Liv Kristine: "Zenészként még sok dolgot kell tennem a világon..."

2019. szeptember 14. 20:55 - Jurancsik Eszter

Terjedelmes interjút adott az énekesnő

A norvég származású Liv Kristine-nek igencsak kijutott a nehézségekből az utóbbi években. Biztosan mindenki emlékszik 2016 áprilisára, amikor is az énekesnőt kipenderítették az általa alapított Leaves' Eyes-ból - helyére Elina Siirala (Angel Nation) került. Kemény élethelyzeteiről, a zenéről és egyebekről mesélt részletesen Liv a Metal Gossipnak - az interjú még korábbról való, de mondanivalója most is aktuális.

liv-kristine-04_m.jpg

A több szólóalbummal is büszkélkedő Liv igencsak rosszul élte meg csapatából való eltávolítását. Mint ismeretes, ex-férjével, a banda másik alapítójával, Alexander Krullal 2015 folyamán zátonyra futott házasságuk, nem tudtak tovább egy zenekarban dolgozni.

"Rendkívül aljas módon történt ez az egész."

- kezdte Liv, ahogyan korábban is említette: a háta mögött tették ki a formációból.

"Meg kellene változtatni az együttes nevét. A Leaves' Eyes elnevezés kapcsolódik az én nevemhez és Norvégiához is. Miért nem lettek ezután 'Elina szeme?' Miután kirúgtak, a semmiből kellett mindent előlről kezdenem. Új pénzügyi források és új otthon után kellett néznem. 360 fokos fordulatot vett az életem. De szerencsésnek érzem magam, mert pozitív ember vagyok. Hiszek a szerelemben, a barátságban és fantasztikusak a rajongóim! A fiammal és a kutyáinkkal egy szép házban élünk, bőségben. És úgy hiszem, zenészként még sok dolgot kell tennem ezen a világon."

Közismert tény, hogy Alex és a Leaves' Eyes többi tagja belekeverte a vitákba Liv és Alex most 16 éves közös fiát, Leon Alexandert és a magánjellegű dolgokat is kiteregették. Ez igencsak megviselte Livet, aki akkortájt talált újra szerelemre terapeuta párja, Mario személyében. Azonban 2018 szeptemberében tragikus véget ért a kapcsolat: Mario elhunyt.

liv-kristine-nem-tudom-elhinni-hogy-mindez-a-hatam-mogott-zajlott-le-04201108.jpg

"Mario nemcsak a vőlegényem volt, hanem a legjobb barátom is. Őrangyal volt nekem és a fiamnak, és most is az, hiszem, hogy egy másik dimenzióból figyel minket. Többszörös szívinfarktus és agyvérzés következtében halt meg. Egyetlen este történt mindez, és még segítséget tudtam hívni, azt hittem, meg tudom menteni. Ráadásul egy ideig úgy tűnt, javul az állapota. De végül kómába esett, stroke-ot kapott és nem ébredt fel többé. Szenvedélyesen szerette az életet és a zenét. De tudom, hogy továbbra is vigyáz rám, a fiamra és a kutyáinkra."

A beszélgetésből az is kiderült: az énekesnő nyitott arra, hogy a jövőben is együtt dolgozzon másik egykori csapatának, a Theatre of Tragedy-nek oszlopos tagjával, a magyar származású Raymond Rohonyival. 2016 őszén, sok év után egy színpadra állt a két zenész, és fergeteges koncertet adtak. Liv fantasztikusnak tartaná az újbóli együttműködést.

Természetesen szót ejtett jelenlegi együtteséről is, a Midnattsolról, amelynek 2018 őszén lett aktív tagja. A zenekart húga, Carmen Elise alapította 2002-ben, amikor is a kistesó nővére után ment Németországba. Liv készségesen támogatta Carmen bandáját. A Midnattsolban korábban is vendégénekelt, most pedig teljes értékű tagként csillogtatja tehetségét. A dalospacsirtának rendkívül fontos az együttes, noha dolgozik legújabb szólólemezén.

midnattsol_band_02_copy_1.jpg

A zene üzleti részéről is kifaggatta a netes lap Livet, felhozva példaként a Nightwish egykori és a The Dark Element jelenlegi énekesnőjének, Anette Olzonnak szavait, aki nem volt rest kijelenteni: a zene üzleti részében nem mindig becsületesek a nőkkel.

