egy hónapig tartó miniturnéja 10-én startol Berlinben, és bár hazánkba egyelőre nem látogat a formáció, de a prágai vagy bécsi fellépésen elcsíphetik az utazni szerető magyar rajongók a csapatot.

 

David Bowie-ra emlékezik új klipjével a The Agonist

The Man Who Fell To Earth című dalukhoz készült a videó

Szeptember végén jelent meg a kanadai zenekar legújabb albuma Five címmel, a  The Hunt, a  The Chain és a The Moment után újabb dalhoz készült egy szöveges videó, a The Man Who Fell To Earth-höz. 

von-wohn-the-agony.jpg

A dalt az azonos című, 1976-os film ihlette, amely David Bowie főszereplésével készült. Danny Marino, a banda gitárosa nagy rajongója a brit színész-énekes munkásságának.

"Megviselt David Bowie halálhíre, az pedig különösen, hogy a Blackstar nem szimplán egy új albuma lett, hanem a 'hattyúdala' is. Mi így emlékezünk rá." 

- nyilatkozta Danny a Teamrocknak.

 

Botrány: Juliet Simms részegen veszekedett férjével a repülőn

Az énekesnő alkoholos mámorában még kezet is emelt Andy Biersack-ra.

Az Automatic Loveletter egykori énekesnője tavasszal házasodott össze a Black Veil Brides frontemberével, ám nagyon úgy tűnik, hogy a kapcsolatukban komoly gondok vannak. Október utolsó napján Juliet (30) férjével az American Airlines egyik járatán utazott, amikor is heves szóváltásba keveredtek. Az énekesnő egyre hangosabban kiabált és meg is ütötte párját, és a személyzet kérése ellenére sem állította le magát.

68c47a5e91decf1fb7e56169ec4888e1.jpg

A Los Angelesben található LAX repülőtéren már a rend őrei várták őket, Juliet csuklóján pedig kattant a bilincs. Az énekesnő elismerte, hogy korábban alkoholproblémái voltak, aztán egy elvonókúra segítségével tiszta lett. Most viszont kicsúszott a lába alól a talaj ás visszaesett, ugyanis Juliet elárulta, hogy nemrégiben elvesztette pár hetes magzatát. 

Az Instagramon közzétett egy fotót és bocsánatot kért férjétől és a légitársaság személyzetétől:

"A tinédzseréveimet jobbára úton töltöttem, tizenhét éves korom óta az otthonomtól messze stúdiózok. Sokkal többet tanultam a minket körülvevő világról, mint az egy fiatal lány esetében lehetséges. A legtöbben közületek alig tudnak valamit a The Voice előtti karrieremről vagy hogy hogyan találkoztam az én imádott férjemmel, Andyvel. Azért említem ezt most, hogy szolgáljon figyelmeztetésként azoknak a fiatal és tehetséges embereknek, akik azt hiszik, ők immunisak az alkohol és drogok hatásaira. Sokan közülük úgy vélik, inni vicces, nem nagy dolog vagy egyszerűen menő. De az alkohol igenis képes tönkretenni az ember életét, és még halálos is lehet, ha túl sokat iszol belőle, pláne, ha üres gyomorra. A hozzám hasonlóan alacsony lányok pedig még nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Az alacsony lányoknál gyorsabb a hatás. Ez az oka annak, hogy nem iszok, nem bírom a piát. De amikor mégis, olyasvalakivé válok, aki nem vagyok. Szeretnék bocsánatot kérni a történtek miatt a férjemtől; mindazért, amit mondtam és amiért csalódást okoztam azoknak, akik a szemtanúi voltak ennek. A szerető és törődő rajongóinknak ezúton szeretnénk köszönetet mondani a hűséges támogatásukért és kedvességükért. Nagyon szeretünk titeket. Ebben a történetben sokkal több van, amit nem könnyű megérteni, amíg nem vagytok velünk. Nem akartam, hogy az elveszített babánkról így szerezzetek tudomást, de fiatalok vagyunk és egészségesek és azt mondták, előfurdul ilyesmi, így derűsen tekintünk a gyerekekkel teli jövőnk felé..."


js.jpg

Liv Kristine húgával énekelt

Családi metálbuli Norvégiában!

