Tegnapelőtt írtuk meg, hogy nemzetközi felállással rendelkező Catalyst Crime új videóval készül.
Bár a mozimetalt játszó zenekar már 2017-ben megalakult, első albumukra 2021-ig kellett várni, ekkor jelent meg debütáló lemezük, amely a csapat nevét viselte, kritikánk pedig ITT olvasható róla.
A Zoe Marie Federoff énekesnő által vezetett formáció a Condemn Me to Chaos című számmal mutatkozott be, amelyet az ex-Amaranthe-os Jake E közreműködésével elkészített Cognitive Dissonance követett. Mindkét dal szép eredményeket ért el, és azt is tudni lehet, hogy a banda nekilátott második korongja felvételeinek.
A mai napon érkezett meg az ígért kisfilm, íme a Chasing The Ghost:
December 2-ával dobja piacra kizárólag ABBA-dalok feldolgozásait tartalmazó albumát a finn Amberian Dawn, "Take A Chance - a Metal Tribute To ABBA" címmel. A speciális korongról korábban már elérhetővé vált az SOS című szerzemény, Tuomas Seppälä, az Amberian Dawn alapítója és billentyűse pedig rendkívül boldog, hogy a legendás svéd négyes számait metálosított változatban tárhatják a nagyközönség elé.
A mai napon megérkezett a második dal is, a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) képében, Capri Virkkunen hangjával, íme:
Csaknem öt évig volt tétlen a német illetőségű szimfometalos Xandria. Dianne van Giersbergen 2017-es kilépése után egy ideig Aeva Maurelle-lel (ex-Aeverium) adtak pár koncertet, majd egészen idén májusig síri csendben volt a csapat, sok rajongó le is írta a bandát.
Azonban májusban bejelentették: teljes vérfrissítésen esett át a zenekar, az alapító Marco Heubaum kivételével az összes zenész búcsút intett a Xandriának, valamint megtalálták új frontasszonyukat is a 29 éves, görög-francia származású Ambre Vourvahis személyében, aki a Reborn című dalban mutatkozott be a nagyérdeműnek. A második kislemez You Will Never Be Our God címmel érkezett szeptemberben, majd hazánkban is koncertet adott a banda a Visions of Atlantis társaságában - itt olvashattok róla beszámolót BornVillain kollégám jóvoltából.
Néhány napja a zenekar elárulta: készül a harmadik szerzemény is Ambre énekével, amely a Ghosts címet viseli majd. Dolgozik az együttes új albumán is, azonban a korongról egyelőre nincsenek infók. A Ghosts ma debütált, íme, a hozzá forgatott kisfilm!
Tegnap jelentette meg "Leviathan II" című albumát a Therion, amely a 2021 februárjában kiadott "Leviathan" folytatásaként szuperál.
Sajnálatos módon a zenekar az ügynökségével kapcsolatos komoly problémák miatt lemondani kényszerült európai turnéját, amelynek keretein belül hazánkba is ellátogattak volna november 22-én, de ígéretük szerint 2023-ban megtartják az elmaradt koncertsorozatot.
Az új lemezről hallhattuk már a Litany Of The Fallen, a Pazuzu és a Marijin Min Narcímű szerzeményeket, tegnap pedig a korong megjelenésével egy időben kijött a negyedik kislemez is, amely a Codex Gigas című dalhoz készült, íme:
Nita Strauss-t a legtöbben Alice Cooper gitárosaként ismerjük - az énekest 2014 és 2022 között kísérte a turnékon, most pedig a popénekes Demi Lovatóval járja a világot.
Mindeközben kiadta első önálló albumát 2018-ban, "Controlled Chaos" címmel, és már készül a második lemez is, amely a tervek szerint 2023 folyamán kerül boltokba.
Több kislemezzel is jelentkezett a zenészlány 2021 óta, a napokban pedig újabb szerzemény érkezett, amely a The Wolf You Feed címet viseli, és nem más hallható benne, mint az Arch Ememy frontlánya, Alissa White-Gluz.
Nagyon büszke vagyok, hogy kiadhatom ezt a dalt, különösen most, amikor minden más is történik. Ez a történelmi időszak, -legyen szó a politikáról, a zenéről, a közösségi médiáról vagy a személyes életünkről-, rávilágított sok ember két farkasára, és talán ez a dal emlékeztetőként szolgál arra, hogy mindannyian képesek vagyunk megválasztani, hogyan reagálunk a dolgokra.
- mesélte Nita, akinek azonnal Alissa jutott eszébe, mint vendégzenész, az énekesnő pedig eképpen áradozott:
Nita és én végre együtt dolgozhattunk - erre már évek óta vártunk! A 'The Wolf You Feed' egy ütős, fülbemászó metal szám, szuper hangulattal. A két farkas-analógiát tartottam meg alapként a dalban, miközben eljétszottam a kettősséget, a mindannyiunkban jelen lévő >>kötélhúzás<< két végét. A részeimet az otthoni stúdiómban vettem fel, és hatalmas öröm volt ezt a dalt Nitával közösen megcsinálni. Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehettem ebben! Alig várom, hogy újra együtt dolgozzunk!