Liv:

"Igen, Anette-nek teljes mértékben igaza van! Tapasztaltam én is a bírósági ügyek során a férfiak kapzsiságát, a nárcisztikus erőszakot és a tisztességtelen támadásokat más énekesnők ellen. Tarja Turunennel is rengeteget beszélgettem erről, de másokkal is, akik felfedték negatív tapasztalataikat ez irányban."

- magyarázta az énekesnő, de hozzátette: sok férfival szemben is ugyanez megy. Szerinte rengeteg tehetséges férfi zenész, énekes félelemből hagyta el zenekarát, sőt a zenei életet is. 

Végül életmódjáról mesélt Liv. Azt a legtöbb rajongó tudja, hogy az énekesnő vegetáriánus és rajong a jógáért. A következő tanáccsal szolgál a fanoknak:

"Soha nem késő elkezdeni a jógát! Ez a mozgásforma és a futás életem szerves részei. Segít a helyes légzésben, és ezáltal az éneklés is könnyebb!"

 

 

 

 

komment

Klippremier: Midnattsol - The Purple Sky

2018. április 12. 15:53 - Jurancsik Eszter

Végre látható a klip!

Nemrégiben megírtuk, hogy a norvég és német tagokból álló banda új videót készít, azonban nem lehetett tudni, melyik tételhez forognak a kamerák. A Herr Mannelighez egy stúdiós felvételekből készített klipet már összedobott a csapat, de az első komolyabb kisfilm most készült el - a The Purple Sky című dal tekinthető meg.

midnattsol_band_02_copy.jpg

A formáció nagylemeze -immár Liv Kristine-nel, Carmen nővérével kiegészülve- május 25-én, The Aftermath címmel jelenik meg - korábban a borítót és a dallistát már megmutatta a zenekar.

Íme, az új videó!

 

komment

Itt az új Midnattsol-dal!

2018. március 28. 17:07 - Jurancsik Eszter

Májusban érkezik a nagylemez is!

A vérfrissítésen átesett, norvég és német tagokból álló folk metal zenekar nemrég hintette el, hogy új stúdióalbumuk május 25-én kerül boltokba - a korongon már Carmen Elise Espenaes nővére, Liv Kristine is hallható. 

midnattsol_band_02_copy.jpg

Korábban a The Aftermath címre keresztelt lemez tracklistje és a borítója is nyilvánossá vált, ma pedig újabb meglepetéssel jelentkezett a banda: megjelent az első videoklip, amely a Herr Mannelig című dalhoz készült.

Íme!

 

 

komment

Felfedte készülő lemeze dallistáját a Midnattsol

2018. február 28. 23:03 - Jurancsik Eszter

Májusban érkezik az újdonság

A norvég/német tagokból álló formáció immár két énekesnővel nyomul, hiszen nemrégiben Liv Kristine, Carmen nővére hivatalosan is a banda tagja lett.

midnattsoldec2017band_638_1.jpg

A napokban láthattuk a készülő album, a The Aftermath borítóját és egy teasert is, most pedig a dalok címeire is fény derült. A május 23-án boltokba kerülő stúdióalbumon 9 dal és egy bonus track kapott helyet, íme:

01. The Purple Sky
02. Syns Sang
03. Vem Kan Segla
04. Ikje Glem Meg
05. Herr Mannelig
06. The Aftermath
07. The Unveiled Truth
08. Evaluation Of Time
09. Forsaken
10. Eitrdropar (bonus track)

28276510_1753762034666872_5289175845721893102_n.jpg


komment

Midnattsol: Íme az albumborító

2018. február 23. 16:13 - Sarok Bettina

Hónapokon belül érkezik az új album!

25289401_1675947989114944_5510160812861114262_n.jpg

Kisebb kihagyás és néhány tagváltás után nemrégiben visszatért a norvég és német tagokból álló Midnattsol. A zenekar korábban már bejelentette, hogy idén új albummal jelentkeznek, ami a The Aftermath elnevezést kapta, és ami május 25-én kerül majd a lemezboltok polcaira.

