Tavaly jelent meg a svéd/dán tagokat számláló zenekar vadonatúj albuma, ami a Helix elnevezést kapta. Maga a korong hatalmas sikereket ért el világszerte, ami nem is csoda, hiszen igen pörgős és egyben fülbemászó dalokat sorakoztat fel.
...
Tavaly jelent meg a svéd/dán tagokat számláló zenekar vadonatúj albuma, ami a Helix elnevezést kapta. Maga a korong hatalmas sikereket ért el világszerte, ami nem is csoda, hiszen igen pörgős és egyben fülbemászó dalokat sorakoztat fel.
...
Februárban dobta piacra újdonságát a holland Delain, a Hunter's Moon elnevezésű EP képében. A formáció köztudottan lázasan dolgozik vadonatúj korongján is, ám egyelőre a turnézás tölti be mindennapjaikat. A napokban azonban az örömbe üröm is csordult, hiszen Merel Bechtold bejelentette távozását, mondván, itt az ideje, hogy a saját álmait kövesse.
A 27 éves tehetség elárulta, hogy továbbra is látható lesz a MaYaN köreiben, továbbá lerántotta a ...
Hamarosan - és egyben végre - boltokba kerül a zenekar visszatérő lemeze, a Resist. A lemezről eddig a három duettes tétel került bemutatásra, a fellépéseken azonban Sharon den Adelék szinte az egész számlistát felvonultatják.
A napokban jelentették be, miszerint a mai napon egy újabb kislemezes nótát kívánnak nyilvánosságra hozni egy dalszöveges kisfilm képében. Néhány órája pedig már fel is került a formáció hivatalos YouTube-csatornájára az in ...
Tavaly augusztusban jelent meg a német metálénekesnő huszadik nagylemeze, a Forever Warriors, Forever United. A korong igen különlegesre sikeredett, ugyanis számos vendég tette tiszteletét egy-egy szám erejéig, ilyen többek között a Sabaton, vagy Johan Hegg (Amon Amarth) - utóbbi már korábban is énekelt duettet Doróval, ám akkor a dalos pacsirta tette tiszteletét egy Amon Amarth-dalban.
A vokalista ebben az évben sem kíván pihenni, sőt, valósággal zúzni fog, ...
Lázasan készül a Nightwish vadonatúj albuma, amit 2020-ra ígért a csapat, ám már többször is hangoztatták, miszerint az újdonság akár már 2019. végén boltokba kerülhet. A zenekar jelenleg is turnézik, a márciusban megjelent Decades című válogatáslemeznek köszönhetően, melyen a srácok legnépszerűbb dalai kerültek elhelyezésre, minden egyes korszakból.
Floor Jansen énekesnőt ezúttal a Duke TV kapta mikrofonvégre, mely beszélgetés során mesélt a ...
Tavaly jelent meg a zenekar legutóbbi, és egyben eddigi legnépszerűbb kiadványa, a The Deep & The Dark. Ahogyan említettük, a csapat hatalmas sikereket ért a koronggal, ám ennek ára is volt. Idén ugyanis Siegfried Samer énekes kilépett az együttesből, amit 2013 óta erősített.
A felek szerencsére barátságban váltak el egymástól, sőt a csapat abban reménykedik, hogy egy napon ismét együttes erővel léphetnek rivaldafénybe. A Clémentinte Delauney vezette ...
Hosszas kihagyás után, idén tért vissza a rivaldafénybe Hollandia egyik legnépszerűbb metálzenekara, a Within Temptation. A formáció december 14-én piacra is küldi vadonatúj, különleges elemekből felépített stúdiólemezét, ami a Resist elnevezést kapta.
A korong beharangozója, a The Reckoning című szám volt, ami Jacoby Shaddix-szel került rögzítésre. Az újdonság hatalmas siker lett, ám az is köztudott, hogy a zenekar néhány új dalt már fel is tett a ...
Idén került a boltok polcaira a formáció legújabb albuma, a Prevail II. A lemez a tavaly megjelent Prevail I nevezetű kiadvány folytatása, így nem is olyan meglepő, hogy elődjéhez hasonlóan azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a célközönség körében.
A Kobra Paige vezette alakulat jelenleg is e korongot népszerűsíti világszerte, ám nemrégiben bejelentették, hogy helyet foglaltak a stúdióban is, ugyanis elkezdtek dolgozni vadonatúj albumjukon, ami ...
A holland énekesnő hamarosan piacra dobja Symphonized elnevezésű, szimfonikus koncetlemezét, amiről korábban már szamtalanszor mesélt, a korong különlegességéről azonban ezúttal is ejtett néhány szót a Goetia Media kérésére. A vokalista egyébként újdonsült csapatáról, a VUUR-ről is mesélt, ám a jövőbeli terveiről is elárult némi apróságot.
Igen, ez egy logikus lépés, nem igaz? Bár egy nagyzenekarral elég költséges a turné. Nem történik ...
Köztudott, hogy 1997-ben indult hódító útjára a Mark Jansen alapította After Forever, mely csapat öt nagylemez kiadása után, 2009-ben jelentette be, miszerint leköszönnek a metálzene palettájáról. A Floor Jansen vezette holland formáció olyan nagy sikernek örvendő tételeket hagyott maga mögött mint a Fllow In The Cry, az Energize Me, a Face Your Demons, és még sok más.
A holland dalos pacsirta ezt követően megalapította ReVamp nevezetű zenekarát, ami ...