A finnek talán legismertebb együttese 1996-ban alakult - Tuomas Holopainen eredetileg egy akusztikus zenét játszó bandát álmodott meg, ám csakhamar a metálban találták magukat. Igazi különlegességnek számított a csapat, hiszen akkoriban, amikor megalakultak, a Within Temptation-ön, a Lacuna Coilon és a The Gatheringen kívül nem igazán voltak énekesnős zenekarok Európában.

Tarja Turunen operaszerű éneklésével varázsolta el az embereket, aki megkérdőjelezhetetlen jelképévé vált a formációnak. Vele négy stúdióalbumot vett fel a brigád: Angels Fall First (1997), Oceanborn (1998), Century Child (2002) és Once (2004). Én mindegyik lemezt imádtam. A mai napig szeretettel hallgatom az összeset. 

A Nightwish eredeti felállásában, Tarja Turunennel az élen

2005. október 21-én Helsinkiben, az Once Upon A Tour záró bulija után a fiúk nyílt levélben kérték fel frontasszonyukat a távozásra - indokként Tarja megváltozott viselkedését hozták fel, illetve szerintük férje, Marcelo Cabuli hatására az énekesnő túlzottan anyagiassá vált. Nem tudhatjuk, mi az igazság, de véleményem szerint nem a legszebb módját választották a búcsúnak. Igen, a Nightwish Tuomas lelkének egy tájképe, ahogyan ő fogalmazott. Ő alapította a csapatot, ő írja a szövegeket és komponálja a zenét. De amit emberileg művel az énekesnőkkel, azzal nem tudtam soha azonosulni. Tény, hogy míg a 2001-es, From Wishes To Eternity DVD-n egy vidám együttest láthatunk, és Tarja is részt vett a bohóckodásokban, addig a 2006-ban piacra dobott End Of An Erán egy két részre bomlott zenekart figyelhettünk meg: voltak a banda férfi zenészei, meg volt Tarja és Marcelo, aki a dalospacsirta menedzsereként mindenhová elkísérte az együttest. Tuomasék nyílt levelére Tarja néhány nappal a kirúgása után szintén egy nyílt levéllel reagált - felfedte mindazt, ami neki nem tetszett. Többek közt, hogy nehezen kapott csak külön öltőzőt, ahol a hangját melegíthette, hogy a fiúk rendszeresen a turnébuszban bagóztak, és hogy alig volt szünet a koncertek között és ez az énekesnő hangjának sem tett jót, valamint nehezményezte, hogy férjét is belekeverték a két fél közötti harcba. Ha Tarja ezért szakadt el a fiúktól, én meg tudom érteni!

2006-ben jött a svéd Anette Olzon, aki 1989 óta aktív zeneileg, az Alyson Avenue-ban kezdte ez évben karrierjét, de 13 éves kora óta énekel. Őt sokan kedves, közvetlen attitűdje miatt szerették meg nagyon sokan, és nem óhajtotta Tarját követni sem öltözködésében, sem énekstílusában - Anette ugyanis inkább pop-rockos hanggal rendelkezik, bár mindig megpróbálta a legtöbbet kihozni magából, amikor a Tarja hangjára írt dalokat kellett előadnia. 2007-ben jelent meg a Dark Passion Play, amely még a 2004-es Once eladásait is überelte, majd 2011-ben az Imaginaerum, ami filmzenés atmoszférájával szintén hatalmasat durrant. 2012 október elsején Anette-tel közös megegyezéssel szakítottak a fiúk.

Anette Olzon 2006 és 2012 között dolgozott az együttessel

Mint utólag kiderült, az énekesnő ekkor már várandós volt harmadik gyermekével, Mióval, és várandóssága első három hónapjában szörnyű rosszullétek gyötörték - Amerikában, a denveri koncert előtt még kórházba is került, mert félő volt, hogy a vészes hányás és az ebből következő kiszáradás miatt elveszíti magzatát. Anette később elmondta: nagyon rosszulesett neki, hogy zenésztársai nem látogatták meg a kórházban. Néhány bulin Elize Ryd, Alissa White-Gluz és Floor Jansen (ex After Forever, ex-ReVamp) ugrott be Anette helyett, hogy ne kelljen lemondani a koncerteket. Október elsején robbant a bomba: Anette távozik. Későbbi interjúiban a svéd csillag elárulta: nem kapott annyi részesedést a koncertekből és a lemezeladások után, mint férfi kollégái, és ezt inkorrekt eljárásnak tartotta. Tisztára, mint Dianne és a Xandria esete. Anette egy finn női magazinnak adott, 2014-es interjújában felfedte: ugyanúgy menesztették a zenekarból, mint annak idején Tarja Turunent, csak épp csendesebb úton. Ezután adta ki szólólemezét Shine címmel, amely már teljes mértékben az ő stílusát tükrözte, ám a korong mérsékelt sikereket ért el. egy évvel később Anette bejelentette: visszavonul a zenéléstől és ápolónői tanulmányaira koncentrál. 2016-ban azonban úgy döntött, nem hagyja veszni tehetségét: Jani Liimatainennel (ex- Sonata Arctica) közösen alapította meg új csapatát The Dark Element néven - Anett szerintem itt teljesedett ki igazán, a hangjába lehetetlenség belekötni, a formáció első lemeze pedig kedvező fogadtatást kapott. Lehet Anette után csinálni: zenekarozás, ha nem a bandával van elfoglalva, egy helsingborgi kórház betegeit segíti a gyógyulás útján, miközben három fia közül a két kisebbet, Nemót és Miót ő neveli. Hihetetlen akaraterővel, plasztika nélkül szabadult meg a terhességei alatt felszedett kilóktól is, kemény edzéssel és szigorú diétával. Nekem ő hatalmas példakép.

A holland származású Floor Jansen 2013-ban hivatalosan is a zenekar énekesnője lett. 2015-ben jelent meg az Endless Forms Most Beautiful, amelyen már ő énekelt. Ám nemcsak a frontasszonyi poszton történt váltás: Jukka Nevalainen határozatlan időre felfüggesztette a zenélést, ugyanis a dobos évek óta alvásproblémáktól szenvedett -  helyét a Wintersun és a Trees Of Eternity ütőse, Kai Hahto vette át. Azonban a banda üzleti ügyeit Jukka kezeli. A lemez szerintem a leggyengébb Nightwish-korong lett.

Jelenlegi frontasszonyukkal, a holland Floor Jansennel

Egy-két dal kivételével vontatott, erőltetett, mintha a korábbi lemezeiket próbálták volna összegyúrni, hatalmas önlenyúlásokkal. Bár sokaknak tetszett az album, én két számot tudok értékelni róla: a címadó dalt és a The Greatest Show On Earth-öt. Floor nagyon jó énekes, mind a Tarjás, mind az Anette-s dalokat jól hozza élőben, de az albumon nincs teljesen kihasználva a hangja, és maga a lemez is gyenge lett, pedig a koncepció nagyon jó. 

A német csapat Bielefeldben alakult 1994-ben, Marco Heubaum gitárosnak köszönhetően. Első éneksenőjük Nicole Tobien volt, ám hamarosan gazdát cserélt a mikrofon, érkezett Lisa Middelhauve (akkor még Schaphaus), akiről tudjuk, hogy Nils Middelhauve exfelesége.

A Xandria és Lisa Middelhauve

Lisával négy lemezt rögzített a banda: Kill The Sun, Ravenheart, India és Salomé: The Seventh Veil. Lisa remek hangi adottságokkal rendelkezik, sőt, hörögni is tud, de számomra a vele készült albumok nem voltak külnösebben izgalmasak. A Ravenheart-en és a -címéből is kikövetkeztethetően- keleti témákat felvonultató Indián volt egy-két szerzemény, ami megfogott, de leginkább háttérzajnak tudtam elképzelni ezeket a lemezeket. 

Lisa személyes okok miatt 2008-ban elhagyta a csapatot, Kerstin Bischof érkezett a helyére, aki mindössze egy évet töltött a bandában. 2010-ben egy turné erejéig ismét Lisa erősítette a legénységet, majd ez év decemberében a zenekar bejelentette: megtalálták új frontasszonyukat. Manuela Krallert már ismerhettük a Haggardból, és vele vette fel a Xandria a Neverworld's End című korongot.

Manuela Kraller 3 évig erősítette a zenekart

Na, itt szerettem meg a Xandriát! A dalok erősen a Nightwish korai éveit idézik, amikor még Tarja Turunen volt az énekesnő. De ez nem volt gáz. Nekem hatalmas űr keletkezett a szívemben, amikor Tarját kitették a Nightwishból, és a Xandria e lemeze betöltötte ezt az űrt, Manuela hangja pedig ugyanaz az erőteljes lírai szoprán, mint finn kolléganőjéé. A Valentine, a Forevermore, a Blood On My Hands pedig hatalmas nóták, amelyekre iszonyatosat lehetett tombolni a koncerteken. Nekem Manuela ráadásul emberileg is szimpatikusabbnak tűnt, közvetlen, kedves stílusával, végig "együtt volt" a közönséggel, ezeket Lisáról nem tudom elmondani. Ő az a tipikus "megközelíthetetlen" hölgy volt, kicsit beképzeltnek tartottam. Manuelával teljesen friss energiák érkeztek az együttesbe és zabáltam a vele felvett albumot. 

2013-ban jött a sokk: Manuela is kilépett a bandából. Ekkor jött a holland szépség, Dianne van Giersbegen személyében, aki semmiféle rokoni kapcsolatban nem áll Anneke van Giersbergennel, ellenben jó barátnők. :)

Vele két kiadványt készített a brigád: a 2014-es Sacrificiumot és a 2017-es Theater of Dimensionst. Mindkét lemez a Manuelával elkezdett, erőteljesebb hangzást vitte tovább, igen energikus dalokkal, Dianne gyönyörű szoprán hangjával, utóbbi albumon igen érdekes zenei megoldásokkal. Dianne személyisége, mosolya és a rajongókkal való közvetlensége is magával ragadó volt. 

Dianne van Giersbergen 2013 őszén csatlakozott a bandához - két lemezt rögzített a zenekarral

Sokként érte a rajongókat a hír 2017 szeptemberében, amikor is az énekesnő bejelentette: elhagyja a zenekart. Elmondása szerint komoly, stresszre és kimerültségree utaló tünetek jelentkeztek nála, valamint pénzügyekben sem voltak vele korrektek a csapat férfi tagjai és a menedzsment. Távozása a csapatból hatalmas port kavart, még Lisa és Manuela is megszólaltak az ügy kapcsán. Manuela elmondta: büszke holland utódjára, hogy merte vállalni az érzéseit és kimondani a dolgokat, míg Lisa Dianne-t szapulta és kijelentette: a Xandria "az ő felnőtt gyereke, aki már nem vele él". Pedig nem az ő gyereke, hanem Marcóé, hiszen ő alapította. Azt is írta: a Xandria néhány eldobható emberből áll. Ily formában Lisa saját magának mondott ellent... 

A banda jelenleg tetszhalott állapotban van. Miután Dianne kilépett, az Aeverium nevű, német szimfometált játszó csapat énekesnője, Aeva Maurelle segítette ki őket a lefixált koncerteken, sőt saját együttesét is elhagyta (helyére Vanessa Katakalos került), de nem tudni, hogy ő marad-e véglegesen vagy ismét új fronthölgy után néz a zenekar.

A Xandria utolsó Facebookos bejegyzése 2019. január elsején keletkezett, egy újévi jókívánság formájában.

A Sirenia 2001-ben alakult a norvégiai Stavangerben, annak a Morten Velandnek köszönhetően, aki a Tristaniát is létrehozta. Miután kirúgták a bandából, megalapította a Sireniát, amelynek első albuma At Sixes and Sevens címmel jelent meg, és a francia Fabienne Gondamint hallhattuk rajta dalolni.

Az At Sixes And Sevens albumon Fabienne Gondamin szerepelt, mint session-zenész

Nem állandó tagként szerepelt a csapatban, hanem csak vendégzenészként. E lemez kellemes hangulatú, Fabienne hangügyileg teljesen rendben van, kimondottan szeretem a korongot.

Két évvel később, An Elixir for Existence címmel érkezett a második album, amellyel megismertem az együttest. Igen, ezt a lemezt hallottam tőlük először, és e korongon a norvég Henriette Bordvik énekelt. Nagyon szeretem ezt az albumot, a mai napig, valami hihetetlen atmoszférával rendelkezik.

Henriette Bordvik hallható az An Elixir for Existence című lemezen - az énekesnő a mai napig aktívan zenél

Henriette szoprán hangja nagyon illik a dalcsokorba, noha nem kapott annyi szerepet, mint egy szokványos együttesben, ahol főként a hölgyek énekére épül minden. Ámde ez nem is baj! Ez a kiadvány volt -szerintem- az IGAZI Sirenia, férfi ének és hörgés, valamint Henriette vokálja. Ő egy évvel később búcsút intett Mortenéknek, akikhez 2006-ban a dán származású Monika Pedersen csatlakozott. Henriette nem hagyott fel a zenével; az Abyssic nevű zenekarnak ő a basszusgitárosa és énekese is.

A Nine Destinies And A Downfall címre keresztelt korongot Monikával rögzítette a formáció, ezen szerepel az egyik legsikeresebb Sirenia-szerzemény, a The Other Side.

Monika egy évet töltött a Sireniában

Monika tehetséges énekes, az album pedig abban tér el az előzőtől, hogy itt már több szerepehez jutott a női énekhang. Sajnáltam, amikor Monika kereket oldott 2007-ben. A most 40 éves szőke hölgy azóta festőként és lakberendezőként dolgozik, valamint az évek során egy kisfia és egy kislánya született. De nem vonult vissza teljesen a zenétől, hiszen a dán Sinphonia együttesnek ő a frontasszonya.

Itt kell megemlítenem, hogy e bandában mindig az tetszett leginkább, hogy nem erőltették agyon az operás, áriázós női éneket, hiszen telített a piac. Legalábbis egy ideig nem erőltették, erre nemsokára kitérek...

2008 tavaszán csatlakozott a fiúkhoz a banda történetében a leghosszabb ideig éneklő leányzó, a spanyol Ailyn, polgári nevén Pilar Giménez García. A mediterrán szépséget húga -aki nagy Sirenia-rajongó- nevezte be a válogatásra, amelynek keretein belül a zenekar énekesnőt keresett, és 500 lány közül választották ki. Vele négy korongot is felvett a banda, a The 13th Floort, a The Enigma Of Life-ot, a Perils Of The Deep Blue-t és a The Seventh Life Path-et.

A Sirenia a spanyol Ailynnel - ő erősítette leghosszabb ideig a formációt

Ezek a lemezek is tele vannak szerethető dalokkal, ám nem mindegyik nyerte el a tetszésemet. Az első két lemez langyos víz, pedig Ailyn hangja többet is elbírt volna. Az utolsó két albumon kicsit bekeményítettek, 2016 nyarán azonban Ailynt kirúgták a zenekarból. Az énekesnő édesanyja váratlanul meghalt, Ailynnek pedig problémái akadtak az egészségével - 7 éves kora óta inzulinfüggő cukorbeteg, és e kórra nagy hatással vannak az érzelmek. Emiatt nagyon a bögyömben van Morten, hiába remek zenész. Kíváncsi vagyok, hogy az Ailynt váltó Emmanuelle Zoldan bírni fogja-e ennyi ideig, hiszen az Ailynnel töltött 8 év a csapat életében rekordhosszúságúnak számít...

Még ez évben a boltok polcaira került a Dim Days of Dolor, amelyet a mezzoszoprán hangú Emmanuelle Zoldannal, az új frontasszonnyal készítettek. A francia énekesnő 2003 óta háttérénekelt a zenekarban, ismerte a dalokat, szövegeket, így nem kellett sokat agyalniuk a srácoknak, ki vegye át Ailyn helyét. Emma, a mikrofon új gazdája képzett operaénekesnő, aki az egyetemi évei alatt egy pop-rock bandában is kipróbálta magát, tehát igen sokoldalú hanggal rendelkezik. És itt kell megemlítenem az operás cuccot. A Dim Days Of Doloron Emmára erőltették ezt az áriázgatást, tönkretéve ezzel a lemezt. Egy idő után nagyon unalmas. Olyan, mint egy gyomorrontás. Emma hangja teljesen korrekt, de a Sirenia pont attól volt Sirenia és egyedi, hogy nem nyomták az operázást. Gondolta Morten, hogy megtartsuk a rajongókat, Emma, áriázz! De nem, ettől a lemez nem lett jó. A két klipes dalon kívül (The 12th Hour és a korong címadó dala) nem is találtam számot, ami tetszene. Csalódott voltam. 

A banda és jelenlegi frontasszonya, a francia operaénekesnő, Emmanuelle "Emma" Zoldan

Éppen ezért lepődtem meg és csalódtam igen kellemeset, amikor kijött a 2018-as Arcane Astral Aeons. Remekül összerakott dalok, hangszerügyileg, szövegileg is, és ami nagyon tetszett benne: nem erőltették Emmára ezt az áriázós vonalat, hanem természetesen énekel. Egy-két helyen ugyan áriázik, de inkább a normál hangját használja. Ezzel az énekstílussal talán menthető lett volna a Dim Days Of Dolor egy része... Talán Morten belátta, hogy azt a lemezt igencsak elcseszték ezzel a vonallal.

A holland zenemágusok The Holographic Princple című, legutóbbi korongja 2016-ban jelent meg, sokak szerint ez lett a banda eddigi legsokoldalúbb lemeze. A kiadvánnyal nemcsak Európát járták be, de jártak Amerikában és Kanadában is. 

Korábban a banda elárulta, hogy készül az új album, Isaac Delahaye gitáros és Coen Janssen billenyűs pedig a Download fesztiválon meséltek a tervek szerint 2020-ban boltokba kerülő újdonságról.

"Mindenki összegyűjti az ötleteit a saját stúdiójában, aztán elküldjük egymásnak. Megnézzük, hogyan hangzik az egész együtt, mert fontos, hogy az összhang élőben is meglegyen."

- kezdte Coen, majd Isaac kitért az idén 10 éves, Design Your Universe című korongra is. A zenész elmondta: azért is különleges számára ez a lemez, mert ez volt az első kiadvány, amelyen már őt is hallhattuk játszani. A zenekar ősszel indul speciális turnéra ennek apropóján, hiszen ahogyan korábban Simone Simons énekesnő is elmondta, a  korong telis-tele van szerethető dalokkal, és az üzenete rengeteg emberhez eljutott. 

Olyan dalok váltak ikonikussá e lemezről, mint a Resign To Surrender, az Unleashed vagy korong címadó szerzeménye. 

Az első buli október 4-én, a németországi Oberhausenben lesz, az utolsó pedig Moszkvában, október 12-én, de hazájukban, Hollandiában, Franciaországban és Izraelben is koncertet adnak.

Alissa White-Gluz és zenésztársai gőzerővel turnéznak, két évvel ezelőtt megjelent albumukat, a Will To Powert népszerűsítve.

Számos koncert mellett jó néhány fesztiválon is tiszteletét teszi e nyáron is a svéd-kanadai csapat, legutóbb a németországi Full Force Festival-on tették tiszteletüket.

A buliról videofelvétel is készült, megtekinthetitek a Youtube-on. Íme!

Az osztrák formáció The Deep&The Dark címre keresztelt legutóbbi albuma tavaly jelent meg, és sikeres turnét nyomott le vele a Clémentie Delauney vezette csapat. 

Év elején, a 70000 Tons Of Metal nevű, óceánjárós metálfesztiválon a szépséges francia énekesnő elárulta: dolgonak az új albumon, és új dolgokat szeretnének kipróbálni a kiadványon, nem szeretnének egy "The Deep&The Dark II"-t kiadni.

Most kiderült, hogy az új -sorban hetedik- lemez címe Wanderers lesz, és augusztus 30-ával tarthatják kezükben a banda rajongói. Természetesen e kiadványon is hallható lesz Michele Guaitoli énekes, aki tavaly csatlakozott a zenekarhoz. A korong egyébként július 8-ától előrendelhető.