Az immár Liv Kristine-nel kiegészült formáció néhány napja osztott meg egy rövid előzetest, melynek keretein belül nem csupán az új tagokat mutatta be kellően az együttes, de egy dalba is belehallgathattunk, mintegy ismertetve azt, hogy mire is számíthat majd a rajongótábor. A minap a srácok meglepetésként közzétették az album borítóját is, ami igencsak elnyerte a nagyérdemű tetszését.

28276510_1753762034666872_5289175845721893102_n.jpg

Érdekesség, hogy Carmen Elise kicsit sem unatkozik, hiszen nem csupán a Midnattsol készül új lemezzel,  hanem másik csapata, a Savn is újdonságát készíti, így a norvég énekesnő igencsak izgalmas heteket tudhat maga mögött, sőt a java még hátra van. Ha mindez nem volna elég, a már jól megszokott módon Liv is énekel majd az új Savn-albumon.

 

komment

Midnattsol: itt a teaser a készülő albumhoz!

2018. február 21. 20:23 - Jurancsik Eszter

Májusban jön a kiadvány

A norvég/német tagokból álló Midnattsolról az utóbbi években keveset lehetett hallani, ennek egyik fő oka az volt, hogy az énekesnő, Carmen Elise Espenaes 2012-ben életet adott kislányának, két évvel később pedig kisfiának. Utolsó kiadványuk 2011-ben, The Metamorphosis Melody címmel került boltokba. Tagváltások is történtek a folk metált játszó bandában, Stephan Adolph személyében új gitáros érkezett a fedélzetre, valamint távozott Bigit Öllbrunner basszer, Chris Merzinsky dobos és Matthias Schuler gitáros. 

midnattsoldec2017band_638.jpg

Nemrégiben újabb meglepetésssel szolgált a csapat: a Leaves' Eyesból kirúgott Liv Kristine, Carmen nővére -aki már többször énekelt a Midnattsol számaiban és a kishugi másik projektjében, a SAVN-ban- teljes értékű tagja lett a zenekarnak, így a fellépéseken is láthatjuk majd Livet.

Korábban egy snippetet már megmutatott a formáció készülő lemezükből - a Purple Sky részletét hallhattuk. Most az is kiderült: a vérfrissítésen átesett együttes új korongja május 25-én, The Aftermath címmel kerül boltokba a Napalm Records kiadó felügyelete alatt.

A teaser megérkezett a lemezhez, íme:

 

 

komment

Belehallgathatsz a Midnattsol új dalába

2017. december 15. 09:02 - Jurancsik Eszter

Rövidke részlet a Purple Sky-ból

Tegnap jelentette be a folk metált játszó norvég/német Midnattsol, hogy Liv Kristine, aki a frontasszony Carmen Elise Espenaes nővére, állandó tag lett a csapatban. Liv többször dolgozott együtt a kistesó együttesével, így örömmel mondott igent húga felkérésére, hogy legyen teljes értékű tagja a bandának. A formáció így nyilatkozott a Livvel való egyesülésről:

"Korábban Liv már vendégszerepelt az albumainkon. Rájöttünk: amit együtt alkotunk, az valami fantasztikus, nem mellesleg jól szórakozunk a felvételek alatt. Ebből logikusan az következett, hogy Livet állandó tagként vettük a bandába. Többnyire vokálozik majd az új lemezünkön, de pár dalban szólórészeket is énekel és duettezik a húgával. Mivel már állandó tag az együttesben, a koncerteket is közösen adjuk majd. Nagyon boldogok vagyunk!"

25289401_1675947989114944_5510160812861114262_n.jpg

Camenékről többször írtunk. Kiderült, hogy új albumukon dolgoznak, amely előreláthatólag 2018 tavaszán kerül majd az üzletekbe, illetve tagváltások is történtek: Stephan Adolph, aki korábban a koncertek anyagát keverte, állandó gitárosi státuszt kapott, illetve távozott Birgit Öllbrunner basszer, Chris Merzinsky dobos és Matthias Schuler gitáros. 

Livet tavaly dobta ki az általa alapított Leaves' Eyes, miután férjével, a másik alapító taggal, Alexander Krullal elváltak. Az ő helyére a finn Elina Siirala, az Angel Nation (korábban: Enkelination) énekesnője került, akivel januárban tervezik kiadni első közös lemezüket Sign of the Dragonhead címmel. 