1998 májusát írtuk, amikor a wisconsini alternatív rockot játszó Garbage második albuma, a "Version 2.0" megtöltötte a lemezboltok polcait. Debütlemezük, amely a banda nevét viselte, 1995-ben jelent meg, de az áttörést egyértelműen a második koronggal érte el a Shirley Manson vezette társulat.
Az első szerzemény, amely klipes formában is kijött, a Push It volt az év áprilisában, amelyet rommá játszottak a rádiók és a zenecsatornák. A nagy sikerű számot követően július folyamán érkezett a második kislemez, amely az I Think I'm Paranoid volt, hasonló sikereket hozva a zenekarnak, mint elődje, a nótához pedig szintén készült videoklip, a forgatásról Shirley osztott meg egyrövid videót, ebben egy sor érdekességet elárul a kisfilmről, amely az egyik legjobban sikerült klipje a csapatnak:
Eredetileg szeptember 23-án dobta volna piacra a Leviathan-trilógia második fejezetét jelentő új albumát a Therion, amely korongnak a "Leviathan II" címet adták. Azonban a csapat és ügynöksége között problémák merültek fel, így a kiadvány csak október 28-ával lesz elérhető.
A fent említett gondok miatt az európai turnét is törölni kellett, ám a zenekar igyekszik kárpótolni a rajongókat. Májusban jött ki az új album első dala, a Litany Of The Fallen, majd nemrégiben a Pazuzu, most pedig újabb videóval örvendeztette meg fanjait a Chiara Malevestiti és Rosalía Sairem énekesnők által vezetett formáció, ez pedig a Marijin Min Nar:
Jó ideje nem hallatott magáról a kanadai The Agonist, amely csapat legutóbbi kiadványa egy középlemez volt 2021 őszén, a "Days Before The World Wept". Az EP-ről két szerzeményt is megfilmesített a zenekar - elsőként érkezett Remnants In Time, majd a Feast On The Living.
Bár a Vicky Psarakis vezette formáció dolgozik új nagylemezén - utolsó albumuk "Orphans" címmel, 2019 szeptemberében került boltokba - de az énekesnő elmondása szerint nem akarnak semmit elkapkodni. Azonban hosszú idő után ismét friss dallal jelentkezett a csapat, amely a fent említett EP-n is hallható Immaculate Deception.
Október 27-én, a Dürer Kertben is tiszteletét teszi a zenekar a svéd Hypocrisy előzenekaraként, addig is itt az új dalhoz készült kisfilm, íme:
A brazil Mizuho Lin (Semblant), az olaszNicoletta Rosellini (Kalidia, Walk In Darkness), valamint a francia Justine Daaé (Elyose) alkotja a The Erinyes, azaz Erinnüszök nevű formációt, amely aDrown The Flame című dalával mutatkozott be június végén, ezt követte a Betrayedaugusztusban.
A Frontiers kiadó égisze alatt ténykedő lányok igen súlyos dalokkal teli lemezt szabadítottak a világra szeptember 16-ával, amely a csapat nevét viseli, és amelyről napokban kijött a harmadik kislemez, a My Kiss Goodbye, íme:
Nem tétlenkedik a holland Epica, ugyanis jó ideje egy szupertitkos projekten dolgozik a csapat, ám ez idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mire is készülnek Simone Simonsék.
A zenekar most lerántotta a leplet a nagy titokról: egy középlemezről van szó, amely a "The Alchemy Project" címet kapta, és november 11-ével lesz elérhető. Azonban ez egy igen különleges kiadvány lesz, amelyen vendégzenészek is szerepelnek, elég csak például Tommy Karevik (Kamelot), Charlotte Wessels (ex-Delain) vagy Myrkur nevét megemlíteni, igen erős húzónevekkel lesz dolgunk.
A dalok listája:
01. The Great Tribulation [feat. FLESHGOD APOCALYPSE] 02. Wake The World [feat. Phil Lanzon (URIAH HEEP) & Tommy Karevik (KAMELOT)] 03. The Final Lullaby [feat. SHINING] 04. Sirens - Of Blood And Water [feat. Charlotte Wessels & Myrkur] 05. Death Is Not The End [feat. Frank Schiphorst (MAYAN) & Björn "Speed" Strid (SOILWORK)] 06. Human Devastation [feat. Henri Sattler (GOD DETHRONED),Sven de Caluwé (ABORTED)] 07. The Miner [feat. Asim Searah (DAMNATION PLAN),Niilo Sevänen (INSOMNIUM),Roel Van Helden (POWERWOLF)]
Az első klipes szerzemény is elérhetővé vált, amely a Shining-gel közösen rögzített The Final Lullaby, íme: