Rajongói segítségét kéri a Crypta, hogy folytathassák a turnét

2023. április 07. 18:35 - Jurancsik Eszter

ezgif_com-webp-to-jpg.jpg

Március utolsó napján csapott le tornádó az Illinois államban fekvő Belvidere városára - közvetlenül azután, hogy a brazil Crypta a Morbid Angel előzenekaraként adott koncertet. Több, mint 40 ember került kórházba súlyos sérülésekkel, egy ember pedig életét vesztette.

A vihar következtében a csapat lakókocsija odaveszett, Fernanda Lira énekes/basszeros pedig egy videóban foglalta össze a történéseket.

A lányok átvehették új lakóautójukat, ám ennek nyilván költségei vannak, amelynek fedezéséhez a zenekar most rajongói segítségét kéri.

15 nap alatt 60 ezer dollárt kell összegyűjtenünk. Mint azt a legtöbben tudjátok, március 31-én tornádó csapott le Belvidere-re, ahol játszottunk, és tönkrement a lakókocsi, amelyet az első amerikai turnénk idejére béreltünk az utazáshoz és alváshoz - teljesen megrongálódott, újat kellett kölcsönöznünk, hogy folytatni tudjuk a koncerteket. Ahogy azt már sejtettük, a biztosítással és a kártérítésekkel való ügyintézés sok buktatót rejt magában, és nagy az esélye annak, hogy a dolgok bonyolódni fognak. Nem lesz olyan egyszerű, mint azt gondoltuk, még ügyvédeket is be kell majd vonnunk a dologba, hogy megpróbáljuk megoldani a helyzetet. A legkörültekintőbben tájékozódunk, de mivel nem amerikai állampolgárok vagyunk, nem vagyunk jogosultak az állami kártérítésre, ami tovább komplikálja a helyzetünket.

- kezdte sorait a banda, majd kitért a részletekre:

Röviden, ha minden rosszul sül el (és erre igen nagy az esély), 15 napon belül új lakókocsit kell vásárolnunk a cégnek, ahonnan béreljük, ami körülbelül 60 ezer dollárba fog kerülni, nem is említve az ügyvédi költségeket, amelyek szintén minket terhelnek majd. Tudjuk, hogy ez egy komoly összeg, amit valószínűleg nem fogunk tudni elérni, de e pillanatban bármilyen segítség és bármilyen összeg rengeteget segít, hogy csökkenjen a minket érő anyagi veszteség. El akartuk kerülni, hogy tőletek kérjünk segítséget, de jelenleg lehetetlen, hogy csak a zenekar pénzéből fedezzük ezeket a költségeket. Előre is köszönjük a támogatást!

ITT tudtok segíteni a zenekarnak.

komment

Segítsünk Cadaveriának!

2018. november 18. 15:02 - Jurancsik Eszter

Gondokkal küzd a rákbeteg énekesnő

Nemrégiben derült fény arra, hogy a 46 éves Raffaella Rivarolo, művésznevén Cadaveria mellrákban szenved. Az olasz csapat énekesnője körül igencsak nagy csend honolt az utóbbi hónapokban, joggal sejthették a fanok, hogy valami nem stimmel.

cadaveria.jpg

Raffaella októberben -amely a mellrákellenes rendezvények hónapja- felhívta a figyelmet arra: akár fiatal lány vagy, akár középkorú vagy idős nő, ez az alattomos betegség nem válogat. Leírta azt is: fordítson havi rendszerességgel minden nő kellő időt a mellei átvizsgálására.

Most a Gofundme oldalon intézett felkérést rajongóihoz lánytestvére, Eleonora. Kiderült, hogy Raffaella egy újfajta kemoterápiás kezelésben részesül, hogy a tumor mérete csökkenjen, de sajnos a műtét elkerülhetetlen lesz. Sajnos az operáció egy masztektómia lesz, amely a mell teljes eltávolítását jelenti. Azonban az olasz egészségügyben a masztektómiát követő rekonstrukciós műtétre akár 2 évet is várni kell, így Raffaella tesója kezelésbe vette az ügyet és arra kéri nővére rajongóit, hogy adakozzanak, így az énekesnő hamarabb visszanyerheti betegség előtti kinézetét. Ám nemcsak emiatt szorul segítségre a dalos pacsirta. Szüksége lesz egy sor vizsgálatra, amelyek igen drágák, a mellei speciális átvizsgálása (470 euró), nyirokcsomó-biopszia (200 euró), valamint további genetikai tesztek, amelyek kiderítik, hajlamos-e Raffaella más, daganatos megbetegedésekre (60 euró). Igencsak költséges vizsgálatok ezek, amelyek eredményeitől függővé tett további kezelések visszaadhatják az énekesnő egészségét. 

cadaveria2018cop.jpg

Ráadásul a kezelések közben derült ki, hogy Raffaella szívburok-gyulladással (pericarditis) küzd. 

Aki teheti, kérem, adakozzon az olasz énekesnőnek, hogy mihamarabb meggyógyuljon és sor kerülhessen az emlőeltávolítás utáni korrekciós operációra.

Köszönet Mindenkinek, aki segít!!!

(ITT érhető el a kampány oldala.)

komment

Ellopták az Angel Nation dobosának cuccait!

2018. június 25. 16:29 - Jurancsik Eszter

Segítsünk a zenésznek!

Megdöbbentő hírt adott közre a Leaves' Eyesból is ismert Elina Siirala vezette csapat a Facebookon: ellopták dobosuk, Lucas Robert Williamson felszerelését. Az nem derül ki a cikkből, pontosan mikor lovasították meg a zenész munkaeszközeit, mindenesetre a banda a Gofundme nevű oldalon indított kampányt - kérik a rajongókat, hogy némi pénzzel segítsék Lucast, hogy új cuccokat vehessen.

angelnatioband2017_638.jpg

ITT található a kampány, melynek célja 2800 font összegyűjtése.

 

komment
süti beállítások módosítása