Liv Kristine tavaly többször hangot adott csalódottságának, ám nem sokat búsult, hiszen festőként is kipróbálta magát, de a tavalyi, Belgiumban megrendezett 13. Metal Female Voices fesztiválon Raymond Rohonyival, egykori Theatre of Tragedy-s kollégájával állt egy színpadon öt dal erejéig. Ezenkívül a Delain tavaly decemberi, nagyszabású koncertjén is láthattuk.

A Midnattsol egy rövidke, mindössze fél perces részletet mutatott meg egyik új szerzeményéből, amelyen hallani a tipikus, a zenekarra jellemző zenei megoldásokat, igencsak fülbemászó dalnak ígérkezik a Purple Sky:

 

 

komment

Midnattsol: Liv Kristine hivatalos énekesnő lett!

2017. december 14. 14:33 - Sarok Bettina

A csapat immár két énekesnővel nyomul

25289401_1675947989114944_5510160812861114262_n.jpg

Mi is többször hírt adtunk a Leaves' Eyes és egykori énekesnőjük, Liv Kristine között dúló háborúról, mivel az énekesnő a tavalyi évben került elbocsátásra az általa is alapított formációból, melyet 13 éven át erősített. A zenekar azóta Elina Siirala énekesnővel a fedélzeten robog tovább a metál színterén, januárban pedig piacra is dobják a finn szépséggel felvett vadonatúj korongjukat.

Liv sem adhat okot panaszra, hiszen az elmúlt időben számos fellépése volt, valamint másik szenvedélyére, a festészetre is több ideje jutott. Köztudott, hogy Liv húga, Carmen Elise két zenekar frontasszonya, mely együttesekkel Liv is előszeretettel lép fel egy-egy dal erejéig. A Carmen vezette Midnattsol nevezetű csapat pedig néhány perce közölte rajongótáborával, miszerint Liv Kristine hivatalosan is a második énekesnőjük lett.

komment

Midnattsol: öt dal már elkészült

2017. november 16. 22:32 - Jurancsik Eszter

Gőzerővel dolgozik új albumán a csapat

A folk metált játszó norvég/német zenekar a még az év első felében tudatta rajongótáborával: hosszú szünet után új albumot készítenek. A Carmen Elise Espenaes vezette banda utolsó lemeze 2011-ben, The Metamorphosis Melody címmel került boltokba, majd hat éves csend következett a csapat életében.

148597_1668024710135_1522830976_31644039_2741964_n.jpg

Az énekesnő Carmen 2012-ben kislánynak, 2014-ben pedig kisfiúnak adott életet, a bandán belül is történtek változások, például új zenésztárs csatlakozott a fedélzetre Stephan Adolph gitáros személyében, aki a korábbi koncertfelvételek anyagát is keverte. 

Az új korong munkálatai tehát javában folynak, amely 2018-ban jelenik majd meg, valamint a zenekar még egy meglepetést is elárult: öt dalt már rögzítettek, és az előző albumokhoz hasonlóan természetesen Carmen nővére, Liv Kristine is vendégszerepel a kiadványon. A családias hangulatú felvételekről képek is készültek:

 

 

komment

Hírek a Midnattsol új albumáról

2017. június 27. 07:23 - Jurancsik Eszter

2018-ban jön a korong

A Carmen Elise Espenaes vezette csapat az utóbbi 6 évben nem igazán hallatott magáról - az énekesnő anyuka lett és a zenekarban is történtek változások. Nemrégiben jelentették be, hogy új zenésztárs csatlakozott hozzájuk Stephan Adolph gitáros személyében, egyúttal azt is elárulta az együttes, hogy dolgoznak legújabb lemezükön.

midnattsol02212011.jpg

"Ma újabb szuper hírekkel szolgálhatunk: kiderült, hogy következő lemezünk borítóját Stefan Heilemann tervezi! Nagyon boldogok vagyunk, hogy ismét vele dolgozhatunk, immár másodszorra. Rajtunk kívül olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint a Pain, az Epica, a Kamelot, Lindemann, Liv Kristine, a Kreator és a Nightwish. Jelenleg tehát az új illusztráció tervein dolgozunk; de egy biztos: egy nagyon különleges képre számíthattok! Maradjatok türelemmel!"

- írja a banda legújabb posztjában. A lemez a tervek szerint jövő év elején kerül a boltok polcaira.

 

komment
süti beállítások módosítása