Liv húga, Carmen Elise Espenæs szintén a zenében ténykedik, a Midnattsol és a Savn együtteseket ő hívta életre. Október 28-án nem kis meglepetésben volt része a közönségnek a Savn norvégiai koncertjén: Carmen nővére, Liv is megjelent a színpadon, együtt énekelt testvérével, így szó szerint családiassá vált a hangulat.

A Leaves' Eyes egykori énekesnője élete legnehezebb szakaszában jár most, hiszen tavasszal kidobták az általa alapított zenekarból, amelynek oka, hogy férjével, a szintén alapító Alexander Krullal megromlott házassága. Ám Liv először az Eluveitie-hez csatlakozott néhány fellépés erejéig, majd a Metal Female Voices fesztiválon egykori Theatre Of Tragedy-s zenésztársával, Raymond Rohonyival lépett egy színpadra.

A Savn-nal közös fellépésről képet is posztolt a 40 éves énekesnő:

"Köszönöm a feledhetetlen show-t a Savn-nak és az én kedves húgomnak, Carmennek! Sister power!"


14633083_1785400391717092_1313109813737715572_n.jpg

Kép: Facebook/Liv Kristine 

Metálcsajok nemes cselekedetei

Kemény zene, erőteljes hang, dinamikus színpadi megjelenés, érző szív!

SHARON DEN ADEL/WITHIN TEMPTATION

A háromgyermekes anyuka csapatának, a Within Temptation-nek The Heart Of Everything című lemeze 2007-ben jelent meg. E korongon hallható a Frozen című dal, amelyhez felkavaró videót forgatott a holland együttes. A kisfilm a családon belüli erőszak témáját dolgozza fel, a kislemez eladásaiból származó bevételeket pedig egy gyermekvédelmi alapítványnak ajánlotta fel a zenekar. 

 

 

ALISSA WHITE-GLUZ/ARCH ENEMY

Bár a színpadon buldózerként tombol az Arch Enemy extrém külsejű énekesnője, a szíve aranyból van. A kanadai származású Alissa elkötelezett állatvédő, a PETA egyik arca, a veganizmus mellett és az állatok kizsákmányolása ellen harcol. Nem hord valódi bőrt és szőrmét, és kizárólag olyan kozmetikumokat és hajfestéket használ, amelyek hatóanyagait nem tesztelték állatokon. Elődje, a német Angela Gossow szintén állatvédelmi aktivista.

73f42627f4f4f10946e1a97740c228b4.jpg

CRISTINA SCABBIA/LACUNA COIL

Az olasz énekesnő kicsit más témában kampányolt pár éve, mégpedig a mellrák ellen, amely napjainkban is rengeteg nő életét követeli. A Lacuna Coil frontasszonya önként vállalta, hogy felhívja a figyelmet a betegség korai felismerésére. Az időben felfedezett emlőrák gyógyítási esélyei igen jók, ám előrehaladott állapotban már gyakran visszafordíthatatlan egészségkárosodást okoz. A képen egy gipszből készült fűzőben pózol a milánói együttes pacsirtája, aki egy ízben még a mammográfiás leleteit is közzétette a Facebookon, ezzel bátorítva a 45 év feletti nőket, hogy rendszeresen járjanak szűrésre.

303783_10150287116631706_2134258059_n.jpg

TARJA TURUNEN

2017tarjaweb-1.jpg

Nightwish egykori frontasszonya nemrégiben fejezte ki együttérzését az Irma hurrikán áldozatainak hozzátartozói felé, egyúttal a finn szépség mindent megtesz annak érdekében, hogy a károsultaknak segíthessen. Ám nemcsak a természeti katasztrófa érintette meg az énekesnő szívét; korábban haldokló rajongóját látogatta meg, de Innocence című dalában a Within Temptation-höz hasonlóan felhívta a figyelmet a családon belüli erőszakra is. 

SHIRLEY MANSON/GARBAGE

shirley-manson-garbage.jpg

A karakteres hangú, skót születésű énekesnő 1994 óta erősíti az amerikai Garbage-t, akikkel nemrégiben No Horses címmel új dalt jelentettek meg. A kisfilmben kemény képsorok, például rendőri túlkapások is láthatók. Shirley-ék ezzel a dallal és a hozzá forgatott klippel a hatalmon lévők által elkövetett visszaélések és a gyengébbek elnyomása ellen emelik fel szavukat. A kislemezeladásokból befolyt összeg a Nemzetközi Vöröskereszthez kerül - egészen 2018 végéig tart a kampány.  A ló a szabadság egyik jelképe, és a "No Horses" dalcímmel ennek hiányát szeretné kifejezni az együttes.


Stream Of Passion: november 25-én érkezik a DVD

A Marcela Bovio vezette holland csapat 11 év közös munka után a feloszlás mellett döntött, ám egy búcsú DVD-vel kedveskednek a rajongóknak, amely november 25-én kerül boltokba, és a Memento címet kapta

A szomorú hír bejelentése előtt Marcela már a szólóalbumán dolgozott, amely szeptemberben jelent meg Unprecedented címmel, így már jó ideje érlelődhetett a tagokban a szétválás gondolata.

14963340_10154212813508681_7133061563916857154_n.jpg

Kép: Facebook/Stream Of Passion

Bunkó énekesnők...? Vagy csak félreértett szituk?

Több rajongó szerint is "elszállt magától" néhány metálénekesnő, ezeket hivatott tisztázni az írás.

SIMONE SIMONS

Az Epica vörös szépségét rasszizmussal vádolják, miszerint elutasító a dél-amerikai rajongókkal.

 

A videóban a haját taperoló fanoknak többször is mondja, hogy ne érintsék meg a haját. Ezért beképzeltnek minősítik a felvétel alatt olvasható kommentekben.

nevtelen.jpg

Az igazság: mindenkinek szüksége van a személyes térre, még akkor is, ha az illető egy közismert személy, egy sztár. Simone nem a haját félti, hanem idegesíti, hogy a rajongók úgymond taperolják. Vagy éppen attól fél, hogy egy elvetemült emberke ollóval akar egy tincset emlékbe szerezni tőle - azért valljuk be, hogy a dél-amerikai emberek nem arról híresek, hogy kulturáltan rajonganának. Emlékezzünk arra az esetre, amikor az ezredforduló tájékán Brazíliában Tarja Turunent -aki akkor még a Nightwish frontasszonya volt- szó szerint leteperte egy férfi, aki valahogy felszökött a színpadra. Szerencsére a banda férfi tagjai kiszabadították Tarját a pasas alól.

FLOOR JANSEN

82fe6efbe76e5455c82fb0d2d7d23505.jpg

Egy 2014-es interjúban a jelenleg első babáját váró Nightwish-énekesnő a következőket nyilatkozta:

"A rajongók a koncertedre jönnek, és ha azután még maradt energiám, szívesen találkozom velük a bulik után is",

válaszolta a közönséggel való kapcsolatát firtató kérdésre az énekesnő.

„Ha fél órát játszol egy este, nyilván marad még erőd ahhoz, hogy emberekkel találkozz. De ha másfél órán át, vagy akár még tovább a színpadon állsz, abba bizony mindent beleteszel, és utána már nem marad erőd másra. Az emberek mindig kivesznek belőled egy kicsit. Tényleg szeretek találkozni velük, de csak ha van hozzá erőm. És ha nincs, az sem azt jelenti, hogy bármi bajom lenne a közönséggel, szóval sosem az az oka, hogy nem voltak elég barátságosak vagy lelkesek, vagy bármi ilyesmi. Ez egyszerűen ilyen. Ők is azt akarják, hogy egészségesen, boldogan, jó zenei teljesítményt nyújtva álljak ki a színpadra, nem pedig az a helyzet, hogy muszáj mindenképpen találkozniuk velem. Az ilyesmi nem kötelező elem, hanem afféle extra. És sosem arról van szó, hogy csak egyszerűen találkozol valakivel, hanem mindig több: készül egy fotó, és akkor utána egyből készülhetne-e még egy. Egy aláírás? És még egy? Akarom, akarom, akarom. Igen, én is akarok egy csomó mindent: kaphatok egy sört? Egy kis személyes teret? Tisztában vagyok vele, hogy egy rajongó úgy áll ehhez: ez az egyetlen pillanat az életemben, amikor találkozhatok a kedvenc előadómmal. Megértem, hogy ki akarják hozni belőle a legtöbbet, de néha szeretném, ha az emberek kicsit a mi szemszögünkből is néznék ezt az egészet. Néha megteszik, ami tök jó. Például a múltkor valaki hozott nekem italokat, és azt mondta: nem akarja, hogy kifogyjak belőlük, miközben ennyi emberrel beszélgetek itt. Ez nagyon kedves volt tőle, és amolyan igazi kapcsolatot is teremtett általa. Szóval a lényeg annyi, hogy te örülsz nekem, én is örülök, hogy ott lehetek, de ettől még neked sem jár, jár, jár minden."

(forrás: Shock Magazin)

Erre az interjúra felháborodott kommentek érkeztek és a fórumokon arrogáns ribancnak nevezték Floort, aki később egy újabb interjúban igyekezte érthetőbbé tenni a dolgokat:

"Rémálmok és aggodalmas gondolatok után úgy döntöttem, ebben a levélben reagálok azokra a negatív üzenetekre, amelyek az interneten keringenek rólam", tette közzé Floor. „Olyan üzenetek ezek, amik nagyon fájnak nekem, mert vagy nem igazak, vagy valaki olyantól származnak, aki más elvárásokat támasztott velem szemben. Szükségét érzem a magyarázatnak, hogy ezáltal remélhetőleg gátat vessek a negatív reakcióknak. Szerény ember vagyok, elégedett azzal, amit csinálok, és hálás a támogatásért. Ha lehetőségem nyílik találkozni a rajongókkal, akik támogatnak, mindig megpróbálok élni ezzel, de néha nincs rá mód. Nem azért, mert nem akarom, hanem mert az energiám hiányzik hozzá. Ebben semmi személyes nincs. Emellett muszáj kiemelnem: elsősorban azért turnézom, hogy jó koncerteket adjak. Az, hogy találkozom a rajongókkal meg fotózkodom velük, egy extra, amit szívesen felajánlok, amennyiben az idő és az erőm engedi. De nem olyasmi, amit egy rajongó előre elvárhat magának."

Az igazság: Floor -éppúgy, mint a többi metálénekesnő- több órás koncert után lehet fáradt, nem biztos, hogy ereje marad arra, hogy minden egyes rajongóval közös képen vigyorogjon. A sztár is ember, ne feledjük! A Nightwish végigturnézta a 2014-es évet, majd 2015 tavaszán, az Endless Forms Most Beautiful című album megjelenését követően ismét útra kelt, ez pedig nem kevés stresszel is járhatott. Mi teljesen megértjük a holland énekesnőt, korrektül és egyenesen fogalmazta meg mondandóját. Jelenleg a Nightwish az éves szabadságát tölti, Floor pedig első gyermekét hordja szíve alatt - a bébi apukája a svéd Sabaton dobosa, Hannes Van Dahl, a gyermek pedig 2017 elején fog megszületni.

ALISSA WHITE-GLUZ

17e586f769297aa392579bd0aa49bb65.jpg

Nem sok közös fotó látható Alissáról rajongói társaságában, egy fórumon pedig egy rajongó kiakadt az Arch Enemy énekesnőjén: "Mi is ott szálltunk meg a Sziget alatt, ahol ők a bandával. Nem miattuk mentünk kommandózni. Teljesen véletlenül ismertem fel. A Wellness részlegen leszólítottam a női öltözőben, és közölte velem,hogy nem ő az Arch Enemy énekese. Egy imserősöm azt mesélte, akartak vele közös képet egy koncert után és a csaj simán közölte,hogy: nem. És továbbállt."

Az igazság: Alissa szociális fóbiában szenved, ő maga mondta el több interjúban még az év elején. Ez egy szorongásos kórkép, hasonlóan a pánikbetegséghez, a klausztro- vagy az agorafóbiához. A szociális fóbiás ember fél embertársaitól, és bár pszichoterápiával, gyógyszerekkel karban tarthatóak a tünetek, de a végleges gyógyulás akár évekbe telhet. Már az sem kis teljesítmény, hogy ezzel a betegséggel színpadra mer állni több ezer ember előtt. Ezért mindenképpen tiszteletet érdemel. Alissa azt is elárulta, hogy nem érdekli, ha betegsége miatt savazzák.




Floor Jansen is vendégszerepel Ayreon új albumán

A finn Nightwish holland énekesnője ugyan első babáját várja Hannes Van Dahl-tól, és a banda is minimum egy évre elszabadságolja magát, mégsem tétlenkednek a tagok. Tuomas Holopainen, a csapat alapítója elkezdi írni az új korong dalait, Floor pedig a holland zenész, Ayreon 2017-ben megjelenő lemezén énekel egy dalban, amely a The Biologist címet viseli. 

thumb_525_auto.jpg

 

süti beállítások módosítása